Harangszó, 1925

1925-02-15 / 7. szám

XVI. évfolyam.

1925 február 15.

1. szám.

Alapította

KAPI BÉLA

lWIO-bou.

Lsptulsjdonos:

a CQnáDttill Lntner-Szfivatsöo.

* « Orn/ÁgOK Lather-KzfiTAt- tég hiíataloK lapja.

Kéziratok, olófizatésl dijak és reklamációk a HARANGSZÓ szerkesztó- kladóhirataiáoak Ssentgotthirdra (Vasrm.) küldendfiv 8Iő fizetést elfogad minden sván*. leik«» és tanító.

Hdgjslflolk miDűen vasárnap

Mivelhogy sohasem ingadox: érik emlékexetben lesz mx igax.

Ss«rkeBitó-kiadóhlraUl:

S iENTOOTTH ARD.

V#Bv4rrne«!ye.

A .RtRanAS^O» slólzetésl Ara : se »1st negyedévre 16.000 kori.ua. Csoportos küld. 16.000 K. (.atker-Ssfivetegl tagoknak 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár ; se utódállamokba aa 1. negyedre 20.000 K

A .Harangozó" terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk.

A százesztendős Jókai.

Irta : Dr. Kerecsényl Dezső.

Február 18-án lesz száz esztendeje, hogy Jókai Mór megszületett. Ezen a napon indult neki a végtelen időnek az az életpálya, mely a megfoghatatlan Szellem rendelése szerint kincseket teremtett a magyar élet számára. Jókai, az ember és Jókai, az iró immár száz éve részese a magyar szellemi életnek s az az erő, mely müveiből kiáradva a magyar irodalmi kultúrára a múltban oly nagy mértékben hatott, lényegében ma sem változott, nem foszlott szét az idő bontó keze alatt, hanem él, formál, nevel és új erőket teremt. A százéves forduló ünnepsége nem halott költőt ünnepel, hanem születést, de nemcsak egy termékeny életbe való elindulást, hanem az elindulás Ígéreteinek mindig élő beteljesülését is, örök folytonosságot, örök életet. Jókai születésének százesztendős fordulóján az irói géniusz örökkévaló megmaradását ünnepeljük.

Jókai a magyar történet három jellegzetes korának volt cselekvő és szemlélő részese. 1825-ben látta meg a napvilágot, abban az évben, mely a politikailag modern Magyar- ország megszületésének is az esztendeje. A nemzeti élet ekkor ébred fel egy hosszú kábulatos álomból s a következő években századok alatt kényszerűségből kihasználatlanul hevert és felhalmozódott energiák törnek elő, az ifjúságot lázas cselekvésvágy ragadja meg s űzi- liajtja az egész nemzetet egy még eléggé tisztán meg nem látott cél felé. Jókai együtt lelkesedik, ir s agitál a többiekkel s az eredmény: 1848. március 15., a nemzeti optimizmus teljes kicsattanása, a végtelen önbizalom ideje. De jött Világos s vele egy önmagába visszahúzódott idő, a második korszak, melynek Jókai tanúja. A nemzeti életet földalatti erek táplálták, a magyarság egyetlen önkifejezése az irodalom lett, ebben kereste önmagát s ebben talált erőt ahhoz, hogy a remények és álmok megvalósulásába vetett hitét el ne veszítse. Jókai ekkor álmodja legszebb regényeit. A kiegyezés — ez nyitja meg a harmadik korszakot — meghozta a reményeknek és álmoknak a kor szemében maradéknélküli beteljesülését. A nemzet úgy látta, hogy a küzdelmek, a nagy várakozások kora lejárt s a szabad kifejlődés élete megnyílt előtte. Jókai is 1898 ban, irodalmi munkássága ötvenedik évében, nagy ünneplésben részesült s elérte a kevés élő Írónak kijutó hivatalos elismerést is. És mégis, a magyar lélek e nagy álmodója már idegenül járt a megvalósult remények e korszakában. Miért?

Melyik koré volt igazán Jókai, míg élt? Próbáljuk meg a feleletadást erre a kérdésre, mert ez azzal kecsegtet, hogy Jókai irói és emberi arcához egy lépéssel közelebb juthatunk. Az elsőé tán, melyet a mindenáron való csele- kedniakarás fütött, vagy az utolsóé, mely a nemzeti, politikai és kulturális vívmányok szinte teljes birtokosának érezte magát? Egyiké sem, hanem azé a szomorú korszaké, a másodiké, melynek lelkében két teljesen irreális szemlélet élt: a múlt és a jövő. Ez volt az az idő, mikor a magyarság menekülni akart a jelen sivárságából, menekülni egy dicsőnek tartott múltba és egy ugyanilyen dicsőségesnek elképzelt jövőbe. Jókai művészi ereje itt lett a nemzeti élet egyik

legbővebben tápláló forrása, mert írói álmai megegyeztek a nemzet álmaival. De nem csupán ezért. Jókai tudatosított minden magyar értéket kora önmagára utalt lelkében. A magyar élet, a magyar ember jellegzetesnek és szépnek felismert tulajdonságai, a magyar föld természeti szépségei nála jelennek meg először csodás fantáziája által elevenítő életre kelve. Romantikus fényű, idealizált Magyarország az, amelyet Jókai rajzolt, — s éppen ez az, amivel kihívta maga ellen a realista Gyulai Pál szigorú kritikáját — de ebben a korban önbizalmat, a saját erejében való fenntartásnélküli hitet kellett a magyarság leikébe önteni, hogy hinni és remélni tudjon a jövőben. Az egyenes magyar jellem, lelkesedés, önfeláldozás, ügyesség, hazaszeretet, műveltség, szépség, jóság akkumulátora Jókai s a magyar nemzet azt a szinte elképzelhetetlen kulturális ugrást, mely a kiegyezés után bekövetkezett, csak ezekkel az erőfeleslegekkel tudta megtenni. Jókai fanatikus hittel hitt a magyar becsületességben, élnitudásban, szépségben és jóságban s bár regényeinek jellemei nem élő valóságok, azokká lettek megteremtőjük szug- gesztív ereje által egy reménykedő, egy álmodó s a jövőben hinni akaró korszak életében.

Jókai protestáns volt. Az a komáromi ház, amelyben megszületett, valamikor az üldözött protestánsok imaházául szolgált. A szüleitől nyert kálvinista vallásos nevelés lelki eredményei tanulmányai, Pápán és Kecskeméten, csak még inkább öntudatossá tették. A magyar protestantizmus gyászos és örvendetes élményekben egyaránt gazdag életének ezer meg ezer mozzanatával találkozunk regényeiben. Ezzel azonOlvassuk és terjesszük a Harangszót!