Harangszó, 1924
1924-02-24 / 9. szám
68 És ez a láng ég és ég. Világít és melegít. És ha Darányi földmivelés- tigyi miniszternek a dunamelléki egyházkerület gondnokának, — kinek a tiszteletreméltó ősz hajával többre van joga, mint más közönséges halandónak, — szaván akarunk szólni, ezen a szent lángon áldozatul fog égni maga az oltár tüzét tápláló pap, akinek szent heve magával szemben kíméletet nem ismer. Ravasz püspöknek őnfelá'dozó művét azonban százezrek hálája, megértő elismerése állja körül. Aki valaha járt a háború hőseinek rákoskeresztúri temetőjében, nem ilyennek gondolta a tartozás lerovását. Rosszul fizetnek az élők a holtaknak De nem mindenütt 1 Van ott két kis liget, hatszáz hősnek a városnegyede a holtak városában. Pák között élő sövény örökzöldjével bekerített csendes uccák. Örökzöld borostyán borul a sírokra, a vaskereszt mintájára faragott tölgyfakereszt a fejfa. Egysem különb a másiknál, egysem hátrábbvaló. Minden fejfán a név, a kor, a szülőhelye a hősnek és a keresztre felfutó borostyán zöldje körül kimosolyog a távoli hazának a színe. Ki* zománc tábla. Fekete, fehér, piros, a germán birodalom gondol az ó halott hőseire, sírjukra Egyforma mind. Csak az első kereszteken van ez a felírás: Józsua XV. 13. Aki a maga életét adja az ő atyafiához való szerétéiből. Olcsó lett az élet. És, aki a maga vagyonát adja az ő atyafiához való szeretetből ? Adja, ami nincs is! Ez nem hűség a maga hitéhez, ez nem termékeny vallási fanatizmus ? Egy ember, egy nesztelenül járó ember, egy szegény-pénzű pap-tanár konok makacssággal neki áll, millióra menő adósságot vállal magára, csak azért, hogy évről-évre kiadhassa a Luther-naptárt a hitéhez, a hozzánk való szeretetből. És vannak, akik közönyösen mennek el az áldozat tüze mellett. — Nem vagyok én kalendárium ügynök ! Elhisszük, hogy a keresztény jelszóval olyan sokszor nyújtottak kérő kezeket, méltatlanokat az áldozaton, hogy a lelkek csalódása nyomán a lelkek csődje nyílt meg. De a Lutlier- naptár nem könyöradomány gyűjtésre köpönyeg. A legreálisabb üzlet: itt az áru, itt a pénz. És a vevő jár jobban. Segítsük hozzá ezt a javíthatatlan ideálista Luther-naptár szerkesztőnHARANQSZO. két, hogy a jövő esztendőre is — biztosan még szebbet hozzon nekünk. Vegyük le az 1924. éviekből a nyakán maradt példányokat nem is az ó kedvéért, hanem a magunk, az asszonyaink, a gyermekeink kedvéért, akiket luteránusoknak akarunk megtartani. Iskolai jutalomkönyvnek, ünnepi ajándéknak, kedves megemlékezésnek. Van olyan jó verseskönyv, mint más, a legjobb; jobb képeskönyv, jobb meséskönyv, jobb házi kincstár. Miért vennétek mást ? Hát luteránu sokl Már nem tartunk össze? Vagy csak a zsebbe nyúlás előttig? Mengesz J. Kossuth Lajos lángeszére jellemző adatot hozott egyik fővárosi lap Kossuth hajdanta való titkárának Geiszt Gáspárnak feljegyzéseiből. Az eperjesi kollégium első eminens hallgatójának szemrehányást tett a teológiai tudományoknak tanára, Mayer professzor; domine Kossuth ebből a stúdiumból még baj lesz a vizsgán. Úgylátta, hogy Kossuth az iránt nem sok érdeklődést