Harangszó, 1925
1925-12-27 / 52. szám
HARANOSZÖ. 415 1925. december 25 sikert aratni és nem szerették. Gyu- rátz is tudta, mi az a marsallbot. Egyszer egy falusi küldöttség azzal jött elébe, hogy kitérnek, ha mint kisebbségnek is nem az lesz a pap- jok, akit ők akarnak. A püspök előbb atyai szelid, bölcs intéssel akarta őket meggyőzni, hogy a többség dönt. De mikor a szónokuk tiszteletlen, kihívó hangon ismételte : „kitérünk“, akkor a fuvola után jött a marsallbot. „Kitértek? — kérdó most Gyurátz és tüzes szemeiből szent harag lövelt a hetyke fráterre — hát tudjátok meg: amíg a kerti fámon egészséges, szép a gyümölcs, addig gyönyörűségem van benne, de ha férges az a gyümölcs, sőt már rothad, akkor magam is megrázom a fát: hadd hulljon a férgese. És most elmehettek“. Az ajtóra mutatott. Azok pedig szégyenkezve kotródtak el, más lett a papjok és nem is tértek ki. Ilyen apróságokat, a fuvola dolgát pedig hogyan mertem én a nagy püspökről elmondani, akire mindenek csak a legnagyobb tisztelettel és csodálattal tekintenek ? A hálás, kegyeletes érzésben senki sem fog felülmúlni. Mikor 1918 elején egy híján negyven püspöki káplán és titkár nevében adtam át Pápán az ezüstkoszorút és hálás szívvel köszöntem meg, hogy az ő házi szemináriumában ezt a nagy mezei káplánhadat annyi szeretettel és türelemmel nevelte, dajkálta, instruálta, csiszolta, fékezte, sőt némelyiket atyai bátorítással meg is házasította : szelid mosoly derült az arcán, nem neheztelt, sőt azt mondta, mikor magunkra maradtunk: „Bene de me fíxisti, megértetted, mit akartam veletek“. Nem csak ez, hanem a váratlan feltűnt régi emlék bátorított, sőt kényszerített. Mihelyt a lelkészi értekezlet Gyurátz életrajzával a pápai gyűlésen megbízott, azonnal a püspök úr öccséhez siettem, hogy adatokat, iratokat kérjek. És nagy meglepetéssel íme, mit lelek, mit látok itt? A régi botfuvolát. Nem akartam hinni szemeimnek. Bizony az idők foga ezen is meglátszott, megkopott, megvásott. De ráismertem, ez az kétségtelenül. Ilyent ma már nem gyártanak. Ifjaink sem tanulnak ma már fuvolázni. Ma a jazz-band divat. A mi diákzenekarunkban még mindig volt a cimbalom mellett Flauto I-mo et Il-do. Más világ, más emberek. Ez a régi hangszer az egyházkerület múzeumára volna méltó. Varázsfuvola ez nékem. Mennyi régi emléket varázsolt elő: ifjúság, szülőhely, a régi pápai templom, a fiatal Gyurátz, ki a kollégiumi tanárok névestéjén magyar ruhában lejti a magyar táncot és ötven évnek annyi édes emléke . . . Bizony a nagy püspök életében szimbólum volt a marsallbot mellett a fuvola. Ezt az inkább fájó, mint derűs emlékezést pedig Hora- tiusszal végzem: Multis ille bonis flebilis occidit, Nulli flebilior, quam mihi. Senki más sem sirathatja nálam jobban Gyurátz püspök halálát. Legyen áldott emléke. Feleség. Te, aki még nem ragy senkinek a párja, Hogyan is tudhatnád: mi az —„feleség"?! Oltártél a sírig — kézenfogoa járni, §egítni a páred — EletReresztjét. Ooni é't, üédni et, felfegni az ütést, Mely innen — ennan is sújthat e reá, — Mesely fátyelába takarni a búdat, Ipa cgy-egy pillanat megértést nem talál. ... Mesely fátyelába... Derítni akkor is: Í i tenmagad belül könnyeznél... ajd, amikor láted feloidul hemleka, Rínék az éltéhez — élted adtad eda, — í?idd el testoérem — Hz az üdüösség mindennel felér! — 5to(fné Hudy Ilona. Tündöklő karácsonyfák alatt. A csípős északi szél reszketve csókolja, a magyar föld