Harangszó, 1925
1925-04-12 / 15. szám
lib rítő. Aminthogy a keresztény világ legnagyobb részében gyászünnep, bár nem mindenhol fekete szín a külső jele. A középkori magyarok a lila, sokszor a fehér színnel fejezték ki a gyászt. Sok keleti népnél és az afrikai négereknél ma is fehér színnel gyászolnak, általában ezt a színt tartják a komolyság és ünnepélyesség külső jelének, úgy hogy például az afrikai néger evangélikus lelkészek is fehér színű Luther-kabátot viselnek. Ez a nap a protestánsoknál világszerte a legnagyobb ünnep. Nagyobb mint Karácsony, Husvét, Pünkösd, mert ezen a napon lett teljessé Krisztus műve. Itt végezte el, mit Isten rábízott. A Husvét már az elvégzett munka eredménye, jól megérdemelt jutalma. Jó evangélikus ember ezt a napot, mint legnagyobb ünnepet becsüli és ünnepli. Ünnepi ruhában, komoly, áhitatoslélekkel templomba megy. Úrvacsorához járul. Pihenésül csak nemes szórakozást keres. A zajos vígságtól tartózkodik. Ezen a napon az oly elterjedt családi hangszer, a zongora sem szól. Akárhány evangélikus ember még csak látogatóba sem megy, nem is utazik Nagypénteken, hanem odahaza, csendes békés családi körben tölti el a napot. Igaz, hogy mindez tulajdonképen csak külsőség, de olyan külsőség, amelynek komoly tartalma van. Ősi szokások maradványa, amit azonban mégis üdvös dolog megtartani. Sajnos, evangélikus népünk sok helyütt már kivetkőzött ősi szokásaiból, de ezzel együtt kivetkőzik lassankint vallásából is. Széthult az abroncs, a keret; és kiömlik a tartalom. Van olyan evangélikus ember, aki dolgozik e napon. Végzi a hétköznapi munkáját. Rosszul teszi! Először is ennek az egy napnak a munkájával már nem lesz gazdagabb. Sőt lélekben szegényebb lesz, mert elmulasztja ennek a nagy ünnepnek fölemelő tanúságait. Másodszor pedig, ennek a napnak meg nem ünneplésével, közönséges hétköznappá sűlyesztésével nyilvánosan megtagadja evagé ikus- keresztyén hitét! Mások, akármerre nézünk, igen komolyan megtartják ünnepeiket. Sőt rossz szemmel néznek arra a más vallásura, aki velük nem ünnepel. Ne legyünk hát rosszabbak másoknál. Becsüljük meg ünnepeinket, mert ezzel együtt megbecsüljük tiszta evangéliumi hitünket, keresztény Anyaszentegyházunkat. Különösképen pedig becsüljük meg és lélekben és igazságban ünnepeljük meg Nagypénteket, mert ezzel adjuk egyik legszebb kifejezését annak, hogy hiszünk az Úr Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, mi Megváltónkban, Halál legyőzőjében, Örökélet megszerzőjében. HARANGSZÓ. úgy irigyeltek érte társaim Sajnálom mégis, mert mire hazamentünk, a nsgy hőségben lehullatta minden szirmát.“ „Virág sorsa a hervadás“, szó! nagyapó, „s te csak siettetted azt. Ámde ha vízbe téve meghosszabbítod életet, több örömöt leltél volna benne.“ „Ne haragudj nagyapókám“, kedveskedett a kis Erzsi, „de en másnak adtam a te ajándékodat. Az egyik uccasarkon egy öreg koldusasszony álit s olyan törődött és szomorú volt, hogy megesett rajta a szivem. Neki adtam hát a rózsámat, hogy talán egy percre fölvidu!, mart lehet, hogy még soha senkise adóit neki virágot * „Amit tettél, jó szivedre vall kis leányom“, volt a válasz. „Nincsen nemesebb törekvés annál, hogy másnak örömöt szerezzünk.“ „Én a temető mellett mentem el“, szólt Annuska és megindultság rezgeti hangjában. „Sok-sok egyforma keresztet láttam ott egymás mellett, vitéz katonák sírján, akik halálos sebbel tértek vissza a nagy háborúból és most örökös álmukat aiusz- szák. Ők életüket adták értünk s a hazáért s én úgy szégyenletíem, hogy semmitse tehetek ő érettük. Letüztem hát az egyik sírra kedves virágomat és buzgó imádságot mondtam lelki üdvökért.