Harangszó, 1925
1925-10-18 / 42. szám
1925. október 18 okunk azért a kétségbeesésre. Más a külső látszat és más a belső valóság. Előadása végén gyönyörű szavakban aposztrofálta az igaz testvériség utjának jelentőségét az ezer sebből vérző magyarság életében. Rendkívül lelket emelő volt az est művészi kerete is, a vegyeskar, a solo ének, a Trio, Kühn János orgonajátéka. Ünnepi istentisztelet. Közgyűlés. Az október 11-iki gyámintézeti közgyűlést ünnepi istentisztelet előzte meg. Az oltári szolgálatot ezúttal is dr. Tirtsch Gergely kőszegi lelkész végezte liturgiával. Az ünnepi német szónok, minthogy a németországi vendég családjában előforduló betegség miatt akadályozva volt a megjelenésben, Ziermann Lajos, az egyetemes gyámintézet elnöke volt, aki Máté 22.34—46. alapján mindeneket megindító beszédében mutatott rá a gyámintézet fenséges céljaira, annak áldásos voltára, s hívott mindeneket a két nagy parancsolat nevében a gyámintézet szolgálatába: »Cselekedjünk jót mindenekkel, kivált- képen a mi hitünk cselédeivel.« A gyönyörű beszéd, mely tele volt szőve helyi vonatkozásokkal, rendkívül nagy hatást gyakorólt a jelenlevőkre Zier- mann elnök ezúttal is tanúbizonyságát adta annak, hogy egész szívvel? egész lélekkel, teljes elmével a gyámintézeté. Az ünnepi karének után magyar nyelven az ünnepi igét a Zsidókhoz írt levél 13 . l—3. alapján Kruttschnitt Antal a bányai egyházkerület gyámintézeti elnöke hirdette azzal a meleg divatos. Természetesen akadtam bőven másokra is, akik jól ismerik hazánkat s szeretettel gondolnak vissza az itt töltött időre. Hamburg. Hajók hatalmas raja már külsőleg is jelzik e város gazdasági jelentőségét. Mindenütt vig és zajos az élet. A kivándorlók óriási tömegei különös színt és speciális jelleget kölcsönöznek Hamburgnak. A drágaság óriási, a kereskedővilág itt alaposan számít a kivándorlók kissé könnyed lelkiállapotával. Kivándorlók éttermében vagyok. Vacsora mellett találom őket, holnap indul hajójuk. Hangosan kihirdetem a vacsora utáni magyar istentiszteletet. Sokan jelentkeznek, akik azon részt akarnak venni. Magyar istentisztelet itt az idegenben, Európa földjén az utolsó ... Egyszerre csak megtelik a kivándorló csarnokok mellett álló kis templom, 50— 60-an lehetnek már együtt. Felhangzik a himnusz, bár sokan tót accentussal éneklik, éneklik szívvel, lelkesedéssel. Búcsúztatom őket... áldást kérve jövő életutjukra, csak azt a két kérést intéztem HARANQSZO. Beteg körül*) — Lelkésztestvérekhez. — — „Jertek össze mind-mind, jertek, Ti hív, anyás, sok jó gyermek!“ Szentegyházunk, e jó anya Mintha hívna, sóhajtana. Szívetekhez ér e sóhaj El-elhaló, halk zokszóval. S elborulva, e betegnek Ágya köré seregeitek. Kezeteket a szivére Ráteszitek: mi van véle ? . . . Szivszorongva összeálltok: Készíteni orvosságot. — — Mért nem vagyok én is ottan ? [Üldözötten, kitagadtan .. .] Hogy sebeit én is lássam: Segítsek a gyógyításban! Valamit én is ajánljak, — Szeretem én is anyámat!. . . PETROVICS PÁL. *) Egyetemes lelkészi gyűlés alkalmából. közvetlenséggel, bensőséggel, mely ezt a csupa szív embert általában jellemzi... Ha drága — úgymond — és kedves nekünk a mi hitünk, ne legyenek kevésbbé drágák és kedvesek a mi hitünk cselédei sem... Hit, remény és szeretet nélkülünk is megmarad ugyan és e három közül nélkülünk is legnagyobbnak megmarad a szeretet, de hol maradunk mi, ha nem vagyunk a szeretetben... A szeretet hozzájuk, vezéreltessék magukat az új világban Isten által; visszafelé tekintve