Harangszó, 1924
1924-02-24 / 9. szám
1924. február 24 HARANOSZÖ. 67 mindent átültessen a gyermek fejébe, amit ó maga tud, sőt a saját vagyoni állapotával sem törődött, hanem ha ideje volt, gyalog járta be az országot, hogy tapasztalatokat szerezzen és tudjon még többet tanítani. Egymaga tanított több mint 100 gyermeket, nem volt még segédtanítója sem. — Hogy az ilyen munkát végző ember mennyi hasznot hajt a nemzetnek, azt szóval kifejezni nem tudom. — Nekem az a szerencse adatott meg, hogy egy ilyen kiváló tanító működését éltem végig. — Nem tudom helyes politika volt-e az egyetemek fokozása és a falusi iskolák, a középiskolák háttérbe szó rítása. Mostanában panaszokat hallok az én vidékemen is, hogy a falusi iskoláknál megszüntették az államsegélyeket. Ezt nem tartom helyesnek és az a törekvésem, hogy ezen az állapoton, amennyire az ország helyzete megengedi segítsünk. — Mert szerintem, amikor — hála Istennek olyan nagy számú intelligenciával rendelkezik az ország, az alsóbb népréteg pedig ott marad a kis iskolák nélkül — akkor elsősorban arra van szükség, hogy a népünket neveljük, hogy Írástudatlan ne maradjon. — A külföldiek, kik itt járnak, egytől egyig elismerik, hogy annyira müveit, annyira tisztességes, annyira intelligens földmiveló népet sehol sem lehet találni, még a legműveltebb nyugati országokban sem, mint Magyarországon. fehér liliomot lát. öreg gazdáik korán elköltötték könnyű vacsorájukat és pihenőre tértek. Másnap reggelig nem tartottak igényt szolgálataikra, nem kérdezték, hogy a közbeeső időt hol, hogyan lölték alkalmazottjaik. Róza hát nap-nap után fölöltözött szépen, kifodorí- totta a haját és elment szórakozni a barátai és barátnői társaságába. Olykor csak a hajnal vetette haza s ki nem fogyott a dicsekedésből, milyen jól mulattak hol színházban, hol moziban, hol meg bálban. Hívta is mindig Böskét magával, ki köszöni meg azt neki, ha mindig itthon csücsül, mint egy apáca? De Böskét valami ösztön- szerű félelem mindig visszatartotta, mígnem egyszer mégis csak hajlott a csábító szóra. A saját hímzett blúzát adta neki kölcsön a Róza, aminek kivágásából elővirított szép fiatal nyaka és elmentek a színházba. Jaj, de csodaszép látnivalók voltak ott, ilyenekről Böske még nem is álmodott. Szép urak, kisasszonyok bohóskodtak, táncoltak, énekeltek és nekik szabad volt azt nézni, bársony zsölyében ülve. Kijövet meg fiatal urak csatlakoztak hozzájuk, kedveskedve beszélgettek velük és egy csupa-tükör kávéházba mentek. Kérdezték tőlük, hogy mit parancsolnak, kávét, fagylaltot, vagy theát ? — Böske azt se tudta, hova nézzen — És kinek köszönhető ez ? A tanítói karnak I — Születhet valaki valamire, de ha képessége nincs rá, nem tudja megszerezni, tehát valakinek kell azt adni, nevelni kell. — Ez a tanítói kar érdeme. Épen ezért én, mint a kormány tagja, azon leszek, hogy ne csak az elismerés szavait adjuk, mint ahogy eddig szokás volt, hanem adjuk meg annak a munkának az ellenértékét is, amit a tanítóság végez. Havasi fény. — Meyer K. F. Hogy vert e szív, dobbant c mell, Habár még vándorkedv emelt, Megtérve ha láttam felül: Havas ormán kék fénnyel ül A nagy csöndes ragyogás! Lélegzetem lett szaporább, Szívtam város gőzét, porát. A harcot láttam. Kérdtek én, Mit szólsz hozzá havasi fény, Te nagy csöndes ragyogás ? Nem kérkedtem veled hazám, Mégis szeretlek igazán! Lényem s költészetem felett Havasi fény izzik, lebeg, A nagy csöndes ragyogás. Mit tehetek érted honom, Míg rám borul a sírhatom ? Mit adjak, mi örök marad? Talán egy dalt, zengő szavat, Egy kis csöndes ragyogást! Kutas Kálmán. zavarában s messze eihuzódva az asztaltól kanalazgaita, amit