Harangszó, 1925
1925-12-13 / 50. szám
1925. december 13 HARANOSZO. 395 Az egyházlátogatási közgyűlés után a római kath. egyház küldöttségét dr. Riedl Qusztáv plébános, majd a református presbitériumot Kuruc Oyula lelkész vezette a püspök elé, kik mindketten a maguk és gyülekezetük OrOmének, köszönetének adtak kifejezést, hogy a főpásztor az ő kis községüket, ahol püspöklátogatásra nem emlékeznek, — felkereste. 12 órakor tovább folytatta útját a püspök és kísérete Sárszentlőrinc felé. Az utolsó félnap Sárszentlörincé volt. D. u. 1 órakor harangzúgás közben, nyalka banderistáktól és hosszú kocsisortól kisért négyesfogat röpítette a püspököt a fiúdból (Pál fáról) az anyagyülekezetbe. Meglátszott, hogy a püspökfogadásban gyakorlott úgy a vezetőség, mint a lakosság. Közel száz Bocskay-sapkás levente — mindmegannyi kemény katona — áll sorfalat szemben a diadalkapuval, amelynek felirata Luther harci dalának kezdete: >Erős vár a mi Istenünk 1< A leventecsapat mellett mint egy színekben pompázó kis virágoskert: 20 szebbnél-szebb megyarruhás hajadon... A másik oldalon a mindennapi iskolások sorakoztak föl zászlóik alatt. A közíég határán Bartos Elemér főjegyző és Szabó György bird, a templomtéren Fábián Imre lelkész szép beszéddel és egy kis leányka szép csokorral üdvözölte a már jól ismert, de annál jobban szeretett főpásztort. A vendégszerető papiakon elköltött ebéd után a jó kezekben levő iskolát látogatta meg a püspök, előbb az alsó 3 osztály, majd a nagyobb gyermekek értelmes feleleteiben gyönyörködvén. Ugyancsak az iskolában tartatott bizalmas értekezlet a presbitériummal, amelynek végeztével a Krisztushivás. Emberfia jöjj el, jöjj elI Hívunk, várunk, esdünk Téged! Romok felett, halál felett Örök Jóság, örök Élet! Emberfia jöjj el, jöjj el! Fordítsd hozzánk szelíd orcád! így sóvárgunk itt a porba, — Názárethi szent anyától Szüless újra a jászolba, Fordítsd hozzánk szelíd orcád! Hallgass igét, hazug igét, Gyermekfővel, érett fővel, S kergesd ki a kufárokat Templomodból — vasvesszöddel. . . Hallgass igét, hazug igét! Tarts beszédet a nagy Hegyen! Acélozd meg a gyöngéket, Tégy közöttük igazságot, S Magdolnáid védd meg, védd meg... Tarts beszédet a nagy Hegyen! Győzd meg hittel a hitetlent, Világ sója! Világ bölcse! Ellenségink durva dölyfét, Bántó gőgjét törd le, törd le! Győzd meg hittel a hitetlent! Lovagolj be szamárháton Jeruzsálem piacára, Fogadjanak zöld ágakkal, Feszítsenek keresztfára . . . Lovagolj be szamárháton! Hitkővárunk, várva várunk! Jöjj el, jöjj el, áldva áldott! A véreddel csak még egyszer Váltsd meg, váltsd meg a világot... Hitkővárunk, várva várunk! VÁLYl NAGY GÉZA. Este volt, midőn útjáról visszatért. Az emberek már gyújtogatták lámpáikat. Itt is ott is egy-egy fénysáv vetődött a lucskos, sáros uccára. Elintézett mindent. A tégla kész, kitünően sikerült, olyan, akár a vas. Cseng, ha ráüt az ember kalapáccsal. Bármikor hordható. Most csak kocsiról kell gondoskodni s a tégla egy-kettő itthon lehet. Azonban: Ember tervez, Isten végez. A jó Isten pedig úgy volt elhatározva, hogy a szegény, de mindig szorgalmas, istenfélő és mindig megelégedett Ferenc gazda az új pincébe már ne tegye a lábát. Ki látja a jövőt előre: Az ember élete pókhálófinom szálon függ, mely minden pillanatban ketté szakadhat. Napjaink a jó Isten kezében vannak, ki tudja közülünk, mikor hangzik el hívó szózata: Jertek emberek fiai! A^téglahordás megindult. Másnap hat kocsi ment a gyárba. Ferenc gazda épen, egészségesen a kocsikkal. Csupa öröm ragyogott a