Harangszó, 1925

1925-07-19 / 29. szám

HARANOSZÓ.

1925. július \9

23 4

Aki csupán őseiből, azok nevéből, nagyságából, reája hagyott vagyoná- ból akar élni, annak lelke elveszti himporát, koldussá sorvad és az szegényen érkezik sírjához. Az ősók fénye csak ideig-őráig vonhat valami glória- félét az ember homlokára, de kevés ideig tart és csak kevés ember fölött fénysugárzik.

A jelenből kell élnie, az őrök Jelenből annak, akinek lelke nem akar a föld iszapjával bemocskolódni; evangéliomi anyaszentegyházunk fáklyavilágánál kell járni az intézménye- zett és a lelki vakságtól már alig-alig felismerhető családi, társadalmi és nemzeti bűnök nyomasztó sötétjében.

A püspök beszédét néma csend követte. Beszéltek az egyéni és családi lelkiismeretek.

Még aznap a Vésétól 16 km.-re fekvő Szőkedencset látogatta meg a lángbuzgalmu egyházi vezér, hintvén itt az Igazság magvait a telkekbe.

A késő éjjeli órákban csak Marton- pusztán, Halmos uraság vendégszerető házában hajtotta pihenőre fejét a püspök és kísérete. Másnap pedig ujult erővel és rugékony lélekkel közeledett a püspök Kaposvár felé. Már az az éjszakai kocsi felborulás is feledve volt, mely a kíséret egyik tagját érte.

Kaposvár. A vasúti állomáson történt hivatalos fogadtatások egymásutánját feledtette a kis templom ölelésre tárult két ajtó-karja. Takács Béla lelkész egyházi beszéde az életgondok és aggodalmak húrjait penA harang szava.

írta: Szombath Ernő.

Vasárnap délután volt.

A nap szép tavaszias sugarakat lövelt a falura s a nép apraja-nagyja csapatosan tódult ki a falu alatt elhúzódó csalitba. Az ifjúság a gyepes térségen játszadozott, az idősebbek a fák s bokrok árnyában diskurálgattak a régmúlt időkről s a mostani napok keserveiről.

Vadas János kitilt a háza előtti kis kertbe. Rágyújtott a pipájára, de nyomban le is tette. Valahogy nem ízlett az most. Olyan kesernyés ize volt. Hát csak ült ott szótlan s nézegette az uccán járókelőket

Közben kinyílt az uccai kis ajtó s azon a gazda János fia lépett ki. Deli, szép termetű, sudaras egy legény volt. Az apa büszkesége, az anya szemefénye 1 Mert csak ez az egy fiuk volt. Erre nézett a a nyolcvan hold föld s a cserépzsindelyes keresztépület, Igaz, János gazdának három fia volt, de kettő elesett. A János fiú is nem egyszer megsebesült, de az Isten mégis szerencsésen hazavezérelte. Áldották is az Isten jóságát, kegyességét naponta a szülök ! Ha úgy esténként lefeküdtek, csendes nyugalmat kívántak az idegenben porladó

gette. És amíg beszédét hallgattam, úgy éreztem, hogy az aggodalmak kettős tükörképet mutatnak. Egyfelől kirajzoljak az életderültség tönkretevő hatalmát, másfelől pedig megsejtetik az emberrel az Isten jellemet formáló láthatatlan kezét, mely az aggodalmakkal a kiforrás felé hajt minden emberi életet. Benne az örök otthon, hívogató szava zeng, mely folyton haza hív. Eszembe jutott Rückert mondása: »Minden emberi lélekben egy kép függ: valamivé lenni; amíg az ember nem olyan, mint ez a kép, az aggodalmaktól soh’ sincs békessége.«

Utána Kap* püspök lépett az oltár elé. Szinte le lehetett olvasni minden arcról, hogy a lelkek most keresik az aggodalmak és életküzdelmek megoldását. A kereső lelkek találkoztak. A megoldás benne rezgett a püspök egy legördülő könnycseppjében. Vi szonzása volt ez annak a szeretetnek, mely a kaposvári gyülekezetből a püspök felé szállott. A püspök arról a szeretetről tett könnyes boldogsággal bizonyságot, melyben elcsendesednek az ellentétek harcai és megoldódnak az élet rejtelmes, fájó kérdései. Aki ezt a szeretetet egyszer is átélte, azt sem égben, sem földön semmi el nem szakíthatja örökkévaló hazájától; az másnak látja az élet- gondot, mint puszta, nyers tönkretevő emberfeletti erőnek; az bátran áll az anyaszentegyház bástyafokán és mégsem zúdítja alá a harag és gyűlölet nyilait a más hitbeli meg- gyöződéstiekre; az meghallja ebben

