Harangszó, 1925

1925-01-18 / 3. szám

26

sorsa a nemzet sorsával, mint nálunk.

Ma is megújulás után sóvárog az egész emberiség. Megújulásra van szüksége a magyar nemzetnek is. Vágyódunk valami szebb, jobb, boldogabb kor után. Ha a közéletben egy-egy új ember, új kiválóság tűnik fel, szeretnénk benne egy új reformátort üdvözölni, aki meg tudná oldani a tespedő közélet nehéz kérdéseit, meg tudná gyógyítani társadalmi bajainkat. Azonban ez a gyógyulás eredményesen csak belülről indulhat meg. Csak a társadalom egyes tagjainak, az egyes emberek szívének és lelkének a megújulása eredményezheti az egész társadalom megújulását. Tiszta evangéliomi hitre, annak megfelelő tiszta erkölcsi életre van szükség ma is, hogy annak nyomán terjedhessen a becsületesség, a megbízhatóság, a hűség; hogy a munkás tisztelje munkaadóját, de a munkaadó is becsülje meg és méltányolja a munkás szorgalmát; hogy az alattvaló megadja a felsőbbségnak a kellő tiszteletet, de a felsőbbség is becsülje meg a honpolgárban az embert; hogy a folyton gáncsos- kodó gyűlölködést a szeretet váltsa fel és a széthúzás helyett az összetartás szelleme vezéreljen bennünket minden munkánkban.

Ha e reánk hagyott drága örökségnek: a Szentirásnak a tanítását fogadjuk éltünk vezérelvévé, ha őseink hitét, tiszta erkölcsét, egy- házias buzgóságát, hazaszeretetét

1924.

Gyász volt a felhője, könny volt az esője, Szomorú volt napja, szivünk fázott tőle, Utjain a vad szél letörte reményünk. . . Koldustarisznyánkkal — megtépett gunyánk- Bolyongva a sivár magyar éjszakában, [ban Csoda még, hogy élünk!

Ha folyt is a vérünk, akármerre néztünk, Nem hatott meg senkit néma vergődésünk. Fekete volt éjjé, fekete volt napja —

E bús esztendőnek, mint az éj palástja. Sok szegény magyarnak be nehéz volt álma, Be várt virradatra!

Eredj, bús esztendő, és küldj magad helyett Világos napsugárt, fényes kikeletet. Reményünk hadd éljen, könnyünk, hadd

száradjon . . .

Isten a nagy égben, tekints le már végre Megkínzott, megtiprott, árva magyar népre! Add vissza hazáját, régi boldogságát S örökké áldd érte!

BUTI SÁNDOR.

Nem tudom...

Nem tudom, hogy mások így vannak-e vele; —

Ha most körülnézek,

Fejem szédül bele.

Bizony ez a világ Nem olyan, mint régen; Más a szellő itten, ,

Más csillag az égen.

Becsületes ember Oly idegen benne,

Mintha ez a világ Csak sötétség lenne.

BÚZA JÓZSEF.

_____ HARANOSZÓ. ________

ho

rdjuk a szívünkben s gyakoroljuk az életben, akkor mi is teljesítjük magasztos hivatásunkat az igazság, a szabadság, a világosság országa terjesztésében, akkor bennünk és általunk is hatóerővé válik a reformáció szelleme.

Társadalmunk feladatai.

E címen dr. Raffay Sándor, a bányai egyházkerület püspöke legutóbb Budapesten előadást tartott. Előadásában legfőbb teendőnek a nemzeti öntudat nevelését jelölte meg. Nyelvünkön és konyhánkon kívül maholnap már alig különböztet meg valami más nemzetektől. Életmódunkból, szokásainkból, kedvteléseinkből rohamosan vesznek ki a sajátos ma gyár vonások. Az idegen máj omlása.

Hű mindhalálig.

Irta: Gjurátz Ferenc. (18)

A vőlegényt, Owertonné asszonyt s a két koszo usleányt a waschingtoni állomáson a menyasszony s Alfréd bátyja várták s fogadták nagy örömmel. Nem csak a jegyespár volt boldog s alig találta helyét az örömtől, de Mari is, hogy rajongásig szeretett Edith testvérét újra láthatta. A menyegző két nap mu va következett.

