Harangszó, 1925
1925-07-19 / 29. szám
1925 jd ius 19 HARANQSZÖ 235 »Igazat ítélek a főrabbi urnák, amikor azt méltóztatott mondani, hogy Ámós próféta látnoki szavai magukban hordozzák a mai ember élettragédiáját is. Az Úr beszéde utáni szomjúság és éhség olyan egyedül- való hatalommá lesz az ember felett, hogy feltétlenül le kell vele számolnia. Jól ismerem Ámós próféta könyvének 8 ik fejezetét, melyből idézni tetszett Azt mondja itt a próféta: »Vándorolni fognak tengertől teDge rig és északtól napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Urnák beszédét. De nem találják meg.« Jönnek-men- nek, riadtan futnak-rohannak, kétségbeesés ül ki arcukra, ajkuk pedig rémesen kiáltja: Az Úr beszédét akarjuk !. .. Az Úr beszédét akarjuk I — És ott van a tragikus szó: »De nem találják meg!« Ebben a tragikumban válik világossá, bogy az embernek az (ír beszéde mindent jelent. Itt van az ember legnagyobb élettragédiája: A lélek tragédiája, az igazi kultúra őrök elveszítése Vájjon kinek mondja el a próféta ezt a megrázó tragédiát ? — Hiszem, hogy a mai embernek is! Abban a rettenetes képben széthullott hazánkat, roeghasogatott nemzetünket látom ; társadalmi osztályainkat, melyeken a bűn, önzés, erotika, vallás- talanság, avagy félvallásosságba öltözött felekezetieskedés orgiáiik s a- melyen a lélek örökkévaló tüze alig- alig pislákol már — De Ámós próféta könyvének utolsó fejezetében, a 11-ik versben kiragyog az emberi lélek tragédiájának egyetlen feloldása, s meg akartam kérdezni, miért nem vott délelőtt a templomban s délután a gj ülésen? Hiszen maga nem szokott egyikről sem elmaradni. — Igaza van tisztelendő uram. Nem szoktam elmaradni Szeretek az Isten házába járni, mert jól tudom, hogy nemcsak a testnek van táplálékra szüksége, hanem a léleknek is. S most, hogy nagy a munkaidő, idehaza kevés jut a léleknek, hát annál inkább szükséges a vasárnap a lélek számára. De ma igazán nem tudtam elmenni sem oda, sem a gyűlésre. — Hát mi történt? Csak nem valami szerencsétlenség ? Most az asszony szólt bele a diskurzusba. — Nem, nem történt s adja Isten, hogy ne is történjék. De hát az éjjel nagyon rosszul volt az uram a fejével, meg a szívevei. A feje nagyon fajt s a szive meg oly nehéz volt Egész éjjel nem tudtunk nyugodni A leikész részvéttel nézett a gazdára. — Majd jobban lesz János gazda. Csak bízzék az Istenben. S most már jobban érzi magát ? , — Kissé. Remélem, holnapra semmi bajom nem lesz. — Adja Isten, János gazda. De most már sietek. Toronyavatási ének. Dallama: Vizeidnél ó Babilon ... Jó Istenünk, Téged áldunk E ránk virradt nagy napért. Hozzád száll hálafohászunk Égi nagy irgalmadért. Szívünk előtted kitárjuk, Zengő szóval úgy háláljuk Velünk közlött jóságod. Hogy tornyunk felépíthettük, Templomunk feldíszíthettük, Légy érte tőlünk áldott. E templom szent örökségünk, Valljuk mindnyájan hittel. Atyáink hagyták minékünk, Hogy szeressük egy szívvel. Mi pedig ősi szent hévvel, Igaz hitünk ihletével Építettük uj tornyát. Hadd hirdesse mindeneknek, Késői nemzedékeknek Hitünknek diadalmát. Tornyunk, Atyánk, soká álljon Minden vészben, viharban! Rá te hűséged vigyázzon Ö örök Változatlan! Legyen ez a torony nekünk Az égre mutató jelünk, Oda vonva szent hitünk, intsen, hogy fölfelé nézzünk, Minden jót tőled reméljünk Égi Atyánk, Istenünk! MAGÓCS KÁROLY. — nem ugyan emberi erő, hanem isteni kegyelem által. Ebben a i I-ik versben az örök, igazi kultúra köze— Várjon még tisztelendő úr. Mondja még meg azt, miről