két gyermeknek s hálát rebegett ajkuk a Mindenhatónak, hogy ez az egy megmaradt, ki öreg napjaik vigasztalója, gyámoítója lesz. Mert igazi istenfélő nép volt a Vadas családja. Nagy gazdagsága mellett is alázatos, szerény volt a gazda, mert nemcsak hitte, de érezte is, hogy ő csak egy porszem a hatalmas Isten kezében, kinek hasztalan minden munkája, ha azon nem nyugszik az Isten áldása. S a gazdának méltó párja volt a felesége. A szegények pártfogója, az elesettek gyámolítója volt a szelidlelkü asszony. S ahol a szülők ily példával járnak elől, ott a gyermek nem lehet más, legfeljebb talán még jobb — idővel! S János legény méltó gyermeke volt a jámbor, istenfélő szülőknek.

János, ahogy kitépett az ajtón, odafordult az, apjához.

— Édes apám, kimegyek egy kicsit a csalitba. Etetésre idehaza leszek.

János gazda helyeslőleg bólintott.

— Jól van fiam. Eredj. Erezd magad jól.

— Köszönöm édes apám. Isten vele.

— Isten áldjon fiam I

János gazda elmerengve nézett a deli fiú után. Merengéséből a felesége rezzen- tette fel.

Hogy vagy János a fejeddel?

János gazda ránézett a feleségére.

a szeretetben a világegyetem Ámenjét és meglátja tündöklő messzeségben a történelem végső célját.

Az istentisztelet után Ittzés Zsig- mond Vili o. tanuló, dr. Ittzés Zsig- mond egyhm. felügyelő fia üdvözölte meleg hangon a püspököt a diák- szövetség nevében. A püspök honikon csókolta a tisztalelkü ifjút. Az üdvözlések a városházán folytatódtak, ahol megjelentek: a polgármester, a varmegye főjegyzője, a helyi református testvéregyház lelkésze és küldöttsége, dr. Herzog főrabbi, Horváth ezredes a katonai helyőrség képviseletében, a törvényszék kiküldöttei, Tankovich János nemzetgyűlési képviselő, az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara kiküldöttje, dr. Szabó Béla kir. tanfelügyelő, dr. Pongrátz Kálmán reálgimnáziumi igazgató, Tóth Zoltán keresk iskolai tanár; a siketnémák intézetének igazgatója stb. stb. Minden üdvözlő beszédre a püspök külön-külön válaszolt.

A püspök tiszteletére előkelő társasebéd volt, amelyen részt vett a város szine-java. A fehér asztal felett elhangzott felkőszőntök valóságos kul- turünneppé avattak a délutáni órákat. A r. kath apát, dr. Herzog főrabbi felköszöntője után az elhangzott két lélekbemarkoló beszéd gondolatait Kapi püspök koronázza meg a saját lelkének gondolataival. A legmagasabb és legszebb kultúra ott van, ahol a legmagasabb és legtisztább élet nyitja a maga örökkévaló virágtengerét. Az igazi kultúra életet jelent és pedig az Istenben folyó életet...

— Csak olyan egyformán Julis. Nehéz, zavart. Azért is ültem ide ki a napra, a meleg talán jót tesz majd.

Az asszony leült melléje a padra.

— És a szíved ?

— Az is c?ak olyan egyformán van. De majd csak elmúlik. S este talán már majd nyugodtan fogok aludni. Hová készülsz ?

— A temetőbe akartam kimenni. De hogy nem érzed jobban magad, hát nem megyek. Inkább majd máskor.

Á gazda a tenyerébe vette az asszony kezét s megsimogatta.

— Csak eredj Juiis, ne aggódj, hisz nincs komoly ßajom. Mire megjössz, rendben leszek. De Jánosnak ne szólj semmit. Minek aggályoskodjék ő is ?

Az asszony fe'kelt s menni készült.

— No, most már megvárom a tisztelendő urat Látom, ide tart.

S csakugyan. A lelkész odajött a kerítéshez.

— Jó napot, János gazda.

— Adjon Isten. Kerüljön beljebb tisztelendő úr 1

— Köszönöm |ános gazda. Most nem, mert sietek. A családom már előre ment. A temetőbe mentek. S én sietek utánuk. Csak azért jöttem ide, mert láttam itt ülni,