Harangszó, 1925

1925-07-05 / 27. szám

1925. július 5. HARANOSZÖ 219 tek, a hívek megbírálták őket, tígy itt is olt ragyogtak a könnyek, a sxere- tet könnyei a hivek szemeiben, mert itt mindenki megszerette a kerület főpásztorát. Délután 3 árakor harangzúgás mel­lett kíséretével tovább utazott a püs­pök Porrogszentkirály felé. ahol jón. 10-én volt a vizsgálat. Este pedig Csurgón a református templomban vallásos estély. (M.) Tükörképek. Irta: Farkas Elemér. Köztudomású dolog, hogy Gyurátz Ferenc püspök urunk gyenge, beteges egyén volt Legalább én mióta az eszemet tudom, — pedig már kenye­rem javát megettem s az én fejemre is hintett havat az idő keze, — min­dig azt halíoltam, hogy (Jyurátz Fe­renc nem viheti soká. És mégis szép időt, 84 évet ért meg. Mi volt az ő magas korra jutásának titka ? A jó Isten kegyeimért, a mértékletes élet­módon kívül az ö munkássága, az ő rendkívüli erős lelke. Ez a munkás, ez az erős lélek volt az ó gyenge, beteg testének gyámola, támasza, fenntartója. Egy ízben Pápán járván, a dél­utáni órákban tiszteletemet tettem nála. Mikor dolgozószobájába belép­tem, erős gyomorgörcsökben sxen- vedve, a divánon magasra felhúzott Mikor Juliska a levél utolsó sorkit ol­vasta, az öregasszony hangosan felzokogott. — Oh édes jó uram, hát ezért ke lett meghalnod ? ... Oh mily gonoszak az emberek I... Juliska e percben engesztelhetetlen gyű­löletet, mélységes megvetést érzett Szabó Gerőék iránt. Most már lehullott a gyalá­zatos tervről a lepel! Börtönbe juttatni Jánost, hogy amíg az ott szenved, addig végrehajthassák becstelen szándékukat: öt és Szabó G rőt összeházasítani! És ennek a nyomorult cselszövésnek esett áldozatul a szegény Botos Peter I Megborzadt a lelke, de hogy vigasztalást nyújtson az öregasszonynak, saját fájdalmát igyekezett legyőzni. — Nyugodjék meg Botos néni az Isten akaratában!... A bűnös elveszi majd méltó büntetését I... lássa, hiszen Jancsi sorát is jóra fordította 1 ... Az öregasszony nagysokára megcsende- desedelt s Juliska felbontotta a másik levelet is. Nagyot néztek mindketten, mikor abból tíz darab zöldes-barna papír hullott az asztalra. Juliska kezébe vette a papír­darabokat, aztán csodálkozva kiáltott föl: — Hisz’ ez egy dolláros levél, Botos néni 1 Nézze csak, ez egyenkint húsz, ösz- szesen kétszáz dollár 1 Az özvegy összecsapta tenyereit. — Teremtő ég! Ennyi pénz egyszerre! No édes leányom, most már vissza adhatom a te pénzedet is I... A jóságodért majd térdekkel találtam. Más ,az ö helyze­tében jajgatott volna. O nem. Fel­húzott térdein egy könyv volt kite­rítve, azon egy papírlap és írt. S a munka közben, mfg az ő lelke be­járta az eszmék végtelen világát, nem érezte a test szenvedéseit és kínjait. Két, három évvel ezelőtt is meg­fordultam kedves körében. Ekkor meg Íróasztala mellett találtam, amint egyik imádságos könyvén dolgozott. Beköszöntve hozzá, így üdvözöltem: > Főtisztelendő uram úgy látom, hogy a püspöki hivatalról s a lelkészi ál­lásról való lemondás csak arra jó, hogy a nyugalom idején még többet dolgozzék, mint azelőtt * Mire ő mo­solyogva, aranyos kedéllyel így vála­szolt: »Igaz édes fiam, a napnak nincs egy perce sem, amikor nem dolgoznék. Ha elfáradok ez iróaszta lomnál a lelki munkában, megyek testi munkát végezni, fát vágni. Ki3 ker­tembe ültetgetni. íme, ez volt Qyurátz Ferenc: a szakadatlan munka, a nemes célokért hevülö lélek. * * * Most már az igét bűvös erővel hirdető ajkai elnémultak. A munka eszköze, a toll kiesett kezéből. Ott pihen a pápai temetőkertben, hova egy félszázadon át oly sokakat elkí­sért