Harangszó, 1925

1925-03-08 / 10. szám

alázattal felveszik a Krisztus keresztjét, és semmi sem térítheti le őket az igazságnak és a kötelességnek útjáról. Az a csendesen szenvedő, aki mind jobban megtanulja, miként kell zokszó nélkül szenvedni; az a szegény özvegy, aki az élet ezer gondjával C9üggedetlenül veszi fel a harcot; az a hű munkás, aki minden kísértések ellenére fáradhatatlanul és irigység nélkül teljesíti kötelességét — mindezek az ö nagy Mesterüknek nyomdokain járnak. Keresztyén értelemben hős az, aki maga-magát győzi le és a kísértének így szól: »Távozz tőlem. Sátán!« Hogyan cselekedhetnék ily gonoszságot, hogyan vétkeznék Isten ellen ?

Jézusunk jöjj I segíts győzelemre 1

Németből: N. M.

1925 március 8

Evangélikus Theologusok Otthona Sopronban.

Ismeretes a »Harangsió« olvasóközönsége körében, hogy az i923— 24 ik tanévvel új fejezet kezdődött lelkészképzésünk történetében, mert ekkor nyilt meg Sopronban az evang. theol. fakultás, mint az Erzsébet- Tüdományegyetem egyik teljes jogú, de a mostani központtól, Pécstől mégis csak távollevő kara Nagyfon- tosságu esemény volt ez egyházunk történetében, melyet akkor a »Harangszó« is kellőképen méltatott. Arról azonban még itt sem esett szó mostanáig, hogy ugyanekkor nyilt meg Sopronban az „Evang. Theologusok Otthona“ is.

Maga az intézmény lényegileg véve

eset. Az Egyesült Államokhoz tartozó egyik szigeten a gyárosok, földbirtokosok és a szerecsen munkások között egyre növekedett a súrlódás, mindig élesebben nyilatkozott meg a két félnek egymás elleni elkeseredése. A rabszolgaságot megszüntető háború után, amelyet a felszabadításért fegyvert fogott északi államok vívtak a rabszolgaságot továbbra is fentarlani akaró déli államok ellen, a törvényhozás megadta a polgárjogot a szerecseneknek is; az így alakúit új helyzetbe azonban — mint több más helyen, e szigeten is a vagyonos fehérek nehezen tudtak beletörődni. A fekete fajt, a szerecsent lenézték, alsóbbfoku lénynek tekintve megvetették, munkaerejét kíméletlen kizsarolták. Már vészes zavar kitörésétől lehetett tartani. A kormány, hogy ennek elejét vegye: az egyenes jelleméről, erélyességéröl s tapintatos eljárásáról jól iámért Kardos Vilmos kapitányt küldte ki mint kormánybiztost a törvény tekintélyének békés úton biztosítására, az emberszeretet felébresztésével a kölcsönös bizalom s jóakarat szilárdítására. A vett rendelet értelmében hadihajóján ment, hogy a

HARANQSZÖ

Vallomás.

Imádlak óh nagy Isten TégedI Alkotód Te a mindenséget,

Szavadra lettek völgyek — hegyek,

S akartad, hogy én ember legyek ...

Kezembe adtad a hatalmat,

Hogy védjem a birodalmad';

Mint a nagy Miived „koronája",

Lelkem a rosszat s jót bírálja.

Fenséges, komoly hivatásom Betölt’ni mindig buzgón vágyom, Eszményem bár az Istenember,

— Erőtlen vagyok a Bűn lever ...

S bolyongok, hitvány földi féreg,

De vérző szivem Feléd tér meg;

Haragvó szemmel, Uram, ne nézz: Embernek lenni nagyon nehéz I

Bocsáss meg — kérlek — bocsáss nékem, Amiért olyan sok a vétkem;

Te látod, Isten, gyenge lelkem,

Véges lét húz a földre engem.

A gyarló ésszel fel nem érem Az örök Eszmét, de remélem:

E gonosz földön még akadnak,

Emberré lenni, kik akarnak I

Binóczi B. Gyula.

nem volt új, mert hiszen jogilag az egyetemes egyháznak amaz intézménye folytatja itt a maga működését, mely annak idején Pozsonyban, az ottani theol. akadémia mellett működött s amelyet egyetemes egyházunk a cseh megszállás után, a theol. akadémiával együtt Budapesten is fönntartott. Ámde milyen viszonyok között működött ez az „Otthon“ Budapesten!? Eleinte, 1919—20-ban, az Eszterházy-u. 3 sz alatti épület első emeletének két termében — ahol az akadémia is ideiglenes elhelyezést nyert, — de a szó szoros értelmében

sziget kikötője mellett levő városban zavargás esetén — ha szükséges volna — tengerészeivel a rendőrségnek segélyt nyújthasson.

