Harangszó, 1926
1926-04-04 / 14. szám
106 1926. április 4 bői kijutva látta: feléje fehér angyalszárny hajt csónakot, hogy ezen őt az égbe vezető hegyi út lábához vezesse. Húsvétkor kiérek a, gyöt- relmes érzések poklából Jézus megnyílt koporsójához s a mellette álló angyal szól hozzám : nézzek a sírba s ezen át az égbe vezető út felé kövessem. A kétezer éves fa továbbgyűrii- zése megszűnt. De nem gyűrüz- nek-e azért körülötte tovább is az eljövendő évek, újabb korok, nagy, beláthatatlan horizontjának, látóhatárának körvonalai? A fa nem érez. Á fa nem tudja ezt. De a lélek érez s tudja, hogy végtelenségbe vesző horizont veszi körül s Jézus feltámadásán át a halhatatlanságba tekint. Húsvét a végtelen horizont ünnepe. A lélek kettős tükör, amelyik a nagypéntek és a húsvét határmes- gyéjén áll. A tükör egyik síkja a múlt felé fordúl, s elmúlt korok bűneinek képét mutatja: évezredekét, az enyémben mindenkiét és minden bűnt. A másik síkja a végtelen felé néz, s a feltámadást, a lélek tisztulásának mérhetetlen lehetőségeit, az örökkévalóságot veri vissza. Nagypéntek a bűn Pokla felé irányítja tekintetemet, — a húsvét a lélek Paradicsoma felé. Az le- horgasztja a bűnterhelt főt, — ez felemeli a bűntől megtisztult lelket. Az megaláz, — ez felmagasztosít. Az halálról, — ez örökkévalóságról zeng. Keresztyén lélek: érezd meg ezt! Emberi szem lásd meg ma, hogy Szanatóriumban. Irta: Qujás Tivadar. Most gondolt először életében a halálra ... Úgy érezte, mintha legyőzhetetlen hatalom vinné egy feneketlen és végtelen, hideg, sötét szakadék felé, hová biztosan, rövidesen lezuhan; hiába minden emberi erőlködés, szeretők szeretete, orvosok tudománya. Három hónappal ezelőtt jött a szanatóriumba, lázmentesen, aránylag jó erőben csupán egy kis köhögéssel és most három hónap múlva lázasan, vért köhögve fekszik a kórágyon. A gondos ápolás, lelkiismeretes orvosi gondozás dacára napról-napra betegebb lesz. Hiába biztatják: nem tud rajta segiteni emberi tudomány. A rettenetes, sötét, hideg halál... A halál... Az egyik közös kórteremben most egyedül fekvő fiatal egyetemi hallgatót kínozták e gondolatok. A halálfélelem borzongatta ... De nyílott az ajtó s nagy zsivajjal jött be a többi beteg is, kik mivel könnyebb fölötted a szellemi élet örök napja, az isteni szeretet fénylő ege ragyog. Lelkem Nagypénteken fekete vizű zuhatag volt, — ma vágyfolyam és hitfolyam, amely a halhatatlanságba torkol. Ma Jézus sírjába tekintve az örökkévalóság távolságába látok. Az ő széthullt koporsóján a múlandóság szétmálik s Jézus előttem megy Galileába. Hol van ez? Az én szívemben is. Ma érzem, hogy Péterrel, Jakabbal és Jánossal a „nagy hegy “-re megyek fel, amelyen a mai ünnep az én lelkem számára is akar egy hajlékot építeni, ahonnan én, bűnös és múlandó ember, a halhatatlanság és örökkévalóság végtelenségébe tekintek. Ma az örökkévalóság pitvarában vagyok s ott várom az én Uramat, hogy lelkemet a halhatatlanság palotájába behívja. Feltámadás. Nehéz kővel zárták le sírját, Hamisság pecsétté le azt. A bűn fiait őrnek hívták S velük őrt állt a dac, harag. A részvéten nevetett a gúny, Átkot mondott a gyűlölet. . . . Kétely gondja égett a hamun Rémitni bűnös sziveket. Benn a sírban csak a test feküdt, Igéző ajka néma volt Áldott szivére, mely csak könnyüt Törült elébb, most csend hajolt. ... Az élet lángja végsőt lobbant A gyásszal fedett Golgothán, Megtört Bárányként megroppant S pár hű szív sirató csupán. betegek voltak a fekvőcsarnokban „kúráz- tak“ eddig. „Tudja mi az újság ? — szólott az egyik, betegünkhöz. — Estére átjön a szomszéd pavilonból egy pap s valamiféle előadást, beszédet fog tartani itt a mi szobánkban.