Harangszó, 1925

1925-04-05 / 14. szám

1925. április 5 HARANOSZO 107 és asszonyok énekével s mindenki­nek megkönnyebbül szíve, lelke utánna; kipanaszkodta magát! meg­hallgattatott!“ Hiába?... II. Korinth 6 i. „...hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.“ Mekkora szomorúsíig az, ha a szülőknek minden szorgalma, farad- saga és intése gyermekükkel szemben hiábavalónak bizonyul, s a gyermek — a gonoszság útjára térve — en­gedetlenséggel és hálátlansággal fizet a szülői szeretetért 1 óh pedig, micsoda csekélység a mi emberi munkánk, fáradságunk és minden mi áldozatunk ahhoz képest, amit Krisztus tett velünk és érettünk I? Nos, mi lenne hat, ha egyszer az Úrnak mireánk is így kellene panasz kodni: Hiába munkalódott, küzködött, vívódott érettetek az én lelkem; hi ába tört meg a szívem timiattatok a keresztfán; hiába jöttem közibétek, hogy megkeresselek és boldogítsalak benneteket — az Isten kegyelme hi­ábavaló lett tirajtatok 1... Hogyan menekülhetünk meg ettől a kárhoztató ítélettől ? Amit az Úr az ő szent igéjében minékünk üzen, azt meg kell hall­gatni, amit meghallunk, mint az Úr üzenetét, azt el kell hinni, amit hi­szünk azt cselekedjük és kövessük: szenvedjünk türelemmel, éijünk iste­nesen, harcoljunk erős lélekkel 1 Csak Virágvasárnapján. „Hozsánna, hozsánna I...“ Minden kar kitárva, Jézust a nép Diadallal várja. „Hozsánna, hozsánna!. . A próféták álma, Szent óhaja A valóra vál ma. „Hozsánna, hozsánna!...“ — Szivek titkos vágya, — íme jön már A „zsidók királya“. „Hozsánna, hozsánna!...“ Szegény s gazdag máma Együtt megy a Fényes fogadásra. „Hozsánna, hozsánna!...“ — Bár nehezen járva — Kivánszorog A beteg s az árva. „Hozsánna, hozsánna!. ..“ Minden kar kitárva, Jézust a nép Ölelésre várja! Binóczi B. Gyula. az, aki isten igéjét hallgatja, hiszi, és aszerint él, csak az szólhat Pál apostollal együtt így I »...intünk benneteket, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét « Aki pedig így szól, annak egészen mindegy mit mond róla a világ, hogy az őt di­cséri, vagy kárhoztatja e; aki így szól, azt többé nem kísértik az élet­nek szenvedései, hiszen olyasmit ta­lált, ami őt mindezek fölé emeli, ami­vel mindent legyőz, ami gazdaggá teszi a szegénységben, örvendezővé a fáidalmak között, élővé a halál biro- da mának földjén... és ez a valami ez Istennek kegyelme a mi Urunk a Jézus Krisztusban „Maradj meg kegyelmeddel Velünk óh Jézusunk, Hogy a bűnös világnak Tőrébe ne jussunk.“ Néniéiből: N. M. Seregély Dávid f Seregély Dávid nyug. városszalőnaki lelkész eleiének 79. évében március 14-én Szepetneken elhalt. A megboldogult buzgó szolgája volt az ő Urának és evangéliomi anyaszentegyházunknak egész életén át. Lelkészi pályáját Batlyándon (Puconci) kezdte, ahol igen szép emlékeket hagyott hátra, a derék, hitbuzgó vendek ma is áldva emlegetik. Innen az örszigeti gyülekezet hívta meg rend s lelkészének. Rövid őr­szigeti lelkészkedés után a városszalőnaki gyülekezet választotta meg papjául, hol mint magyar nyelvű, magyar szívű lelkész 45 évig volt német híveinek szerető lelki gondviselője Nyugalomba vonulásáig bírta ott nagy gyülekezete minden hívének sze­rető bizalmát. 