Harangszó, 1925
1925-04-05 / 14. szám
1925. április 5 HARANOSZO 107 és asszonyok énekével s mindenkinek megkönnyebbül szíve, lelke utánna; kipanaszkodta magát! meghallgattatott!“ Hiába?... II. Korinth 6 i. „...hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.“ Mekkora szomorúsíig az, ha a szülőknek minden szorgalma, farad- saga és intése gyermekükkel szemben hiábavalónak bizonyul, s a gyermek — a gonoszság útjára térve — engedetlenséggel és hálátlansággal fizet a szülői szeretetért 1 óh pedig, micsoda csekélység a mi emberi munkánk, fáradságunk és minden mi áldozatunk ahhoz képest, amit Krisztus tett velünk és érettünk I? Nos, mi lenne hat, ha egyszer az Úrnak mireánk is így kellene panasz kodni: Hiába munkalódott, küzködött, vívódott érettetek az én lelkem; hi ába tört meg a szívem timiattatok a keresztfán; hiába jöttem közibétek, hogy megkeresselek és boldogítsalak benneteket — az Isten kegyelme hiábavaló lett tirajtatok 1... Hogyan menekülhetünk meg ettől a kárhoztató ítélettől ? Amit az Úr az ő szent igéjében minékünk üzen, azt meg kell hallgatni, amit meghallunk, mint az Úr üzenetét, azt el kell hinni, amit hiszünk azt cselekedjük és kövessük: szenvedjünk türelemmel, éijünk istenesen, harcoljunk erős lélekkel 1 Csak Virágvasárnapján. „Hozsánna, hozsánna I...“ Minden kar kitárva, Jézust a nép Diadallal várja. „Hozsánna, hozsánna!. . A próféták álma, Szent óhaja A valóra vál ma. „Hozsánna, hozsánna!...“ — Szivek titkos vágya, — íme jön már A „zsidók királya“. „Hozsánna, hozsánna!...“ Szegény s gazdag máma Együtt megy a Fényes fogadásra. „Hozsánna, hozsánna!...“ — Bár nehezen járva — Kivánszorog A beteg s az árva. „Hozsánna, hozsánna!. ..“ Minden kar kitárva, Jézust a nép Ölelésre várja! Binóczi B. Gyula. az, aki isten igéjét hallgatja, hiszi, és aszerint él, csak az szólhat Pál apostollal együtt így I »...intünk benneteket, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét « Aki pedig így szól, annak egészen mindegy mit mond róla a világ, hogy az őt dicséri, vagy kárhoztatja e; aki így szól, azt többé nem kísértik az életnek szenvedései, hiszen olyasmit talált, ami őt mindezek fölé emeli, amivel mindent legyőz, ami gazdaggá teszi a szegénységben, örvendezővé a fáidalmak között, élővé a halál biro- da mának földjén... és ez a valami ez Istennek kegyelme a mi Urunk a Jézus Krisztusban „Maradj meg kegyelmeddel Velünk óh Jézusunk, Hogy a bűnös világnak Tőrébe ne jussunk.“ Néniéiből: N. M. Seregély Dávid f Seregély Dávid nyug. városszalőnaki lelkész eleiének 79. évében március 14-én Szepetneken elhalt. A megboldogult buzgó szolgája volt az ő Urának és evangéliomi anyaszentegyházunknak egész életén át. Lelkészi pályáját Batlyándon (Puconci) kezdte, ahol igen szép emlékeket hagyott hátra, a derék, hitbuzgó vendek ma is áldva emlegetik. Innen az örszigeti gyülekezet hívta meg rend s lelkészének. Rövid őrszigeti lelkészkedés után a városszalőnaki gyülekezet választotta meg papjául, hol mint magyar nyelvű, magyar szívű lelkész 45 évig volt német híveinek szerető lelki gondviselője Nyugalomba vonulásáig bírta ott nagy gyülekezete minden hívének szerető bizalmát. 