Harangszó, 1924
1924-02-10 / 7. szám
52 HARANOSZO 1924. február 10 dolmányból, amit öreg Büs Lajos szűrszabómester uram szabott rája. Volt ott nevetés, az asszony ügy rán- cigálta le az emberről a próbagöncöt: ilyen világ csúfját csinál keed a vásári nép előtt magából I Láttunk mi már ilyen történet frást, az ö kedvük szerint valót; amit elkövetett Szegfű Gyula; — össze ne tessék ám téveszteni a kedves, néh. való ozorai plébános úrral — Elbánt az a mi nagyfejedelmünkkel. 11. Rákóczi Ferenc nemes emlékével. Ki nevetett a könyvén, ki meg ráncigálta le a magyar lelkiről ezt a csúnya gúnyát. Megette azóta a moly. Nem is való másra és... a karaván csak halad. Hol van már a tavalyi hó, hol a Szekfü történelem könyve? Az a csúnya 1848 ! Felelős magyar kormány, a nemzetnek felelős! — Sajtószabadság. Mindenkinek egyformán szabad! Most már másnak is legyen jussa, kinyitni a száját, ha valamije fáj, valaminek örül ? Rendőr! — Jobbágyfelszabadítás 1 Ez meg éppenséggel — tisztességbe ne essék kár! — szöntelenség. Már se tized, se ingyen munka ? 1 — És most hegyibe még az 1848: XX törvénycikk is. Ezt már nem! Inkább gyűjjőn a muszka! És a muszka, csak emlegetni köll, már jött. De azért hiába ... a karaván halad. Nem mindenkinek van módjában hozzáférni ehhez az olyan sokszor emlegetett 1848: XX törvénycikkhez. Ide nyomatjuk. Olvassa el mindenki jól, tartsa fejben és adja továbbb! Él ne dobja senki! „Perecet hoz nekem édes-anyám a vásárról * * * Ugy-e, milyen szomorú látvány, mikor a vihar leverte a madárfészket és kicsiny lakói elnyúlva feküsznek a sárban, míg az anya-madár keserves csiripeléssel szálldoz körülöttük? De még ennél is szomorúbb, mikor a gonosz ragadozó a fiókák anyját ölte meg, s most ott gubbaszkodnak, éhes kis szájukat tátogatva, mert nincs, aki etesse, melengesse őket. Ilyen anyátlan kis madarak lettek a Rózái négy árvája is Pedig szerette őket az apjuk, de hát mit tudja azt egy férfi, hogyan kell bánni a gyerekkel, mi fáj neki, minek örül ? Különben is, öt lekötve tartotta szolgálata, legföljebb ha a hajnali és az esti-órákban téhetett valamit családja jobbvoltáért. Még szerencse, hogy a mások nagy szerencsétlensége résztvevő jóságot vált ki az emberek szivéből. Pintérékhez is eleljött egyik vagy másik szomszéd — vagy koma-asszony, valamelyes ebédet főzni, egy-egy kemence kenyeret sütni, egy-egy teknő ruhát kimosni. De minél inkább kitavaszodott az idő, annál inkább elmaradoztak a pártfogók, mert túlontúl sok A hon beszél. Vagyok: egy megcsonkított földdarabI Sorsom a múlttól messze ellökött. Határam büszke sziklákon meredt, Sötéten zúgó fenyvesek között. S e dicsőségből énnekem csupán Csak egy maradt: a könnyes bús magány. Vagyok: egy megcsonkított földdarab! Testemet megtépték kontár kezek. Ha vihar dúl, ha fegyver csörög, Nem ölelnek át a kéklő hegyek. Elrabolták védő bástyáimat Testemben csak a vérző szív maradt. Vagyok: egy megcsonkított földdarab! Egy élő halott! Kirabolt — szegény! Halálra kulcsolt sápadt kezemben, Hatalmas fegyver: az ősi erény. E fegyvert meg nem látják amazok ... Csak azt, hogy csonka földdarab vagyok! Hát az vagyok! — De érzem, egy napon, Feltámadok még, — él bennem a hit! — Ha majd a nemzet alkotó keze Belém formázza honfi álmait. — Az éjből akkor hajnolpir fakad S ép lesz újra a csonka földdarab! GYÖRIK GYÖRGY. 1848: XX. t.