Harangszó, 1925
1925-06-14 / 24. szám
pofot teremtsen bennünk az a tudat, hogy nem csupán csak találkozunk Krisztussal, hanem benne élünk és ö él bennünk. Akkor ez a hit kezd virágozni, mint egy csudálatos keleti fa a szeretet jegyében, mert a hittel együtt jár a szeretet is. A hit útja nem egyszerű, hanem szakadékos. Akárhányszor megtorpan a lélek és mi alázuhanunk, de a mélységekből ismét csak a hit emelhet fel minket. Azért hitet, — hitet c romlott világnak! Ezért hisszük buzgó imában a Szentlélek üdvözítő kegyelmét. A nagy szózati művészettel felépített remek beszéd hatása meglátszott minden mélységesen meghatott arcon. A hangversenyt Altdörfer Viktor orgona- játéka vezette be. Bach S F.-dur Toccatáját adta elő a tőle már megszokott művészi tökeieiességgel. A regiszterek mesteri beállításával csudálatos hanghatárokat értei. Azután ugyancsak az ő kitűnő betanítása és vezetése mellett énekelte a jeles templomi énekkar Fährmann: „Ich will singen von der Gnade des Herren“ című nagyszerű karát, osztatlan tetszést aratva. Majd Károlyi Sándorné (Thirring Matíld) mély érzéssel, nemes felfogással és minden variációra készségesen hajló szép hanggal. Alt- dörfer diszkrét orgonakíséreté mellett Beethoven vezeklő dalát, majd pünkösdi kantátáját énekelte. Az énekesnő brillírozott és rászolgált a nagy elismerés re, amellyel a hálás közönség énekszámait fogadta. Azután ismét Altdorfer Viktor tette felejthetetlenné az estélyt minden technikai nehézséget játszó könnyedséggel leküzdő remek orgonajátékával. Saint Saens pfaelu- diumát és es dur fugáját adta elő. A mester oly fölényes biztonsággal kezelte ha* talmas hangszerét, mely valósággal bámulatba ejtette és elkápráztatta a hallgatóságot. A Hymnusz szárnyaló hangjaival záiódott a bizonyára sokáig emlékezetes soproni hangverseny. y 1925. június 14. Tükörképek. Irta: Farkas Elemér. Mint minden nagy ember, Gyurátz püspök is vonzalommal, ragaszkodással viseltetett szülőfaluja Bük, s egya lábait, de amikor megismerte az özvegyet, úgy félvállról,rSköszöntötf. — Adj’ Isten ! Éppen magához igyekeztem, de hát jobb, ha utamba került! Egy kis ügyem volna elintézni való! ... Az özvegyasszony megállolt s kezét nyújtotta Kovács Andrásnak ; — az úgy tett, mintha észre se vette volna. — Már kerestem egyszer a lakásári, de persze megint a faluvégre jár trafikálni! Pedig jobban tenné, ha irkább azzal az átkozott papirossal trafikálria a takarékban és egy kicsit rövidebbre fogná a nyelvét ! — A jósága mellett még bajba keverik az embert!. . . Az özvegynek összes zorult a szive a keserűségtől. — Ugyan milyen bajba kevertem én kegyelmedet Kovács uram ?... Kovács András indulatba jött. — Még kérdi? Hiszen ér:hette, hogy miről beszéltem! Nyakamba küldték a váltót, mert maguk nem fizették a járandóságot! Ja pessze, cifra temetésre, megha- rangozásra kellett! Minek a koldusnak az Keresem az Istent. Miként a vízcsepp óceán ölén Hányódik titkon feledve, Úgy száll a lelkem néma sóhaja Alá s föl a végtelenbe. Őserö űzi, mint port a vihar, Kergeti, dobja szüntelen S e viharban én, a parány porszem Egyre az Istent keresem. Ezüstös holdnak sugár-ösvényén Hiába jártál én lelkem; Csillagok közt égő szomjúsággal Kutattam balgán szüntelen. Titkok pattantak s zárultak legott... Döre gög hajta egyre egyre fel. .. Pára-testek ezer ködvilága Szivembe uj vágyat lehel. De ott nem lelém. — Tikkadt lelkem bár Bércet, völgyet bolyongva járt; Tündérkertek dalt zsongó zugában Hasztalan kerestem lakát. Zúgó tenger gyönyfodru hulláma Szírt falán megtörve sikong: — Nem itt,.. . nincs a Végtelen, a Jóság, Bennem csak árnyvilág borong. Óh én balga, — ott kívül keresém: Véges világ omló rögén----------S egy