Harangszó, 1924

1924-02-24 / 9. szám

— — 1924. február 24 gyerekének érni, akkor is, mikor nem akarja... Harmadnapra rá megkezdődött a* aratás s Csép Bindinének arra is rá kellett érni, hogy a legnagyobb dolog­időben a temetőbe térjen örök pihe­nésre. .. „Farsangnak ideje, dinom-dánom, hetedhétországra szóló vigalom; olvas­sunk tehát egy kevés egészségügyi intelmet is: A test fölösleges sanyargatása bűn, túltömése öngyilkosság. * Sohase egyél úgy, mint a puszták szörnyetege (az óriáskígyó) amely fa­lás után alig tud mozdulni. Ha érzed, hogy éhséged mull, hagyd abba a lakmározást, mert amit azon­túl eszel, teher; mely megköti a moz­gásodat és amelyet ezenkívül gyom­rod föl sem tud dolgozni. * Ne vond meg magadtól különösen azt, amiből a legtöbb kell és amit az Úr kegyelméből mindenütt ingyen kapsz: a tiszta levegőt. Nélküle sor­vad a test, de elfonnyad a lélek is. * KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Az amerikai Magyar Bányász Lap január 3-iki számában egy dörge­delmes vezércikket olvasunk, amely Szemtelenség főcím alatt az amerikai magyarság legnagyobb botrányáról és a Marcinkó-féle csomagszállító vállalat tizeiméiről elmélkedik. Ebből a cikkből egynéhány idézetet közlünk: »Emlékszik még mindenki, hogy a botrány mint kezdődött Marcinké plébános összegyűjtött vagy tizenkét­ezer csomagot, haza is szállította azokat és adott is a fennmaradt pénz­ből jótékonycélra egy pár százezer, vagy egy pár millió koronákat. El­számolni azonban nem akart a be­gyült pénz maradványával, mert nem merte beismerni, hogy amíg egyrészt itt és az óhazában úgy ünnepeltette magát, mint a jótékonyság önzetlen angyalát, addig igazában vámot sze­dett a jótékonyságon és ezreket ke­resett a csomagszállításnál. Megírtuk a legnagyobb őszinteséggel, hogy ezek a szeretethez címzett szállítási vállalkozások közéletünk leggyaláza­tosabb botrányai, pedig akkor még nem tudhattuk, hogy a kiábrándult magyarországi közvélemény milyen alapos kavarodást csinál e csoma­HARANQSZö. gokkal.« Hosszas és meglehetős go­romba fejtegetések után ezt írja az akció vezetőjéről: »Kellemetlen lett volna most újra odaállni a magyar közvélemény elé és beismerni, hogy tévedés volt az egész felfújt jótékony­ság, hogy tévedés volt a kormányzói kitüntetés, mert hiszen Marcinkó plé­bános keresett szépen és sokat kere­sett azon a szállításon, amelyért mint a jótékonyság angyalát ünnepelték otthon.« A bizanczi császár nagyon gyűlölte Aranyszáju Jánost, a konstantinápolyi püspököt nyíltsága miatt. Hogy az udvaroncok magukat kedveidé tegyék, azt tanácsolták a császárnak, hogy száműzze a püspököt s birtokait fog­lalja le, vagy pedig vettesse fogságba és égettesse, vagy ölesse meg. Voltak azonban olyanok, akik a püspököt nagyon jól ismerték, akik azt mondták a császárnak: „Mindez mit sem hasz­nál, mert a száműzetésben mégis megtalálja otthonát Istenben. Ha elveszed javait, úgy nem őt, hanem a szegényeket fosztod meg adományai­tól. Rabláncra fűzöd, úgy csókolni fogja láncait. Ha megölöd, akkor a halál megnyitja számára a mennyet. Csak egy mód van, mellyel öt sze­rencsétlenné teheted s ez az, ha öt valamilyen bűnre tudnád csábítani. Ami azonban nem fog neked sikerülni, mert semmitől sem irtózik annyira, mint a bűntől. “ OLVASSUK A BIBLIÁT! Miért olvasod a bibliát? Febr. 25. János 3.i»—sí. Nem elég, hogy olvasom, még azon is meg leszek leckéztetve, hogy miért olvasom a bibliát! — Óh, kedves lélek, nincs annyi levele a bibliának, ahányfélekép azt lehet olvasni. Azért ne ijedj meg, mert egy világosan áll: a bibliát olyan célból kell olvasni, amely célból Isten azt nekünk redelte „Legyen világosság!