Harangszó, 1925
1925-04-26 / 17. szám
138 hatatlanul hordani a köveket a nemzet eljövendő nagyságának az épületéhez: ez a Harangszó programra ja ! * Az egyházi élet fokmérője azért egy-egy gyülekezetben ma: hányán olvassák a Harangszót, hányán járulnak fenntartásához áldozatos lélekkel, megértvén a kor intő szavát ; Krisztus üzeneteképen sietnek apáinktól ránk maradt drága örökségnek, a magyar evangéliomi egyháznak, a drága magyar hazának megmentésére. * Fel tehát a szent munkára, az evangélikus sajtó szolgálatában: az Istenért, az egyházért, a hazáért! Intő például szolgáljon a katholiku- soknak a sajtó terén elért nagy eredménye, ennek következtében napjainkban a katholikus egyház erejének a megnövekedése, befolyása, hatalma. Előttünk ugyanazon tér, ugyanazon fegyverek. * Lépjenek elő a még elő nem lépett nagyok és kicsinyek és együttes, öntudatos működés megtenni a kívánatos gyümölcsöt; erkölcsi, szellemi erőben versenyre képes evangéliomi sajtót úgy jelfelé, mint lefelé, amott kemény eledellel, emitt tejnek italával táplálván az éhezőt. Mert váljon táplálék nélkül hagyhatjuk-e a lelkeket, a szellemet épen e súlyos időben ? Nem sorvad e el teljesen a lélek, ha hiányzik az evangélikus sajtónak a hetenRz utolsó órák. j Irta: Szabó Gábor. A nap már szétküldte erőcsatárjait, hogy megtörjék az éjszaka sötétjét. A sugarak szertefutottak a földön, bevilágítottak minden rejtek helyre, rákacagtak a nyomorgók, a bántott emberek sóhajára, rá a duhajok, a dáridózók csuhajo- zására, aztán szaladtak tovább álmot zavarni, — reményt kelteni! Néhány kiváncsi sugár odafutott a fogház keskeny ablakához, — azon át besurrant a frissen meszelt cellába, ijedten szaladt volna vissza, de már késő volt, észrevettük. Szeleskedőn éppen nekünk botlott. Bent ketten ültünk egy kicsi asztalnál; az asztalon a golgotái szenvedés jelképe, — a kereszt állt, mellette néhány levél és a bibliám feküdt. Kettőnk közül az egyik utolsó búcsúját tartotta az élettől, a borzadalmas halál - nász előtt. Az egyik az elítélt voit, aki megremegett a nap sugarának előtörésekor, mert saját élete világának elhalványulását érezte meg benne. ♦ HARANQSZŐ. Csüggedteknek. Ne félj az élettől, az Ur oeled oan 1 Mindeneknél jebban megnéd, megoígaszial. Fényi derít úladra, céledhez eloezel, — Áldó kegyelménél, eoezi lelkedet! Hudy Ilona. ként megismétlődő köszöntése! ? * Drága kincsünk nekünk a sajtó. Ez a mi szellemi fegyverünk. Erősítsük, fényesítsük ezt úgy szellemi, mint anyagi oldalról s harcoljuk a világosság, a szeretet és igazság harcát magyar Sionunk, magyar hazánk felvirágoztatására. * Mentül fejlettebb az egyház lapirodalma úgy a termékek számát, mint elterjedtségét tekintve, annál erőteljesebben nyilvánulnak meg azon egyháznak életjelenségei. „A könyvnyomtató betűk, noha némák, de mégis hangosabban kiáltanak az Isten népének a fülébe, a leghangosabban kiáltó tanítóknál“. Gyüjisünk előfizetőket és adakozzunk a „Haranuszé“ fantartására A másik én voltam, kit hivatásom ültetett oda, a legsúlyosabb büntetés helyére, hogy az útvesztett bűnös embert az utolsó huszonnégy órán próbáljam a megbánás é3 az Isten kegyelem útján odavezetgetni az őrökélet felé, melyről könnyelműen megfeledkezve