Harangszó, 1925
1925-07-05 / 27. szám
1925. július 5. HARANOSZÖ 219 tek, a hívek megbírálták őket, tígy itt is olt ragyogtak a könnyek, a sxere- tet könnyei a hivek szemeiben, mert itt mindenki megszerette a kerület főpásztorát. Délután 3 árakor harangzúgás mellett kíséretével tovább utazott a püspök Porrogszentkirály felé. ahol jón. 10-én volt a vizsgálat. Este pedig Csurgón a református templomban vallásos estély. (M.) Tükörképek. Irta: Farkas Elemér. Köztudomású dolog, hogy Gyurátz Ferenc püspök urunk gyenge, beteges egyén volt Legalább én mióta az eszemet tudom, — pedig már kenyerem javát megettem s az én fejemre is hintett havat az idő keze, — mindig azt halíoltam, hogy (Jyurátz Ferenc nem viheti soká. És mégis szép időt, 84 évet ért meg. Mi volt az ő magas korra jutásának titka ? A jó Isten kegyeimért, a mértékletes életmódon kívül az ö munkássága, az ő rendkívüli erős lelke. Ez a munkás, ez az erős lélek volt az ó gyenge, beteg testének gyámola, támasza, fenntartója. Egy ízben Pápán járván, a délutáni órákban tiszteletemet tettem nála. Mikor dolgozószobájába beléptem, erős gyomorgörcsökben sxen- vedve, a divánon magasra felhúzott Mikor Juliska a levél utolsó sorkit olvasta, az öregasszony hangosan felzokogott. — Oh édes jó uram, hát ezért ke lett meghalnod ? ... Oh mily gonoszak az emberek I... Juliska e percben engesztelhetetlen gyűlöletet, mélységes megvetést érzett Szabó Gerőék iránt. Most már lehullott a gyalázatos tervről a lepel! Börtönbe juttatni Jánost, hogy amíg az ott szenved, addig végrehajthassák becstelen szándékukat: öt és Szabó G rőt összeházasítani! És ennek a nyomorult cselszövésnek esett áldozatul a szegény Botos Peter I Megborzadt a lelke, de hogy vigasztalást nyújtson az öregasszonynak, saját fájdalmát igyekezett legyőzni. — Nyugodjék meg Botos néni az Isten akaratában!... A bűnös elveszi majd méltó büntetését I... lássa, hiszen Jancsi sorát is jóra fordította 1 ... Az öregasszony nagysokára megcsende- desedelt s Juliska felbontotta a másik levelet is. Nagyot néztek mindketten, mikor abból tíz darab zöldes-barna papír hullott az asztalra. Juliska kezébe vette a papírdarabokat, aztán csodálkozva kiáltott föl: — Hisz’ ez egy dolláros levél, Botos néni 1 Nézze csak, ez egyenkint húsz, ösz- szesen kétszáz dollár 1 Az özvegy összecsapta tenyereit. — Teremtő ég! Ennyi pénz egyszerre! No édes leányom, most már vissza adhatom a te pénzedet is I... A jóságodért majd térdekkel találtam. Más ,az ö helyzetében jajgatott volna. O nem. Felhúzott térdein egy könyv volt kiterítve, azon egy papírlap és írt. S a munka közben, mfg az ő lelke bejárta az eszmék végtelen világát, nem érezte a test szenvedéseit és kínjait. Két, három évvel ezelőtt is megfordultam kedves körében. Ekkor meg Íróasztala mellett találtam, amint egyik imádságos könyvén dolgozott. Beköszöntve hozzá, így üdvözöltem: > Főtisztelendő uram úgy látom, hogy a püspöki hivatalról s a lelkészi állásról való lemondás csak arra jó, hogy a nyugalom idején még többet dolgozzék, mint azelőtt * Mire ő mosolyogva, aranyos kedéllyel így válaszolt: »Igaz édes fiam, a napnak nincs egy perce sem, amikor nem dolgoznék. Ha elfáradok ez iróaszta lomnál a lelki munkában, megyek testi munkát végezni, fát vágni. Ki3 kertembe ültetgetni. íme, ez volt Qyurátz Ferenc: a szakadatlan munka, a nemes célokért hevülö lélek. * * * Most már az igét bűvös erővel hirdető ajkai elnémultak. A munka eszköze, a toll kiesett kezéből. Ott pihen a pápai temetőkertben, hova egy félszázadon át