Harangszó, 1926

1926-04-04 / 14. szám

1926. április 4.

HARANQSZO.

109

séget nem találtak, odaálltak egy-egy nemzetiség élére, felszították a túlzó követelések lángját, noha a Kárpátok koszorúján belül a nemzetiségek emberül élhettek a jogszabta szabadság keretén belül, csak a féktelen álmok és merész követelések szabadosságában nem. Szenvedő Anya, gyászos Hungária így jutottál el a Golgotára. Reád borították a nagypénteket messze mitőlünk >a daloló város« mellett a trianoni kastélyban. Ott törölték el a magyarság életjogát, ott vették semmibe ezeréves történelmünknek dicsőségét. Mint Jézus, a szent ártatlan, a szenvedések Hőse, valahogy úgy jártál én népem, te is. És mégis, noha sötétek a felhők, borongók az éjszakák, noha a csüggedés ólomsúlya nehéz, mégis reménykedünk. Nagypéntek után mindig jön a Husvét. Három nap... évet avagy évtizedet jelentsen bár a várakozás, de elkövetkezik a sírból való felkelés, mint ahogy a telet a tavasz, a borúlátót a derű váltja fel. ó fázó emberek, didergő lelkek érzitek-e, hogy a tavaszi langy levegőben az élet szellője lengedezik ? ó higyjetek és bízzatok 1 Higyjetek a feltámadásban, mint hitt Sympson tanár, a feltaláló, aki sírkövére íratta: »Én élek, mégis élek«. Csüggetek fejek emelkedjetek fel és hajtogassátok a költővel:

„Hitünk irthatlan: drága dallal, Diadallal győz igazunk.

Egyszer majd szép piros hajnallal, Ciháit fajtám, feltámadunk.“

Tátrai Károly.

A supplicatió és a Theol. Otthon.

Irta : dr. Deák János.

Szükségesnek tartom, hogy erről a kérdésről a „Harangszó“ kedves olvasóközönsége előtt néhány szót szóljak; meg kell ezt tennem már csak azért is, mert innen is — onnan is érkezett hozzám olyan hír, mely egyenesen megkíván néhány felvilágosító szót.

Azzal kell kezdenem, amit különben a „Harangszó“ igen tisztelt olvasói valószínűleg amúgy is tudnak, hogy olyan értelemben vett supplicatiót, országos jellegű gyűjtést, amilyet a boldog béke idején rendeztek évről-évre evangélikus intézeteink, — a háború óta nem tartunk. Legalább is a Theol. Otthon számára nem. Abban az időben azonban, midőn az egyetemes egyház theol. akadémiája még Budapesten működött, lassanként szokásba jött a supplicatiónak egy másik módja, a szeretetadomány- gyűjtés. Ez pedig abban állott, hogy alkalmatos időben a tanév idején is, de később főleg a nyári vakációban, egy-egy theologus meglátogatott egy vagy több gyülekezetét, ahol azután a vasárnapi istentisztelet keretében elmondott egy prédikációt, melynek befejeztével adakozásra hívta fel a gyülekezet tagjait. Az adományok összegyűjtését azután rendszerint az illető theologus végezte el. Az ilyen módon kapott szeretetadományokból láttuk el theologusainkat reggelivel, ezekből telt ki sokszor a mensai étkezést kiegészítő vacsora is, sőt az ilyen adományokból jutott nem egyszer még más segélyre is. El se tudom gondolni, hogy mi lett volna theol. ifjúságunkból, ha az egyes gyülekezetek hívei, nagyrabecsült lelkészeikkel együtt meg nem hallgatták volna akkor a Theol. Otthon kérő szózatát! S nagyfáidra köteleztek mindnyájunkat azok, akik az ifjúságunk ügyét felkarolták.

