Harangszó, 1924
1924-02-10 / 7. szám
1924. február 10 BARANCiSZO 51 v felemelte, buzdította és minden akadályon át végül is győzelemre vezette. Lelkesedését azért, amit szentnek, jónak ismert, nem törhette le semmi ellenség. Azért kész volt szenvedni, meghalni és azon hitben, hogy az igazság, ha keresztre verik, eltemetik ismeg újra feltámad. Mély igazság rejlik János apostol e szavaiban: „Az a diadal, mely e világot meggyőzi: a mi hitünk.“ Az Istent kereső hitnek hatása kiterjed a népek egész lelki életére. A történet bizonyítja, hogy a tudománynak, művészetnek, költészetnek is a vallás adta meg a kiinduló pontot. Ez élesztette a szépnek, jónak, igaznak minél tökéle- tesb alakban előállítására a lelkesedést. Hol az anyagi javak bálványozása elfojtotta a hitet s az ehez fűződő nemes idealizmust: ott a lélek elveszti alkotó erejét s megkezdődött az erkölcsi, értelmi s az anyagi bukás is. A lélek a hit szárnyain túl emelkedve a múlandóság körén keresi az Istent, ki örökkévaló, teremtő és fentartó hatalom, szent és igaz s maga az örök szeretet. Ő nála találja legfőbb célját, melyre a megváltó e szavakkal emlékeztet: „Legyetek tökéletesek, mint a ti meny- nyei Atyátok is tökéletes“ és „keressétek mindenek előtt az Istennek országát és annak igazságát.“ A tökéletesedés az ésszel, halhatatlan lélekkel felruházott embernek Istentől elébe tűzött rendeltemár ki volt meszelve a konyha és az ágyon sorbarakva a szép, frissensült kenyér.“ „A sok a jóból is megárt“ — véli nagybölcsen Márton bácsi, „még az életrevalóságból is. Tíz napja sincs még, hogy jövök haza a mezőről — egy kis kukoricaszáram volt még a Kardos-dűlőben, azt vágtam le — hát nagy paskolást, csattogást hallok ám a kenderáztató vidékén. Uram- fia 1 Hát nem a Pintér Jánosné áll ott a vízben, térdig fölgyürkőzve? Előtte a kis szék, mellette a sajtár, és mossa a szapu- ruháját. Oda is kiáltottam neki: „No-no, hugomasszony 1 Foga van ám még az időnek, azért ha kiviggyant is egy kicsit a nap. Jobb lesz, nem kisérteni az Istent!“ De csak visszanyelvelt kurucosan: Nem érek én reá otthon vödörrel a kutból vizet meregetni, borogatni 1 Idekünn akkorra el is végzem a mosást. Nem vagyok ám én olyan gyönge-viola, hogy minden megártson!“ Pedig — ugy-e — mégis megártott 1“ „Még pedig alaposan I“ sóhajt föl az ura. Másnap már minden tagját fájdította, mikor pedig harmadnapra nem kelt föl az ágyból, akkor tudtam, hogy nagy baj van s szaladtam az urasághoz, hogy doktort hozasson. Meg is jött a doktor délrekelve, de a Rózái már akkor nem volt eszénél s a melle úgy sípolt, mint egy rósz fújtató. tése. A tökéletesbülés a tehetségei vei jól sáfárkodásban, az igazságban, a szeretet nagy parancsának teljesítésében vezérel ama magasztos célhoz : Isten országához, melyben az igazság diadala és a boldogság teljes. Ez a nagy cél földi életünkre is kitartó kötelességet állít elénk. Arra int, hogy mind a sirig istenfélelem legyen vezérünk, ettől el ne szakítson semmi önző, alacsony indulat. Az ó-szövetségben egy agg pátriárka a szülői háztól hosszú útra induló fiától e szavakkal búcsúzik: „Fiam az Isten holtig szemed előtt és szívedben legyen. Őrizkedjél a bűnnek engedni és Isten parancsa ellen cselekedni.“ Hogy a magas cél felé biztosan haladhasson az ember kell, hogy hitével Istenre támaszkodjék, hogy az mindig szeme előtt legyen s amit parancsol azt tegye és kerülje azt, amit tilt. Nemcsak Írott törvények tiltják a vétket. Van a lélekben is élő törvény: a lelkiismeret, ez Isten szava az emberben s Ítéletet mond szavai, tettei felett. „Az emberek segítségében a világ gyermekei jobban bíznak, mint Isten segítségében. Miért? Mert az embereket látják gyarló testi szemeikkel, Istent pedig hitetlenségük miatt nem látják. Isten dicsőséges hatalmas volta mintegy el van előlük fiiggönyözve. De mihelyt oszladozik a hitetlenség sötétsége, azonnal tapasztalhatják a kegyelmes Isten segítségét.