szülőhazájukra, feledjenek el minden bánatot, fájdalmat, keserűséget s ne vigyenek magukkal mást, mint magyar hazájuk örök szereletét... Néma csend... halk zokogás... A Machtmission itt hatalmas munkát végez. Munkások és munkanélküliek tömegei távol állván az egyháztól, igyekszik őket céltudatos munkával megszerezni az evangyélium ügyének. Egy lelkész teljesen annak él. Esténkint felkeresi hajlékait, te- remről-teremre jár, az uccán járókat is behívja s a munkásotthon egyik termében istentiszteletet rögtönöz. Fapiöltöny nélkül egy kis emelvényre áll, megkezdi az éneket s kezdetét veszi a rövid istentisztelet. A hallgatók, ki tudja, mikor voltak utoljára templomban? Vannak közöttük ifjak és öregek, elhanyagolt külsejű mind. Egyesek, különösen a fiatalabbak a beszéd alatt próbálkoznak éretlenkedni, de az idősebbek, akiket az élet már jobban megtört, vagy akik már önmaguk hibáinak a tudatára ébredtek, rendre intik őket. A beszéd rövid, 331 kötöttséget oldoz, mert fogolytárs a foglyokkal. A jelenben pedig elhagyatott, elárvult szórványaink, roskadozó gyülekezeteink, beláthatatlan fogoly menete vonul el szemeink előtt, reménykedve, bizakodva hangzik tikkadt ajkukról a Zsidó levél szózata: »Emlékezzetek meg a foglyokról.« . . . Látod-e te ezeket ? És ha látod, van-e szíved fogolytársnak beállani hozzájuk, közéjük, melléjük I ?... Oda áll a mi, nevében is áldott, dolgaiban is irgalmas gyámintézetünk, odaláncolja magát a foglyokhoz... Nos, jöjj testvérem és kötöztesd lelkedet a fogoly-testvér szívéhez. Jöjjetek mindnyájan, legyetek fogolytársak. Hozzunk hitet, mely hordozza a keresztét. A közgyűlést báró Feilitzsch Bert- hold v. elnök magvas megnyitója vezette be. Dr. Tirtsch Gergely lelkész üdvözlő szavai után dr. Tirtsch Ger- gelyné a kőszegi nőegylet élén és nevében letette a gyámintézet asztalára a kőszegi melegen érző szívek szeretetteljes adományát. A szombat- helyi prot. nőegylet nevében Graizin- ger Kornélné kérte megható szavak kíséretében Isten gazdag áldását a gyámintézet munkájára s adta át a nóegylet adományát; a soproni nő- egylet nevében Hollós Jánosné nyújtotta ki segítő jobbját a gyámintózet felé. Kovács István vallástanár a szombathelyi protestáns kör nevében tett bizonyságot szívhez szóló szavakban a gyámintézet nagy horderejű munkájáról, míg a szombathelyi Diák- szövetség nevében egy lelkes ifjú az ifjúságnak szeretetben gazdag hitéről. A közgyűlésnek tulajdonképeni tárgyát Ziermann Lajos egyházi elnök sokan az Istenre való utalást közönyösen veszik, sőt csendes megjegyzésekkel is kisérik, de amikor az otthon hiányáról, a folytonos bolyongás terheiről esik a szó, egyszerre néma csend ... mintha mindnyájukban egy pillanatra megszólalna a lelkiismeret. Miatyánk, áldás, ének után még az offertórium is jelentékeny ... A Rauhes Haus, Wiehern örök alkotása Horn nevű külvárosban fekszik. Még áll az egyszerű, igénytelen szalmafedelü házikó, ahonnan útjára indult ezen áldásos intézmény és hirdeti az oda zarándoklók sokaságának, hogy szerény kezdetből, igénytelen gyönge magból is lehet még terebélyes, gyümölcstermő fa. Wiehern árvaháza ma is mintaszerű, a „család systéma“ itt az uralkodó. Árváink itt nein laknak kaszárnyában. Egy-egy ház egy-egy családot alkot. Legfeljebb 16 gyermek lakik, megfelelő felügyelet alatt, egy házban. Elemi, középiskola és különféle műhelyek mind itt vannak a telepen. Testi táplálék mellett, a fogékony árva lélek is megkapja a magáét, a Rauhes Haus nem árvaház, hanem otthoni Vége.