oly sokakat elkísért Temetése olyan impozáns volt, minő a legnagyobbak közül is csak keveseknek adatik. És temetését megegjuUlmaz az Isten 1 Édesapádnak pedig megmondhatod, hogy nem koldus mar az én fiam 1... Juliska az utolsó szavak miatt kissé megneheztelt. — Ha koldus lett volna, akkor is a { ancsié lettem volna ... vagy senkié!.. . íekem nem kell a pénze . .. csak a Jancsi szeressen úgy, mint mikor még itthon volt!... — Hát amiatt ne fájjon a fejed!... Ismerem az én Jancsim szívét... az nem változik, mint az időjárás I Juliska az özvegy nyakába borult. — Oh bár idehaza lehetne már, de még egy évig künn akar maradni, azt írja a levélben!... Az öregasszony is elszomorodott. — Azt írja ?.. . Hejh pedig, ha tudná, mily nehezen várom, elindulna az első gőzössel! Aztán miért marad ?... — Hát a pénz miatt! Földet, meg új házat akar venni, aztán még nem tartja elégnek a pénzét! Pedig milyen szépen megférnénk itt ebben a házban . .. minek az a sok pénz ?... Meg is irom neki azonnal, hogy üljön hajóra mielőbb, — ha még szeret I... Az özvegy helyeslőén bólintott. — Az bizony jó lesz I Csak írj neki az én nevemben is! Ebből a pénzből pedig adj át a tisztelendő urnák öt dollárt, — a Jancsi szerencsés hazajövetelére adom I... A leány megcsókolta az öregasszonyt, hatóvá nem az azon résztvevők nagy tömege tette, hanem az az arcokra kiülő bensőséges tisztelet s áhitat, amely koporsójánál az összes szíveket eltöltötte. A dunántúl minden részéből voltak koporsója körül gyászolók. Közel 70 lelkész kísérte ki őt utolsó útjára, kik a szívek tíz, százezreinek áldását hozták el a megboldogult főpásztor sírjához. Résztvettflnk a temetésen mi bükiek is küldöttségileg s elvittük ravatalához a büki gyülekezet minden egyes tagjának áldását. De elvittük azt is, mit máshonnét s ahonnét nem hozhattak, elvittünk egy hantot a szülőföldről, egy maroknyi port feledhetetlen püspökünk szüleinek a sír járól s ezt a temetést rendezők enge- delmével elhelyeztük az ő koporsójába. így tehát nemcsak pápai, de büki földön is nyugszik I A jó Isten adjon tetemeinek édes pihenést. Közöttünk pedig legyen áldott az ő emléke! (Vége.) Egyházmegyei közgyűlés. Kőszeg szab. kir. város falai között, ahol 1554-ben Álts Mihály plébános kénytelen volt a várost elhagyni, mert hívei a reformációhoz csatlakoztak, a kőszegi gyülekezet kebelében, ahol még Rudolf király idejében is megvolt a vallás szabad gyakoraztán boldogan sietett hazafelé. Éppen be akart osonni a kertajtón, mikor édesapja rárivalt. — Hol jártál megint ?... Biztosan annál a koldusasszonynál, mi ?... No, várj csak, majd végét szakítom én ennek a barátságnak ! ... Juliska az apja elé állt s dacosan emelte fel fejét. — Igen, ott jártam a koldusasszonynál, megtudtam a kend szívtelenségét és pénzt adtam neki I... Kovács András bosszuló haragra lobbant. Kezét ütésre emelve dühösen fel- orditott. — Ah, te, te nyomorult, — pusztulj szemem elől 1... Öklét megrázva akart leányára sújtani, de egyszerre erőtlenül, bénán hanyatlott le ütésre emelt jobbkeze. Megriadt. Balkezével ijedten kapott jobbjához. Bizony az olyan volt, mint egy fadarab. Elszédült s ha Juliska meg nem kapja, biztosan a földre zuhan. Juliska rémülten látta, hogy apja mint veszti erejét. Anyjáért kiáltott Kovácsné ijedten futott feléjük. — Mi az? Mi történt? Ah, jóságos Isteni Mi van veled, Andris? Kovács András felelet helyett csak a fejét rázta. — Vigyük be anyám I — mondta Juliska könnvbelabbadt szemekkel — majd elmondom,' hogy mi történt 1... (Folyt, köv.)
