Harangszó, 1925

1925-12-27 / 52. szám

414

HARANQSZÖ,

1925. december 25

Kedves korálja volt: „Légy csendes szívvel és békével“.

Sopronban még diákköri naplójába írta Gyurátz 1865. február 17-én: „Olasz magányleczkéimet holnapután kezdem meg — oly sok halogatás után végre. A fuvolát is újra elővettem, azonban ismét azon szomorú tapasztalásra jutok, hogy törekvéseimmel időm igen aránytalan viszonyban áll, — haladásom csak szakadozott, nehézkes lehet“.

Híven sáfárkodott az idejével, szigorú bírálója volt önmagának már mint diák s még mint püspök is. Azt a fuvolát pedig kivitte magával Haliéba s ott Horváth Sámuel, Tímár János, Tóth Sándor és más jó barátainak társaságában, mikor 1866-ban a porosz jól elverte az osztrákot, édes reménységgel szólalt meg a fuvola: „Megvirrad még valaha, Nem lesz mindig éjszaka“.

Néhányunkat Gyurátz Ferenc Pápán még a népiskola felső osztályában is tanította. Egyik főtárgyunk volt (ide hallgasson a kultuszminiszter) a diktálva tanított irodalomtörténet szavalatokkal. Gyurátz már ott harsogtatta fülünkbe Zrínyi dalát: „Nincs magasra vívó szenvedelme, Jégkebelben fásult szívet zár.“ Úgy, amint ezt maga is Sopronban Domanovszkytól és Malatidestől tanulta. Mikor pedig a kollégiumból jártunk vallásórákra a régi alacsony, nedves papiakba, az ablak alatt az egyik szögletben mindig odatámasztva láttunk egy hosszú, vaskos hangszert, az úgynevezett botfuvolát. Vörösbarna volt a fája, kigyóvonalban ráégetett fekete csikókkal. Volt rajt néhány billentyű is. Óráról-órára megbámultam s magam is hegedűs diák lévén, semmit forróbban nem kívántam, mint hogy a mi tudós, szigorú tisztelendő urunk nekünk egyszer valami szép nótát fuvolázzon. No, ez a vágyam hát soha sem teljesült. Meghalt a jó püspük anélkül, hogy valaha fuvolázni hallottam volna. Pedig ötven éven át elég közel állottam hozzá. Még akkor sem vette kezébe a fuvolát, mikor legjobb barátjának, a Tétről látogatóba jött Horváth Sámuel esperesnek,«ennek az ő hű és igaz Natánaeljének kedvéért házi hangversenyt rögtönzött. Áldott hitvese még leánykori virtuozitással játszott a zongorán s velem is elhozatta a hegedűt. (Mint zeneértőt igen megbecsült.) Elhangzott némi

énekszó is, de a fuvola csak nem került elő. Én pedig nem mertem szóvá tenni.

Hej pedig annak a nevezetes fuvolának a régi rozzant papiakban volt valamikor nagyobb kelete is. Akkor, midőn a fiatal pápai pap későbbi szeretett „hütöstársával“, Matus Karolinával megismerkedett. (Csak az Idegenek előtt volt „hü- töstárs“, maguk között „édes szívem“.) Menyasszonya, akinek kezéért bizony sokan pályáztak, kitünően játszott a zongorán, sőt hangversenyeken is fellépett. Mint fiatal papnénak művészi játékát még magam is hallottam a Griff- szálló nagytermében. Gyurátz is a Matus-házba járva buzgón kezdett ismét fuvolázni. „A fuvolát is újra elővettem“ — Írhatta volna ismét a naplójába. A vagyonos, buzgó és művelt iparos-családban felújította Gyurátz a répcemelléki, a soproni és a haliéi régi magyar nótákat. Ez a fuvolajáték ebben a szép frigykötésben ha talán nem is hatott Mozart Varázsfuvolájának az erejével, de a jószívű és művelt lelkű menyasszony ebből is kiérezte bizonyára, hogy Gyurátz Ferenc a néki nem legkönnyebb téren is kész lesz érte a legnagyobb áldozatokat meghozni és mélyen érző, nemes szívet talál benne. Házaséletükben azután nem sokszor került sor a fuvola-zongora duettekre. A feleség művészi játéka mégis csak sokkal magasabb fokon állott, a férjet pedig csakhamar más térre hívták karmesternek igen sok felé.

