Harangszó, 1925

1925-09-13 / 37. szám

kereteknek. Csak a nyitott ablakot nem látta és nem találta el. Ott keringett, ott zümögött a szoba mennyezete alatt közvetlenül. Jó soká tartott röpködése míg végre, mert folyton nagy erővel neki ment a kemény tárgyaknak egy hatalmas ütés következtében elbódult és le­esett a földre. Csak akkor mertem megfogni és kidobni az ablakon. Amíg a dongó a szobában za- jongott belépett hozzám a felesé­gem és ő is érdeklődve nézte a bogár vergődését. Amikor az ab­lakon kidobtam azt mondotta, hogy mégis csak oktalan teremtés egy ilyen dongó. Ott a nyitott ablak, ott a szabadulás útja s nem hasz­nálja nem látja, hanem saját ere­jével akar magának új járatlan utat járhatóvá tenni, limber ilyet még sem tesz, jegyezte meg végül, és kiment a szobából. Elgondolkoztam feleségem megjegyzésén. Ember ilyet nem tenne? s mert éppen prédikációra készültem, Isten or­szága felé vezető útról gondolkoz­tam, egyszerre a dongóban az em­ber képét láttam. Az ember is csak betoppan ebbe a világba, mint a dongó az én szobámba. Itt él, itt zajong, itt ziitnög ő is. Keresi a kivezető útat, de rendszerint nem találja. Pedig az Isten országa felé vezető út nyitva van számunkra. Megnyitotta azt régen a mi Urunk a Jézus Krisztus. De az emberek nem látják. Nem is akarják látni. Maguk akarnak maguknak útat ke­resni. Addig keresik, addig ütköz­1925. szeptember 13 a mezőről, lekapta kendőjét derekáról és gyermekét takarta be vele, hogy ez meg ne fázzék; minek folytán ő maga fázott át és csak a gyors és erélyes ápolás mentette meg súlyosabb bajtól. Ez a földmíves asz- szony saját egészségét hozta áldozatul gyermekéért, a tekintetes úr pedig sajnálna az egészségért lemondani némi kedvtelé­sekről, amelyek az életre nézve épen nem szükségesek ? — Nem szükségesek? Milyen könnyen oda veti ezt a tisztelendő úr, akinek van családja. Nem képzeli, milyen rideg az élete annak, akit nem vár senki a négy fal között, amikor ,a jó pajtások víg társasá­gából hazatér. És most lemondjak borról, dohányról, az éjszakákat ne mulatozással, hanem csendes alvással kell eltöltenem. Ami a tisztelendő úrnak a család, nekem az a jóbarátok víg társasága pohárcsengés mellett. Ha ezeket nélkülöznöm kell, mit er akkor az élet? — És ki, vagy mi az oka, hogy ennek a szép háznak zordon éghajlatát nem deríti föl házi asszony édes mosolygása s ezt a dermesztő csendet nem űzi el vidám gyer­mekek csevegése? — Azt már sok lányos anya s özvegy­asszony szememre vetette, hogy miért nem házasodtam meg. Pedig igen egyszerű HARANCISZO nek mindenféle nehéz akadályokba, míg végre ők is bódultán össze­esnek. Csakhogy az embereknek mégis csak jobb dolguk van, az összeesett, az összetört lelket sze­retettel emeli fel azután a mi Meg­váltó Urunk, az Úr Jézus, megmu­tatja a kivezető útat, nemcsak maga vezeti tovább a lábadozót, míg végre felveszi a mennyek országába, mert hiszen az Úr Jézus azért jött e vi­lágra, hogy megtartsa, ami elve­szett vala. (Máté XVIII., 11.) Dr. Tirtsch Gergely. Harang óda. Még nem oltották el a szent tüzet, Az Eszme lángja még föllabban a szívben. Világ gőgje, óh sokat temethet, — De egy éls... Ez örök: Miatyánk, nagy Isten. Fény gyulladt ismét sötét éjjelen, Mert amit elveszténk, újra a miénk lett... Felcsapott a láng fiad szivében S mint harang zúg szerte a beszélő nagy tett. Ám érckebléböl zeng más szózat is: Ilajnalpír ha fakad, borulj le imára; Benne az első hatalmas paizs, Bűn ellen Sionnak sziklaszilárd vára. Délben ha kondul, könyörögve kér: Ne csüggessze lelked a holnapnak gondja. Munkálkodj tovább, küzdj a lelkedér’ És legyen a tetted életed hymnusa. Kicsi jalunkra alkony ha derül És harangunk szava megszólal a csendben. Zaj, panasz, szitok, — tudom, — nem zendül, Ahol hivő lakik, ahol ima rebben. Buzgó szavával sziveden zörget: Voltál e, mondd, ma is az Isten gyermeke ?... Családod, házad, virágzó földed Békével ajánld az Isten kezébe. Harangiak szava mindnyájunknak szól. Kísér a bölcsőtől