“ „Tüdőgyulladása van — mondta a doktor — de talán kibírja, hiszen még erős, fiatal.“ Hát nem bírta ki. Pedig nehéz szívvel hagyta itt a gyerekeit, az utolsó szava is az volt: „Kicsiny cselédeim, ki visel ezentúl gondot tireátok?“ „A jó Isten“ — jelenti ki meggyőződéssel Márton bácsi — „ugy-e, a tisztelendő ur is milyen szépen megmondta a halottibeszédben 1“ Pintér Jánoson nem igen fog a vigasztalás és tovább fűzi szomorú gondolatait. „Megáll az eszem, mittévő legyek. Mind apró még a gyerek, nagy gondviselésre szorul. Ha csak a Bczsike volna legalább egy pár évvel idősebb 1 Nincsen se anyám, s olyas rokonom, akit idevehetnék, gazda- asszonyra meg nem futja kevés béremből. Ki süt, főz, mos, foltoz reánk!“ „Amondó vagyok —* szól közbe Törpe Sándor, aki igen körmönfontan szeret beszélni, „hogy nem kell kétségbeesni, mert az emberi sorsnak fordulatjai maguktól szépen eligazítódnak. Pintér sógor megszomorodott állapotának csak egy orvossága van, de arról beszélni még most nein célirányos —“ „Arra gondol — sógor uram — hogy újra feleséget vennék? Nem tudnám erre elszánni magamat —“ ... a karaván halad. A beharangozott klerikális történetírás minden hamis billentyű fogása mellett is, az orgona marad orgona, a magyar történelem marad magyar történelem, Kossuth Lajos marad Kossuth Lajos, 1848. sem lesz sohasem Kolonics érsek. Elmúltak az idők, mikor kegyes lelkek jámbor óhajtása szerint: »a magyart koldussá kell tenni, aztán katolikussá !« Fötisztelendő Szekfü Mihály plébános uram még ez ozorai Ünnepi misén sem volt rest Isten dicséretét egy megbotránkozó Elkotródj onnét 1 szózattal megszakítani, amit hatalmas hangján a kórus felé adresszált, mivelhogy a kántor olyan istentelenül hamisan kísérte a prefációt. Legfőbb ideje is volt, mert az öreg harangozó is megutálta már a kántor hamis játékától még az orgonafujtatót is. De hiszen jó az Iíten. A gyereket nem kell mindig úgy elzavarni a billentyű mellől, amire csintalanul rászabadult. Próbálja, próbálja Aztán az értelmetlen hangzavarban se másnak nincsen öröme, se magának. Megunja. Hál’ Istennek otthagyja maga magától is és ... a karaván halad. Hát csak Írassanak maguknak más történelmet 1 Csak szabassanak uj gúnyát a magyarra. Nem árt az annak. Hadd legyen, min nevetnie a magyarnak, mint a kölesdi vásáron, mikor először — de aztán utoljára is — próbálta magára a Weisz Ádány partékáját, kicsiny időre kibújván a „Pedig nehéz lesz elkerülni. Cselédember helyet se kap asszony nélkül.“ Hajdú Gábor — foglalkozására nézve utkaparó — főineszei: „No-né! nekem jut is eszembe egy szemrevaló menyecske. Épen illenék Pintér Jánoshoz — “ és ki tudja, mily irányt nem venne még a beszéd, ha nem épen akkor lépne be Koncz Andrásné egy tál pogácsával és reájuk nem támad: „Ejnye! nem szégyenük házasítani valakit már a felesége torán ? 1 Mpjd eljön az ideje mindennek. Persze hogy nem maradhat asszony nélkül, de ha majd arra kerül a sor, én tőlem kérjen tanácsot és ne kendtektól. Mert mind egy húron pendülnek, csak a külső formáját nézik a tehérnépnek és egy pár nyalka cipellő után a világ végére is elbandukolnának —“ A férfiak egykedvűen fogadják a talán meg sem érdemelt szemrehányást. „Asszonybeszéd —“ morogja egyik, de nem folytatják a vitát, amelyből úgyis aligha kerülnének ki győztesen. A bor is elfogyott már, nemsokára hát megszélyednek a torozók, az Isten oltalmába ajánlva a gazdát és házanépét. Nyugovóra tér az elárvult család is és az éji-sötétben csak a párjavesztett férfi sóhajtása hallszik és a kis Feri pityeg álmában:
