Harangszó, 1925

1925-05-31 / 22. szám

186 HARANGSZÓ 1925 máuis 31. gyarországról készítettem térképet, nem egy ilyen kicsi országról. Sokféle mentege- tödzést hozhatnánk fel előtte, az nála mind süket fülekre találna. Csak egy reménnyel engesztelhetnénk ki bánatos szívét; azzal a biztos Ígérettel, hogy az evangélikus is­kola és az evangélikus ifjúság a jövőben is tudni fogja, hogy mi a kötelessége. Egy tanuló által >Csak megvirrad« című szép költeménynek szárnyaló előadása után a Himnusz eléheklé- sével ért véget í 925. május 12-én a budapesti főgimnázium Schedius em­lékének szentelt hálaünnepélye A gyámintézet köréből. Ziermann Lajos egyetemes gyám­intézeti egyházi elpök és báró Fei- litscb Berthold világi elnök meleg hangú körlevelet intéztek az egyház­kerület! gyámintézeti elnökökhöz folyó évi Misericordias Domini hetében. A körlevélben tudomására hozza az egyetemes gyámintézeti elnökség a kerületeknek, hogy augusztus, vagy szeptember hónapban egy vidéki egy­házközségben gyámintézeti ünnepély keretében óhajtja ez évben az egye­temes gyámictézet központi bizottsági ülését és közgyűlését tartani. Erre az ünnepélyre és közgjülésre meghívja a Gusztáv Adóik egylet vezetőségét is. A németországi Gusztáv Adolf egylet segély-tervezetébe felvette Csonka-Magyarországot is, oly képen, hogy el8Ősarban a theológusok ott­honán, a Németországban tanuló theológusokon, a soproni tanítóképző­intézeten, Gotthold egyházi lapon és néhány magyar szórvány-gyülekeze­ten akar segíteni, öt iheológiai hall­gatót máris tekintélyes stipendiummal támogat. A Gotthold egyházi lap még ez év február havában kapott ötmil­lió 200 000 koronát. Magyar szór­ványközpontoknak segélyezésére elő­legkép a gyámintézeti elnökség kezei­hez 41,360.000 koronát bocsátott rendelkezésre. Mindenesetre nagyon megható, hogy a német hitsorsosaink, kik csak­úgy, mint mi, mindenben szükséget szenvednek, óriási nehézséggel küz­denek, szinte magukról megfeledkezve keresve keresik az utat, amelyen a messze országokban segélyre szoruló testvéreiknek, hit3orsosaiknak segélyt küldhessenek. Tanuljunk német test­véreinktől és igyekezzünk mi is min­dent megtenni, hogy mi is abba a helyzetbe legyünk, hogy a halódófél- ben levő gyülekezeteket, a gyengéket és kicsinyeket, az erőtleneket talpra állíthassuk. Mindenekelőtt mutassunk rá német testvéreink példájára és ér­tessük meg gyülekezeteinkkel és hí­veinkkel, hogy jobb adni másnak, mint venni. Ne legyen azért ez év­ben gyülekezet, ne legyen templom, ne legyen iskola gyámintézeti persely nélkül, ne legyen evangélikus család, amelyik a gyámintézeti gyűjtőt üres kézzel elbocsátaná, ne legyen egy­házmegyei és egyházkerületi gyám- intézeti közgyűlés gyámintézeti isten- tisztelet nélkül. Minden evangélikus keresztyénnek szent kötelessége ezek­ben az időkben, hogy a szórványok­ban, vagy más egyházi szempontból veszélyes helyzetben levő hittestvé­reinket féltő és szerető gonddal vegye körül. Gyámintézeti célokra: templomra, iskolára, a menny kapujára, a föld és menny közti hit megépítésére ké­rünk Isten nevében ajándékot egyhá­zunk minden rendű és rangú tagjá­tól. Óh adná Isten, hogy he kérnénk hiába. Az eklézsia humorából. Iskolavizsgálatot tartanak. Az egyik nebulóból azonban sehogy sem sike­rül feleletet kipréselni. — Mondj édes fiam legalább egy idézetet a bibliából, egy szót a