Harangszó, 1925
1925-09-13 / 37. szám
300 HARANC1SZÖ. 1925. szeptember 13 Dr. Luther beszéde. A keresztény egyházak stockholmi világkonferenciáján Le Seur lelkész felolvasta Luther dr. birodalmi kancellár beszédét, mely többek között a kővetkezőket mondta: Nem szabad, hogy az egyház életében jelentkező elernyedési jelenségek félrevezessenek bennünket, mert a vallásos élet kifejezési formái is a történelmi fejlődés folyamában állnak. De minden belső tapasztalás amellett beszél, hogy az Istenhez vezető utat mindenki a legkönnyebben azokban a szilárd formákban találja meg, amelyek ifjúsága idején váltak sajátjává. Mindazonáltal a vallásos élet különböző alakulatai, fgy a különböző egyházak is, alá vannak vetve az általános fejlődés törvényének, amely ma az emberiség számára nagy, űj összefüggéseket teremt. A gyakorlati kereszténység világkonferenciájában én nemcsak a gyakorlati keresztyénség akaratának hitvallását látom, amelyre politikai és szociális életünknek mint belső ki egészülésre és végső megokolásra szüksége van, hanem a stockholmi Összejövetelben különösen olyan világkonferenciát látok, amelyen épp az evangéliumi kereszténység is, amelyben magam is felnevelkedtem és élek, történelmi fejlődésének szakadásain túlhaladva s a jelenkor alakulási törvényeit követve, szorosabb kapcsolatra törekszik. Adakozzunk a Haraipö Martán! gitlenség. De még a jelen állapotban sem lehet szó szabadságról. A tekintetes úr minden erejét és idejét a jó ebédeknek, finom borok okozta mámornak, víg cimborák társaságának áldozza fői: örömöknek, amelyek oly mulékonyak, mint az alig pár napig nyíló kaktuszvirág és amelyek után a szív oly üres, oly sivár, mint amilyen rideg a hálószobája, amikor a zajos mulatságról nyugalomra tér. Azt hiszi a tekintetes úr, hogy teljes szabadságot élvez, holott annyira rabja ennek az életmódnak, hogy amint maga mondja, ha erről le kellene mondania, akkor az élet semmit se ér. Nem csoda, ha töprenkedésef hullámai felvetették az elégedetlenség gondolatát. Királykuti úr gondolatokba mélyedt. A lelkész utolsó szavai rést találtak azon a szivén, mely az ö meggyőződése szerint bevehetetlenül volt körülbástyázva az ész erődítményeivel Arcán egy pillanatra komor felhő suhant át Egy újabb gondolatra azonban ismét földerült. — Ám legyek rabja kívánságaimnak — veti oda egész önbizodalommal, — de akkor is saját magam rabja vagyok és nem másé. — Gondolja meg azonban a tekintetes úr, hogy életcélja nem rabság volna, hanem épen ennek ellenkezője: a szabadság, melyKORKÉPEK. Karcolatolt a hétről. Régi, megsárgult pergamenteken, krónikás feljegyzésekben olvashatjuk, hogy miként büntették a kicsapongó, vagy másokról rágalmazó híreket terjesztő asszonyokat. Szokásban volt, hogy a bűnös asszonyokat ketrecbe zárták és a piacra kiállították, mialatt a hóhér vagy egy városi szolga ezt kiáltották: Ide nézzetek! így jár, alti rossz útra tér ! így jár, aki céda életet él! Megtörtént az is, hogy a vétkező nőt meztelenre vetkőztették és úgy vesszőzték ki a városból. A rágalmazó nőt ugyancsak a piacra pellengérre állították és kötelezték, hogy a szájára ütve mondja: hazudtam! hazudtam! Ezek a büntetések jutnak eszünkbe, amikor azt olvassuk, hogy Yersey angol városkában egy Daisy Southard nevű asszonyt — mert gyermeke születésére vonatkozólag valótlan adatokat mondott be — ketrecbe zárták és szégyenszemre a törvényszéki épület előtt az uccára kitették. Ez a középkori büntetés Angliában még ma is érvényben van, de eddig soha nem alkalmazták. Az ily keményen megbüntetett asszony, mikor a bámészkodó tömeg gúnyos megjegyzésen hallotta, idegrohamot kapott, ájulton összeroskadt. Egy protestáns 29 éves intelligens leány, aki varrni is jól tud, házvezetőnek, vagy gyermekek mellé anyahelyettesnek is elmenne. Címe válaszbélyeg ellenében megtudható a kiadóban. 