Harangszó, 1925

1925-04-19 / 16. szám

iäü

Szeretett Testvéreim az Urban I Régmúlt idők történetének egy darabját választottam vezéreszméül ez ünnepi pillanatban. Oiyan nép történetének egy töredékét, mely Isten kiválasztott népének tartotta magát s életének minden eseményét Isten különös akaratára vezette vissza. Most is, midőn az ígéret földje felé való útjában a műit és jövő folyőjához. válaszpartjához ér, Isten parancsolata szerint köveket vesz fel a folyó medréből, felírva ezekre a nemzetségek nevét azon emlékezés céljából, hogy szétvált egykor előttük a folyó vize A magyar nép is egykoron a jobb jövő Igéretföldje felé indult. Amikor a múlt s jövő folyóvize szétvált előttünk, mi is lehajoltunk s a rohanó idő megáradt medréből 4 követ felvettünk. A véres pusztításnak, a nagy világháborúnak minden esztendejét felírtuk e 4 kőre. És belevéstük vert szíveink minden fájdalmát, magyar nemzetünk minden gyászát, tulajdon lelkünk minden szenvedését, mostoha- ságát. Ha kérdezik majd egykor tőletek Testvéreim a késő unokák, mire valók ezek a kövek? Feleljétek akkor : Szétvált egykor előttünk az élet vize és mi itt maradtunk a múlandóság partján, míg azok, kiknek nevei fel vannak vésve erre a 4 kötáblára, átmentek a túlsó partra, az örökkévalóság hazájába Elvittek magukkal minden boldogságot, ezernyi hajlék csendjét, szülők örömét, megelégedését, reménységét, hitvestársak nyugalmát, boldogságát; magukkal vitték tízezernyi szerető gyermek támaszát,

Ibolyák.

Szülőfalum képe — erdőkoszorúban tűnik elém újra.

Erdő rejtekében — napos domboldalon — illatos ibolya.

Bokrétába szedem vidáman, boldogan,

Jó anyám virágját.

— Tudom, örül néki s reám lehelli

ezer, áldott csókját

. .. Kertem most is teli kéklő ibolyával

— gyönyörködöm benne.

De ezek már nem azok ... Szemem könnyfátyolán

„Fájvirág‘-nak látom. Nincs, akinek adjam... És ki, mint akkoron — megcsókolna érte.

HUDY ILONA.

ki özvegy és fia a vásáron.*)

Irta: Cslte Károly.

— Édes anyám, még ne keljünk fel ?

— Tán korán lenne még, fiam.

— Fölkelhetünk, édes anyám, elmúlt már öt óra! Készüljünk, hogy korán útnak

*) Részlet .Megérkezett a tündér királyki sasz- szony“ c. új regényből.

Virágaim.

Lelkem, virágaidat vigyed Jézus lábához e napon;

Legyen liliom ma Hited,

Min kétkedés árnyat nem von. Legyen zöld borostyán Reményed, Mely Krisztus szavára újra éled. Szívem virága: Szeretet,

Mondj Uradnak üdvözletét.

Illatozni koszorúmhoz Jöjj Szerénység, kis ibolya,

Imámat jelentsd az Úrhoz Hóvirág, tavasz mosolya.

Bánatom könnye óh harmatozz E kicsi csokorra alázatot.

— Lelkem virágit e napon Jöjj és fogadd el Jézusom.

BUTI SÁNDOR.

HARANQSZÓ.

kenyéradóját, gondviselő útmutatóját.

Örök emlékezet jelei e kövek, melynek puszta említése a gyász palástját borítja lelkünkre. A 800 hősi név viselői megelevenednek s megjelennek mindenfelől mintegy hatalmas tábor s néma ajakkal is így szólnak: Lássátok, hogy milyen az emberi élet. Rét virága. Ma virul, holnap már nem is ismered meg. A földi élet gyönyörűséges kincs, melyben a szeretetnek kell diadalra jutni: Mi a ti boldogságtokért, békességtekért, jövőbeli nyugalmatokért haltunk meg. Értsétek meg, hogy mit üzennek a halottak: Ezt az életet összeforrott szeretettel tegyétek gazdaggá!

E kövek a hálaadásnak intőjelei,

mert Isten megtartó kegyelmére s jóságára is figyelmeztetnek titeket, szülőket, akik visszakaptátok gyermekeiteket, ti élő gyermekeiteket ölelhetitek kebletekre s nem a halottat kell siratnotok.