De szeretetét a zene iránt mint lelkész és püspök mindvégig megőrizte. Nevelt leányát nem csak zenére, hanem festészetre is taníttatta. És nagy gyönyörűséggel hallgatta karosszékéből, ha egy-két üdülő perce mégis akadt, a leányok négykezes zongorajátékát. A kőszegi leányiskola magas színvonalú zenevizsgálatairól is mindig elragadtatva szólott.

Régi kedves nótáit pedig nem feledte. Püspöki titkár koromban adott át egy régi hangjegyet, hogy tegyem le férfikarra és tanulják be az énekesek. Eredeti, régi, szép magyar dallam ez Bajza versére: „Eltemette honját a mohácsi vész, Vissza vércsatából tér a bús vitéz“. Nekem is nagyon megtetszett, nem feledtem el. Felvettem Wittnyédy- drámámba. Kapi Gyulát is, aki zenekíséretet írt hozzá, nagyon meglepte. Sem ő, sem más zenészek

azóta sem tudják, kitől való az eredeti szép magyar dallam. Bizonyára még a hatvanas években énekelték a soproni diákok. Nagy Pálnak, a pápai evang. énekkar vezetőjének pedig 1912-ben adott át egy másik régi hangjégyet, mint az ő kedves nótáját, hogy írja át énekkarra és tanulják be. Elő is adták nagy tetszéssel. Ez pedig Vörösmarty Vén czigánya. Két sora kedvelt mondása volt Gyurátznak: „Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett“. Ennek a szép magyar dallamnak eredetét sem ismeri ma senki. íme, Gyurátz, mint magyar zenegyűjtő.

Fentebb mondám, hogy Gyurátz- ot más térre hívták karmesternek. Valahol olvastam egy anekdotát, melyben a tábornok a katonai zenekar felett is szemlét tartott és Beethoven egyik szimfóniáját meghallgatván, igen megbotránkozott azon, hogy hol a fuvolások, hol a hegedűsök vagy a kürtösök (az előírt pauzák szerint) elhallgattak. Meg is parancsolta azután, hogy az ő jelenlétében pedig senki ne pauzáljon, hanem dolgozzék. Annyi bizonyos, hogy Gyurátz mint karmester kevés pauzát engedett volna a katonáinak. Egyszer egyik káplánja kért tőle vakációt s erre azt felelte: „Édes öcsém, én ennyi év óta vagyok pápai pap és ennyi év óta püspök, de még sohasem volt vakációm“. Az orvosok az egyik nyáron majdnem erőszakkal akarták elvitetni Lipikre a beteg gyomra miatt, de nem ment el.

És ki hinné el, hogy Gyurátz a gyenge, vézna testi szervezetével az érettségi után (naplója szerint is) mindenképen katona akart lenni. (Katonai hajlamai később is elárulták magukat Gusztáv Adolfról írott jeles életrajzában.) De édesapja nem engedte és Csáky gróf beszélte le, akinek soproni házában nevelő volt. Mikor Gyurátz a főrendiházban először jelent meg, gróf Csáky Károly váci püspök, mint volt tanítója előtt felállott és üdvözölte.

A tábornagyi pálca azért később sem esett ki teljesen az erélyes és vasakaratu püspök kezéből, de ott volt mellette a — fuvola. Gyurátz életében ez a két szerszám szimbólum. Nagy Frigyesről mondják, hogy tábori sátorában a marsall- bot mellett mindig ott volt a fuvola is. H. József az utóbbihoz nem értett, de meg is adta az árát. Minden jó szándéka mellett sem tudott