Harangszó, 1925
1925-04-19 / 16. szám
XVI. évfolyam. 16. szám. 1925. áprHis 19. Alapított* K A PI BÉLA 1910-ben. Lap túl aj cl on ob : 1 DucáDtöil Lulbcr-SzOvetsÉs. ái OrnigoR I.utlifr-K/öret •ég hl Tatul»* lapja. Kéziratok, o’őlitetésl dijak ós reklamáolók a HARANGSZÓ iierkeaztő kiadóhivatal An ak Siantgotthárdra (Vacrm.' küldaudík. Slóáietésl elfogad uiloden evane. lelkéas él tanító. MtjísIscU minden vasárnap. * És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik. Szerkeutó-ldadóhiratal: szentootthArd. Vasvárra ejjye. A „HABANGSZO“ elöfizotésl ára : a második negyedévre 16.000 korona. Csoportos küld. 15.000 K. Lstker-SiSretégf tagnkant 10°/o-ob kedresmény. Amerikába egész érre 2 dollár ; az utódállamokba a U. negyedre 20.000 K. A .Harangsió" terjesztésére befolyt adományokból ••örvényben lakó bigéinknek ingyenpéldányokat küldünk. R hála. Irta: vitéz Horkay Béla. Az emberi lélek olyan, mint egy napsugaras, mosolygó virágoskert, mint egy bennünk felejtett örökség az elveszett Éden szinpompá- jából. Ott magasul benne ég felé a hit fehér lilioma, ott szikrázik benne a szeretet tűzpiros rózsája, ott csillog benne a reménység folyondárjának zöldele) smaragdja, szelíd karjával átfonva mindeneket. Az egyik virágágyban pedig ott szerénykedik a hála haloványkék npfpleit«v'rá<vti _ t , És ezeket a virágokat a kegyelmes kertész, Isten, odaplántálta kivétel nélkül minden embernek a leikébe. Csak az a baj, hogy a leg- többnéLa test bűneinek sokasága és az akarat romlottsága olyan sötét árnyékot vet a lélek virágoskertjére, hogy ezek a virágok alig látszanak, és nélkülözvén a nap áldott sugarát, alig-alig pihegnek. Igazi hitet is keveset láthatunk; szeretetet legfeljebb a család tagjai közt; reménységet tán legtöbbet, mert hisz enélkül tulajdonképen nem is lehet élni. A hála virága pedig úgyszólván teljesen kihervadott a Telkekből. Pedig enélkül hiányos, mondhatni legszebb díszétől megfosztott a lélek kertje. Pedig mennyi oka van hálát adni az embernek! Hisz a keló' nap sugarától kezdve a lenyugvó nap bíboros fényéig, az esti csillag rezgésétől a hajnal pirkadásáig, egyszóval mindenkor harmatként hull reánk Isten gazdag áldása! Erőnk, egészségünk, munkánk eredménye, családi boldogságunk, minden-minden Istennek adománya, és pedig a mi érdemünkön felül való adománya, mert hisz mi még arra sem méltatjuk a nagy Adományozót, hogy megköszönjük neki azt, amit adott. Emberi jótevőinkkel szemben pedig éppenséggel közmondásos az emberi hálátlanság! És ha már e világ is „rút“ dolognak minősíti a hálátlanságot, képzeljük csak el, hogy milyen fokú elítélésben részesíti a hálátlan embert az a Jézus, aki soha egy darab kenyeret, egy telt poharat a kezébe nem vett anélkül, hogy hálatelt szívvel, hálát rebegő ajakkal ne fordult volna a mennyei Atya jóságos arca felé. Es vájjon mi az okú az emberi hálátlanságnak? Nem más, mint a minden bűnök közt a legfinomabb, de épen ezért a legveszedelmesebb bűn: az önzés. Ugyanis az ember azért nem tud tiszta szívvel hálát adni Istennek, megköszönni embertársa jóindulatát, mert amit Istentől nert, azt is önzőén a maga érdeme jutalmának veszi s amit embertársai vele cselekednek, azt önzésből kifolyólag természetesnek tartja. Ha néhol mégis megnyilvánul a hála, az csak akkor szokott előfordulni, ha Isten ajándéka szokatlanul nagy, avagy az emberi segedelem nagyobb anyagi előmenetelt eredményez. De az ilyen hála gyenge virág, mert a hála mértéke az, hogy megtudjuk-e köszönni Istennek legkisebb ajándékát, embertársunk legcsekélyebb jóindulatát, és hogy hálatelt szívvel fogadjuk-e Isten kezéből még a szenvedések ürömpoharát is, aki kegyelmesen méltókká tett minket a szenvedésre. Nyomorúságos, szenvedésteli életet élünk. De nyomorúságunk azonnal véget ér, mihelyt hálával fogadjuk Isten minden ajándékát. Mert a nyomorúság csak addig nyomorúság, míg a szív elégedetlen vele. A hálatelt szív: megelégedett szív. A megelégedés pedig: boldogság. Ez a boldogság jutalma azoknak, akik hálatelt szívvel gondolnak Istennek adományaira. Ápol- gassuk lelkűnkben azért a v nefelejts “ virágot! Ezt az életet összeforrott szeretettel tegyétek gazdaggá! Az orosházi evang. hősi halottak emléktábláinak felavatása. Dr. Raffay püspök felavató beszéde. Kegyelete» és impozáns ünnepség keretében folyt le márc. 29-én az orosházi evang. egyházközség világháborúban hősi halált halt fiainak emlékére a templomban elhelyezett márvány emléktáblák felavatása. Négy hatalmas márványtáblán 800 vitéz evang. hős neve van megörökítve. A gyászoló ünnepségen képviseltették magukat az összes hatóságok, nemkülönben az egyházak, a róm. kath. felekezet kivételével. A kormáayzó nevében megjelent Nemes László Miklós tábornok. A gyászünnepség dr. Vörös Nándor ref. lelkész orgonajátékával vette kezdetét, majd Kovács Andor esperes megható imája és az egyházi vegyeskar Fabricy Pál igazgató karnagy vezetésével előadott szfvbemarkoló éneke után dr. Raffay Sándor püspök Jozsué könyve 4.5—7. verseit olvasta fel, miközben lehulltak a fekete leplek a márvány emléktáblákról. Ezután megtartotta a püspök hatalmas gondolatokban és eszmékben tartalmas felavató beszédét. Beszédének alap- gondolata: Mire valók ezek a kövek, mire emlékeztetnek és figyelmeztetnek. Beszédének főbb gondolatai: Viseljük: szívünkön a Harangszó ügyét!