45 évi lelkészi szolgálat után vonult nyugalomba. A gyülekezettől való bucsúzás fajdalmait erős szívvel igyekezett legyőzni, de bucsúzáskor szívét elkeserítette, hogy az ó elválásával a magyar haza is elbúcsúzott az ő gyülekezetétől. Néhány évet töltött azután, mint nyugdíjas Szepet- reken, a szepetneki gyülekezet lelkészének, fiának, Seregély Istvánnak környezetében. Március 16-án 3 órakor temették. Temetésén felekezeti különbség nélkül osztatlan részvét nyilatkozott meg iránta. A templomban az oltár előtt elhelyezett koporsó felett Mesterházy Sándor somogyi esperes hirdette a vígasztalás igéjét és méltatta érdemeit. A temetőben Horváth Lajos gyékéUgyanabban az időben tartózkodott a várban egy fiatal török fogoly, a janicsároknak egyik agája, névszerint Husszein. • Néhány hónapja hozták a kanizsai várba a magyar vitézek, egy összecsapás alkalmával foglyul ejtvén őt. Miu’án becsületszavát adta, hogy nem szökik meg, a várbástyákon belül szabadon járhatott, kelhetett. Lakosztálya a Móré testvérekével szemben levő épülettraktusban volt. A két fiatal, Boriska és Husszein szemepárja akaratlanul is találkoztak, eleinte ugyan közömbösen, de később mindjobban felmelegedő érdeklődéssel. A daliás terme ű, komoly és halványarcu ifjú látásán akármely leányszív is megmozdult volna. Sajnos azonban a fogoly sorsa meg volt pecsételve. Megvonták tőle a szabadon jár- hatás kedvezményét, külön zárkába csukták, fejvesztésre ítélték. Sem váltságdíjjal, sem kicseréléssel nem szabadulhatott, mivel a törökök ugyanezen időben minden további alku nélkül több magyar foglyot kegyetlenül kivégeztek, megtorlássul Husz- szeinnak is hasonlóképen kellett meghalnia. Már a siralomházban ült és várta utolsó óráit, amikor az elítéltet, törők ulema hiányában, Bonifác atya látogatta meg, azon célzattal, hátha Husszein egy gyaur papnak vigasztalását is elfogadná. Az elítélt szívesen fogadta a papot. Hosszasan beszélgettek s Bonifác meleg részvéttel merítette a keresztyén vígasztalás mélységes forrásából a kibékítő és megnyugtató igéket és rrn gigérte Husszein- nak, hogy utolsó perceiben is közelében lesz. Majd búcsúzni akart a szörnyű sorsában megnyugodott töröktől, amikor ez keblére nyúlt és egy selyemszalagon függő kis eiüst ku'csot vett elő és e szavakkal nyújtotta Bonifácnak: — Fogadja tőlem tisztelendő atyám e kulcsot mint utolsó emléket; mint drága talizmánt viseltem ezt majdnem csecsemő korom óta. Egy fehér arcú, fájdalmas nto- solygásu asszonyra emlékszem, talán édes anyám lehetett, az fűzte először nyakamba, azóta állandóan viseltem és rejtegettem. — Nincs senkimse, egyedül állok a világban, azért lesz oly könnyű a megválás az élettől. Kérem fogadja tö'em úgy, mint a haldoklónak egyetlen, utolsó örökségét. Bonifác nemcsak meglepetve, de egész valójában megrendülve nézi a kezébe adott kulcsot és szinte magánkívül kitárt karokkal lép Husszein felé, átöleli és fuldokló zokogás közt mondja: — Édes fiam 1 Te nem vagy Husszein, te Jankovics Imre vagy, Jankovics Márknak fia, anyáddal együtt török fogságba jutottál s miután anyaid csakhamar elhervadott, tégedet Drinápolyban janicsárnak neveltek. Magyar vagy te és keresztyén, én kereszteltelek tégedet ősi kastélytokban, amit feldúlt és kirabolt a török és atyád a vias- kodásban életét vesztette. Mindennek élő és hiteles tanúja vagyok. Azóta lettem én is földönfutó, de most öreg napjaimra e várban húzódtam meg. — Az akkor történteknek világos magyarázatát adja ez a ku cs, melynek dobozát csak nem régiben fedeztem fel ugyancsak itt a várban. Abban a dobozban családotok drágaságai vannak elzárva. Én ismertem az ötvöst, aki a szelencét és kulcsot együtt készítette és nekem megmagyarázta a titkos eljárást, ahogy a kulcsot Kezelni kell. — Minden oly tisztán és világosan áll előttem s mindezt istennek csodálatos gondviselése hozta napfényre. Mint az álomkóros tágranyílt szemekkel, remegő ajakkal néz és ámul a fogoly, lábai a fö dbe gyökereztek és nem kepes megmozdulni, egy hangos szót kiejteni képtelen. Nem érti az öreg szerzetesnek viselkedését, meseszer ü elbeszélését, de ez váltig
