Harangszó, 1924

1924-03-02 / 10. szám

74

HARANÖSZÖ.

í 924. március 2.

szobra előtt elhaladva keresztet vet és megnyugtatja lelkiismeretét, hogy ezzel a cselekedettel vallásos érzületét kielégítette. A protestáns hivő lelkében nem ezek a külső tárgyak hangolják fel az áhitat húrjait. Az igaz protestáns az élet minden pillanatában keblében hordja istenét; a vallásosság ő nála élet.

Azt a körülményt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a katholikus egyház óriási vagyonnal, anyagi hatalommal rendelkezik; míg a protestáns egyház hívei áldozat- készségéből, úgyszólván máról holnapra tartja fenn magát. Ennek folytán a katholikus egyház tagja anyagi tekintetben biztosabb alapon érzi magát és ez a biztosság különösebb vonzó erőt gyakorol azokra, akiknek szemében az érzéki világnak nagyobb a becse, mint a szellemi világé. A katholikus hivő anyagi téren is remélhet támogatást egyháza részéről; míg a protestáns hivőtői az egyház vár áldozatot.

De ami legfontosabb, a vallásos életnek leglényegesebb mozzanata: a megszabadulás a bűntudat terhe alól, a megigazulás a katholikus szertartás szerint sokkal könnyebben megy végbe, mint a protestánsoknál. A katholikus hivő a papnak vallja be bűneit, ő tőle nyer feloldozást; az ítéletért tehát a pap felelős. A protestáns meg- igazulásának föltétele a bűnbánat őszintesége s erős elhatározás az isteni törvények szerinti életre. Az ítéletet nem más személy, hanem

Árva fiókák.

Elbeszélés. Irta : Farkas Mihályné.

Olvassák a falukban — ki van függesztve a községháza előtt a fekete táblán — aki gyermeket akar, jelentkezzék a Fehér Kereszt-ben, s nevetve mennek tovább „Ujjé! Gyerek van itt is elég !“ de a Banda Mihályné nagyon gondolkozóba esik.

Banda Mihály, a falu foltozó vargája, jóravaló idősebb ember. Még a boszniai háborúban belelőttek a mellébe, azóta gyönge a tüdeje, és alkalmatlanná lett a mezei munkára. Megtanulta hát a varga mesterséget, és szépecskén megél utána. Van egy kis háza, az istállóban egy tehénkéje, az ólba is csak kerül évröl-évre egy kis hizó — csak épen gyerekük nincsen, % ez a legnagyobb bánata a jó házaspárnak. Pedig élnek-halnak a gyerekért. Ban- dáné ez ügyben fiatal korában a vidék minden javasasszonyát sorbajárta, most már letettek a reményről, csak a másét nézegetik vágyakozva. Ami maszatos kis gyereket Juli néni előfoghat, azt mind tisztára csókolja, és őhozzá szokás vinni pár napra a kis torkos emberpalántát, mikor •1 akarja választani az édes anyja. Pedig nagy sor ez, sok visitás és rugkapálódzás

a saját keblében ólő hit isteni szózata mondja ki. A felelősség tehát egyedül a hívőt terheli. A katholikus megnyugtathatja lelkét azzal a tudattal, hogy poenitenciát tartva, vagy anyagi javaknak az oltárra helyezésével bűnbocsánatot nyert. A protestáns ellenben azzal a tudattal járja végig élete pályáját, hogy minden önsanyargatás, minden anyagi áldozat hiábavaló, mert nem érdemeink folytán nyerünk bűnbocsánatot, hanem ingyen, a mennyei Atya irgalmának kiapad- hatlan forrásából, melyért az igaz keresztyén az ő szíve tisztaságát, fiúi engedelmességét hozza hálaáldozatul az Űr oltárára. Már pedig annak a küzdelmét, aki testi szenvedéssel, vagy anyagi kincsek feláldozásával és a pap ítélete folytán szabadul föl a bűntudat terhe alól, össze se lehet hasonlítani azzal a sárkánytipró harccal, amelyet a halandó a keblében lázongó sátáni hatalmak: a pénzvány, irigység, testi kívánságok, boszuvágy, hiúság, gyűlölet, nagyravágyás stb. ellen folytat, hogy ezeket legyűrve az erények uralmát megalapítsa s ennek édes tudatában keblét az istenfiuság érzetével Isten templomává avassa.