6-6 nek vágya valóban belénk van oltva, velünk született. De ennek a vágynak az ember lelkében egy hatalmas, földöntúli erő ad szárnyakat, egy erő, mely minden teremtett élőlények közül egyedül az ember lelkének sajátja: vágyódás a végetlenség után, törekvés felülemelkedni a, múlandóság világán, tökéietesedési vágy. Életünk minden mozzanatában ez a végetlenség utáni vágy ösztönzi az embert mindig többre, mindig messzebbre, mindig mélyebbre s magasabbra. Ez a természetszerű vágy a végetlenség után szeges korbáccsal űzi hajtja az élvek után sóvárgót, hogy az élvezeteket esztelen módon fokozza a végkimerülésig vagy a megundorodásig; a vagyonimádót, hogy hírvágyának testi s lelki erőit, éjjelét, nappalát, családja békéjét, saját becsületét, minden lelki kincseit feláldozva halmozzon vagyont vagyonra. Ez az életmód nem elégedettségre vezérel, hanem olthatlan szomjúsággal gyilkolja a lelket. Az élvezetek eltompílják az agyve'őt, kiszáritják a szívet, szétbontják a test szervezetét. A vagyonimádó lelkét a pénzszerzés mohó vágya s a pínzörzé^-idegfaraszíó aggodalma sorvasztja e^®4' iforVtilakíelég okos, elég keménysrfii$ hogy anyagias vágyait fegyelmezni (füja, azé ft' ennek büntetése se marad eltS^em ismeri a földi létnek OLVASSUK A BIBLIÁT! A kereszt. Szept. 14. Kereszt nélkül nincs élet. I. Móz. Ili is. Istent sok ember azért zárja ki életéből, mert úgy hiszi, ha magának él, akkor könnyebb 'lesz az élet. De hiába. Nem isten parancsa hozza a kereszteket reánk. Az ember maga, a bűnös ember teremti meg az ő keresztjeit, hogy tövisét és bogácsot terem számára a föld, az élet. Bizonyltja ezt a mögöttünk levő világháború, a forradalmak s amit szemünk lát ma. Szept. 15. A te kereszted ? Róni VII. 14—24. Ne panaszo'd, sorold elő ezerféle bajod, keresztedet, amit hordoznod kell. Ez nem könnyít sorsodon. Fontosabb ennél, megismerted-e a legnagyobb keresztedet ? a bűnt tenmagadban ? Mily messze estél attól, amit jobb éned, vár el tőled! Ne állj meg a sóhajtásnál: Óh én nyomorult ember, kicsoda szabadit meg engem, .. ? A bűn rabszolgaságából Jézus elvezet az Isten fiainak boldog szabadságára. Szept. 16. Krisztus keresztje. Zsid. V. 7—u. A rád szakadó gyötrő keresztek mellett életed útján a Krisztus keresztjével találkozói. Ne menj el mellette hidegen. Ő példa nékünk a kereszthordozásban. Ke resztjéről bűnbocsánat, üdv és élet sugárzik feléd. Isten kegyelmének ez áldott sugarai űzhetik el csupán a viharos felhőket életed egéről. Ott a kereszt tövében szabadulhatsz meg legnagyobb keresztedtől, a keresztedtől, bűnös, istentelen és boldogtalan lényedtől. Szept. 17. Kísértések keresztje. 1. Péter I. 5—9. Csak amikor Krisztus keresztje foglalta el szívedben a főhelyet, akkor vehet Isten igazán az ő formáló kezébe. A rád jövő „keresztek“ nem változtatják pokollá itt e földön életedet, de hited tűzpróbáján visznek kérésziül. Meg-megfáradsz, míg a lelki élet magasanfekvő csúcsai felé törsz, de az isteni életnek s az ő csodás gondviselésének annál fenségesebb szemléletében lesz részed. Okos hegymászó nem a szakadékot nézi, mely már mögötte van amaz örömeit, amelyek felemelik az ember lelkét az anyagias világ idegzsibbasztó légköréből egy magasabb, tisztább, léleküdíiő világba, hol megnyugvást, megelégedést talál az ember és felszabadulva az állatias élet bilincsei alól, valóban szabadságot élvez, egynek érzi magát a végellenséggel és feltalálja a Kit „óhajtva sejt“, feltalálja a mennyei Atyát. A beteg ideges nyugtalansággal hallgatta a lelkész szavait. Szemei tétován forogtak majd a lelkész beszédes ajkaira, majd a szoba falain függő képekre vándorolva, mintha ezektől kérne tanácsot. Keble hullámzása a Jélek nehéz küzdelméről tett tanúságot. És mikor a lelkész szavai elhangzottak, elhatározott mozdulattal nyúlt a lelkész jobbja után. — Értem, tisztelendő úr, hova céloz — mondja megindultan — tudom, hol teremnek azok a magasabb örömök, de ugyebár belátja, hogy én már lekéstem arról a vonalról, amely a családi életbe vitt volna bele. — Azt mondja a régi példabeszéd: jobb későn, mint soha. Azonban föltéve, de meg nem engedve, hogy a házaselet kapuja már véglegesen bezárult volna a tekintetes úr előd, akkor se volna életcél nélküli, hiábavaló életre kárhoztatva. A gondviselés ebben
