Harangszó, 1925
1925-08-09 / 32. szám
1925. augusztus 9 HARANQSZO. 259 gyár, bolgár, török) a nőt a házasság komolyságában, a hűség és becsület heroszmusának tiszteletében nevelik ; a mi asszonyaink a háziüzhely hősei. Szólott a császár a magyar politikusokról, Andrássy Gyuláról, We- kerléről, Tiszáról. Tiszát nagy magyarnak (der grosse Ungar) nevezte, akiben nagy volt a hajthatatlanság, amely még ő előtte, a császár előtt sem tört meg. Nemzetünkről azt tartja: A magyar népnek nagy jövője van. A jelenlegi ludományos életről szólva, dicsérettel, büszkeséggel mutat reá, hogy az 1924. évi könyvstatisztika szerint 36.000 megjelent német könyvvel szemben az angolok 16.01)0 és a franciák 6000 könyve áll. Amíg a német kiadványok tudományos művek, addig a franciák tárgya erotika, vagy pornográfia és az angoloké legtöbbször Scherlock Holmes- és Nick Carter-alakok. Majd a jö«őről beszél. Szeméből tűz lcb- ban ki: — Bízom a német nép erejében és a német szív hűségében! — mondja kipirult arccal és hevesen üt az asztalra: — Az ón népem vár, én is várok !.. . — Mein Volk wartet, ich warte auch!... Többet nem szól, nem tud szólni. Letelepedési helyet keres — mérsékelt számú növendékkel — a német, francia, angol nvelvek, elemi, polg. isk. tárgyak alapos tanítására szolid urinő. — Nyári elhelyezkedést is keres tanítás ellenében. Cím: Blázy Lajos ev. lelkész Kiskőrös, (Pest megye). 1—4 holnap. Amint kisétáltam és láttam a gö- caörtos ugar szaraz akácfáit, magamat latiam lomotalaa nyomorúságukban. Sohasem von még így, oly üres a lelkem, úgy crzeni, mintha minden igét már kiprédikai- tam voma. — Máskor más volt, de most telek, na holnap így kell kiáltanom az ádventi gyülekezet elé, göcsörtös, merev, szaraz ág lesz minden mondatom.“ — „Tessek megengedni, hogy hát hozzászóljak azonkep, hogy illik. Óh, tisztelendő uram-aiyaui en is láttám azokat a lakat, egesz nap néztem, hosszan, sorba őket, amint az utón elo.dalogtak. De én mindegyikben egy nagy sóvárgást láttám, mintha a barna fold vagya, rimánkodu vágya lenne mindegyik. Kedves tisztelendő úr, nincsen semmi baj, ha tehetetlennek, hogyha képtelennek erezzük magunkat, csak kezdjünk el vágyni. Ón azok a vágyak o.yan csodálatosan. Útját egyengetik az adventi Urnák. Csak az a baj, ha nem használjuk ki okét. És ha nem adunk szájakat nézi; az imádkozás a vagyak szaja. Ón kedves tisztelendő úr ne vessen meg eite, de a, t kérdezem imádkozott-e, hogy Isten adjon nagy kegyelmet, hogy a száraz ágak zöldbe jöjjenek? Hadd mondjam el a tapasztalatomat. Mióta én Ualgócra kerültem, mind szoKapi püspök lapunk szerkesztőjéhez. Kapi Béla dunántúli püspök a „Harangszó-Könyvtár“ első füzetének megjelenése alkalmából a következő sorokat intézte lapunk szerkesztőjéhez: Nagytiszteletü Lelkész Ur! Folyó évi június hó 17-én kelt 441/1925. számú felterjesztése kapcsán köszönettel vettem a Harang- szó-Könyvtár első számát, mely kegyeletes gondolattal Gyurátz Ferenc emlékét örökíti meg. Hálásan köszönöm a füzet megküldését, mindenek előtt pedig köszönöm Nagytiszteletüséged odaadó buzgóságát, amellyel ismét egy életrevaló építő sajtósorozatnak veti meg alapját. A füzet kiállítása nagyon kedves. Hiszem, hogy ezt a füzetet is nagy örömmel fogják híveink megszerezni és olvasni. Csak arról kell megfelelően gondoskodni, hogy a hívek tudomást szerezzenek a füzet megjelenéséről és könnyű szerrel megvásárolhassák. Hiszem azt is, hogy az egész vállalat életképes lesz és nagyon sok reménységgel tekinteni a következő számok elé. Mihelyt arra alkalom nyílik, a Harangszó Könyvtárát a lelkészi, tanítói és felügyelői karnak a legmelegebben figyelmébe ajánlom. Testvéri szeretettel szolgatársa az Urban: morúbb lett ott a mi eklézsiánk helyzete. Nem tud.unk rendesen a templomba járni. Volt ott azonban egy kedves