szemében, csupa jókedy és derű volt, mikor otthonról elindultak. Örült neki, hogy kis gazdaságát egy jól épített épülettel megint gyarapítja, értékesebbé teszi. A rakodás a gyárban simán ment A hat kocsi baj nélkül el is indult visszafelé. Alkonyodni kezdett 8 az út nehéz, sáros, kátyus. Alig mentek egy félórája, az egyik kocsi egy mélyebb kátyúba került s elakadt. Hasztalan volt a lovak nógatása, a szegény párák nem bírták kimozdítani. Szakadoztak a hámistrángok: a kocsi nem mozdult. Mit volt mit tenni, a fuvarosok megálltak s rövid tanácskozás után neki gyürkőztek, hogy az elakadt szekeret kiemeljék a pocsolyából. Nosza, a kocsis újból kezdte nógatni a gyenge abrakon tartott lovakat, hol ostorral, hol a nyelével. A férfiak pedig tolták lőcsnek, kocsi oldalnak neki támaszkodva. Ott volt Ferenc gazda is, ki egyedül erőlködött becsületesen, mig a többi inkább csak nyögött nagyokat. A kocsi hirtelen megindult, de abban a pillanatban vissza is csúszott s teljes erejével a szerencsétlen gazdára esett. Ronpresbiterek vezetésével vonult be a püspök és kísérete a templomba. Gyalog István egyházmegyei főjegyző imádsága és Fábián Imre helyi lelkész prédikációja után Kapi Béla püspök járult az oltár elé Schőll Lajos fő- és Müller Róbert alesperes kíséretében. Könnyek csillogtak a szemekben, amikor az alkalmi igék magyarázása közben a gyülekezet történetének főbb mozzanatait emelte ki a helyi vonatkozásokat találóan alkalmazó főpásztori beszéd Az ünnepi közgyűlés után a küldöttségek tisztelegtek. 1. A polgári község nevében Kirn- bauer Mihály adóügyi jegyző, 2. a Kisgazdakör nevében Szabó György ügyes verssel, 3. az ipartestület nevében Farkas István, 4. a dalárda nevében vitéz Nagy István tanító, 5 a nőegylet nevében Fábián Imréné nagytiszteletü asszony, elnöknő, 6. az ifj. egylet nevében ifj. Szabó József üdvözölte a szeretett főpásztort. Végül Schöll Lajos főesperes a tolna- bara- nya-somogyi esperesség köszönetét tolmácsolta az egyházlátogatási ciklus végén azért a nagy és áldott munkáért, amelyet a püspök Sárszentmiklós- tói Sárszentlőrincig végzett apostoli buzgósággal, mindig szívből szívekhez szólva, hittel hitet ébresztve. Este a püspök tiszteletére Pesthy Pál igazságügyi miniszter úzdi kastélyában fényes vacsorát adott. Pesthy Pál igazságügyi miniszter már az előző napon megérkezett birtokára és az egyházlátogatási ünnepen is részt óhajtott venni, mindenki őszinte sajnálatára azonban a kormányzó úr elnöklete alatt tartott kormány tanácsra visszautazott Budapestre. Kapi Béla püspök a tolna baranya- somogyi egyházmegyében tavasszal folytatja körútját. csőit tagokkal húzták ki a kocsi alól... A csendes hajlékot sírás és jajveszékelés hangja töltötte el. Ki volt szerencsétlenebb, mint a szegény hitves, kinek támasza, oszlopa íme kidülőfélbea A gyorsan előhívott orvos alapos megvizsgálás után lemondóan legyintett kezével. „Az élet Istennek kezében van. Én mást nem tehetek, mint a beteg nagy fájdalmait enyhítsem 1“ Másnap a beteg fájdalmai szűnni kezdtek, de ez nem volt az egészség előjele. A nagybeteg kezébe fogta hű, őt odaadón ápoló hitvesének kezét. — Szívem, én meghalok. Nem zúgolódom Istenem ellen. Legyen meg az ő szent akarata. Benneteket a jó Isten oltalmába ajánllak. ő őrködjék felettetek. Ő áldja meg minden lépésteket Majd kezét á.'dóan tette kis fiának fejére s kérve-kérte feleségét, hogy a fiút Istennek félelmében nevelje. Mert életben-halálban C3ak az istenfélő ember lehet boldog. Keserves zokogás töltötte be a kisded hajlékot. (Folyt, ktr.)