földi életét is elvesztegette. Hosszú ideje már csak a lelkünk beszélgetett, a szavunk elfáradt. Annyi órán át tán még a szerelmesek szava is elfogy, hogyne fáradna hát ki a szó ott, ahol oly lassan múlnak a pillanatok, mintha mázsás sulyok volnának az inga ketyegőjére akasztva. Rettenetes az, a halál küszöbén huszonnégy óráig állni s biztosra tudni a pillanatot, amikor megnyílik a rettegett ajtó s beöklözik rajta a küszöbön állót. Szóval ki nem fejezhető lelkierőt kíván az a feladat, papnak lenni akkor, amikor kezét kell megfogni az utolsó úlra indulónak, férfias erőt, hitet adni annak, aki bu- jósdít játszva akarta az élet hitvány aranyát összeszedni, hitek és hívők csalásával hitelt akart teremteni magának. Nehéz feladat a megmaradt emberjóság utolsó fogadkozásait, gondoskodásait hallgatni, végig élni egy másik embernek ki- beszélhetetlen lelkiharcát. A lel kümmeret. Most jelent meg egy kiváló német írónak egy szellemdds könyve mindazokról, amit összeelmélkedett. Egy másik irő pedig felmagasztalta: modern 1 Rövid, velős mondatok. Űgy- nevezett axiómák. Tele szellemes ellentmondásokkal, paradoxonokkal. Ma erre szállnak a legyek. Az ilyen modern írásmódban az a nagyszerű, hogy törnie kell az embernek a fejét, mit is akar mondani ? Ennek a neve: mélység. Három ponttal ... vagy egy gondolatjellel — többet sejtet, mint amennyit rendes ember öt sorból meg tud érteni. Egy zárjelbe tett felkiáltó jellel (!) porba vág é3 egy kérdőjellel (?) megszán: tudom, hogy ez neked magas. Mire az ember a paradoxonjait megérti, akkor legalább dühös is. Ellentmond mindennek és végül maga • magának. Az előbbit modernségből, az utóbbit szellemeskedésből. Egy jó szellemdusalkodásért a lelke üdvös ségét sem sajnálja. Sziporka legyen, ha mindjárt a pokol kéményéből is. És egy fejezetet szán a lelkiisme* retnek. Bölcs mondás, aforizma, axióma, paradoxon, egyiket a másik után és már készen is van, meg is magyarázott mindent. Mosolyognom kell — mondja — a hívőn. Neki a lelkiismeret isteni szikra, Isten szava, ami benne él. Él? Szunnyadó bálvány, egykedvűen maga elé álmodozó És álmai a legveszedelmesebb hízelgés és ördögi csáb. Te vagy a legszebb, a legjobb, a 1925. április 26. A kifáradt agg rendszertelenül csapongó gondolatait zavarta meg mindkettőnkben az ablakon át beszökő napsugár. Egymásra néztünk, amint észrevettük. Szinte ujógó sóhaj szakadt ki belőlünk s egyszerre mondtuk ki azt az egy szót: Virrad. Aztán megint csönd lelt. De a siralomházban a hallgatás is erőt őrlő munka, azt is félbe kell szakítani azt is pihentetni kell. — Megszólalt. Az örök ember örök kérdését tette fel; a jövőt kutatta! Hány órám van még Nagytiszteletü Uram ? Nem váratlanul ért, mégis megborzongatott a kérdés. Megértettem, hogy nekem nem szabad most elerőtlenednem, nem szabad engednem a saját földi gondjával bíbelődni azt a leiket, akinek most én vagyok az egyetlen menedéke, akinek minden bűne dacára is hirdetnem kell az Isten végtelen kegyelmét, aki most, ha a haláltól való félelmében is, — de bánó szívvel gondol meg- tévelyedésére. — Nem, nekem erősnek kell lennem akkor is, ha minden idegszálam a megpattanásig feszül, akkor is, ha talán eltemetni sem fogom tudni már, de ezt a
