Harangszó, 1925

1925-12-27 / 52. szám

1925. december 25. HARANQSZO. 411 törtetett személlyel énekeltette, a töb­biek, k&lönöseo gyermekei azután a nyolcadik verssel köszöntötték az angyalt. Karácsonyi ima. Betlehemi jászol-bölcső melleit Imára kulcsolom össze kezemet, Hallgasd meg imám, Égi jó Atyám: , Uram, ma minden csúf körülöttem! Uram, ma minden zúg körülöttem l Vásári szenny, vásári zaj az élet. Uram, én úgy félek, — félek, Hogy itt eltéved minden lélek. Uram t segíts rajtunk l Nézd I itt hitet vesznek és hitet adnak, Árú a szépség és eladó a jóság, Szegény a szegény és szegény a gazdag, A lélek kincsét mind elásták. Gőg és butaság trónt emelt magának, Világodban a bűn ül orgiát. Ember tapsol az ember gyalázatának, Egymást gyalázva, gyalázza magát. Feledve itt Betlehem, Golgotha, Feledve itt az örök élet, Uram, én úgy félek, — félek, Hogy meghal az emberi lélek. Uram! segíts rajtunk! Ne hagyj elesnünk, ne hagyj elvesznünk, Gyúljon ki ma a csillag felettünk, Ébresszen vágyat, élesszen hitet! Megváltónk elé vezessen minket, Hol angyali kar zengi: Béke! béke! Dicsőség Istennek a magas égbe! Éljen a földön áldott szeretet, Legyen az Ég úr a föld felett! Te szent Fiad, ki ma született, Tartson felettünk nagy ítéletet. Jöjjön korbáccsal a kezében Kiűzni a kufárokat; És tanítani szép hegyi beszédben Mi az, mi boldogságot ad. Tanítson, mint kell minden szenvedésen át Keresnünk csak az őrök hazát, Világrajötte az életébe került az édes­anyjának 8 az apja ezt sohase tudta neki megbocsátani, mégkevésbbé pedig azt, hogy nem fiúnak született akinek révén tovább plántálódhatott volna — amire oly igen büszke volt — a híres ősi-név. Radnóthy Balázs a legjobb mesterekkel neveltette fogékonyeszű gyermekét, de jó szót nem igen sokat pazarólt reá. 0 maga meghasonlott lélekkel komor kedvtelései­nek élt, melyek között a vadászat és a kártya játszott vezérszerepet, és alig vette észre, hogy mellette hajadonná serdült árva leánykája. Máriának mindene megvolt, drága ékszerei, hátaslova és saját fogata, csak épen a korát megillető örömökből nem jutott neki semmi rész, nem volt egy ba­rátnője akivel kézenfogva járhatott volna a pompás kertben örülve a tavasz ébredé­sének. Pedig sorsa hovatovább még nehezebbre vált. Radnóthyt javakorában súlyos kór lepte meg, s tette élő-halottá közel egy évtizedig. A szabad-gondolkodás, melynek hívéül vallotta magát, nem pótolta a vallás vigasztalását, hogy nemes megadással visel­hesse sorsát, inkább dacos haragot váltott ki a parancsoláshoz szokott nagy úr lelké­ben, amiért tűrnie kellett a gyógyithatlan betegség jármát Embert szeretve Istent áldani, A keresztről is megbocsátani.“ Betlehem IJászol- bölcső mellett, Imára kulcsolom össze kezemet, Felküldtem Hozzád buzgó imám, Hallgasd tneg, égi jó Atyám! SZABÓ GÁBOR. Szeretet országa. Irta : Jánossy Qábor árvaszéki elnök. Milliók ajkán zendül meg ma az ének: „Dicsőség legyen a menny Istenének, jó akarat az emberek szívébe’ s a földön béke. Kondulj harangszó, hívogass imára: ma szü­letett a szeretet, a szeretet királya! Térd meghajoljon, szív hálát do­bogjon, Neki hódoljon 1“ Zengnek-bongnak a karácsonyi harangok, békesség száll e napon, Krisztus eljövetelének, születésének emlékünnepén a szívekbe, talán a jóakarat is helyet talál és beférkő­zik e napon az emberek leikébe, imádságra hajolnak meg a térdek, a Megváltó küldetése és megszüle­tése fölött érzett mélységes hálából dobbanak meg a szívek, — óh ka­rácsony szent ünnepén — egy napra kettőre — megvalósul, megalakul a szeretet országa a földön. Az em­berek jobbakká válnak, magukba szállnak, egymással kibékülnek, egymást a szeretet jeleivel, az ir­galom és könyörület