Ezek a kövek hitre, alázatosságra, és vigyázásra is tanítanak minket, hogy el ne jöhessen ideje megint a gonosznak. Megjelenik előttünk megtiport magyar hazánk is, minden gyászával, keservével s a szétvált élet vizénél elmaradt dicsőségről, nagyságról, szépségről szól ezeréves honunk csonka, kisded teteme.

E hősök, ezek a kövek lángoló, kitartó hazaszeretetre buzdítanak, mert nem elég ennek a hazának földjét csak akkor szeretni, amikor megadja a mindennapi kenyeret, őseink emlékezete s elhullott vére köti lelkünket a röghöz, de e hazát akkor kell szeretni, amikor áldozni kell érte. Nem az az igazi hazafi, aki a hazát javaiért szereti, hanem az, aki javait fel tudja áldozni a hazáért

Az embernek nem az a legnagyobb méltósága, hogy világpolgár lesz, hanem ha lelke összeforr a néppel, a haza minden egyes rögével. A haza- szeretet nem jelszó, mely cseng s azután elfelejtik, nem görögíűz, melyet ünnepi alkalmakkor felgyújtanak s aztán ellobban, hanem szent kötelezés s minden áldozatra, mint ahogy ez a 800 hős felá dozta mindenét a hazáért.

Egy országot, egy nemzetet, a jövendők dicsőséges útjára csak az ország, a nemzet fiainak önzetlen

í 925 április 19

indulhassunk ... Tudja, édes anyám, ha a jó Isten engedi, két tehenet veszünk. Úgy ám, kettőt. Éppen azért szeretném, hogy a legszebb jószágokat válogathassuk ki.

— Haj, fiam, a szép marhákat nem számunkra vezetik a vásárra. Száznyolc forintért még egy szép állatot sem adnak, nem kettőt.

— De alkuszunk ám.

— Hiába.

— Hátha sikerül. Én bízok, hogy ráakadunk. Nincs igazam, Kati néni?

— Kutyát kapsz annyi pénzért kettőt, nem tehenet... Hagyj aludni ne karatyolj folyton! — fordult Kati néni, az árendás lakótárs, ágyában a fal felé bosszúsan és jókora irigységgel.

— Hát azért is veszek, Kati néni. Megálljon csak, milyen nagy tányér jó tejeket kap majd tőlen.

— Nelásdszínü lesz az a tej. S vakulsz tőle te is, nemcsak én.

— Ejnye, ejnye Kati néni, milyen csúnya beszédet tesz kend 1 Nem szeretem én az ilyen beszédet. Úgy-e édes anyám, maga se ? ... Igaz, a csizmát maga húzza ám föl. Magának jobban elkel. Élmegyek én mezítláb.

— Hihihi, a hetyke gunár, télen is mezítláb jár I — hangzott Kati néni ágyából

a gúnyos nevetés

— Sohse csufolódjék Kati néni, azért nem kérem kölcsön a kend csizmáját... Csak várjunk sorára, majd ád nekem is a jó Isten, úgy-e édes anyám ? ... De nini csak, a pénzről se feledkezzünk meg. Nem is tudom, én tegyem-e el, avagy tán édes anyámnál jobb helye lesz?

— Jobb fiam, jobb. Add ide, eldugom a rékliin alá. Ne félj, orthét nem tud kiesni.

— Igaz is, tessék édes anyám. De tán meg is olvasnánk mégegyszer itt az ablakban Egy kis világosság szűrődik be már. No: tiz, húsz, harminc, harmincegy ...

A kiváncsi Kati néni félkönyökére emelkedve lesett sóváran, szapora pillogatással az ablakpárkányra sorakoztatott pénzekre.

— Megvan. Jól eltegye, édes anyám, hogy baj ne legyen. Egy kis harapnivalót is készítsen kosarába. Addig kifordulok az udvarra, kieresztem a tyúkokat az ülőről

Bencéné az öltözés kezdeténél tartott még, miért is a pénzt addig az ágyba, a vánkosok alá dugta, míg a teljes rejtekhellyel el nem készült, azaz magára nem ölti a megkopott, fekete karton réklit.

Jóska nem sokáig késett az udvaron, izgatottan jött vissza.

— Jaj, édes anyám elkésünk 1 Már mindenki megy. Olyan sok csizmakopogás hal-