volt szó a gyűlésen ? — A gyűlésen ? A harangokról. Azt kellene szereznünk Da szegény az eklézsia. A termés is rossz volt. Nem bírunk egyszerre kettőt venni. Hát csak a kisebbiket vesszük meg. Úgy határoztuk. Pedig — Istenem — da szerettem volna, ha a harmadik, az öreg harang is meglenne s egyszerre szólalhatnának meg az Isten dicsőségére. János gazda felállt s odament a lelkészhez s kezet nyújtott. — Ha Isten is úgy akarja, meglesz tisztelendő uram a harmadik harang isi Aratás után felszenteljük mind a kettőt egyszerre Majd rajta leszünk s Isten se- gíiségével meg is lesz! — A lelkész melegen rázta meg a feléje nyújtott kezet. — A jó Isten is megáldja biztató szavaiért János gazda. Az Isten adjon egyházunknak sok-sok ilyen hitburgó egyháztagot I A lelkész tovább ment. János gazda meg-megfordult, hogy a pádhoz lépjen, de hirtelen megszédült, elsötétült előtte a világ s hosszában elvágódott. Felesége ijedt sikoltással rohant hozzá s lerogyott melléje. ledik felénk: »Azon a napon felemelem a Dávid leomlott sátorát és kijavítom repedezéseit és felemelem omladékáit és megépítem azt, mint volt hajdanán < Rajtunk is áll ez ! — Vajha megértenék 1 —-------« E ste vallásos ünnepség volt a református templomban. Áz ünnepség központjában Kapi püspök előadása állott, aki is a »Hit fejlődésé<-ről tartott isteni ihlettől áthatott beszédet. — Az érlelődő, nagy lelki vergődések között fejlődő hit ívelését Péter apostolban és az ő példájában szemlélte a püspök. Ami Péter apostol elhiva- tásában megtörtént akkor, milliószor megismétlődik ma is. Bárhol álljon az ember és akármi legyen, minden emberen megnyugszik a hívogató krisztusi arc Egyszer minden ember hallja, amit Péter is hallott: »Jer és kövess engem«. De csak az érti meg és csak annál van ennek a krisztusi találkozásnak folytatása, akinek leikéből felfakad a bizalom érzése. Péter először látta, hogy a bénák jártak, a süketek hallottak, a sánták elvetették mankójukat, a vakok láttak stb. és hite odaszökkent a hitnek alacsonyabb fokára... Igazi magasságát akkor éri el a hit, ha életét kész az ember feláldozni hitének tárgyáért. Erről a magasságról igen könnyű az aláiuhanás. Ott van Peter háromszori Krisztus-tagadása! Tehát vigyázni kell a hitre, mert ezt is el lehet veszíteni. A kaposvári püspöki egyházlátogatás hivatalos keretein kívül két kedves és megható emléket vittünk A lelkész a kiáltásra visszanézett s látva, hogy baj történt, sietve jött vissza. Odament az élettelen emberhez s azonnal látta, hogy szélütés érte. Átnyatábolta az embert s az asszony segítségével bevitte a szobába. Ott lefektették s azonnal orvosért küldtek. Az orvos konstatálta a bajt. Szélütés s félő, hogy szívszélhüdés is érni fogja. Csak órákról van már szó. A hír nagy gyorsasággal futott szét a faluban. S általános részvéttel voltak Vadas iránt, mert szerette, tisztelte őt mindenki. Já os is hazarohant s hangos zokogással borult az ágyra. Már aikonyodott, mikor a beteg megmozdult s lassú suttogással a jegyzőt említette. A lelkész azonnal intézkedett, hogy érte küldjenek. Tudta, hogy végrendelkezni akar a beteg. A jegyző megjött. S Vadas János szaggatottan mondta el végső akaratát. — Mindenem legyen az én áldott jólelkű felesegemé s egyetlen jó fiamé. Rátok hagyom szeretetem s áldásom. Szeressétek egymást s féljétek az Urat. Emlékezzetek meg két elhunyt fiamról. Tegyetek alapítványt az ő nevükre, a szegények, elhagyottak részére emeljetek hajlékot. Aztán révedező tekintete a lelkészre
