Harangszó, 1926
1926-04-04 / 14. szám
108 fiARANtíSZÖ. Í 926 április 4. Ä belmisszió szolgálatában. Irta: Győry Lóránd ny. miniszter. Ha az ember a megtisztelő szíves bizalom folytán többízben meghívást nyer, hogy vidéki egyháztársadalmi szervezeteink különböző összejövetelein egy-egy félórányi türelmet kérhessen az elmondan- dókra, bizonyos tapasztalatokra tesz szert. Ezeket — habár csak egyes ember tapasztalatai is, — helyes és illő, hogy a fővárosi ember, szem előtt tartsa. Egy-két ilyen tapasztalati tényt elmondok s azt is megmondom: miért? Ha már az a kitüntetés ér valakit, hogy laikus ember létére a templomi oltár mellett az Istenházában, avagy iskola és tornatermekben rendezett vallásos estélyeken vagy egyebütt (talán egészen világias színezetű műsoros estélyeken) szabad előadást avagy felolvasást tartson: ’szerintem az első célja az kell, hogy legyen, hogy ezért a megtiszteltetésért köszönettel tartozik. A fővárosi előadó nem szabad, hogy hézagpótlóként viselkedjék. Csupán a vendégjogot szabad kérnie. Előadása, szabadon, kétségtelenül jobban érdekli a közönséget, mint a felolvasás, hiszen az arcnak a papírlapokba való temetkezése, a rendszerint monoton hanghordozás gyakran a legszebb téma értékét is elveszi. Fontos ennek a tapasztalati ténynek ismerete azért is, mert valamennyiünknek, kik az élet delén túl vagyunk, ebben a munkakörben is csak egy kötelességünk lehet. Úgy cselekedni e részben is, hogy ifjú előadók, lelkes fiatalság vegye át majd mihamarabb azt a szerepet, melyet a közönség szíves bizodalma ma még részben reánk ruház. Sok helyütt szerény magam igazán örömmel és boldogan látom, hogy különösen a leányegyletekben, ifjúsági evangélikus szövetségekben és körökben valósággal nemes verseny támadt már. És megnyugvással állapítható meg, mily szerencsésen egyesítik az ifjú szónokok fiatalságuk üdeségét azzal a megfontolással, mely a tapasztalt korúakat kell, hogy jellemezze. Ezt meg is kell őrizniök mindenkor! Az előadások tartására nézve végtelenül fontos a hely és a közönség tisztelete, ahol és amelynek az előadó beszél. Már csupán azért is, hogy az ily alkalmakkor (akárcsak a templomi Csendes óra... Lehajtom fejem keresztedre És elnémul bánatom, Érzem közel vagy most hozzám, Simítod lágyan homlokom. Áldó kezed érintésére A lelkem újra föleszmél S én alvajáró, álmok álmodója Felébredek, már tudom mi a cél. . . Keresni Téged, mindig Téged, Örömben, búban egyaránt, Már itt a földön egyesülni Véled S akkor a világ gőgje mitse bánt... „Színes álmoknak bohó kergetője Múlandó kincset nyújt e világ Néked, Egyedül mi boldogíthat Téged, Úgy is tudod, csak Én nálam leled. “ . . . így szól az Üdvözítő hozzám, Lágyan simítva homlokom, Fejemet én szent ölére hajtván, Térdre hullva imádkozom . . . Óh meghitt, drága, csendes óra, Kincsen megvált’ni ilyet nem lehet: Áldott légy Üdvöm, Jézusom, . .. Lelked érinté telkemet. .. E csodás, szép találkozásban Fájó lelkem meggyógyuló, Csak ismétlődj meg életemben Te drága, Te szent, csendes óra . . . TÓTH MARGIT. szolgálatkor) egyháztárs adalmunk minden rétege, sőt lehetőleg minden korcsoportja jelen lehessen és ne fáradtan, érdektelenül hallgassa az előadót, — igen szorosan alkalmazkodni kell annak, sőt az illető vidéki hely közviszonyainak igényeihez és körülményeihez is. Épen azért, — ami egyébként szintén elemi kötelesség, — elengedhetetlen, hogy a fővárosi előadó előzetesen kikérje az egyházközség lelkészének szíves véleményét, hogy inkább ez, avagy inkább az a tárgy lenne-e rokonszenvesebb a közönségnek? Szerény nézetem szerint ez annyival fontosabb, mert midőn a Luther- Szövetség munkája nem vetélkedni kíván a lelkészi kar munkájával, — csupán egyháztársadalmi téren, a lelkészi kar odaadó hű szolgálatában, a belmisszió érdekeit óhajtja, minden keresztény embert megillető kötelességérzettel szolgálni: igen céljatévesztett lehet, ha a világi előadó oly térre téved, amelyre theologiai előképzettség nélkül lépnie nem szabad. Hiszen a mai kor élete szociális bajainak javítása érdekében is, sajnos, még mindig annyi mélységes tárgyat biztosít egy laikus előadónak, hogy azt, átgondolt s átérzett és mentői több, a történelemből s az élet szörnyű forgatagából merített példák helyénvaló idézésével, valóban a belmisszió szolgálatába állíthatja. Végül, ha csak lehetséges, egész éven át iparkodjék a fővárosi előadó (természetesen nem mesterkélten) a felnőtt és a serdülő, valamint a gyermekiélekre egyaránt vigasztaló- lag ható s az Isten örök kegyelmét minden viszonyok közt bizonyító közvetlenséggel fordulni hallgatóságához. Hiszen az a sokszor elannyira jólétben élőnek tartott s hiresztelt vidéki hittestvér és közönség is annyit szenvedett az utóbbi években, hogy semmiképen sem a fővárosi ember könnyen Ígérgető szavával, de az igazán jó testvér őszinte szeretetével kell hozzá fordulnunk. Magyar nagypéntek. Véresre vert a homlokod magyar, te szenvedő hőse a történelemnek. Jöttek ellenségeid és töviskoszorút fontak a fejedre. Jöttek rosszakaróid és megcsonkították végtagjaidat. Akiket szíveden melengettél, akikre rápazaroltad a szeretetedet, a pénzedet, akiknek a legszebb iskolákat, legpompásabb középületeket emelted, a legjobb vasutakat építetted, azok támadtak ellened egy őrült órában s te felnyögtél a haldokló, a törszurásoktól vérző Cézárral: te is fiam Brútusz ? te is Bánátnak szerbje, te is erdélyi román, te is felvidéki tőt, sőt te is nyugatmagyarországi német testvér? Óh a Judások, a Krisztuseladők, a hazaárulők nem fogynak el soha a világtörténelemben. Akiket sértett hiú- ság gyötör, mert nem juthattak a legelsők közé: nem ők a vezetők, a hangadók, odapártolnak a haza ellenségeihez és lesznek megismétlődő Corlolánok, Ocskay brigadérosok, a nemzet mérhetetlen kárára, amidőn erejüket gyűlölségben fecsérlik el alkotó tevékenység helyett. Akik szélsőséges politikai eszméiknek nem bírnak kellő számú híveket toborozni, kifutnak külföldre s onnan eregetik biztos fedezékből a rágalom nyilait a bölcsőjüket ringató édes- anyaország felé. Akik más érvényesülési lehető