“ Ezzel a rendelkezéssel kez­dődik a biblia. Amely bibliaolvasást nem e rendeltetés vezet, senkisem vállalhat az­ért felelősséget. — Azért olvasod a bibliát, mert szereted a világosságát ? Febr. 26. Ezsaiás 34. í—n. Azt állapí­totta meg minapában egy pártatlan tudós, hogy mindenki elszámitotta magát a háború óta az utolsó tiz esztendőben, csak az igazi biblia-olvasók nem. Nem helyes, ha valaki politizáló prófétáskodásból olvassa a bibliát, de bizonyos, hogy sok világosság hull belőle a világ térképére is, hogy meg­érthessük annak való állapotát s benne Isten ítéleteit. Olvashatod a bibliát azért is, hogy jó térképed legyen a világ útvesztői­ben való kiigazodáshoz. Febr. 27. Zsoltár 119. so—10». Valami­féle haszonnal azok is olvassák, akik szép 69 mondásokat, meg nyelvezetet, világtörté­nelmet, meg életrajzokat tanulnak belőle, de igazi hasznát akkor fogod venni, ha azért olvasod a bibliát, mert az örökké­valóság ablakai nyitnak onnét feléd. Mennyi mentő, elevenítő, védő, vezető, gonoszt- gyűlöltető, Jézust-szerettető erők várnak ott rád, egeszen (ereád, ideig és örökké való életed számára s te megnyered a személyes biblia-olvasás legnagyobb hasz­nát : az Istennel való személyes viszonyok biztosítását. / Febr. 28. Máté 22.»3—ss. Jaj, de bor­zasztó, mikor valaki csak tudálékosságból olvassa a bibliát. VItatkozási tárgyakat, értelmi abszurdumokat keres össze belőle, vagy bizonyítékokat a maga kitalálta élet­bölcsesség számára s végül gúnyos kétel­kedő, örökös disputáié, vagy öntelt „pró­féta“ lesz belőle. Óh, aki így olvassa, hagyja abba, kezdje újra s most már alá­zatosan, minden lapján Jézustól vezetve olvassa a bibliát. Febr. 29 Róma 12 3—s Mi mindenre használták már fel a bibliát I Perekben és politikai beszédekben, színházban és név­napesti köszöntésekben. A bibliának egyik legkövetkezetesebb élő megbecsülője a bib'iát csak azoknak adná kezébe, akik átmentek a szoroskapun s életüket átadták Istennek. — Nem lehet lakat alá tenni a bibliát, de igazi olvasói nem hagyhatják szótlanul prédaként a Sátán kezén. A biblia Isten könyve, ne használja senki szellemi lakmározására és hatásvadászatra. A biblia Isten könyve azok számára, kik az övéi, — vagy őszintén vágyódnak a megfeszített és feltámadott Krisztusban övéivé lenni. Március 1. Lukács 4.1—4. A Lélektől vezetett embernek nem kell tanakodnia, hogy miért is olvassa ő a bibliát. Mihelyst megszületik bennünk az Isten szerint való új ember, mindjárt enni kér s ha nem kér, akkor még meg sem született; ha pedig már nem kér, úgy halott. Miért olvasom én a bibliát? Mert az Isten szerint való új embernek ez a kenyér. S miért olvasom a bibliát minden nap ? Mert a kenyeret nem lehet egyszersrnindenkorra magunkba tömködni. Március 2. I. Tim. 4.4—1« Nemrégiben egy gyülekezetünkben biblia-órákat kezdett a lelkész, de részvétlenség miatt be kellett szüntetni. Ata még sok gyülekezetünkben nem tudják, ini a biblia-óra. Ne gondoljuk, hogy csak akkor volt szükség rá, mikor még nem volt minden háznál biblia. A mai élő keresztyénségben vájjon tesz-e más nagyobb szolgálatokat naponként, mint az az ezer és ezer biblia-óra, melyet a föld minden táján ma is tartanak s épen ott, ahol legtöbb a biblia s annak személyes mindennapos olvasója? — Ki imádkoznék azért, hogy gyülekezeteinkben lehessenek biblia-órák; abban az egyben is, ahol megálltak I EGYRŐL-MÁSRÓL. A mindennapi életből. Aranykoronában vetik ki az adókat. A kormány az államház­tartás helyreállítása céljából törvény- javaslatot készített, amely szerint az egyenes adókat 1924 jan. 1 tói, a földadót pedig 1924. júl, 1-től arany

Next

/
Thumbnails
Contents