Akár az anyagi, akár a szellemi élet szempontjából tekintsünk tehát végig a protestáns és a katholikus ember vallásos életműködésén, minden kétséget kizáró módon megállapíthatjuk, hogy a protestáns ember vallásos élete nehezebb

közt esik még, álmatlan éjszakákon. Juli néni nem bánta. Csak hogy a keblén melengethette, szorongathatta az apróságot, végigénekelte neki mind a régi nótákat, már a szent énekekre is sor került. Estétől hajnalig, hosszú idő ám az! Nem volt hát a gyereklárma szokatlan a Bandáék házában.

„Hallja kend! Mit szólna ha idevenném azt a kis porontyot, akit hirdetnek ? Mondok, a tehenünk is épen uj-borjas.“

„A te dolgod, te vesződől vele. Pedig anélkül is akad ám elég tennivalód.“ E beszélgetés eredményeképen Juli néni már reggel beballagott a fővárosba, csak két- órajárás volt mindössze, s délutánra kelve már vissza is tért, a karján egy kis göngyöleggel, mely egy pirosképü apró emberkét tartalmazott.

„Soványka bizony az istenadta“ — vélte Banda Mihály — „no majd fölhizlaljuk!“ A kis Imre pedig a hizlalásra igen alkalmas alanynak bizonyult, mert nem telt bele két hét, már elkezdtek gömbölyödni az arcocskái, s mire három hónapos lett, már kirúgta tömzsi kis lábaival a vánkos Végét. Juli néni boldogan mosta a tornácon az apró holmikat, s tüntetőleg teregette a kerítés lécére a pólyaruhákat. „A kis haszontalan, mindenből kinő 1“

Dehogy, dehogy volt ez az elbánás

küzdelemmel folyik és sokszorta nagyobb lelki erőt követel, mint a katholikusé. Épen innen van, hogy a mai anyagias gondolkodásmód szívesebben hajlik az érzékibb katholikus, mint a szellemibb protestáns világ felé, mely inkább a lelki életre fordít gondot.

De az is kézzelfogható tény, hogy ennek az anyagias iránynak kapzsisága, uralom vágy a, féltékenykedése, gyűlölsége, amely azt a példátlanul véres háborút előidézte s még ma is zsarnoki ridegséggel uralkodik az ember lelkületén: az egész keresztyén világot megfertőz- tette s mélységes erkölcsi sülyedt- ségbe, kétségbeejtő boldogtalanságba taszította.

Ebből a sötét mélységből, a szenvedéseknek, keserűségeknek, lelki háborgásoknak e zivataros tengeréből nem diplomáciai tárgyalások, nem törvényes intézkedések, még a józan belátás sem emeli ki az emberiséget, hanem egyedül a hitteljes élet, az isteni törvények iránti fiúi, örömteljes engedelmesség, szóval a lélek megnemesülése, mely nem anyagi javakban, hanem a lelki élet hervadhatlan gyönyöreiben keresi s meg is találja boldogságát. E boldogság forrásának kulcsa pedig a protestantizmus kezében van.

Ez a tudat hálát fakasszon lelkűnkben a mi prófétáink iránt, büszke önérzetet és lelki emelkedettséget a jelenben és rendületlen bizodalmát a protestantizmus győmegfizetve azzal a csekélységgel amit érte adtak, azt a sok szereteíet pedig mellyel körülvették a kis gyámoltalant, a világ minden aranyával se lehetett volna megfizetni. Mert valóságos kincsesbánya rejtezett az öreg házaspár szívében a kiaknázatlan szeretetnek, s ezt most mind a kis árvára árasztották.

Már két fogacskája van, jaj, az édes! hogy belemarkpl Mihály bácsi szakálába 1 Azt mondja : mama 1 Nem, papát mondott 1 Még egy éves sincs, s már lépeget. Banda Mihály nagy nehéz kezeivel apró cipőcske varrásába fog

Egyszer aztán — a szokásos utalvány helyett levelet hozott a pósta Bandáéknak. Az volt írva benne, hogy vigyék a gondozásukba adott gyermeket egy megjelölt napon vissza a Fehér-Keresztbe.

Nagy nyugtalanság szállta meg őket, a szemüket se hunyták le, egész éjjel azon tanakodtak, mit akarhatnak velük ? Csak nem szándékoznak talán elvenni tőlük a kis Imrét? Hisz senkise ápolhatja jobban. Kétszer is látta a doktor, s nagyon megdicsérte mindig.

Szívszorongva öltöztette föl másnap Juli néni a kicsikét. Piros kötött sapkát húzott a fejére, hogy meg ne fázzon, s nagykendőbe burkoltan úgy vitte a karján. Az ura