Harangszó, 1924
1924-12-21 / 52. szám
400 HARANOSZÖ. 1924. december 25 s mindenek felett az emberi szívekbe, melyek O nála nélkül oly üresek, oly boldogtalanok! Halk kopogtatással észre akarja magát vétetni, hogy már itt van, jön mint kedves vendég; hozza magával az életnek kenyerét és italát, hozza a tiszta élet boldogságát, a hűség jutalmát: a békességet magunkkal, Istenünkkel. Ha nem veszik észre az ö csendes kopogtatását, akkor erősebb hangot használ, zörget, mint sebesen zűg<5 szélnek zendülése, a fájdalom, a csapások, veszteségek, a remények összeomlásának hangjaival a kemény szívek ajtaján. Volt idő. mikor eget-földet rázd viharok, világkatasztrófák rettenetes robajában jött hozzánk az üzenet: ajtód előtt állok és zörgetek. S a szívek olyan nehezen akarnak megnyílni Előtte! Mert az ajtóban megrozsdásodott zárak, akadályok vannak. Ilyenek: a bűn kemény kérge a szíveken, a mammonimádás, a lelki elbizakodottság, a farizeusi gőg, mely nem érzi szükségét a megváltásnak, ilyen a kishitűség, az önmagával való meghasoníottság, melynek már minden mindegy... De ezeket az akadályokat olosz latja az ő Igéje. Ha valaki meghallja az én szómat, megnyitja az ajtót. Kétezer év óta szólja a bűnbánónak a bocsánatnak igéit, melyek a kemény szívet töredelmes szívvé alakítják, melyek a pénzimádóknak azt mondják: minden gonosznak gyökere a pénznek szerelme, melyek az elbizakodott- nak eszébe hozzák: ha mindent megtettünk is, csak haszontalan szolgák vagyunk, melyek vigasztalják a kis- hitüeket: ne félj, csak higyj. Akik meghallják az ő szavát és megnyitják az ajtót, azokhoz bemegy és velük vacsorái... Nem kell több, minthogy onnét az ajtóból, a szívünkből egy gyenge fény, egy kis vágyódás, bizalom, szeretet vetődjék az ajtó előtt álló Jézusra, már Ő bemegy oda s csodálatos világossággá, melegséggé, tüzzé változtatja azt a kis fénysugárt s letelepedik ott és velünk vacsorái. .. Megosztja velünk az aggodalom könnyel sózott kenyerét, édessé teszi az árvának panaszos falatját, borrá változtatja a vizet, megsoka- síija az áldozatkészség kenyerét. — Vacsorái velünk, mint az emmau3i vándorokkal a reménytelenség éjszakáján, mint a bűnbánó Zakeussal, kinek házába az üdvösség költözött, királyi menyekzőt szerez az utonjá- róknak, a tanítványoknak adja az ő szent testét és vérét, melyben örökélet van s bűnök bocsánata. Ezt akarja velünk is, mikor a csöndes karácsonyestén ajtónk előtt áll és zörget. Az ő halk szavára keljen bennünk hozsánnás ének: Kitárom Előtted szívemet, házamat, Térj be most énhozzám én édes Jézusom. Örömöm ha lészen, Tenáked hálálom, — Ha szenved a lelkem, Nevedet sóhajtom. Sohse lesz előttem feledve míg élek, Hogy Te vagy énnekem ut, igazság, élet. Előfizetőinkhez. Lapunk karácsonyi számához mindenki részére kivétel nélkül csekk- lapot mellékeltünk. Egyrészt az előfizetés megújítása céljából, másrészt, hogy a karácsonyi ünnepek s az évforduló alkalmából ki-ki egy kis áldozatot hozzon a Harangszóért, azért a sajtóért, mely minden porcikájában evangélikus és magyar; az egyén, a család, az anyaszentegyház, a társadalom boldogulását munkálja egész lélekkel. A Harangszó előfizetési ára az új negyedévre marad a régi, azaz január— márc. hónapokra csekély 18.000 korona. A Harangsző ügyét újból olvasó- közönségünk megértő szeretetébe, jóindulatába, pártfogásába ajánlva, vagyunk testvéri üdvözlettel a HARANGSZÓ kiadóhivatala. Mesék. Irta: Farkas Mihályné. 1. A cserépkorsó. Egy kis cserépkorsó fönnállt a polcon, és mert készítője annak idején aranymázzal vonta be, valósággal aranynak képzelte magát. „Csak tisztelettel bánj velem —“ inté a szolgálót „és mindig a középre állíts, mert nekem a főhely dukál. Én nagyon előkelő családból, a magas Uraiból származom, fényes rokonságom el van terjedve az egész világon és mindenütt nagy megbecsülésben részesül, engemet sorsom — sajna! — ily méltatlan környezetbe vetett!“ És csakugyan hódolattal állták mind körül a rátartós művirágok, takaros csecsebecsék..,.^^ fényes üveg-poharak, >4ftert rendületlenül hittek arany reítában. CsupánVgy kis gnóm képviselte az eredendő kételyt, és alattomban fintorképeket vágott. Egyszer aztán, hogy hogy-nem történt, törtilgetés közben kicsúszott a kis korsó a cseléd kezéből és a padozatra hullván, ezer darabra tört. Akkor aztán kitudódott, hogy csak silány cserép. Egyik-másik képzelt nagyságot, ki a világon aranyszámba megy, ha egy kicsit megkoccintanák, bizony-bizony ilyenképen járna! 2. A harinelin. Egy menyélke — abból a kényes, hófehér fajtából, amiből a királyok palástja készül — valahogy egy mezei egér lyukába tévedt és mivel hogy már ott volt, hát ott is maradt. Eleinte nagyon szerencsétlennek érezte magát a szűk helyen és régi hazájának emléke zavarta álmait, de ahogy telt-múlt az idő, úgy halkultak el vágyai s szűkült látóköre, s mire újra tavasz lett, már így szólt az árokparton sütkérező ürgéhez : „Látogasson meg, szomszéd- asszony, nézze meg a palotámat!“ így nőnek, vagy törpülnek igényeink, a környezethez mérten hova bennünket végzetünk helyez. 3. A labda. Egy tarka-barka, nagy pohos labda hivalkodott a gyerekszobában. Noha csak széllel volt bélelve — vagy talán épen ezért — igen fölfujta magát s nagy tekintélyre tett szert, mert aki tiszteletet követel magának, annak azt a legtöbbször meg is adják. Hogyha mozdult, valami titokzatos zörgés hallatszott a belsejéből, s ezen a réven kívánt mindeneknek föléje emelkedni. „Hallgassátok csak“ — szólt és egyet-egyet lódított magán — „miféle csodálatos kincsek rejtőznek az én bennsőmben. Talán gyöngyök, talán drágakövek, mindenestre valami ritka, földöntúli adomány —“ Ezt belátta még a bárdolatlan mackó is, pedig csak egy üvegszeme volt, a másikat kikaparta a kis Vilmos minapában, a bamba Paprika Jancsi réztányérját összeverve csodálta őt, a bádog libák pedig, amint úszkáltak a mosdótál- ban, összebóllogattak: „Haj, haj! Ki tudja, mi lakik a labda nagyságos úr hasában! Bizony, nagy szerencse reánk nézve, hogy az ő kartársai lehetünk!“ A kis Vilmost azonban nem hagyta nyugodni a kutatás ősi szel-
