Harangszó, 1924
1924-03-09 / 11. szám
*2 BARANQSZÖ. 1924. március 9. nagy érdeklődéssel találkoztak, hogy rövidesen valószínűleg megjelennek finn fordításban is. Ezekkel a beszédekkel és előadásokkal természetesen a hírlapi cikkek egész sora is foglalkozott. A magyar ügyek iránt való érdeklődés any- nyira fölébredt, hogy a finneknek 60.000 példányban megjelenő lapja, a Kotimaa elhatározta, hogy állandó rovatot nyit a magyar viszonyok ismertetésére és e sorok Íróját fölszólította, hogy lépjen be munkatársai közé. Dr. Raffay Sándor püspök Finnországban való látogatása tehát nagyjelentőségű esemény azért is, ami már megtörtént, de fontos azokért a következményekért is, amelyek nyomon fogják kisérni. A finn egyház, amennyire ezt földi egyházról el lehet mondani, élő egyház. Körülbelül 100 évvel ezelőtt ébredt föl abból a veszedelmes álomból, amelybe őt is beleringatta a sötét emlékű, a megfeszített és föltámadott Krisztusról mitsem tudni akaró úgynevezett tolvilágosodottság. Az evangéliumi élet azóta egyre hatalmasabban bontakozik ki a finn egyházban. Az egyház épül befelé: mind jobban belemélyül Isten igéjébe, mind jobban áthatja a társadalmi és állami életet, aminek legbeszédesebb bizonysága a néhány évvel ezelőtt életbeléptetett szesztilalom. Ámulva láthattuk, milyen sokágú ott a bel- missziói munka. Vannak munkák, amelyek külön foglalkoznak vasutasok, matrózok, munkások lelki szükségleteivel. Négy diakonissza ház képezi és foglalkoztatja a diakonisszák nagy seregét, részint a gyülekezetekben, részint a legkülönbözőbb, a mi viszonyunkhoz képest valóságos fényűzéssel berendezett szeretet-intézményekben. De végzi ez az egyház az építő munkát kifelé is. Virágzó missziói munkái vannak Délafrikában, Kínában és Japánban. A legszebb eredményt eddig Délafrikában az oram- bó szerecsenek között érte el, ahol bizonyságtétele nyomán virágzó egyház támadt, amely pl. 1922-ben 2332 szerecsen megkereszteléséről tehetett jelentést. Ilyen egyháztól mi sokat várhatunk. A vele szomszédos Oroszország is meg fogja tapasztalni csakhamar, hogy milyen hatalmas tűz lobog az ezer tó országában — akkortájt, amikor a sortavalai hatalmas bibliai intézetben jártam, küldtek Oroszországba 50,000 újtestamentumot s ez az intézet nemcsak egész Finnországot,’ hanem Oroszországot is képes bibliákkal ellátni s bizonyos, hogy el fog jönni az idő, amikor az evangéliumi életnek ébresztő, megelevenítő árama utat fog találni Finnországból hozzánk is. Már dr. Raffay Sándor ottlétekor is nagyfontosságu tervek kialakulása kezdődött meg. Minden okunk megvan rá, hogy bizalommal teli várakozással tekintsünk fel észak felé a finn testvérnép virágzó egyháza felé'. A felénk irányuló szeretetnek egyik előfutára nemcsak az a vendégszeretet, amelyet mi élveztünk Finnországban, hanem az a 6 és fél millió koronát kitevő adomány is, amely szűkölködő missziói gócpontjaink szükségleteinek a fedezésére az általunk tartott istentiszteleteken és előadásokon önkéntes adományokból gyűlt egybe. Egyelőre legyen elég általánosságban ennyi. Hosszabb-rövidebb időközökben több cikkben akarok — ha Isten is így akarja — a Harangszó olvasóinak a Finnországban tapasztaltakról beszámolni. Március 5-én volt 250 éves évfordulója, hogy a pozsonyi vérlörvény- szék elé idéztek 715 protestáns lelkészt és tanítót. A megidézettek közül 336-an jelentek meg, 256-an evangélikusok és SO-an reformátusok. A pozsonyi rendkívüli törvényszék és a gályarabok történetét a 250 éves évforduló alkalmával idézzük fel újra híveink emlékezetébe. Erre