Amint megérkezett mindenek előtt a társadalmi viszonyokat törekedett közelebbről megismerni. Meghallgatta a gazdag munkaadók vádjait, a szegény munkások panaszát. Meggyőződött, hogy a bajnak oka az önzés s a fajgyűlölet. Ezt mondták ki előtte nyíltan az ottani állami tisztviselők is. Meglátogatott több tekintélyes és sok munkást foglalkoztató gyártulajdonost, nagybirtokost. Közölte velük megbízatását, egyszersmind azon elhatározását, hogy addig nem távozik innét, míg a lakosok között a békés egyetértés létre nem jön.

— Akkor — szól mosolyogva egy gazdag gyáros — nagyon sokáig lesz szerencsénk kormánybiztos úrhoz.

— Miért? Talán itt mindenki a viszály tüzének gyújtogatásában, a gyűlölködésben találja örömét?

— A békesség a haladáshoz, a munkához szükséges, de az a kérdés: mi legyen ennek alapja ? Az egyenjogúság,

75

minden nélkül. Siralmas csak visszagondolni is azokra az iszonyatosan nehéz időkre, amikor theologusaink- nak a padlón, illetve padokon kellett hálniok 1 S az volt mindebben talán még a legszomorúbb, hogy theologus ifjúságunk még örülhetett s hálát adhatott a jó Istennek, hogy legalább ilyen férőhelye volt, mert bizony nagyon sok budapesti egyetemi hallgatónak abban az időben ilyenben sem volt része. S lassan-lassan javult is a helyzet. A hollandusok adományából takarókat kapott az Otthon, majd az amerikaiak segélyéből ágyakat lehetett beszerezni, sőt eljött az az idő is, amidőn a bennlakók ruhájának nem kellett hónapokon keresztül az utazőkosarakban s ládákban gyürőd- nie, mert tulajdonosaik szép, tágas szekrényekbe függeszthették be. Micsoda örömünnep volt az, mikor ezek a szekrények a Lingl-cégtől megérkeztek az Otthonba I Emlékszünk még arra, hogy az egyik előadóterem egyúttal hálószoba is volt — a padok mellett hónapokon át ott állottak az ágyak is (egy theologus ekkor hosszú időn át a pódiumon aludt) —, de azután megszűnt ez az állapot s 1921-ben a Theol. Otthon már három »modern« felszerelésű lakószobából és egy folyosóból állott. A folyosót meg kellett említeni, mert ez is — lakószoba volt: négy theologusnak nyújtott az is férőhelyet.

De ezenközben történt más is. Sok gyülekezet lelkészének és híveinek a szíve megmozdult, mikor hallott a Theol. Otthon nehéz helyzetéről s az Otthon kiküldöttei, mondjuk supp- likánsai, hozták innen is — onnan is — ki tudná azt most mind felsorolni,

egyenlő tehetség nehezen ismerhető el itt alapnak. A szerecsen, bármennyire mossák is, mindig fekete lesz. A fehér bármit tegyenek is vele, fehér marad. A szerecsen, inint kisebbfoku talentommal biró lény szolgálatra, a fehér a szellemi tehetség fölényével uralomra van hivatva. Köztük oly nehéz az egyenlőségnek megállapítása, mint a tűz és víz között a testvériség erőltetése.

— De hisz a jóakarat, béke nem a színnek, hanem a szívnek dolga. Figyelembevételre ajánlom azon igazságot, hogy mindnyájan — tekintet nélkül fajra, színre, nyelvre ugyanazon mennyei Atyának gyermekei s így testvérek vagyunk. Azért az erkölcsi törvény első parancsa a szeretet, amely arra kötelez mindenkit, hogy a szegényben, az utolsó szolgában is elismerje felebarátját s úgy bánjék vele, amint annak helyzetében ő is óhajtaná, hogy inások ő vele bánjanak.

— Kapitány urnák tiszteletreméltó elvei

előtt mint keresztyén meghajlok. A vagyonos osztály gondolkozásmódjának ezek értelmében megváltoztatásához szerencsét kívánok. (Vége kör.)