Harangszó, 1926

1926-01-03 / 1. szám

2 HARANQSZO. rők. Terveket szőnek és azokat legtöbbnyire sikeresen végre is hajtják. Anyagot ehhez bőven nyúj­tanak a detektívdrámákat feltűnő élénkséggel és részletességgel tár­gyaló mozi darabok, a Nick Carter, Scherlock Holmes és az ezekhez hasonló ponyvairodalmaknak lo­pásra, betörésre, bandák szervezé­sére nevelő detektívkalandok és az újságoknak a bűnöst hősként fel­tüntető cikkei: pl. Medvegy Vili, a betörőkirály stb . . . A gyümölcsfák életének tanulmá­nyozásával megfigyelhetjük, hogy a rossz talajban levő beteg törzsű és gyökerű fák satnya, izetlen, hamar férgesedő gyümölcsöt terem­nek s hogy a máskülönben egész­séges gyümölcsfákról a férges gyü­mölcsök még éretlen állapotban lehullanak. így vagyunk a züllésnek indult és bűnöző gyermekekkel is: vagy a család mételyező hatása, vagy pedig a rossz környezet és egyéb külső erkölcstelen behatások által válnak romlottakká. Luther kis kátéja a külmisszióban. A szorgalmas pásztorfiú. A Fok­földön egy misszionáriusnak nagy Öröme telt egy pásztorgyerekben. Ez a fiú sohasem járt iskolába, de az iskolába járókat addig-addig kérdez­gette. míg végre valamennyire meg­tanult olvasni. Majd szert tett Luther Mária karácsonya. Irta: Farkas Mihályné. 2) Máriának megtetszett a terv, mely némi változatosságot volt hozandó egyhangú éle­tébe, lehet, hogy a régész megnyerő egyé­nisége is támogatta ékesszólását, és csak­hamar megkezdődött a kutatás, az urodalom minden nélkülözhető cselédségének közre­működésével. Mozgalmas idők következtek azután. Mély gödröket, paszdalokat ástak a tudós által megjelölt helyeken, anélkül, hogy heteken át bármi leletre bukkantak volna. Az évszázadok hosszú során egy­másra torlódott földrétegeket kellett előbb eltávolítani. Boros maga vezette a munkát 8 mindenütt jelen volt, hogy csak valami mulasztás ne történjék s a hölgyek szivvel- lélekkel osztoztak feszült várakozásában és a nap nagyobbrészét a Várhelyen töltötték. Micsoda öröm volt aztán, mikor az első rozsdás lándzsahegyet, törött zablát s or­mótlan vaskarikát megtalálták. A fiatal ré­gész maga szállt le értük a gödörbe s ado­f atta föl a partonálló hölgyeknek, mint rtékes diadalmi jelvényeket. Azután már ritka nap múlt el eredmény nélkül. Cserép­darabokat, nyilván valamely edény alkat­részét, durva mivü fegyvereket, sőt egy kis kátéjára és azt tanulni kezdte. Nap-nap mellett kivitte magával a legelőre s ott birkáit őrizgetve tanul­gatta. Amikor a misszionárius elé került, tudta az egész kátét első szavától az utolsóig s úgy elmondta, hogy egyszer sem akadt meg benne. Azonban nemcsak megtanulta a kátét, hanem értette is. Hogy átment a halálból az életre, annak imádsággal megszentelt élete is bizonysága. Vong det Gong. Hűséges keresz­tyén volt egész hosszú életén át az öreg kínai Vong det Gong. Halála előtt összegyűjtötte atyafiságát és felolvasta előttük Luther kis kátéjából a Tízparancsolatot és a Hiszekegyet. Hangja egyre halkabbá vált s végül csak susogva tudta mondani: »Hiszek Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiában, a mi Urunkban*. S amikor elért a Hiszekegy végére s vallást tett arról, hogy hisz a testnek feltá­madásában és az örök életben, a kátét, amelyet mind a két kezével tartott, arcára szorította és így halt meg. Megrendülve állták körül halot- laságyát a pogányok. A kátét kiakar­ták venni a halott kezéből, de Dzsu, a kínai lelkipásztor így szólt: »Hagy­játok, jó emberek, szerette ezt a könyvet és még halálában is kedves neki, hadd vigye magával a sírba*. S így is történt. Vong det Gong nem gyertyával a kezében került a sírba, amely felől azt tartják a pogány kí­naiak, hogy a pokol birája előtt csak az állhat meg, aki kezében tartja, hanem Luthernek a tiszta evangéliu­mot összefoglaló kátéját tartotta meg­koponyát is találtak, mindezt esténkint gondosan megtisztogatták, leltározták, meg­vitatták, közben