mutat. — Ne féljen Professzor úr, nem lesz baj. A vizsgán a szuperintendens azt a kérdést intézte Kossuthhoz: — Domine Kossuth betartja az összes erkölcsi törvényeket, megtesz mindent, hogy elérje a megérdemelt üdvösséget. Hogy magyarázza meg azt, hogy ennek dacára is nem a maga érdeméből üdvözül, hanem, amint az egyház tanítja, az Úr Jézus érdeméből ? — Ha beteg vagyok, elmegyek az orvoshoz. Az orvos gyógyszert rendel, ápolást; előírja, hogy mit egyek, mit igyam, mit ne; milyen életmódot folytassak, hogyan öltözzem. Én ezt mind betartom és mégis gyógyulok tőle az orvos érdeméből. Mayer professzor elragadtatással hallgatta tanítványának feleletét. Tanult belőle. Nem volt ez más, mint az: Én vagyok az út! Neked csak járnod kell ezen az úton és üdvözölsz. — mm— Csáp Bindiné nem ér rá. Irta: Csite Károly. Kovács Istókné ünneplőbe öltözötten kopogtatott be vasárnap reggelen Csép Bindiné komaasszonyához. — Jó reggelt adjon az Isten 1... 1924. február 24 Egészségükre váljék az éccakai nyugodalom. Mondok, benézek a kedves komámasszonyhoz, hogy eljön e a templomba ? — Óh, nem érek rá, édes komám- asszony. Elmennék szívesen, de hiába, annyi a dolgom, hogy sehogyse mehetek... Higyje meg galambom komámasszony, oly rengeteg sok a dolgom napestig, hogy még imádkozni sem érek rá, legfeljebb majd csak akkor, ha ágyba kerülök... De biz’ még az ágyban sem ért rá Csép Bindiné imádkozni. Egész nap lótott-futott s késő este oly fáradtan feküdt le, hogy az imádság is elmaradt. Elaludt anélkül. így pergett, rohant lefelé Csép Bindinének a teljes élete. Soha nem ért rá semmire, tudniillik olyasmire, ami nem vagyonszerzésre irányult. Egy kis tercierére, pletykára kerített ugyan időt: be-beugrott komaasszonyához Egyik tavaszi reggelen ágyban találta a jó Kovács Istókné komaasz- szonyt. Csépné összecsattantotta tenyerét nagy csodálkozással: — Ejnye, ejnye, komámasszony! hát még az ilyen nagy kapálási időn is beteg tud lenni 1. .. Nohát, én nem érnék rá ilyenkor ágyban feküdni... — Haj, kedves komámasszony 1 Én sem érnék ám rá, csak ne volna muszáj! — sóhajtotta a beteg. Ment, törtetett, rohant Csép Bindiné hol ide, hol oda, hogy az egész világ vagyonát összekaparinthassa. Mivel sohasem ért rá, mindenféle dolgát elhamarkodva, felületesen végezte. Nem ért rá rendes ebédet főzni; Nem ért rá gyermekeit gondozni, emiatt elcsenevészesedtek, betegesek lettek a gyermekek. És a kissé gyámoltalan urát is folyton űzte, hajtotta a dologra. Aratás előtt kint kaszált a mezőn s hirtelen sötét, vészes felhők tornyosultak az égen. A népek rajokban igyekeztek haza felé a közelgő vihar elől. Csép Bindiné utánuk kiabált: — Ej, ej, de rá ér mindenki, hogy oly könnyen megszaladnak a dolog elől. Én bizony nem érek rá egy kis felhő miatt a dolgomát itt hagyni... Addig-addig törte lázas sietséggel a hantot, mígnem a vihar ott fogta, megeredt zuhogva a zápor. Mosta hazáig. S másnap rákellett neki érni, hogy ágyba feküdjék. Tlidőgyuladásba esett. Eljött betegágyához a kedves ko- maaszonya. — Lássa-lássa, galambom komámasszony 1 mennyire rá kell az ember /