“ Könny c-.iüant meg a nagyapó szemében és megölelte kis unokáját. Csak később szóliott meghatóban : „Leánykám, én azt hiszem, hogy a te rózsád van a leg- mébóbb helyen 1“ Ez volt az én mesém. Jézus, a gyermekbarát. Irta: Novák Rezsőné. Jézus egyszer Jeruzsálem uccáin járt, amikor két kis gyermeket látott, akik az út porában játszadoztak. Jézus tudta, hogy itt veszedelmes a gyermekeknek a játszó hely, megfogta hát kis kezüket s egy kőfal mellé két kőre leültette őket. A kőfalból egyik helyen kis forrás bu- gyogott, a forrás mellett gyönyörű vadrózsabokor illatozott. Jézus megkérdezte a gyermekek nevét; az egyiket a fiút Tamásnak hívták, a kis lányt pedig Juditnak. Azután látta Jézus, hogy a gyermekek porosak, oda vitte őket a forráshoz, megmosdatta őket, vadrózsából koszorút font a fejükre és ismét kézen fogva a kőfal mellett föl-aiá járkált velük. Protestáns egyesüiésre van szükség. Kapi és Ravasz püspökök Debrecenben. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság Debrecenben irodalmi ünnepélyt rendezett. Dr. Erdős József, Szele György, Farkas Győző és Vargha Gyula előadása után Kapi Béla ev. püspök mondott mélyenjáró beszédet a felekezeti türelem kérdéséről. Utána Ravasz László református püspök beszélt. — A keresztyénség életének — mondotta — mindenkor az volt a legszebb munkája, melyet a határszéleken, mint egy misszió végzett a pogánysággal szemben. A kétezer éves és többszázmilliós keresztyénség hatalmas frontja Grön- landtól a Tűzföldig és egész szélességben átöleli a világot. Azok a misszionáriusok, akik ezt a roppant nagy munkát elvégezték, a világ hálájára érdemesek. A keleten dolgozó misszionáriusok egy idő óta azt írják, hogy kezd a hitük megrendülni. Azt mondják nekik a kínaiak és a japánok: mit tanítjátok nekünk Krisztus tanát, mikor ez hozza ránk a legnagyobb szenvedéseket? Ghandi indiai próféta lázadásai mutatják, hogy itt valami nagy dolog történik. A keresztyénséget három nagy tömbre osztom: görög-keleti egyházra, katolicizmusra és protestantizmusra. A görög-keleti egyház ma i 925. április 12 A gyermekek látták J -zuaról, hogy milyen figyelmes hozzájuk. Beszélgetés közben mennyi szeréténél kérdezgeti őket mindenről, mely kicsiny világukat érdekelte, bátorságot vetlek hát maguknak s megkérdezték Jézust: hát Te ki vagy ? „Én vagyok a gyermekek jóbarátja, öl- talmazója, engemet szolgálnak a ti őrző- angyalaitok". A gyermekek persze nern érlelték meg ezt a komoly beszédet és nagyon elcsodálkoztak, hogy épen ő velük foglalkozik ilyen kedvesen Jézus, pedig ők szegények voltak mind a kelten, Judit arva is volt mert még picinyke korában meghalt édes anyja Alig mertek fölnézni Jézusra s ha mégis föíte- kinteitek, mindig valami csodálatos fényességet láttak a feje körül. Egyszer csak elbocsátotta őket, kezét kis fejükre téve áldást kért reájuk az ő mennyei Atyjától. És Judit és Tamás hsza mentek és elmesélték, hogy velük egy ember járt, aki megmosdatta őket, rózsakoszorut tett a fejükre é3 olyan nagyon szerette őket. Harmadnap megint kint játszottak a porban, amikor nagy népíömeg haladt el meüeílük kiáltozva. A nagy emberhullám pedig Valaki! kísért, Valakit csúfolt, Valakit, akit Judit és Tamás most nagyon komornak láttak, amint vitte nehéz nagy keresztjét.