-c.: „2. §. E hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetekre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg. 3. §. Minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei köz- álladalmi költségek által fedeztessenek, s ez elvnek részletes alkalmazásával a ministerium az illető hitfele- kezetek meghallgatásával a közelebbi törvényhozás elibe kimerítő törvény- javaslatot fog előterjeszteni. munkája akadt mindegyiknek réten-mezőn, a saiát gazdaságában. Még legtovább kitartott Göndör Klári, a faragó-gazda leánya, aki biccentett egy kicsit az egyik lábára, de a szíve az helyén volt. Ez meg csak titokban mert jönni, mindig csak olyankor, ha Pintér János nem volt otthon. Megfésülte, megmosdatta a gyerekeket, kisöpörte a szobát, föltapasztotta a tornácot, tésztát is gyúrt sebbel- lobbai, de sohase mulasztotta volna el meghagyni a Bözsikének. El ne mondjátok édes-apatoknak, hogy itt voltam! Jó-érzése tiltotta, hogy ilyen módon fölkinálkozzék, óh, pedig de szívesen lett volna az árváknak édes-anyjuk! Csöndes, komoly leány volt, testi fogyatkozása tette ilyenné, pedig nem vetette a szemére senki. Csak egyszer — a vasárnapi iskolában — az egyik kamasz csufolódva utánozta a járását, de Pintér Jancsi pártjára kelt és csúnyául megverte a roszlelkü fiút. Azóta Klári a szívébe fogadta pártfogóját, vele nőtt ez az érzés évről-évre és csak a jó Isten a megmondhatója, mennyi titkos könnyet sírt a szegény leány, mikor Pintér János hazakerülve a katonaságtól, Nagy Rózáit vezette az oltár elé. Koncz Andrásné azért reájött a Klári járáskelésére — nem eshetett a faluban 4. §. A bevett vallásfelekezetek iskoláiba járhatás, valláskülönbség nélkül mindenkinek kölcsönösen megengedtetik. “ Hát ez a mi jussunk! Amint a világ minden muszkája ellenére is joga van a nemzetnek ahhoz, hogy neki feleljen a kormány mindazért, amit tesz; joga van ahhoz, hogy a sajtója utján a végére nézhessen annak, hogy mi fő a fazékban; joga van a gazdának ahhoz, hogy a maga portáján ő legyen az űr és semmiféle muszkája a világnak a jobbágysorba a pógárt visszaszorítani nem tudja: semmiféle muszka történelem- csinálás nem akadályozhatja meg azt, hogy mi protestánsok ebben az országban éljünk és — ez megint a legfájóbb a dologban! — meg is éljünk! — Csak ezzel ne jönnének! — mondják ők. . . ., de te karaván azért csak haladj 1 És halad, lassan, de halad. Az egységes kisgazdapárt — mi neked fáj, nekünk is fáj — örülne az 1848 as törvényekből annak, ami neki jó, — örömmel olvassuk, hogy — elhatározta, hogy a parlament elé viszi azokból a törvényekből végrehajtásra azt is, ami nekünk jó: a XX ast. Örömhír a mi egyházunk megterhelt híveinek, a szegény eklézsiáknak a szegény iskoláiknak, a szegény — különösen — városi papoknak és a szegények legszegényebbjeinek: az egyház öreg nyugdíjasainak, özvegyeinek, árváinak. A gazda kiadja egy kicsi részét a jussnak. semmi az ő tudta nélkül — s asszonyéssze! hamarósan ki is találta a dolog nyitját Szólt is a keresztiiának : „Hallod-e, elve- hetnéd ám a Göndör Klárit. Úgy vélem nem vetne meg özvegy-ember létedre se Jószivü, szorgalmas leány, már egy kicsi' benne van az időben is, épen ilyen kelteni az árváid mellé. A képe-állása se kellemetlen, azt a kis hibáját meg el lehet nézni.1 De János csak a fejet csóválta nag\ búsan: „Tudom, hogy a javamat akarj; keresztanyám, de nem tudom a Rózái kivetni az észemből. Sajnálom a gyerekei met mostoha-kézre adni!“ Mások is, többeket is ajánlottak, eg\ javakorbeli módos özvegyasszony mag üzent Pintér Jánosnak, hogy jó-szívve volna hozzá, Hajdú Gábor is előhozakodót újra a szemrevaló menyecskével, de Jáno csak nem tudta magát rászánni egy ujabl házasságra Pedig nagyon meglátszott már az asz szonykéz hiánya a ház táján, a gyerekei is kezdtek elzülleni. A Ferike majd bele fulladt a tóba amint egymagában ögyelgeti amíg a testvérei az isko ában voltak. Má még az uraság is szóválette. Egyszer azián — véletlen volt-c csupái vagy az ördög praktikája, az is meglehe hogy Hajdú Gábor csalafinta mesterkedés