45 évi lelkészi szolgálat után vonult nyugalomba. A gyülekezettől való bucsúzás fajdalmait erős szívvel igyekezett legyőzni, de bucsúzáskor szívét elkeserí­tette, hogy az ó elválásával a magyar haza is elbúcsúzott az ő gyülekezetétől. Néhány évet töltött azután, mint nyugdíjas Szepet- reken, a szepetneki gyülekezet lelkészének, fiának, Seregély Istvánnak környezetében. Március 16-án 3 órakor temették. Teme­tésén felekezeti különbség nélkül osztatlan részvét nyilatkozott meg iránta. A templom­ban az oltár előtt elhelyezett koporsó fe­lett Mesterházy Sándor somogyi esperes hirdette a vígasztalás igéjét és méltatta ér­demeit. A temetőben Horváth Lajos gyéké­Ugyanabban az időben tartózkodott a várban egy fiatal török fogoly, a janicsá­roknak egyik agája, névszerint Husszein. • Néhány hónapja hozták a kanizsai várba a magyar vitézek, egy összecsapás alkal­mával foglyul ejtvén őt. Miu’án becsület­szavát adta, hogy nem szökik meg, a vár­bástyákon belül szabadon járhatott, kel­hetett. Lakosztálya a Móré testvérekével szem­ben levő épülettraktusban volt. A két fiatal, Boriska és Husszein szemepárja akaratla­nul is találkoztak, eleinte ugyan közömbö­sen, de később mindjobban felmelegedő érdeklődéssel. A daliás terme ű, komoly és halványarcu ifjú látásán akármely leány­szív is megmozdult volna. Sajnos azonban a fogoly sorsa meg volt pecsételve. Megvonták tőle a szabadon jár- hatás kedvezményét, külön zárkába csuk­ták, fejvesztésre ítélték. Sem váltságdíjjal, sem kicseréléssel nem szabadulhatott, mi­vel a törökök ugyanezen időben minden további alku nélkül több magyar foglyot kegyetlenül kivégeztek, megtorlássul Husz- szeinnak is hasonlóképen kellett meghalnia. Már a siralomházban ült és várta utolsó óráit, amikor az elítéltet, törők ulema hiá­nyában, Bonifác atya látogatta meg, azon célzattal, hátha Husszein egy gyaur papnak vigasztalását is elfogadná. Az elítélt szívesen fogadta a papot. Hosszasan beszélgettek s Bonifác meleg részvéttel merítette a keresztyén vígaszta­lás mélységes forrásából a kibékítő és megnyugtató igéket és rrn gigérte Husszein- nak, hogy utolsó perceiben is közelében lesz. Majd búcsúzni akart a szörnyű sor­sában megnyugodott töröktől, amikor ez keblére nyúlt és egy selyemszalagon függő kis eiüst ku'csot vett elő és e szavakkal nyújtotta Bonifácnak: — Fogadja tőlem tisztelendő atyám e kulcsot mint utolsó emléket; mint drága talizmánt viseltem ezt majdnem csecsemő korom óta. Egy fehér arcú, fájdalmas nto- solygásu asszonyra emlékszem, talán édes anyám lehetett, az fűzte először nyakamba, azóta állandóan viseltem és rejtegettem. — Nincs senkimse, egyedül állok a vi­lágban, azért lesz oly könnyű a megválás az élettől. Kérem fogadja tö'em úgy, mint a haldoklónak egyetlen, utolsó örökségét. Bonifác nemcsak meglepetve, de egész valójában megrendülve nézi a kezébe adott kulcsot és szinte magánkívül kitárt karok­kal lép Husszein felé, átöleli és fuldokló zokogás közt mondja: — Édes fiam 1 Te nem vagy Husszein, te Jankovics Imre vagy, Jankovics Márknak fia, anyáddal együtt török fogságba jutottál s miután anyaid csakhamar elhervadott, tégedet Drinápolyban janicsárnak nevel­tek. Magyar vagy te és keresztyén, én ke­reszteltelek tégedet ősi kastélytokban, amit feldúlt és kirabolt a török és atyád a vias- kodásban életét vesztette. Mindennek élő és hiteles tanúja vagyok. Azóta lettem én is földönfutó, de most öreg napjaimra e várban húzódtam meg. — Az akkor történteknek világos ma­gyarázatát adja ez a ku cs, melynek dobo­zát csak nem régiben fedeztem fel ugyan­csak itt a várban. Abban a dobozban csa­ládotok drágaságai vannak elzárva. Én is­mertem az ötvöst, aki a szelencét és kul­csot együtt készítette és nekem megmagya­rázta a titkos eljárást, ahogy a kulcsot Ke­zelni kell. — Minden oly tisztán és világosan áll előttem s mindezt istennek csodálatos gond­viselése hozta napfényre. Mint az álomkóros tágranyílt szemek­kel, remegő ajakkal néz és ámul a fogoly, lábai a fö dbe gyökereztek és nem kepes megmozdulni, egy hangos szót kiejteni képtelen. Nem érti az öreg szerzetesnek viselke­dését, meseszer ü elbeszélését, de ez váltig

Next

/
Thumbnails
Contents