Harangszó, 1924

1924-01-06 / 2. szám

XV. évfolyam.

1924. január 6.

2. szám.

Alnplu.il«

K A P I BÉLA

1910 ben. [■»[■tulajdonos:

i DüBäul&ll Lutüer-Szövelsfio.

ál Országon Lnthor-Niöret- síg hivatala* lapja.

Kéziratok, előfizetési dijak ée reklamáoiób a

HARANGSZO szerkesztő- ki adóhivataliak

Ezentgotthérdra (Vaevm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkéss és tanúé.

Megjelenít minden vasárnap.

Brerkesztő-kladőhlratal:

BZBNTOOTTHÁRD,

Vasvármegye.

A „HABANM8K0“ elÁllaetéal ár a: negyedévre 5000 korona. Megszállt területre 6000 K. tather-Szővetégt tagoknak 10°/*-os kedvezmény. Amerikába küldve előüze- térni ára egész évre 1 dollár. Egyea szám ára 4M) korona.

Azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa,

ami elveszett.

A .Harangozó* terjesztésére befolyt adományokból ■zórványban lakó híveinknek ingyenpíldányokat küldünk.

... ami összeköt benneteket!

Mereszt Ünnepén.

Reges-régen, a XV. század elején, nagy bajban voltak a franciák. Az angolok jóformán az egész országot elfoglalták. Megszállták az erős várakat. Megverték a francia seregeket. Leigázták a nép nagy részét. Amikor a veszéiy tetőpontra hágott, akkor egy ifjú, bátor és kegyes nő állott elő, aki azt mondta, hogy ő Isten segítségével diadalra vezeti a francia seregeket. Ezt a nőt ügy hívták, D’Are, Johanna. Éppen január 6-án született, az 1410-ik évben. A nő merész fellépése felvillanyozta a franciákat. Bátorságot öntött a csiíggedezők és gyávák szivébe. Amikor azután az első győzelmet kivívta az angolok fölött, akkor úgyszólván a franciák Ugye már meg volt nyerve. Maga a bátor és széplelkü nő elveszett ugyan, de halála csak újabb küzdelemre ösztönözte híveit, akik az angolokat nemsokára kiverték az országból. így lelt D’Arc Johanna Franciaország szabadítója.

Január 6-án azonban egy még fenségesebb szabadítóról is meg kell emlékeznünk. Tudvalevőleg ezt a napot három királyok napjának is nevezik, mert úgy tartják, hogy ezen a napon három napkeleti király jött el hódolni az előtt, aki hivatva volt nem egy ország, hanem az egész világ megszabadítására és pedig nemcsak valamely ideiglenes veszedelemből, hanem az örök kárhozatból. A Szent írásban nincs szó királyokról, csak bölcsekről. De ha D’Arc Johanna emlékét méltán tartják tiszteletben a franciák, bizonyára a világ Megváltója megérdemli, hogy előtte térdre boruljanak a világ minden bölcsei és királyai.

A derékség tiszteletében nem mérővessző a vallásfelekezethez való tartozás. De mikor a mi katolikus sajtónk hajlandó kalapot emelni a szerinte körösztlevelénél fogva katolikus és csupán szociáldemokratává vedlett németbirodalmi elnök Ebert és az ugyancsak katolikus Kahr előtt, kire a bajor állami főbiztosi tisztséget ruházta népének bizalma, mégis csak kénytelenek vagyunk széjjelfosz- latni ezt az illúziót. Nem katolikus egyik sem, még kőröszlevele szériát sem. Bizony csak evangélikus mind a kettő és pedig buzgó, hitbű evangélikus.

Csak az 1922. évben ment férjez Ebert elnök doktorkisasszony lánya dr. Jaenickehez, a nagy cipőgyáros- nak, dr. Jaenickenek az evangélikus hitü fiához. Ebert elnök nem tartotta hazája állapotához illendőnek, hogy fényes esküvőt, lakodalmat üljön a lánya. Hogy másoknak se jusson eszébe az ünneplés, a polgári eskü után az elnökné asszonnyal titokban magukhoz kértek egy asztalosembert, azzal otthonukban szép kis oltárt állíttattak, körösztöt, virágot rája és pásztor Frank egész csendben összeadta családi körben az ifjú párt és megáldotta a háznak népét.

Eb^rt elnök azokból a szociális- tákból való, akik tudják, hogy mi jelentősége van annak, hogy »a vallás magánügy.*

Nem istentagadás, sem a történelmi egyházaknak, a pozitív vallásoknak lomtárba dobása.

Hanem »magánügy* annyiban, hogy senkinek sincs jogában sem cuius regio eius religio elveknél fogva, sem eperjesi vésztörványszékekkel, sem máglyákkal, templomelkobzásokkal, gályarabságra küldéssel beleavatkozni abba, ami kinek-kinek »a leg- sajátabb magánügye*.

De nincsen jogában senkinek sem templomokból moziszinházat csinálni, az oltárokat bepiszkítani és a templomi szószékekről leráncigálni az Urnák elhívott szolgáit sem.

Nemrégiben egy pestvidéki luterá- nus egyház egyháztanácsába választotta Kovács Dániel gépgyári művezetőt, ki meggyőződéses szociáldemokratának vallotta magát. Boldog volt, hogy apái hitének hívei, testvérei ezzel a nagy tisztességgel tüntették ki. De mint a legtöbb, magát szociálistának valló ember nem tudja, hogy mit jelent az: szociálistának lenni, ő is csak hallott valamit arról, hogy némi ellenkezés van az elvtársak körében az egyházzal szemben, fegyelmezett ember létére pártjának vezetőségéhez fordult, hogy mi itt a teendő.

Bár a mi egyházunkban is ilyen fegyelmet tudnánk tartani 1

A vezetőség válasza az volt: a vallás magánügy,*) viselje békességben a ráruházott tisztességet, a vezetőség csak büszke arra, ha a párt tagjaival böcsületet vallanak egyházi téren is.

Ezt okulásul közöljük azokkal az olvasóinkkal, kik a munkásosztályhoz tartozván, abban a tévedésben élnek, hogy a hű szociáldemokrata párttagnak első kötelessége elfordulni atyái

*) A fentebbi cikkel kapcsolatban esetleges félreértések elkerülése végett bátrak vagyunk megjegyezni, hogy igen, a vallás az embernek a legszentebb magánügye, talán korszerűen szólva, legszentebb magántulajdona, hisz az embernek személyes viszonya az Istennel. De minthogy ez a személyes viszony az élet mindennemű külső vonatkozásaiban is nyilvánvalóvá válik, rányomja a maga jellegzetes bélyegét a társas életre, azért: amely pillanatban a vallás az embernek a legszentebb magánüggyé, magántulajdonná lett, abban a pillanatban közügy lett a vallás. Szerk.

A keresztyén családok legkedveltebb lapja: a Harangszó,