Amikor 1923-ban az állami theol. fakultás megkezdte működését s egyetemes egyházunk úgy határozta, hogy mellette fönn óhajtja tartani a Theol. Otthont is, természetszerűleg szóba került a szeretetadomá- nyok gyűjtése is. Nyilvánvaló dolog volt, hogy ezt az immár bevált szokást nem szabad abba hagynunk, ha csak nem akarjuk az ifjúság segélyzésének az ügyét komoly veszélyeknek kitenni. Itt azonban egy kis bökkenő volt az, hogy a dunántúli egyházkerület már régebben megszüntette a supplicátió intézményét; könnyen megtörténhetett volna tehát az, hogy a Sopronban levő Theol. Otthon számára, melyet az egyetemes egyház tart fönn, mindenütt gyűjtenek, csak épen a dunántúli egyházkerületben nem. Azonban ezt a kis „bökkenőt“ hamar megszüntette a dunántúli egyházkerület, midőn az elnökség javaslatára kimondotta, hogy a Theol. Otthonra szóló adomány-gyűjtést az egyházkerület összes gyülekezetében megengedi, illetve a supplicatiót megszüntető határozatát legalább is a Theol. Otthonra vonatkozólag felfüggeszti, hatályon kívül helyezi.

Ez a magyarázata annak, hogy theologusaink közül többen megjelentek az 1924., majd az 1925. év nyarán a dunántúli egyházkerület több gyülekezetében is, ahol szintén jelentékeny adományokat gyűjtöttek össze szegénysorsú theologusaink támogatására. Mert azt talán mondanom sem kell, hogy ez volt mindig a cél: megkönnyíteni szegénysorsú theologusainknak nehéz gondjaik elvisélését. Ezt az által igyekeztünk elérni, hogy nekik ingyen vagy legalább olcsó lakást adtunk s időről-időre étkezési segéllyel is támogattuk őket.

A supplicatiónak ezt a módját, amelyet föntebb említettünk, nemcsak hogy nem akarjuk tehát megszüntetni, de, ha lehet ezzel a kifejezéssel élnem, a jövőben még jobban ki akarjuk építeni. Mert igen sok hasznát láttuk ennek már eddig is, kárát pedig — bizonyos vagyok a felől — nem vallja senki, egyetlen gyülekezet sem. Mert az a kifogás, illetve ellenvetés, hogy ez terhet jelent a hívek számára, nem állhat meg már csak azért sem, hogy híveink körében is gyűjtenek, amúgy is sokféle célra, mely egyházi életünkkel nincs kapcsolatban. Ha tehát mi nem is gyűjtetnénk theologusaink által, ez által a gyűjtés „terhétől“ nem szabadíthatnánk meg híveinket. Leg- felebb az lenne az eredmény, hogy saját híveink épen csak a mi számunkra nem gyűjtenek! Ez pedig, úgy-e nem lenne helyes. De még ha némi terhet is jelentene a lelkésznevelés céljaira való gyűjtésnek ez a módja, — viszont közvetlen és közvetett jótékony hatása oly nagy, hogy ez a kis tehertétel igazán számba se jöhet komolyan. Hogy melyek ezek a jótékony hatások, arról talán majd máskor irok bővebben, itt most csak annyit, hogy a jótékony hatás mutatkozik mindkét oldalon: az illető gyülekezetnek és a theologusoknak az életében egyaránt.

Majd ha azért a jelen tanév végén megjelennek theologusaink az egyes gyülekezetekben, kérjük: fogadják őket szívesen. Ahol még nem jártak volna, ott mint új vendégeket, ahol pedig már megfor- dúltak, mint régi ismerősök. Szent küldetésben járnak ők szerte az országban. Az 1926. év nyara pedig kiváló fontosságot nyer theologusaink életében az által, hogy ekkor majd — ha Isten is úgy akarja — a Theol. Otthon építésére még hiányzó összeget fogják összegyűjteni.

Hogy mennyi hiányzik még az építkezésre szükséges összegből, arról most nem szólunk, inkább az adományokat szeretnék nyugtázni