hószönyegtakarta, fagyos göröngyeit. Hideg, decemberi éjszakák síri csendje, misztikus némasággal borul a hó- mezők fölé. Mintha halott lenne az áldást- fakasztó magyar föld. Mintha a magyar éjszaka öröksötétje gubbasztana a jövendők felett. Vájjon miről álmodik ilyenkor a föld? És miről beszél a zord decemberi szél? Vájjon a csend nem a legmagasztosabb, leghataímasaW'tettek érlelője-e? A csend óráira nem az életfakadás pillanata következik-e? A tavaszi napsugár kicsalja az Élet csiráját a fagyos göröngyökből. Tavasszal a hómezök helyén új élet virul. A természet örök rendje ez. 1 ÜMagyar éjszakák reménytelennek látszó csendje sir lelkemben. Trianon minden fájdalma bennem él és roskadozok a nagy történelmi igazságtalanság súlyos keresztje alatt. Fáj az a tudat, hogy hiába vérzett ez a becsületes faj; faj látnom, hogy koldus lett a magyar. Karácsony estéjén, ülök nehéz vigyáz- ban az Élet partján, — minden elmúlások idején — és hallgatom az anyagok örök folytatódásának halk evangéliumát. Bibliai szavak jutnak eszembe. Nehéz csengésű, komoly szavak: „A Gondviselés, útjai fci- fürkészhetetlenek.- Bizony azok. És rejtély marad minden és hol szomorúan, hol megnyugodva haladunk el a rejtélyek mellett. Karácsony estéjén, sok komoly férfi szem tekint a magyar éjszakába, új fényt, új csillagot keresve. Áldott, ezerszer áldott gondviselő kezet látok a dologban Látom a fénvt, a magyar éjszaka hajnalcsillagát. Ez a fény. a reménynek é3 hitnek ez a csillaga, ott ragyog az ártatlanszivü gyermekek szemében; akik örömsugárzó arccal Jézusra gondolnak a tündöklő kaácsonfák alatt Jézus a szivekben . .. Ebből sarjad ki a szebb magyar jövő. Magyar anyák! Tartsátok meg Jézust gyermekeitek szivében, hogy meg ne haljon, hogy újabb ezredévet é hessen nemzetünk 1 Szép vagy karácsonyest, gyermekörömek áldott tel jessége. Teleaggatott fáid alatt valósággá válik a mese, a játék és játékká, mesévé gyönyörül a lét. A fagvos decemberi éjben: magyar szó, magyar dal és magyar zene száll a léghullámok szárnyán elszakított véreinkhez. Száll messze földre és hirdeti, hogy élünk és vagyunk, hogy új ezredév reménye lobog a magyar éjnek mélyén, — a gyermekszemekben, a tündöklő karácsonyfák alat. Györlk György. A magyar középfokú oktatás Uobács után és Trianon után. Irta: Dr. Szigethy Lajos. Mint felgyújtott fészkének lángjai körül a mesebeli fönixmadár, úgy kelt új s hatalmasabb életre a magyar középfokú oktatás is a mohácsi nagy világégés után. Előtte is voltak itt-ott kolostori, városi latin iskolák, de ezeket leginkább a leendő papok látogatták. A világi előkelőbb osztályok szellemi életére bizony még jó részben sötétség borult. Mátyás halála után néhány évvel II. Ulászló követei Bécsben csak kereszt jelet mázoltak a nevük mellé, mikor a némettel kötött békét alá kellett volna írniok ; pedig köztük volt maga az országbíró is. És Mohács után a »magyar Lut- herekc, Dévai Biró Mátyás, Erdósi Szilveszter János és társaik hazahozzák a wittenbergai oltári tűz egy-egy szikráját s mindannyi lángoszlopként terjeszti majd itthon a világosságot az általuk alapított százharminc protestáns latin, vagyis középfokú iskola. És a katholikusok is nemes versenyre buzdulnak; ók is alapítanak latin iskolákat, összesen harmincnégyet. És ezek hatása jalatt^a művelődés beszállt a néphez is. A latin iskolák tanítványai lesznek a nép papjai, tanítói. Ha elébb az ország bírája sem tud írni-olvasni, nemsokára a