Szent- írásból — kérleli végül is a fiút az egyik vizsgáló bizottsági tag. — „És Judás eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék, elmenvén felakasztja magát“! — Jó, jó édes fiam, válaszul már most a vizsgáló bizottsági tag — de tudnál talán valami szebbet, épülete­sebbet is mondani? — „Eredj el és te is aképen cse­lekedjél“ — csattant el erre a válasz. * Tanító: Mit mondának a főpa­pok, mikor Judás visszahozta nékik az ezüst pénzt? Tanuló: Hallgat — Tanító: (magából kikelve). No szép eredményt fogtok felmutatni tudni, ha holnapután jönnek az is­kolavizsgálók! Tanuló: (akinek most már eszébe jutott a feladott kérdésre a felelet, gyorsan és örömmel válaszol). „Mi közünk hozzá, ám te lássad!“ (Máté 27. 4.) * Hát ennyire jutottál édes fiam; — dorgálja a lelkész a fiút, aki ellopta kertjéből a cseresznyét. — Hát nem félsz te attól, aki megfizet mindenek­nek az ő cselekedetei szerint. Nem ismered te azt, aki mindent tud és mindent lát? — — De igen — feleié a fiú szem­lesütve, — a nagytiszteletü asszony. Ht A kegyúr, hogy valahogyan egyen­súlyba tartsa falujában a felekezetek közti egyetértést, meghívta ebédre a plébánost és az evangélikus lelkészt. Az ebéd alatt jó magyar szokás szerint feláll egyszer csak a plébános és szép szavak kíséretében poharát emeli a kegyúrra, mint a katholikus öntudatnak egyik kiváló képviselőjére és a katholikus egyháznak oszlopos tagjára, a hath, egyház nagy kegyelmi ajándékaira. Mit tehetett mást az evangélikus pap, minthogy most már ö is kény­szerítve volt beszélni, felállt: — Rövid kívánok lenni — úgy­mond — én is poharamat a katho­likus egyházra emelem, melynek ön­tudata kiváltotta a protestáns öntuda­tot és megajándékozta az evangélikus egyházat egy Luther Mártonnal. Ami sohasem régi, sohasem új, . de mindig friss! Irta: Magassy Sándor. A tágas piactér a felkelő nap aranyos fényében fürdött már, mikor a tarka teritös kosársorok közt eljutottam ahhoz az ucca- sarokhoz, ahol nemcsak szerencsétlen mun­kanélküliek, hanem hányi-veti piaci naplo- pók is zsebredugolt kézzel, szétvetett lábak­kal támogatták a nagy sárga épülettömb kopott falait. A zugó vásári zsivaj és ezer­féle tarka-barkaság között ez a szánal­masan nevetséges embercsoport különös­képpen vonzott. Utam minden reggel arrafelé vezetett. Beszédük, humoruk, keservük, sajátos élet és világfelfogásuk érdekelt. Hol mosolygott a lelkem, hol pedig bánatos komolyság terült reá, amikor a jogrendet tréfásan gán- cso'gatták, a rendőrséget birálgatták, sor­sukkal perbe szállottak, avagy midőn pana­szos szót kapott el ajkukról a friss reggeli szellő. Egyik reggel sápadt arcú, mezítlábas, rongyos ruháju férfialak tartotta szóval környezetét. Az életről beszélt. Miről is szólhatott volna, ha nem erről! Annak van a legtöbb joga szólani róla, aki küzd érte, vívódik vele s magáévá akarja tenni min­den Ígéretével. Szavai egy megtiport, vihar­vert lélek elhaló kiáltásai voltak a meg nem valósult életreménységek, a megálmo­dott, de soha nem látott boldogság után. Szemének sötét villógása, szaggatott, ful­dokló beszéde többet sejtetett, mint amit a pillanatnyi benyomás nyújtott. Elszorult szívvel hallgattam, majd las­san feléje tartottam s megkérdeztem : Mi bántja ? Szomorúan nézett szemembe, ajkai ide­gesen vonaglottak s csak ennyit mondott: Nem tudok boldogulni.

Next

/
Thumbnails
Contents