Harangszó, 1925

1925-03-08 / 10. szám

u mennyisége: az atom. Felolvasztjuk az aranyat, folyékony arany lesz, de mégis csak arany, elpárologtaljuk a folyékony aranyat, aranygázt kapunk : arany marad az. Így volt ez minden anyaggal, ami­ről a tudomány megállapította, hogy elem. Annak a legkisebb párasze- mecskéje volt az atom. Oszthatatlan, egynemű. Ott volt a vég. Végtelen­ségbe ebben az irányban tekintenünk nem lehetett. Akkor hazakerült Ausztráliából az egy oda szakadt angol családból való tudós: Rutherforth. Ez széjjel­bombázta, majd talán alkalmilag egy­szer beszélünk arról, hogy hogyan, a tudománynak ezt a végvárát és a tudós világ egyszerre csak bámulat­tal látta, hogy ott, ahol eddig azt hitte, hogy a kicsi felé menve az út végére ért, egy még kisebb világ, egy egész világ nyílt meg a néző szem előtt. Az a szabad szemmel nem is lát­ható atom, annak ^az elemnek, amit eddig felbonthatatlannak véltek, a leg­kisebb része egy kis világ, melynek magva, napja körül, egy, két, tíz, ki­lencven stb bolygó kering őrült se­bességgel. A mag ugyanaz mind­egyikben, a bolygók ugyanazok mind­egyikben és amint a számuk más és más, az ütjük a mag körül más és más, kapunk más és más elemet. És ennek a végtelen kicsi atóm- nak a — hogy fejezze ki magát az ember — még végtelenebbül kicsiny magvának a bolygójától való távol­sága úgy aránylik a tömegükhöz, Legyen életem... Legyen életem egyetlen himnusz Amely ujjongva száll fel az égnek, Dicsőség az Öröm Istenének l Legyen életem egy nagy tüzoszlop Amely lobogva tör jel az égnek Dicsőség a Szeretet Istenének! Legyen életem virágot adó Mint csendes rétek, Dicsőség a Béke Istenének I Mindnyájunk élete legyen hatalmas Örök öröm-út az égnek, [ménynek. Az örök célnak, örök Örömnek, örök Re- GASKÓ VILMA. Hű mindhalálig. Irta: Gyurátz Ferenc. (25) — Én is alig vártam, hogy újra láthas­salak. Edith, én úgy érzem, hogy melletted napraforgó vagyok, amely csak akkor bol­dog, ha a napsugár csókolgatja. — Abban ezután sokszor lehet részed. HARANQSZÓ. mint a napnak és a mi földünknek a távolsága napunk és földünk töme­géhez. A végtelen kicsi tömegeknek végtelenül távolsága egymástól ab­ban a kis világban ilyen óriási. És ha ebből az örült keringésből elektromos nyilakkal egy bolygót kilő az ember, széjjelrepül az egész kis világ, ez az egyensúlyát vesztett kis pörgettyű. A társaságnak az előadásokon el­nöklő elnöke dr. Harnack zárószavá­ban találóan adott hangot azoknak az érzéseknek, melyeket a parányok felé megnyílt perspektívának a vég­telensége kelt az emberben. Ha ma a múlt század végének legnagyobb természettudósa, Helmholtz sírjából kikelve közénk jönne, nem ismerne rá a maga tudományára, melynek míg élt, legnagyobb dísze volt. És ebben a változásban csak Egy van a változás árnyéka nélkül. Bizony, ez a tudomány. Valami­kor áhitatos borzalommal tekintettek az alchimisták — az aranycsinálók — lombikos, csavaros, fujtatós, ba­golymadaras, csillagkörös boszor­kánykonyhájába Aztán fordult az idő, megmosolyogták őket, akik lehetet­lent akarnak : felbontani az egynemüt és egynemüvé összeördöngözni a különneműt. És most megint csak eszébe jutnak az embereknek a jó öreg alchimisták: jól éreztek ók va­lamit, valami sejtelem élt bennük arról, ami lesz. Valamiről, ami vala­mikor ebben az örök körforgásban valahol már volt. Nem nyugszik az emberi szellem. Alkot, ront, épít, De szólj: az öregeket mily helyzetben hagytad ? — Apámnak özvegy nővérét hívtam oda. A háztartásban ő lesz anyámnak