szédületes gyorsasággal telt-múlt az idő. A két leány és a vendég már mint bizalmas jóbarátok érintkeztek egymással és együtt voltak akkor is, ha egy-egy esős nap a Várhelyről száműzte és valamelyik tágas terembe utalta őket. Borosnak gyönyörű bariton hangja volt s Mária zongora kísérete mellett Jolánnal énekeltek néha egy-egy szép melódiát. Ki­tűnő előadó is volt, sokat látott és utazott és érdekesen tudta közölni benyomásait, legszeretetreméltóbb mégis akkor volt, mi­kor szellemes mókákkal igyekezett szóra­koztatni a vendéglátó hölgyeket. A vén fa­lak maguk is elcsodálkoztak mikor most vidám kacagásokat hallottak fölcsendülni, és ahogy meglátták egy napon Máriát fehér ruhában ülni az asztalfőn, a keblén egy piros rózsával. Most csodálatos változás ment végbe az úrnőn. Hanyag testtartása délceg fiata­losra vált, fény lobbant föl barna szemé­ben, s a hangja olyan lágyan zendült, mintha valami titokzatos mélységből eredne. Mária megszerette a fiatal férfit, akit a véletlen elébe hozott, és szeretetre sóvárgó szivé­nek minden ragyogása ebben az érzelem­ben összpontosult Ezer eddig nem látott merevedő kezében s mivel szívét betöltötte az a hit, amelyről vallást tesz ez a káté, bizonnyal bemehetett az ő Urának örömébe. Mennyire becsülöd Te Luther kis kátéját ? ____ 1926. január 3 H armadik temetés.*) Kassai dóm körül sürgés-forgás támad, Tűnnek-tünedeznek lomha éji árnyak. . . Csillag mir iádok fénye messze lángol, S tündén pompában ébredez a tábor.. . Trombiták malinak... rézdobok peregnek: Hangos hírhozói érkező seregnek .. . Ragyogó sörényű paripák robognak, Paszomántos csákók forgói lobognak .. . .. .Megdobban a föld is... Kardok éle villan, Nyusztos kacagányok prémje meg-megcsillan. Bánatos borongás rezdül át az erdőn, Tárogató hangja sír, zokog kesergőn , . . Szellemhadak jönnek komoran, kevélyen... Büszke kuruc-király poroszkál az élen. . . Balról Bezerédi. . . jobbfelöl Bercsényi, S azután sorjában leghívebb vitézi: Pekry, Bornemissza, Béri Balog Ádám, Látogatnak vissza, tüzes mének hátán, Ott üget jávorka — Fodor nyalka száza, Esze Tamás, Lóczy minden palotása . . . Hátul — vérző, vesztett honja állapotján Búsúló agg léptet: labancverő Bottyán, S a vezér örökös, bús kísérő társa : A szépszavú básbúg — hű íródeákja . .. . . . Gyorsan közelegnek s Kassa városának Széles piacterén hirtelen megállnak. . . Elpihen a tábor... A zaj csönddé halkul, Csak a fejedelem fájóf szava jajául: — Vitézim halljátok... Keservim szánjátok, Még holtom után is megfogott az átok, *) Mutatvány Vályt Nagy Géza karácsonykor megjelent új verseskönyvéből. A ,Petöfi-Társaság‘ Bulyovszky pályázatán megkoszorúzott költemény. szépséget fedezett föl maga körül a termé- szeíben, nyájas és jóságos volt mindenki iránt, és nagy boldogsággal töltötte el füg­getlenségének tudata, hogy szívét, kezét, vagyonát, mindenét odaajándékozhatja vá­lasztottjának. Különösképen, soha nem jutott eszébe, hogy érzelmei netalán viszonzásra nem találnak. Szépnek, kívánatosnak tudta ma­gát, az, hogy egyidős volt a férfival, vagy talán pár evvel idősebb is, nem tűnt föl előtte akadálynak, hisz szemmelláthatólag boldog volt, ha környezetében időzhetett, és elhalmozta a tiszteletteljes hódolat min­den jelével. Még tartózkodó magaviseletét is a férfias önérzet rovására irta. Nem is meri remélni szerencséjét s a hozomány­vadász szerepét méltatlannak tartja magá­hoz. De majd ő elébe megy a fele úton a bátortalannak, úgy érezte, hogy boldog­ságért a kis önmegalázás nem lesz nagy ár 1 Szerelmi dolgokban teljesen járatlan, nagy magabiztában nem is vette észre, hogy közben Boros és Jolán körül egy bű­vös kör képződik, és ő ezen teljesen kivül esik. Hogyan gyaníthatott volna vetélytárs- nöt, a jelentéktelen külsejű, alig hogy föl­serdült leányban? öszrekelve a fiatal tudós bevégezte si­keres munkáját. Kutatásainak eredményét

Next

/
Thumbnails
Contents