könnycseppben, egy néma imában Nem láttam, mint tekint felém. Anyám csókjában, testvér-karok közt Az érzés, hogy rohan minden S állok, mint szírt szilárdan az árban, — Nem volt más: maga az Isten! Te voltál s vagy mindenütt, én Uram! Hol van a szívnek is szava; Hol csókba fül egy világfájdalom, Ott van a Lelked otthona. Szív kell, hogy Téged bírjon a lélek, Szív, melynek szent a szeretet, Csendes, — bár künn forrongjon e világ — -----------E szív a Te örök helyed. M agassy Sándor. HARANGSZÓ háza a büki ev. egyház iránt. Ezt mutatta ki azáltal, hogy bármiféle ügy- bea fordultunk is hozzá, ha módjában a cifraság? így is-úgyis a földbe kerül!... — Ejnye-ejnye Kovács uram, hát mivel érdemeltem azt, hogy így beszéljen velem ? Bántottam valamikor? Kovács András felütötte a fejét, mint a páva. — No még csak az kellene, hogy én hallgassak, mikor igazam van! Hát csak annyit mondok, hogy nem leszek bolond a más adósságát kifizetni 1 Ha holnaputánig nem fizeti ki a takarékot, hát majd dobra ültetem én a zsindelyesházat, — abból talán még kifutja! Azzal sarkonfordult, még csak egy „jó éjcakát“ se mondott. — Az özvegy utána nézett, aztán csendesen sirdogálva folytatta útját hazafelé. Útközben tépelődőtt, hogy most már mitévő legyen ?... Kovács András kegyetlen, szívtelen ember, attól ugyan hiába várna irgalmat! Az ismerősök között sem talált olyat, aki segítene rajta. Mintha valamennyit megverte volna a pénz öidöge, mind kapzsiak, önzők és irigyek leltek. " (Folyt, köv.) állott, a legnagyobb készséggel segített rajtunk. A szülőföld iránti vonzalmának s meleg szeretetónek adott kifejezést azon beszédében, melyet püspöki egyházlátogatása alkalmából azon üdvözlő szavaimra adott, melyekkel a lelkészudvaron az egyháztanács, az iskolásgyermekek s a hívek élén fogadtam. Én üdvözlő szavaimban azt hangsúlyoztam, hogy nagy örömet érezünk afölött, hogy egyházkerületünk püspökét körünkben tisztelhetjük s örömünket növeli, fokozza az a körülmény, hogy a körünkben időző püspök saját községünk szülötte. A megboldogult nagy férfiú válaszát halhatatlan Petőfink e szavaival kezdé: „Úgy mentem el innen, mint kis gyermek, Es mint meglett ember, úgy jöttem meg“ s azután arra utalt, hogy a szegénység szalmafödeles hajlékából indult el az élet útjára, s most mint a dunántúli ev. egyházkerület püspöke jött közénk és pedig nem azért, hogy az elért fényes állással kérkedjék, hanem hogy itt is az Urnák szolgáljon s a szülőföldön állva is vallja, mit egész életében vallott mélységes alázattal: »Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok 1* A büki ev. egyházközség iránti meleg szeretetét s háláját tolmácsolta a templomban az oltár előtt tartott szíveket s lelkeket magával ragadó beszédében is, mely beszédében szó- szerint ezeket mondotta: »Midőn e községbe léptem, nem tagadhatom, a megindulás rezgette meg keblemben az érzelem húrjait. Pellebben lelki szemeim előtt a fátyol, felmerülnek múltnak kedves és fájó emlékei. Ide vonz, ide köt a gondolat a szülő hajlékra, az édesanya ölelő karjára, édes csókjára, a hű apa szeretetére, a testvér , a rokonkörnek ragaszkodására. Megérkezve keresem a régi jő ismerősöket, ölelésre tárul két kezem. Oh, de minél szélesebb körbe réve- dez szét tekintetem, annál több rést talál. Negyven év alatt sokat változtatott, rombolt itt az élet mezején az idő hatalma. Kikkel együtt szőttük a gyermekkor boldog álmait, itt találom ritkult sorokban, velem együtt megviselten, törődötten az előhaladt korban. Akik akkor az élet delén hordozák a nap hévségét és terhét, azok legnagyobbrészt már megharcolták ama nemes harcot, eljutottak oda, hol elcsendesül a földi zaj, hol nincs veszteség, fájdalom. Közülük 203
