Harangszó, 1925
1925-05-10 / 19. szám
1S4 nevelőintézetet; egyesítette a lelkészt kart; majdnem az Összes gyülekezetekben szervezte a nőegyletet és a többi belmissziói egyesületeket. Lelkes lelkészi szolgálata, nagy püspöki teendői mellett tevékenyen vette ki részét Pápa város társadalmi életében. Pápa városa nem egy intézményének fellendülése elválaszthatatlan az ő nevétől. Tevékenyen vette ki részét Pápa közügyéinek intézéséből. Különösen hatalmas pártfogója és szószólója volt a szegényeknek, özvegyeknek, árváknak és elhagyottaknak. Tiszteletreméltó és rendkívül értékes irodalmi munkássága, ö írta meg Gusztáv Adolfnak a nagy svéd királynak az életét. Kimondhatatlan sok sajgó lélek nyer enyhülést az ó imád- ságos könyvében, a »Hitoltár«-ában és a >Lelkivezér«-ében. Ez utóbbi most jelent meg X. kiadásban. Ö írta a lelkészek számára a templomi agendát. Az egyetemes agendát, amely most van nyomtatás alatt ugyancsak ő írta és szerkesztette Alig egy hónapja ugyancsak Gyurátz szerkesztésében jelent meg >Hétköznapi imákc című munkája, amelyből olyan szépen cseng felénk az ő imádkozó lelke. Irt több elbeszélést; számos cikket különböző lapokba. Jelestollá munkatársa volt a Harangszónak, ahol is legutolsó elbeszélésével >Hű mind haláligc sok lelki élvezetet szerzett a Harangszó olvasótáborának. Irodalmi munkásságáért a Luther Társaság az elmúlt évben tiszteletbeli elnökévé választotta. Tudományáért pedig Az Isten megfizet. Irta: Mayer Pál. ' (2) A gróf úr szeretett vadászni. Évenként egyszer-kétszer nagy úri társaság verődött nála össze. Ilyenkor nagy felfordulás volt a kastélyban s az inasnak sok urat kellett kiszolgálnia. Győzte a munkával. S mert időközben kiismerte az urak természetét, szokását, sok trinkgeldet vágott zsebre. Megtanult közöttük hajlongni, bókolni, hízelegni, megtanult bizonyos sima, jó modort, de megtanult emellett káromkodni, alantasokkal szemben gorombáskodni; megtanult lopni, ha kellett hazudni és tagadni — az igazi műveltség: szívjóság, a szív nemessége, őszinte becsületesség, igazságosság messze elkerülte lelki életét. Igen, mert ezt nem a kártyaasztalnál, se a borospohár mellett, hanem az imádkozó lélekkel egyesegyedül Istennek Igéjéből tanulhatja meg az ember. Mert az Isten előtt nincs személyválogatás. Jankó rossz útravalót szerzett élete számára a grófnál! 3. Borul. Ezenközben múltak az évek s Jankó életében különösebb változás nem történt. A mélységből küldöm sóhajom. A mélységből küldöm sóhajom, Irgalom Atyja, nagy Isten, Nehéz kereszt nyom: a fájdalom S ki segélne, senki nincsen. Mint magános fa a pusztában, Melyre sújt az égnek villáma, Elhagyott lettem. Sírva törlőm omló könnyemet, Ajkamon bús panasz fakad. Mért késik Uram védő kezed, Mért fordítod el arcodat? A porba hullva imádkozom; Csak tetőled jöhet oltalom, Halld meg fohászom. Méltán sújtasz, tudom, vessződdel, Sokszor vétettem ellened, De a tört szivet keservével Oh Uram. te el nem veted. Légy irgalmas, esdve imádlak, Míg megáldasz, el nem bocsát lak. Hozzád vonz hitem. Jézus, szenvedők hű gyámola! Te nyújtsd a vigasz balzsamát. Ha fáraszt a gond nehéz útja, Biztasson töviskoronád. Kelts lelkemben új erőt, reményt, Oszlasd búmnak zordon éjjelét. Téged vár szívem. Míg harcomat itt bevégeztem, Vezéreljen te Szent lelked, Mely bűntől óv s bár setét egem: Csüggedni soha nem enged. S ha eljutok a sír partjára, Vidd telkemet dicsőbb honába: S légy üdvösségem. GYURÁTZ FÉR UNC _________haranqszQ.