kisegítője. A kedves Wallher bácsi adományának ka­matjaiból szépen megélnek. — És még nekünk is lesz gondunk reá, Mari, hogy ajtójukon a szükség ne zörget­hessen. Hát te itt a szomszédságunkban berendezett lakásoddal meg vagy-e elé­gedve ?, — Oh Edith, nagyon is szép lakás. Benne minden szöglet rólam gondoskodó szeretetedet hirdeti. Két hónap múlva Alfréd is meghozta menyasszonyát s az új pár lakása is az apai házban Edithével egy fedél alatt volt. A három fiatal nő boldognak- érezte magát egymás társaságában. A háztartás vezeté­sében, a családi boldogság emelésében egymás példájából is buzdítást merítettek. A fényűzést kerülték s nem keresték a nagy világ zaját. Kevés rokonérzelmü ismerős nővel összeköttetésben mindegyikük a gondjaira bizott családi kör boldogítását tekintette főtisztének. Vasárnap az öreg Walthernét mindhárman elkísérték a temp­lomba, ha otthon voltak, velük mentek fér­jeik is. Edithnek meggyőződése volt s ezt nyil­szétzúz, csak azért, hogy az egyszer régen eldobottat megint elővegye és újat építsen magának. Nincs semmi uj a nap alatt. i. h. 1925 március 8 Keresztyén hősiesség. Máté 4.10. „Távozz tőlem, Sátán !...“ Milyen nagy harc, és még inkább milyen nagy győzelem a Megváltó­nak egész élete 1 Harc, amelyhez fog­hatót még senki sem vívott. KUzkö- dött az emberi fájdalmak egész se­regével : szegénységgel, nélkülözéssel, gyalázással, gúnyolódással; harcolt látható és láthatatlan hatalmakkal; az éggel, mely látszólag elhagyta; a pokollal, amely ellene támadt, a vi­lág bűnével, s a halálfélelemmel. De hogyan került ki a Krisztus mind ezen küzdelmekből ? Előttünk áll, mint diadalmas győző, aki az életnek min­den nyomorúságát istenfélelemmel, kísértéseit alázatossággal, a szenve­déseket békességes tűréssel győzte le; előttünk áll, mint győző, aki az Atyának akaratát cselekedte élete utolsó pillanatáig, engedelmes lévén mind a keresztnek haláláig 1 Utánam 1 kövessetek engem 1 — szó! Krisztus, a mi vezérünk, és vol­tak követői, vannak még ma is 1 Ke­resztyén hősiesség!... hol lehet ezt feltalálni?! Ott, ahol az életnek min­den küzdelme és kísértése közepette is feltalálható az Istenbe vetett biio- dalom és a békességes lűrés; ott, ahol az emberek bátor lélekkel és tan is vallá, hogy az ember vétkezik, ha boldog napjain megfeledkezik Isten iránt tartozó kötelességéről, a háláról. A sze­rencse verőfényében az égtől elszakadva az önzés, hiúság rabja lesz. „Minden nap viszhangzanak lelkemben — mondá egy alkalommal Mari s Karolin előtt — Vilmos­nak e szavai: a nő legyen szegény vagy gazdag, úgy töltheti be erkölcsi szép fel­adatát, ha házát a megelégedés boldog haj­lékává teszi s híven őrködik, hogy abban mint templomban minden lélek dicsérje az urat. Ha gondosan ápolja családi köré­ben a hit, szeretet, remény virágait s ezek­kel fejleszti a nemesb érzelmeket keltő lelkesedést a szent ügyért: akkor lelke csa­ládja által áldást áraszt a küléletre is.“ Boldog családi életet élve fogadták Vil­mos és neje az egymást követő éveket. Kis leányuk után még két fiuk született. Egybekelésük után 16 évvel egy szép ser­dülő léány és két élénk derék fiú voltak a családi kert virágai s a nagyszülőknek Ka­rolin két gyermekével együtt gyönyörűségei. Vilmos kapitányi állását mindig lelkiisme­retes hűséggel, a tengernagyi hivatal teljes elismerése mellett töltötte be. Már megvolt a határozat, hogy előlép­tetéssel a tengerészeti kormányba hívjak be szolgálatra. De közbe jött egy fontos

Next

/
Thumbnails
Contents