Harangszó, 1924
1924-03-02 / 10. szám
1924. mátcius 2 HARANflSZÖ 75 zehne, a keresztyén világ újjászületése s boldogabb idők felvirradása iránt. Sass János. Az eisenachi evangélikus világkonferenciáról. Irta : Dr. Proliié Károly egyetemi tanár. A lefolyt 1923. évnek vallási téren legfontosabb eseménye kétségkívül az eisenachi evangélikus világkonferencia. Mivel ezen a nagyjelentőségű konferencián személyesen részt vettem, kötelességemnek tartom, hogy a konferencia ismertetése utján tovább terjesszem azt az áldást, melyben nekem magamnak részem volt. Amikor erre törekszem, természetesen nem írhatom le részletesen a konferencia egész lefolyását, mert akkor egész könyvet kellene írnom. Csak a legfontosabb mozzanatokat emelem ki s azt hiszem nem vétek vele, ha előadásomba beleszövöm azokat az emlékeimet és tapasztalataimat is, melyek ezzel a tárggyal kapcsolatosan közérdeklődésre tarthatnak számot. I. Hogy az eisenachi világkonferencia előzményeiről és létrejöttének indító okairól is némi fogalmunk legyen, mindenekelőtt arra kívánok rámutatni, hogy a világis velük ment, dehogy tudott volna otthon maradni e nagy bizonytalanságban! Úgy ballagtak szomorúan a város felé. Ott aztán megtudtak mindent. Horgos község nem hajlandó a gyermekért tartást fizetni, de — ha már kénytelen vele — inkább elviszi és a falu szegénye egy süket özvegy asszony gondozásába adja. Az élelméről majd házszám- szerint gondoskodnak El is jött érte a biró meg az öreg asszony, ott ültek már a hivatal szobában. ,Ez tehát el van intézve“ — szóit az igazgató. „Látom, a gyermek erős, egészséges, becsületére válik önnek, jó asszony. Most pedig adja át jövendőbeli gondviselőjének “ Bandáék megdermedve álltak, majd — gépiesen engedelmeskedve a felszólításnak — Juli néni odaadta a kis fiút a másik asszonynak, m; guk pedig lesújtottan az ajtó felé indultak. „Mama 1 Mama 1“ kiáltott a gyermek, és sirva tárta karjait nevelőanyja után, az pedig abban a szempillantásban előtte termett s visszaragadta őt, ölelte, csókolta ahol csak érte. Zokogva csak azt hajtogatta : „Ne, ne vegyék el tőlem ! Az én kis gyerekem ez már, inkább az eletemet.“ Banda Mihály is a szemeit töröigetve erősítette: „Nem tudunk megválni tőle. Hagyják nálunk, Nagyságos Uram!“ Az urak megvoltak hatva, és szívesen Arra kérlek Uram! Végtelen űrnek bús bolygója én, Bejártam már észak s dél világát; Nyugati végen nyugalmat keresve, Kergettem lelkem tündér álmát vágyát. De más parancs jött s új útra keltem, Mert bolygó sorsa nem a pihenés. Isteni fényét, Isten irta utján, A bolygónak szórni kell szerteszét. Isteni fényi telkembe Te adtál. Parancsod, hogy éjszakában égjen. Amikor vak sötétségben élünk Világoljon hitem, szent reményem! Te méred ki Uram meddig — merre, Megnyugszom én a Te végzéseden, Csak arra kérlek, hogy az égi szikra Gyújtson szent lángot az emberszíveken. SZABÓ GÁBOR. háború katasztrófája micsoda rettenetes pusztulást idézett elő nem csupán anyagi, hanem — ami még elszomorítóbb — egyszersmind erkölcsi, szellemi értékeink világában. Előbb vajmi könnyedén beszéltünk az emberiségről, a keresztyénség- ről, a keresztyén kultúráról, mint valami nagy egészről, mely a történelmi és földrajzi határok és ki- sebb-nagyobb érdekellentétek ellenére is valami magasabb, nem csupán eszményi, hanem valóságos közösségbe fűzi a különböző népeket és nemzeteket. De hová lett ez az egység, hová lett ez a közösség a világháborúban? Keresztyén és nem