______ a pécsi egyetem theologiai fakultása a >doctor<-i címmel tisztelte meg. Egy ízben a tenger mellett nyarallak. S a tengeri utazás változatosságot hozott egész életükre. Ugyanis a gróf fiatal asszonyt hozott a házhoz. — Kutyaterengettét, János, ne legyen kifogásom a munkád ellen! — Tudod, hogy eddig is megköveteltem a rendet. Hát úgy vigyázz magadra, hogy baj ne legyen 1 A méitóságos asszony büszke lélek volt. Egy alkalommal így szólt az urához: Galambom, itt vannak a követválasztások, kívánom, hogy maga is fellépjen! — De, angyalom, hiszen én szívesen megteszem, a kormánynál rendelkezem is megfelelő összeköttetésekkel, de mit csináljak ezekkel a ... ? Megbízhatatlan, mihaszna nép, — nem számíthatok rájuk! — Ach, bach! Mi az megbízhatatlan? Megveszi őket s megvan 1 Denique elhatároztatott, hogy a gróf úr föllép a kerületben kormánypárti programmal. Maga a kormányelnök a legpdaadóbb jóindulattal biztosította támogatásáról, midőn ez ügyben nála tisztelgett. — Légy nyugodt, kedves barátom, behozlak a parlamentbe, ha törik-szakad is. S remélem, rövidesen felajánlhatok neked majd egy miniszteri tárcát. Hiszen, ha jól tudom, a megyénél is dolgoztál. í925. május Elnöke volt az egyetemes gyámintézetnek. Közhasznú tevékenységéért, áldásdús közéleti szerepléséért két ízben részesült a király részéről kitüntetésben. Első alkalommal a Ferenc József rend lovagkeresztjét, majd a vaskoronarend II. osztályát kapta meg. Tagja volt a főrendiháznak, ahol is felszólalásait mindenkor nagy figyelemmel kisérték. Nyugalomba vonulása alkalmával a mellette működő titkári, másodlelkészi és segédlelkészi kar hálája, szeretete jeléül ezüst babérkoszorúval tisztelte meg. Családot pápai lelkészkedése első éveiben alapított. Feleségül vevén Matus Karolinát, akit 32 évi boldog házasság után 1906. június 6-án veszített el. Ebből a házasságából gyermekkel nem áldotta meg az Isten, de annál több annak a sok szegénynek és árvagyermeknek a száma, akiknek gondját, édesatyai szeretettel hordozta szívén. Közelebbről nevelt leányai voltak: Ilonka, Zsuzsa, Linus és Irma Gyurátz László pápai presbyter pedig testvárbátyját gyászolja az elhunyt püspökben * * * Gyurátz Ferenc halálát tetanus okozta. Eme rettenetes betegség nagyon röviden végzett áldozatával. Április 30 án a délelőtti nap folyamán még meggyóntatta Bélák Lajos nyug. pápai főbírót, a veszprémi egyházmegye beteg felügyelőjét. Délután kis gyümölcsösében kertészkedett. Az agg főpásztor kis fügefáit nyeste, amikor is valahogyan megsérthette kezét. Fájdalomról csak a pénteki nap folyamán — Köszönöm, kegyelmes uram, jóindulatodat ; a többi az én dolgom. A következő napokon a falu jámbor népének szokatlan látványban volt része. A gróf úr egész szokatlan nyájassággal megjelent az uccán s az emberek köszöntését a legnagyobb előzékenységgel, hangosan viszonoszta. Eddig csak makogott valamit, vagy a kalapja felé bökött az ujjával. Néha meg pláne elfordult az illedelmesen köszöntőktől, hogy ne is lássa őket. Most pedig szóba is állott az emberekkel. Ihol, a falu háza felé épen jő a biró, kezében a hagyományos bírói pálcával egy esküdttel s nagyban gesztikulálva, mély beszélgetésbe vannak merülve. — Jó napot, biró uram, jó napot! — Köszön előre a gróf. — Mi jóról beszélgetnek? Ja, igen? Hallották úgye, hogy követválasztás lesz. Én is felfogok lépni az én kedves falumban. Legyen gondja, biró uram, hogy. fényes legyen a győzelem. Na és jöjjön le az esküdt úrral ma délután a kastélyba, ott majd közelebbről megbeszéljük a teendőket. No Isten áldja, biró uram 1 Nyakába vette a falut a méitóságos asz- szony is. Ellátogatott ide is, oda is. A tanítónőt felkérte egy jótékonycélu gyűjtésre, aki odáig volt a boldogságtól s bokáig érő