az emlékezésre annyival is inkább szükség van napjainkban, mert a Szelepcsé- nyiek és Kollonicsok újból munkába állottak. Levél. Evangélikusok nem mindenhol alkotnak egyházközséget, mert nem minden helységben vannak ezrével, de még csak százával sem, hanem sok helyen elszórtan, vagy Az égett malom. Irta: Fenyves Ede. Téli estéken vígan peregnek a rokkák. A rokka, ez a kizárólagosan női házi szerszám ismét előkerült a sutból, a padlásbeli lim-lom közül. Régebben nélkülözhet- len bútordarabja volt az alacsony, mestergerendás szobáknak ép úgy, mint a boltíves úri termeknek. Valamikor eldurvult kezek és finom, kényes ujjacskák egyiránt eresztették a vászonhoz szükséges fonalat, sőt fejedelemasszonyok is pergették az aranyozással díszes guzsalyról a szőke kender, avagy lenfonalat. Nagyon jól teszi a mai asszonynemzedék, ha ismét visszatér ehhez az egyszerű, de igen hasznos háziiparhoz. Még nagyanyáinknak csak ily házi készítményekből állott értékes fehérnemű készletük s büszkék voltak a kelengyében végszám kapott vásznakra s a lenből készült, az időkkel dacoló sávolyos asztalnemúekre. A nehéz idők járása megint igazolta a rokka értékes és szükséges voltát. De a nyájas olvasók egy része még talán nem is látott ilyenfajta gépezetet, mely áll egy lábbal hajtott két arasznyi átmérőjű kerékből, annak hajtózsinórja pedig pergeti az orsót s ez egyúttal felgombolyítja a fonalat is. A magyar-rokka kereke vízszintes keretben forog, a guzsalyszár külön állványon áll. A tőke-rokkának függőleges kerete van, rajta áll a szár. Ilyenforma a ferdeállásu kecske-rokka, mely, ha hozzá képzeljük a szarvát, farkát, hasonlít az ágaskodó kecskéhez. Hogy melyik jobb, célszerűbb, azt még nem döntötték el az illetékes fonóasszonyok, miért is hát mindegyik fajta egyaránt használatban van. * * * Vígan peregnek a rokkák. Csendes kattogásuk mellett járja a terefere, a tréfás évődés, de felélednek a régi mesék, történetek, elmúlt idők víg és gyászos eseményei. Múltkor Lidi néni vitte a szót. Szépen csengő szavával, eleven előadásával elregélte az égett malom történetét. Romja ott áll az Eger patak partján, közvetlen az országút mentén. Düledező, redves falain még látszik az ajtó és ablak helye, rajta ki s be jár a süvítő szél s a magas szilfák ágai között fújja el szomorú nótáit. Az élősdi folyondár felfutott a csucsfal tetejéig s eltakarja a bagoly és denevér buvófészkét. Körülötte a malomudvart felverte a széles lapu s az öles bürök. Az országúból a malomkapuba vezető töltést elmosták a tavaszi áradások s így a romtanya szinte egy körülzárt szigeten áll, mit kiváncsi ember csak ritkán közelít meg. Erről a gazdátlan, elhagyott düledékről szól a Lidi néni elbeszélése ekképen : — Abban az időben a faluban módos ház volt a Csapóék portája. Özvegy Csapóné lakott abban egyetlen legény fiával, Andrissal. — Azután jött az a hires, nevezetes esztendő, amikor napról-napra verbungo- sok muzsikájától volt tele a falu utcaja. Nyalka huszárok hívogatták, csalogatták a legényeket, mert bajban volt a haza, mert „Kossuth Lajos azt izente, elfogyott a regimentje.“ — Hej, hogy az Andris még csak feléjük se mehetett, úgy messziről hallgatta a felcsapott jókedvű legénysereg víg kurjon- gatasát. Édes jó özvegy szülője sírva kérlelte : ne menj el édes fiam, lásd mi lesz akkor én velem tehetetlennel, ki lesz oltalmazom és azután mi lenne jószágunkkal, ki szántja, veti földjeinket, ki kaszálja le a szilvásvölgyi öreg rétet, ki metszi, kapálja meg a bálinthegyi szőlő tőkéjét? — Fájt az Andris szíve, fájt nagyon,