hittestvér, igen megáldott, drága életű. Őseitől fogva, — kik husziták voltak — sokat szenvedett — az Üldözésben. Egy volt ó a cseh morva atyafiak közül, kik, mint eljövetelemkor hallottam, valami Zinzendoif gróftól kaptak egy erdőséget a múlt esztendőben Teota- burgában s most ott érnek külön életközösségben, olyanformán, mint a régi, őskeresz- tyőnek. De hogy a dologra térjek, a mi hittest- vérflnk — Dávid testvérnek szoktuk hivni — összegyűjtött minket, akik vágytunk, a maga háziban. Templom h j|án, de templom mellett is jö .volt az nekünk. Ott tanultam meg én igazán, mi az keresztyénnek lenni, üti hallottam én a lélek mindenféle állapotáról, — imádságos könyv nélküli imádkozásról, — Isten igéjéről, meg arról, nogy meg kell térni s hogy megtérni az, hogy átadjuk az életünket az Istennek. Ott értettem meg s szerettem meg a Jézust, mint az én Uramat, ott tudtam meg, hogy Ő mily hatalmas Megváltó, ha mi elfogadjuk, s hogy nem az ö szép példabeszédeivel, hanem az ö szép, piros vérével váltott meg minket s hogy a Jézus vérében van nagy erő. Ottan kezdtem en állandóan boldog, Szombathely, 1925. évi június hó 30-án. Kapi Béla püspök. Ima Egyházmegyei gyűlés megnyitásakor. Mindenható Isten, világ alkotója, Nap, hold és csillagok örök kormányzója, Föld porába egykor Te leheltél lelket, Első emberpárnak adtál Éden-kertet, Lábunk alá hajtád az egész világot, A levegőt, vizet, földet, fát, virágot, Te vagy gondviselőnk, mint terített asztal, A mező, rét, szőllő Téged áld, magasztal, Összejöttünk mi is boltos templomodban, Énekben, fohászban szívünk összedobban, Vallást teszünk Rólad, aki vagy, ki voltál, Ki leszesz örökké,, soha nem változtál, Egyetlen szavaddal ronthatsz és teremthetsz, Hatalmas karoddal sújthatsz és emelhetsz, Te vagy Úr egyedül a nagy mindenségben, Nincsen kívüled más, sem földön, sem égben. Nem, rettegünk Tőled, hatalmas Istenünk, Az Úr Jézus által Atyánknak ismerünk, Egyszülött Fiadat leküldéd a földre, Jézus a bűn, halál hatalmát megtörte, Háborgó világnak új törvényt hirdetett, Megbocsátni tudó, tűrő szeretetet, Törölgette síró szenvedőknek könnyjét, Hintegette örök igéjének gyöngyét, Az igaz megtéröt bűnből feloldozta, Keresztfa oltárán magát megáldozta, Föltámadt a sírból, hogy tudjunk remélni, Küzdeni, áldozni, szent eszmékért élni, O a mi Megváltónk, az ígért Messiás, Ő az út, igazság, élet, szabadulás, Ő egyházunk feje, vezére, királya, Jó pásztor, ki gondot visel a nyájára. Mennybe ment Mesterünk bennünk megfvlgasztalt, Elküldé Szentleikét, ezt az égi angyalt, Ki életre kelté a küzdő egyházat, örvendező lenni, hogy Jézus értem mindent elvégezett s drága keresztjével üdvösséget szerzett. Azóta nemcsak az egy nagypénteken gondolok én erre, s ha nekem holnap itt Geresden a templomban beszélnem kellene, azzal ráznám fel azokat, akik már elunják hallgatni az ádventi evangéliumokat: „Emberek, elegyengettétek-e már szívetekben annak az útját, aki azért született, hogy meghalhasson értetek, hogy nincs állandó más, csak ez az egy örömforras, örvendezni azon, hogy van Megváltó, óh tegyétek Bele egyedül csak Bele a hiteteket. De hogy megint a dologra térjek, mikor azlan elment David testverünk, en rám bízták a kis nyajacskát s engem bíztak meg a többiek is, hogy istemól veit kegyelem szerint szolgáljam igevei és imádkozással Mily könnyen, szinte magától ment eleinte. Mindég megvolt a mondani valóm. De aztan, egy idő után, nekem is e>kezdtek száradni a fák. Bánatos voltam és mindjobban szomorú. Már azt gondoltam, hogy tilosban járok, azt akarja ezzel megtudami Isten. De aztán megértettem valamit. Nem tartottam eleg nagy dolognak, nagy méltóságnak, hogy én hirdethetem az igei s mert ment a magam erejéből is, nem imádkoztám elégge erte. És ekkor elkezdtem vágyódni, ón mily csodálatos is