el a koporsóig. okból. Szabad akartam maradni, míg élek. Egész mostanig azt hittem, hogy én igen bölcsen, a természet törvényeinek meg­felelően rendeztem be életemet. Vagyoni állapotom megengedi, hogy társadalmi állá­somhoz mérten — amint mondani szokás — jól éljek. Amire szükségem van, amit megkívánok, azt minden nehézség és min­den aggodalom nélkül megszerezhetem. Mert azt is megtanultam, hogy mértéket kell tartani minden dolgainkban. Szigorúan betartom a helyes arányt bevételeim és kiadásaim között. Soha kölcsönre nem szorulok. Minden kedvteléseimben szem előtt tartom az egészség szabályait és szi­gorú önfegyelmezéssel le tudom gyűrni a kívánságot, ha annak betöltése az egész­séget, vagy vagyonom alapjait veszélyez­tetné. A társasélet szokásait figyelemben tartom. Vannak jó barátaim, akiknek tár­saságában víg napokat töltök. Azt mond­hatom, hogy nincs semmi kívánni valóm az élettől, megadott mindent, ami az élet fenntartásához és gyönyöreinek élvezéséhez szükséges. Önálló, független ember vagyok, szabad tetszésem szerint rendezhetem ház­tartásomat és életmódom felől nem tartozom senkinek felelősséggel. Nem is jutott soha eszembe panaszkodni sorsom ellen. Elége­dett voltam, mint kevesen az országban. 299 Reményt támaszt fel elsírt rom alól, Striireg felett a feltámadást zengik. — Nem rideg érc az, melyben nincs erő... Csak a féreg lelke nem érez és nem lát. Tagadó szellem, modern vakmerő Nem hallja sohasem az angyalok dalát. De im ajkam most nem az ércről zeng, Amelyet ember-kéz szép formába öntött,... Mást lát a lelkem, melyen elmereng, Az Eszmére nézek s itt hagyom a rögöt. Látom az embert, kiben Krisztus él. És érzem: Mindnyájan tanulhatunk tőle. Tettében maga az Észme beszél. Példája ragadjon minkéi is előre! Ezt mondom néki: Testvérem, ki vagy, Ha nem a tetszelgés áll az eszméd megett, Te vagy közöttünk egyedül a nagy. Áldja meg az Isten minden lépésedet! Harang-testvérek szüljetek eszmét Hithű kebelébe újat, szentet, dicsőt. Megbecsüljük őt, őrizzük nevét És áldjuk tettéért a Világteremtőt. Mi pedig itten ünneplő hívők, Kulcsoljuk imára, kulcsoljuk kezünk I Gyermek imáját rebegjék szülök: „AtyánkI Égi szellem maradj mindig ve- Áldd meg ez órát s munkánkat bőven, [lünk!" A lelket, ki nékünk annyi szépet takart. Légy vezérünk most, légy a jövőben És áldd meg e népet, áldd meg szegény magyart I MAG ASSY SÁNDOR. Harangszó-Kőnyvtár második füzete sajtó alatt. A füzet címe: „Hitünk dia­dala“. Irta: Magassy Sándor lelkész, ki munkájában párbeszédes alakban szólaltatja meg az örökkévaló igazsá­gokat, melyek evangéliomi keresztyén anyaszentegyházunk diadalát biztosít­ják. A füzet napjainkban nélkülözhetet­len az evangélikus keresztyén ember, különösen szórványban lakók számára, akárcsak a falat kenyér. Most azonban, hogy egészségem minden elővigyázat mellett mégis megbomlott, eb­ben a sivár magányosságban ezerféle gon­dolat gomolyogván szemeim előtt, félelem szállott meg a jövőtől. Olyan sajátságos nyugtalanság fogott el és aggodalom, hogy ha fel is gyógyulok teljesen, ha folytathatom is eddigi életmódomat, az az elégedettség, az a nyugodt lelkűiét, melynek eddig örül­hettem, nem tér többé vissza soha. Ezt magyarázza meg nekem a tisztelendő úr, honnan szökött belém ez a nyugtalanság? — Kérdéssel felelek. Gondolkodott-e már a tekintetes úr a felől, hogy tulajdon­képen mi célra él? A váratlan kérdés egy pillanatra .meg­döbbentő Királykuti urat. De hamar össze­szedte gondolatait és egész önérzettel válaszolt: — Amint már mondtam: független em­ber akarok lenni. A természet által belém oltott vágyat igyekezem minél teljesebben kielégíteni. Függetlenség az életcélom. — Tehát ugyanaz, amit a mezei, erdei vadnak is megadótt a gondviselés annyiban, amennyiben azt a természeti körülmények nem korlátozzák. Ez a függetlenség nem életcél, hanem egy természetszerű állapot, melyet a természeti visszonyok könnyen meg is változtathatnak és akkor nincs füg-

Next

/
Thumbnails
Contents