elébe tettek. Pirosképü kisasszony jött hozzájuk s virágot kínált, az egyik gavallér vett is Bcskének egy bokréta nefelejcset és azt mondta, hogy a szemei épen ilyenek. Ez a fiatalúr mindig igen finoman beszélt Böskével, „kisasz- szony“-nak meg „kegyedének szólította és nagy hatással volt a tapasztalatlan leánykára. A nevét se tudta, a Róza se, ebben a környezetben nem szokás bemutatkozni. A ruhája után ítélve gróf is lehetett, de talán csak borbély- vagy szabólegény. A-tután már többször is elment a Böske az éjjeli kirándulásokra — buta kis pille, mely röpdös a láng fölött mígnem vesztét leli — és mind nagyobb lett a barátság az ismeretlen úrral. Már köves gyűrűt és arany fülönfüggőket is vett neki. Jaj, hogy az anya keze nem nyúlhat ki a sírból, hogy visszarántsa gyermekét, mikor tévútra lép ! Különösen vígan volt egyszer a társaság, külön szobába mentek mulatni. Volt sok gyümölcs, finom sütemény, még a cigány is húzta, s hosszunyaku poharakból habos bort ittak. Váltig unszolták Böskét is, noha nem szerette az édes italt, mert már az első pohártól zúgott a feje és ami azután történt, arról csak homályos emlékei maÉs mégegyszer a Luther-naptár. Aki egy fogalmat képpel úgy tud megmagyarázni, hogy a kép soha el nem mosódik, az jól tanít. A meddő vallási fanatizmus képére gondolok, amit a mi felejthetetlen, édesszavu mesélőnk Gárdonyi Géza festett elénk a Husszein Hasszán ünnep leírásában. Erre az ünnepre összesereglik Stambulban Mohamed hivő népe és a nagy körmenetben sorra jönnek a Perzsa föld papjai. Egymásba kapaszkodva az ucca két során sok százával taktusra lépnek egy végnélkül ismétlődő rövid melódiára, a mihez a Husszein-Hasszán-Husszein 1 Huhh I szöveget éneklik a szentek tiszteletére. Szinte borzadályos ez a felvonulás, azonban a legborzadályo- sabb, mikor a Huhh! kiáltásnál fél- ököllel a mezítelen mellüket verik és az ökölcsapások túlcsattogják még a dörgő kiálltást is. Allah dicsőségére kiáltásokkal, ökölcsapásokkal tönkresanyargatott tüdők. Kortörténeti adat lesz az eljövendő irodalomtörténet írás részére, hogy ennek a tisztatollu, szent szándékú nagy mesemondónknak az elmenetel« olyan rövidéletü emóciót tudott csak kiváltani ebből a mai nemzedékből és éppolyan kérész életű volt annak a láthatatlan embernek szentelt megemlékezésnek a hatása, amivel a nagy íróhoz méltó egy másik szellem Ravasz püspök szelleme áldozott Gárdonyi emlékezetének. A termékeny vallási fanatizmus égő lángjával. radtak. Ez azonban épen elég volt, hogy halálra szégyelje magát, és soha többé abba a környezetbe vissza ne kívánkozzék. A gavallérral különben úgyse találkozott volna — ismeritek úgy-e a pillangó szokását, mely otthagyja a virágot, ha kiszívta mézét? Böske elbukott. Szánalomrainéltó, bün- telen kis bűnös. Védtelensége, tudatlansága, és a rossz társaság okozta vesztét. Ne törjetek pálcát fölötte, mert ha a megbántott erkölcsi rend elégtételt kíván, megadta ő azt búsásan, fiatal életét hozva áldozatul. Mikor a Böske kis fiát egyik fővárosi klinikáról keresztelni vitték, épen akkor tették föl a másik oldalon a gyászszekérre az édesanya föstetlen koporsóját. Egy ilyen gyámoltalan kis féreggel már most mi történjék? A „Fehér Kereszt“ majd gondoskodik róla." Kiírnak a közeli falvakba, ki fogadna gondozásba egy újszülött csecsemet annyi meg ennyi meghatározott összeg fejében, közben pedig megállapítják, hogy Pintér Böske horgosi iíletőségü volt. Tudatják hát a horgosi elöljárósággal, hogy néhai Pintér Erzsébet törvénytelen gyermekének eltartása a községet terheli. Amennyiben nem óhajtja a csecsemőt ott a faluban elhelyezni, fizesse érte a szokásos díjakat. (Folytatjuk.)