“ Estére valóban átjött a Jelzett pap — ki könnyebb betegségére ugyané szanatóriumban keresett gyógyulást — s esti áhitat keretében nyugtató, erösitő beszédet mondott Így beszélt: „Az élet ezernyi gondja, baja között mireánk még egy külön gond nehezedik, a legnagyobb: a betegség, mely leköt és pusztulással fenyeget... Úgy szeretnénk, élni piros pozsgás erős egészségben, küzdeni, harcolni, örülni... ott künt az élet porondján munkálkodni szeretteinkért, hazánkért, embertársainkért, Isten dicsőségéért ... És mi úgy érezzük magunkat, mintha börtönben lennénk. Orvosaink, ápolóink minden erejükkel, minden szeretetük- kel igyekeznek kellemessé tenni e helyei és mégis úgy vagyunk, mint börtönben: amikor legszínesebb álmunk után tárjuk ki fáradt karunkat, korlátokba ütközünk, köhögésbe fulladt sóhajjal esünk vissza kórágyunkra... A betegség rabjai vagyunk. Sápadt ajka egy végsőt rebeg Atyám bocsássad meg nekik . . . Diadalt üvölt lenn a sereg: — Megöltük a Názáretit! . .. Barlangba zárták, hitték a fény, Az eszme zárul le vele, De élt a hívőknél a remény: — Lesz feltámadás reggele! S ki teremtett fényes világot, Rétet, napfényt, szivei, mosolyt, Új fényt adott kioltott lángnak: Feltámadott ime a holt. Bűn szikláját igazság ver le, Megfut messze a gyűlölet. . . — Újra él az ige, az eszme Újra világot szeretet. Jézusom győzelmed hajnalán Ébreszd a meghalt szíveket, Járjanak fény — vagy bánat útján Téged bátran kövessenek. Szent hit áraszd el szerte-széjjel Az igét mely olyan csodás: — Földi éltedre szállhat éjjel De eljön a Feltámadás. Buti Sándor. Ne féljetek. Irta: Dr. Scholtz Oszkár. Ez a bátorító, könnyeket száritó s reménységet keltő szózat hangzott el husvét hajnalán a Megváltó sírboltjában. És ma is, erre, egyedül erre a hitben fogant s hitet teremtő csendes vigasztalásra van szükségük a Máriáknak. Mert nagy, kelleténél nagyobb félelmet látunk mindenütt, a hol csak Krisztus nevében folyik a munka. Félnek a kicsiny gytilekeS mi úgy szeretnénk e börtönből kitörni, oly igen várjuk a börtönt felnyitó békés életet... És ha törhetetlen életakarással, rendíthetetlen hittel várjuk az Életet, akkor nem is várunk hiába I Akkor nyerünk Életet, minden szenvedésen, minden nyomorúságon, minden betegségen, minden halálon diadalt vevő Életet... Életet, mely békésen mosolyog a halál szemébe, Életet, mely felemel bennünket minden földi múlandóságon, Életet, a Lélek, a Szellem életet — ha hiszünk, ha leborulva a halál Legyőzője előtt Mártával együtt valljuk: Igen Uram, én hiszem, hogy Te vagy a Krisztus ... Aki a Krisztusban él, akiben a Krisztus él az egészséges a betegágyon is, él ha meghal is: azé az Élet I.. .* A betegek mind mélyen megvoltak hatva, de különösen a mi fekvő betegünk volt hálás az igékért. Már nem remegett, nem félt a jövőtől... Annak a rettenetes szakadéknak eddig sötétbe veszett túlsó partja világosodni kezdett s az innenső parton hol előbb nem látott semmi menekvést most ott látta a szakadékot átívelő Hidat, rajta a gloriás igét: „Én vagyok a feltámadás és az élet.*