adományaival elhalmozzák, kihajt a megromlott, megkérgesedett, elfásult és meg­hasonlott szívekben a szeretet, a Kerülve kerülték a régi cimborák a ko­mor kastély táját, sűrűn változtak az orvo­sok, az ápoló-szeméiyzet, a régi szolgák közül is alig egy-kettő vállalta a nagy be­teg konok szeszélyeit, csak a leánya tartott ki híven mellette angyal-türelemmel, tör- hetlen kötelességtudással. »Megérdemelted volna, hogy fiú légy*, — mondta néki Radnóthy Balázs, azon a ködös hajnali órán, mely megváltá fóldi szenvedéseitől. Ez volt a legnagyobb elis­merés amit mondhatott. És Mária korlátlan ura maradt minden­nek, kényeked ve szerint intézhette további életét, csakhogy nem tudta már mit kezdeni vele, lelke elvesztette minden rugékony- ságát. Jöttek már a szomszéd uri-családok egyre-másra a gazdag örökösnö barátságát keresve, tekintélyes gavallérok pályáztak kezére, de Mária úgy érezte, hogy mind­ezeket C3ak érdek vezérli s ridegen utasí­tott vissza minden közeledést. Hogy legyen mégis akivel megossza magányát, egy távoli rokonát hívta magá­hoz, nálánál jóval fiatalabbat, egy vidám­kedvű szőke leánykát. Lassankint nagyon megszerette, s az is hálás ragaszkodással viseltetett iránta, s mégis Jolán lett okozója élete nagy szerencsétlenségének. hála, a megértés és megbocsátás isteni virága. De azután, ha már elmúlnak az ünnepnapok, ha visszatérnek az emberek hétköznapi foglalatossá­gaikhoz, ha levetik az ünnepi ru­hát és felöltik a régit, a hétköz­napit — levetik a karácsonyi ru­hával együtt a karácsonyi lelket is, a szeretettől, megértéstől dobogó s ünnepi érzések fűtötte szívet is kivetik magukból s visszatér a régi ruhával együtt a sátáni lélek az emberbe, újra kezdődik a bellum onmium contra onmes, s nem a békességet hirdető és munkáló em­ber, nem a szerető felebarát, nem a testvér áll szembe a testvérrel, nem a Krisztust hivő, valló, követő em­berekből áll a család, a társadalom, a haza, az emberiség összesége, hanem a Hobbes mondása, meg­állapítása válik valóra újra meg újra: Homo homini lupus — em­ber az embernek farkasa. Karácsonyt ünneplő, a megvál­tás eljövetelén örvendő felebará­taim, nekünk Krisztust hívőknek és követőknek mindennap és min­denhol, otthon, a templomban, min­den munkánk végzésében karácso­nyi ruhában, karácsonyi lélekkel kellene megjelennünk, éreznünk és cselekednünk, betöltvén az egyet­len nagy parancsolatot, hogy egy­mást szeressük. Azzal, hogy kará­csony szent ünnepén levetkezzük a régi bűnös embert a gyűlőlkö- dők, a bosszúállók s felöltjük az új ruhánkkal együtt a Krisztus Most — a karácsony közeledtével — fölnyilnak mind e régi sebek az úrnő lel­kében, s hiába igyekezik más irányt adni gondolatainak. A kert mentén vonul el az országút, azon most szokatlanul élénk a forgalom. Vidám csilingelőssel egy-egy szán surran el, a prémes bundák menedékéből boldog gyerek-arcok nevetnek ki. Kis diákok, aki­ket ünnepelni hazahoznak. A lombtalanná vált bokrok ágai közt jól látni mindent. Ő nem vár senkit. Miiyen szomorú az ilyen karácsony 1 Vásár lehetett valahol a közelben, mert csapatosan törtetnek a falusi népek a ha­vas úton hazafelé. Duzzadt tögyü tehenet vezet kötélen olyik, új kalapot vásárólt a másik s ócska süvege fölé húzta, dézsát, zsiros-bödönt cipei amaz, de majdnem mindegyik kis fenyőfát visz a hóna alatt, az asszonyok motyojából pedig mézeska­lács, bádogtrombita, pirosképü fababa kan­dikál ki. Kis ködmönt is visz némelyik, vagy apró csizmát, cipicskét 8 karjára akasztva. Rosszul esik az ilyesmit látni olyannak, akinek nincsen senkije. Nem is nézi már tovább Mária, indul befelé, hogy valami olvasmányba ölje bá- natos gondolatait.

Next

/
Thumbnails
Contents