Harangszó, 1925
1925-10-04 / 40. szám
XVI. évfolyam. 1925. október 4. 40. 82ám. Alapította KAPI BÉLA 1910-bon. Laptulajdonos: a Daoántfill Lolber-SzövetsSo kz Országos Iiuthor-SzÖTOt- •ég hlístalos lapja. Késlratok, előfizetési dijak óh reklámidők a HARANGSZO szerkesztő- kiadóhivatal inak tixentgotthirdra (Vasvm.) küldendők. Blőfizetósl elfogad minden avacg. leikéit is tanító. Mőgjeleolk; a!Bien vasárnap. Csaté Őbenne vígad a mi szívünk; Csak az Ö szent nevében bízunk! SzerkeBztő-kiadóhlvatal: SZENTOOTTHÁRD. Vasvármegye. A „HAHANG8Z0“ előfizetési éra : a negyedik negyedévre 18.000 koron Csoportos küld. 15.000 K. hatker-SiSretég! tagoknak 10°/»-os kedvezmény. Amertkiba egész évre 2 dollir ; az utődillamokba a IV. negyedre 20.000 K. A .Harangszó" terjeszté- lére befolyt adominyokbél •zórvinyban lakó híveinknek lngyenpéldinyokat küldünk. A madarak iskolája. Máté ev. 6.2o. „Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak... és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat.“ Hányszor felsóhajtunk: Csak a szívünk lehetne ment minden gondtól! . . . De elérhetjük-e ezt valaha is?! Hiszen a gond olyan, mint a mesebeli sárkány: ha egy fejét levágjuk, kettő női helyette. Mit cselekedjünk hát, ha a gondok szörnyetegének újra meg újra kinől a levágott feje ?. . . Tanuljunk a madaraktól! Jézus is erre biztat bennünket, mert a madaraktól sokat lehet ám tanulni! Ott van először is a magasbaszállás. „Bízzál bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? Él még, ki annyi vészek torkából már kivont“. . . Azután eltanulhatjuk a madaraktól az éneklésre való készséget: „Hogyne dicsérném az Istent, zengedező énekkel!“. . . És harmadszor azt, hogy mi is vándorok vagyunk: „Utas vagyok e világban, menyországban vár örök hazám készen .. .“ Nagy áldás volna reánk, ha ezt a hármat megtanulnánk a madarak iskolájában. Ezt a hármat: a magasba emelkedést, az éneklésre való készséget, és vándormivoltun- kat. Óh, akkor kiveszne szívünkből a kínzó gondok serege, és így szólhatnánk:. Krisztus híve vagyok, nem verhetnek le a gondok! Csak a szívünk lehetne ment minden gondoktól!... A mi meny- nyei Atyánk jól tudja, mire van szükségünk — óh mi kishitűek! Minden gyötrő, pogányos gondunkkal szemben egyetlen védőpajzsunk van, ez a kiáltás: Hiszek, hiszek az Istenben, az én jó Istenemben, az én mennyei Atyámban és mindig mélyebben akarok hinni benne és e hitbep hozzá imádkozni! . . . Gond — és imádság nem fér meg egy szívben; az imádság elűzi a gondokat, mint a nap a felhőfoszlányokat . . . Imádkozni taníts óh Uram! Ebben az évben van a 250-dik, tehát negyedévezredes évfordulója a pozsonyi rendkívüli törvényszék kegyetlen ítélete következtében gályarabságra hurcolt evangélikus és református lelkészek és tanárok mérhetetlen nagy szenvedésének. Illő, hogy ha egyebet nem is teszünk, legalább hálával emlékezzünk megjönf el áldozó hithűségükről. A mi magyar evangéliomi egyházunk igazi martiregyház. Négyszázéves történetéből kétszáz év üldöztetésről és szenvedésről beszél. E kétszáz év alatt, Rudolf korától kezdve II. Józsefig, két ízben volt már a magyar reformáció és vele a magyar nemzet és faj is azon a ponton, hogy teljesen kitöröljék az életből, a népek sorából. Ez a veszély leginkább I. Lipót idején fenyegette, aki a V sselényi-féle szövetkezés felfedező-j után a magyarok alkotmányát megsemmisítette s a magyarokon mint valami meghódított népen a legnagyobb önkénnyel uralkodott. A francia és a cseh protestáns egyházak mellett a magyar protestáns egyház szenvedett legtöbbet az evangéliomi világossághoz való ragaszkodásáért. Ami a franciáknál a Bertalan-éjszaka, a cseheknél a „Gondviselő jó Atyám vagy Oh én édes Istenem, Látom én, hogy minden elhagy E világon csak te nem. Hozzád vágyom, benned élek, Üdvöt mástól nem remélek“. . . Ámen. Németből: N. M. fehérhegyi ütközet után II. Ferdi- nánd kegyetlenkedése, ugyanaz volt I. Lipót alatt a pozsonyi törvényszék ítélkezése és az 1675-iki nápolyi gályarabság a magyar reformáció történetében. Mind e három erőszakos fellépésnek egy célja volt, a protestáns egyháznak teljes megsemmisítése mindegyik országban. A pozsonyi rendkívüli törvényszék elé 1674-ben a magyarországi összes evangélikus és református lelkészeket és tanárokat megidézték. Mintegy kétezerhatszáz protestáns lelkész volt akkor hazánkban. Ezek közül hétszázharminc személyre szóló megidézést kapott, közülök háromszázharminchatan, úgymint kétszáznyolcvannégy evangélikus és ötvenkét református lelkész és tanár, jelentek meg Pozsonyban. A tanárok a lelkészekkel egyenlő elbírálás alá kerültek, mivel akkor ők kivétel nélkül a lelkészek közül kerültek ki. Sokan Erdélyben, mások a töröknél kerestek menedéket. A megjelenteket különféle ürügyek alatt halálra ítélték, de akik az elébök tett térítvényeket aláírták és azokban hivatalukról való önkéntes lemondásra vagy hazájok önkéntes elhagyására köA gályarab lelkészekről. 1675. Irta: Bereczky Sándor. Nem tehetségen, akaraton múlik a Harangszó támogatása.