Temetése olyan impozáns volt, minő a legnagyobbak közül is csak keveseknek adatik. És temetését meg­egjuUlmaz az Isten 1 Édesapádnak pedig megmondhatod, hogy nem koldus mar az én fiam 1... Juliska az utolsó szavak miatt kissé megneheztelt. — Ha koldus lett volna, akkor is a { ancsié lettem volna ... vagy senkié!.. . íekem nem kell a pénze . .. csak a Jancsi szeressen úgy, mint mikor még itthon volt!... — Hát amiatt ne fájjon a fejed!... Ismerem az én Jancsim szívét... az nem változik, mint az időjárás I Juliska az özvegy nyakába borult. — Oh bár idehaza lehetne már, de még egy évig künn akar maradni, azt írja a levélben!... Az öregasszony is elszomorodott. — Azt írja ?.. . Hejh pedig, ha tudná, mily nehezen várom, elindulna az első gőzössel! Aztán miért marad ?... — Hát a pénz miatt! Földet, meg új házat akar venni, aztán még nem tartja elégnek a pénzét! Pedig milyen szépen megférnénk itt ebben a házban . .. minek az a sok pénz ?... Meg is irom neki azonnal, hogy üljön hajóra mielőbb, — ha még szeret I... Az özvegy helyeslőén bólintott. — Az bizony jó lesz I Csak írj neki az én nevemben is! Ebből a pénzből pedig adj át a tisztelendő urnák öt dollárt, — a Jancsi szerencsés hazajövetelére adom I... A leány megcsókolta az öregasszonyt, hatóvá nem az azon résztvevők nagy tömege tette, hanem az az arcokra kiülő bensőséges tisztelet s áhitat, amely koporsójánál az összes szíve­ket eltöltötte. A dunántúl minden részéből vol­tak koporsója körül gyászolók. Közel 70 lelkész kísérte ki őt utolsó útjára, kik a szívek tíz, százezreinek áldását hozták el a megboldogult főpásztor sírjához. Résztvettflnk a temetésen mi bükiek is küldöttségileg s elvittük ra­vatalához a büki gyülekezet minden egyes tagjának áldását. De elvittük azt is, mit máshonnét s ahonnét nem hozhattak, elvittünk egy hantot a szülőföldről, egy maroknyi port feled­hetetlen püspökünk szüleinek a sír ­járól s ezt a temetést rendezők enge- delmével elhelyeztük az ő koporsó­jába. így tehát nemcsak pápai, de büki földön is nyugszik I A jó Isten adjon tetemeinek édes pihenést. Közöttünk pedig legyen áldott az ő emléke! (Vége.) Egyházmegyei közgyűlés. Kőszeg szab. kir. város falai kö­zött, ahol 1554-ben Álts Mihály plé­bános kénytelen volt a várost elhagyni, mert hívei a reformációhoz csatla­koztak, a kőszegi gyülekezet kebelé­ben, ahol még Rudolf király idejében is megvolt a vallás szabad gyakor­aztán boldogan sietett hazafelé. Éppen be akart osonni a kertajtón, mi­kor édesapja rárivalt. — Hol jártál megint ?... Biztosan an­nál a koldusasszonynál, mi ?... No, várj csak, majd végét szakítom én ennek a ba­rátságnak ! ... Juliska az apja elé állt s dacosan emelte fel fejét. — Igen, ott jártam a koldusasszonynál, megtudtam a kend szívtelenségét és pénzt adtam neki I... Kovács András bosszuló haragra lob­bant. Kezét ütésre emelve dühösen fel- orditott. — Ah, te, te nyomorult, — pusztulj szemem elől 1... Öklét megrázva akart leányára sújtani, de egyszerre erőtlenül, bénán hanyatlott le ütésre emelt jobbkeze. Megriadt. Bal­kezével ijedten kapott jobbjához. Bizony az olyan volt, mint egy fadarab. Elszédült s ha Juliska meg nem kapja, biztosan a földre zuhan. Juliska rémülten látta, hogy apja mint veszti erejét. Anyjáért kiáltott Kovácsné ijedten futott feléjük. — Mi az? Mi történt? Ah, jóságos Isteni Mi van veled, Andris? Kovács András felelet helyett csak a fejét rázta. — Vigyük be anyám I — mondta Juliska könnvbelabbadt szemekkel — majd elmon­dom,' hogy mi történt 1... (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents