Harangszó, 1924
1924-03-02 / 10. szám
76 •lső vezérférfiak a legközelebbi teendőkre nézve egymásai megegyeztek, az 1922. év őszén dr. Ihmels, a szászországi evangélikus egyház püspöke, és az azóta élete delén milliók fájdalmára korai sírba dőlt dr. Larsen, az északamerikai Nemzeti Lutheránus Egyháztanács elnöke, kibocsátották azokat a meghívókat, melyek az evangélikusság képviselőit a világ minden részéből értekezletre hívták Eisenach ▼árosába, múlt évi augusztus hó 19-étől 25-éig terjedő hétre. II. Mivel dr. Raffay Sándor püspökkel és Kaas Albert báróval, az Országos Luther-Szövetség elnökével együtt az eisenachi világkonferenciára én is meghívást kaptam, augusztus 17-én utrükeltem s a legrövidebb utón, Bécsen, Passaun, Regensburgon, Nünbergen, Ko- bui’gon, Meiningen át, majdnem 24 órai gyorsvonati utazás után másnap estefelé Eisenachba értem. Eisenach, a Hörsel és a Nesse összefolyásánál, evdőkoszoruzta középhegységtől bezárt völgyben épült, körülbelül 35 ezer lakossal bíró, nyájas külsejű város, Németország azon városainak egyike, melyek régies, ódon színezetüket leginkább megőrizték. Jóleső benyomással van az emberre az, hogy legalább a házak és utcák külső képén alig lehet ^fczrevenni annak a gazdasági válságnak a nyomait, melyben Németország már évek óta sínylődik. Különösen ha a belvárosban járunk s nem épen amodern kirakatokat nézzük, mintha valami varázslatos hatalom vagy félezer esztendővel korábbra helyezett volna bennünket s valami jómódú középkori városban járnánk : a házak annyira épen óvták meg változatosságukban is össz- hangzatos színeiket és formáikat, — még a toronyórák ütése is mintha évszázadok távolságából hangzanék fülünkbe méla zengésével. De az élet azért nem maradt el a jelen mögött. Eisenachnak fejlett ipara és kereskedelme, számos különféle iskolája és egyéb intézete van; amellett valóságos üdülőhely, Kö- zép-Németország idegen forgalmának egyik főközéppontja, melynek vonzó erejét csak fokozza a város déli oldalán emelkedő hegy koronája, Eisenach legszebb és leghatalmasabb dísze, Wartburg ősi vára. Eisenach a Wartburg tövénél — HARANOSZO. mint a hősi apának daliás alakjához gyengéden simuló, szépséges leányzó. Kevés olyan hely van, melyhez annyi történelmi emlék fűződnék, .mint Wartburg és Eisenach nevéhez. Kisebb jelentőségűek reánk nézve azok, amelyek Wartburg és Eisenach hajdani uraira, a régi thüringiai tartománygrófokra és a szász-weimari hercegekre emlékeztetnek. Csak futólag említem meg a középkorból az irodalom- történetben hires, mondaszerü elemekkel is átszőtt „wartburgi dalnok-versenyt“, mely állítólag 1206 vagy 1207-ben Wolfram von Eschenbach és Reinmar von Zweter bíráskodása mellett Heinrich von Offer- dingen és Walter von der Vogelweide között, majd Wolfram és az állítólag Magyarországból meghívott varázsló, Klingsor között folyt le s melynek képe Wartburg díszes lovagtermének egyik falát ékesíti, — az újkorból Bach János Sebestyént, a legkiválóbb evangélikus zeneköltőt, aki 1685-ben Eisenach- ban született*) — Renter Frigyest, az alnémet nyelvjárás méíykedélyü, humoros költőjét, aki itt élte le élete alkonyát 1874-ben bekövet- zett haláláig, és Wagner Rikárdot, a zenedráma nagyhírű művelőjét, akik Wartburg és Eisenach történelmi varázsa szintén egy időre magához vonzott. Mindezen történelmi emlékek fényét messze felülmúlják azok, amelyek Thüringiai Szent Erzsébet és Luther Márton nevéhez fűződnek. (Folytatjuk.) *) Szobra a Szentgyörgy-temploi* előtt áll. Sőderblom érsek Wartburg várában tartott beszédében Luther Mártont Krisztus egyháza legnagyobb evangélistájának nevezte az új-tcsta- mentomi idők óta. Ismertette a svéd lutheránusok nagyszerű szereietmun- káját. A háború óta a kicsiny Svédország tiz millió dollárt adott az európai nyomor enyhítésére. így terem gyümölcsöt a reformáció a samari- tánusi könyöruletben. Egyetlen katho- likus ország sem tett ehez foghatót. Az érsek azt is mondotta, hogy a mi egyetlen erőnk Isten igéje. Semmiféle világi eszközök vagy tervezgetések nem elegendők, csak a kijelentett ige, amelyet Luther hozott újból napfényre. Gyüjtsünk előfizetőket és adakozzunk a „Harangszó“ fentartására. 1924. más eins 2 Reggeli ima. Elmúlt az éj; új nap támad Áldlak Téged, jó Atyámat, Hogy csendes nyugalmat adtál, S egészségben felvirrasztál! Kérlek Téged, égi Atyám! Viselj gondot ma is reám. Add, hogy híven munkálkodjam, Minden bűntől óvakodjam; Tegyem hűséggel tisztemet Keresve szent tetszésedet. Áldd meg szenvedő hazánkat! Minden embertársainkat! Adj már békét a világnak, Diadalt az igazságnak! Ne engedd, hogy özvegy-árva Koldulgasson házröl-házra. Éhezőknek adj kenyeret, Egészséget betegeknek! .rtsd a boszut, gyűlöletet, Önts szivekbe szere tetet; Hogy keressük országodat S megnyerjük boldogságunkat! Uram! a Jézus nevében, Oh! hallgass míg kegyelmesen! H. P. Ámen. Egy kis emlékeztető. Nézted már a gyerekedet, mikor hosszabb útra indul és már elhelyezkedett a kocsiban, hogy mit csinál ? Ugyanazt, amit tőled látott. Leugrik még egyszer a lépcsőkről, odaszalad a perron újságát us bódéjához, összevásárol egy pár napilapot, jargonban irt vicclapot, nagyon hosszú az út, egy két tarkatáblás könyvet is. Amint a véletlen éppen a kezébe nyomja. Úgy lehet, hogy ez a véletlen nagyon kegyetlen hozzá. Egy könyv, egy papiroson nyomtatott adag méreg, édes, kéjteljes cukorkába rejtve és gyereked, kitől elbúcsúztál, többet vissza nem tér. Az, akit visszahoz a vonat, 'már nem az, akit kikisértél. Az a lélek már más utakoo jár. Érzed a viszontlátás csókját, de a C3dk mögött a sötét lovas, a hazugság lappang, a betű mérgezése. A doveri hajón láttam egy angol anyát. Fiát, lányát kísérte a hajóra, amelyik velünk áihozta őket a kontinensre a csatornán át. Mikor ei kellett hagynia a hajót, még egyszer szerencsés átkelést kívánt gyerekeinek és mindegyiknek egy pár gondosan kiválogatott könyvet és lapot adott utolsó utravaloul a kezébe. Anikor tízezer koronákat adtok