Edith, miután édes anyja, Oweríonné gondos figyelme mellett teljesen felkészült a templomba menetelre: az indulásra hasonlókép készen álló Marihoz lép, hajfürtjeit rendezi, öltönye állásán igazit.

— Azt akarom, — szó! mosolyogva — hogy mint koszorús leányomat mindenki szépnek találjon.

— Ez az óhajtásod pedig — válaszol őszintén Mari — főkép ahol te és Karolin jeien vagytok, alig teljesül. A nap mindenütt világít, melegít sugarával, de ez mégis csak nála marad, vele jön és távozik. Te és Karolin is hódítotok, elbájoltok szépség- tekkel, de ezt magatoknak tartjátok meg. Nem kölcsönözhettek belőle másnak, még ha akarnátok is.

1925. január 25.

a nemzetközi szokások meghonosítása valóságos betegségünk. Ami az egyesnél az egyéniség, az a nemzeteknél a faji sajátosság. Az igazi fajvédelem a nemzeti sajátosságok és nemzeti öntudat tervszerű ápolása és kifejlesztése. A más fajokkal való harc csak akkor jogosult, sót kötelezett, ba azok a nemzeti sajátosság és öntudat ki fejlését akadályozzák Különben erőpazarlás. Másik feladat a nemzeti erő tömörítése. Faj védelem nemzetközi ideológiákkal képtelenség. Minden osztály- és párturaiom is akadálya a tömö. ülésnek. A társadalom feladata a szélsőségek lefaragása. Az egység megköveteli a felekezeti ellentétek elkerülését. Már Jézus megmondta, hogy amely ház önmagával meghasonlik, elpusztul E téren nemcsak a christiánizmus áll szemben a judizmussal, hanem fokkal fontosabb, hogy a Ragnum Marianum gondolata áll szemben a Regnum Christiánum- mai. Amaz merőben egyoldalú felekezeti cáltüzés, emez a jézusi evan gélium uralmának s ezzel a türefmes, békés, megértő, testvéri együttélésnek a propagálása.

Senki sem tesz ma a nemzetnek jó szolgálatot, aki a királykérdést élére állítja. A legitimizmus több mint a dinasztikus érzés. Mieden józan magyar ember legitimista, ha ezen a szón a történelmi Magyarországot és annak 1918 ban elhagyott alkotmányosságát értik. Ennek a király- kérdés csak egyik részlete, amelyet az eióboiek nélkül megoldani lehetetlen, az e őbbiek előtt megoldani kép— Hasztalan tiltakozol, Mari leányom — erősíti Owertonné — én is azt mondom, hogv aki reád tekint, rajtad felejti szemeit.

E pillanatban belép Alfréd s e szavakkal üdvözli a nőket:

— Itt az idő: indulnunk kell a templomba.

Midőn az esküvő után a daliás vőlegény szép menyasszonyával karján a templomból kijött: a jelenlevők egymástközt halkan e meggyőződésüket közük: valóban szép, összeillő pár. Mindeniknek gratulálni lehet éiettársához.

A menyegzői ebédnél Kardos Schmidt kapitánnyal is találkozott, mint vendéggel, ki szívből üdvözölte egybekelése alkalmából s hozzá tette:

— Vilmos, bátorságodról volt alka'mam meggyőződni, mikor hajómon a tengerész lázadást szavaiddal, mint menydörgő Jupiter elnémitád. De mikor olvastam, hogy egv, a fehérekkel örökharcban élő vad indián törzs lefegyverzésére mentél egy pár fegyvertelen szolgával, mikor ilyenekhez katonatiszt is csak jól felszerelt katonasággal ment és még így is nem egyszer vereséget szenvedett: akkor azt mondtam, hogy ez már életkockáztató vakmerőség. Őszintén sajnáltalak.

— És amint látod, onnét nem sebet,