keresztyén népek tarka csojártak a jó emberek kezére. Horgos község örülne, ha elvethetné a gyermek gondját, de ez csak úgy lehetséges, ha valaki azt örökbe fogadná. Ha tehát Banda Mihály ezt megcselekedné, a kis fiút többé senkise tehetné vitássá. Óh, de mily szívesen vállalta. Olt a helyszínén mindjárt meg is szerkesztették az erre vonatkozó hivatalos írást, mely alá Mihály bácsi nagy körülményesséigel oda is vakaita a nevet. Csak előbb egy kicsit gondolkoznia kellett, mivel hogy a B betű nem jutott hamarosan eszéoe. Aztán elindultak hazafelé egészen más kedélyállapolban mint ahogy jöttek. Vitték a gyermeket, mintha kincset vinnének és a szivük tele volt boldog reménységgel. Úgy érezték, hogy tartalmat nyert alkonyodé életük, van már aki fáradságuk gyümölcsét arassa, van már akit szeressenek, van már aki szeresse őket! Az országúton egy feszület mellett leültek az árokpartra pihenni. Kiszabadulva kendőiből, gügyögve ténfergett körülöttük a gyermek, a szellő a rétek illatát hozta feléjük, s ők boldogan nevettek. A töviskoszoruzta Megváltó pedig kedvtelve nézett le rájuk, mintha mondaná: „Ti vagytok az én apostolaim, tisztaszívü szegények 1 Mert megosztjátok kenyereteket az elhagyatottal s hajlékot adtok az árvának, annak a szeretetnek nevében, amelyért én az életemet adtam!“ (Vége.) portulatokban szövetkezve vad i*- dulattal harcoltak egymás ellen, — és ebben az éktelen viaskodásban s az azt követő, közvetve a győztes népekre is kiható összeomlásban a legnagyobb vesztes a keresztyén gondolat, a keresztyén név és becsület, különösképen is az evangéliomi hitvallás volt. Az agyon sanyargatott, megalázott keresztyén lélek, mely már a szörnyű harc közepette is gyengéd kézzel igyekezétt enyhíteni a háború borzalmait és szenvedéseit, sírva gyászolva, égre fohászkodva tekintett körül a világpusztulás rommezején. A keresztyén léleknek ebből a fájdalmából születtek meg azok a törekvések és mozgalmak, melyek kisebb vagy nagyobb körben, szü- kebb vagy tágabb alapon a népek lelkének összebékülését, a gyűlölet és az Ínség leküzdését, a keresztyén egyházak tömörülését, az egy akol és egy pásztor eszményének a valósághoz közelebb hozatalát tűzték ki célul. A szomorú idők közepette ezeknek a törekvéseknek és mozgalmaknak felszínre jutása és megerősödése a legfölemelőbb, a jövendőre nézve legbiztatóbb jelenségekhez tartozik. A Luther hitét, az ágostai hitvallást követő keresztyénség területén hasonló irányú mozgalom a felsegítő hitrokoni szeretet jegyében született meg. Mindnyájunk lelkében elevenen él az a végtelenül jóleső érzés, melyet amerikai hittestvéreinknek a samaritánusi szeretet köntösében való megjelenés# váltott ki bennünk akkor, amikor már-már szinte reménytelen harcot vívtunk az Ínséggel, ezzel a pai- zsos férfiúval. Morehead és Larsen nevei áldottak közöttünk. S ahogyan ezek a férfiak nálunk működtek, úgy működtek az inség- verte Európa többi országaiban is és a szeretet munkáján osztoztak az északi evangélikus nemzetek egyházai, a svédek, norvégok, dánok és finnek is. A képmutatás nélkül való szeretet pedig nemcsak a nyomort enyhítette, hanem közelebb hozta egymáshoz a szíveket is, oszlatta a félreértéseket és ellenszenveket és feltárta azokat a mélyen fekvő kapcsolatokat, melyek az egy hiten levőket minden távolság és minden ellentét ellenére is egymáshoz fűzik. így született meg az egész föld kerekségén élő evangélikusság egyetemes tömörülésének a gondolata s miután az
