Harangszó, 1924
1924-01-20 / 4. szám
28 HARANOSZO. 1924. január 20. a műveltség azon kor összes népeire. Nem mondunk sokat, ha azt mondjuk, hogy eltekintve korunknak a természettudományok technikai s filozófiai gondolkozás tekintetében való fölényétől, a Kr. e. 4—2. évezred Babylonja nem igen állott mögötte. Ez a tény okozta, hogy egyes túlzók — panbabylo- nistáknak szokták őket nevezni, mindent tőlük eredőnek akartak odaállítani. Közbevetőleg említem meg, hogy e kérdés ránk nézve annál érdekesebb, mert kitűnt, hogy a babyloni kultúrának tulajdonké- peni megteremtői a szumirok voltak, — ránknézve már jórészt történetelőtti időben — s ezzel nem sémi, hanem uralaltáji népcsaládba tartozók, tehát azon családba, amelynek egy késői ága a mi magyar népünk is. Fajunk, melynek nyugat kultúrája olyan sokat köszönhet, az emberi műveltség első fáklyavivő népének unokája. És ezért a hála Trianon lett. E keleti kulturnéppel is sok szál köt össze bennünk, annak ellenére, hogy elmúlt, megszűnt annyira, hogy régi dicsőségük emlékeit mélyen a föld alól kell kutató szorgos kezekkel felszínre hozni. Az e korból átvett maradványok is eredetileg a vallással függtek össze. A régi korok emberénél ez sokkal nagyobb helyet foglalt el, mint sajnos a mai kulturembernél — bár az átöröklött maradványok vallási jellegüket szinte egészen elvesztették. A goromba Zieten. Zielen, a hétéves háború legvitézebb huszárgenerálisa, a liegnitzi, torgaui és leutheni hős egy alkalommal kitért királyának, a gúnyolódó természetű nagy Frigyesnek meghívása elől. Az öreg huszár illő tisztelettel kérte a királyt, hogy mentse fel a lakomán való részvétel alól. — Nem jöhetek, nem is jövök. Ma nagypéntek van és én úrvacsorához járulok. A legközelebbi lakomán megjelent. A kivilágított terem gyertyái alatt magára hagyatva állt az öreg. A király megjelenésére váró társaság távoltartotta magát tőle. Senki sem akart a király kegyéből kiesett hős közelében sem lenni. Megjelent a király. Nagy kék szemeiből a csufondáros ördög villogott Zieten felé. — No Zieten! Hogy esett a nagypénteki lakoma? Jó emésztéssel emésztette meg az Úr testét és vérét? Zieten nyugodtan megvárta amíg a királyi tréfára kitört röheje az udvaroncoknak elült és még távolabb lépett tőlük. Azok is tőle. — Felséged tudja, hogy ez az ősz fej ma is épúgy Felségedé, mint volt Liegnitznél és Torgaunál. De Felséged felett áll Ő, akiben én hiszek és akiből gúnyt nekem ne űzzön senki! Mikor a leutheni csatatéren azon a hideg éjszakán a király gránátosaival azt énekeltük: lm hálát mondunk néked Isten, hol volt akkor a csufondároskodás ? Huncuthoz illő eljárás megtagadni a szerencsében Azt, aki mellénk állt a bajban. Már bocsásson meg nekem Felséged! Hiszen hozzá voltak szokva az öreg katona gorombaságaihoz, de lehuncutolni a királyt! ? Az óra ketyegését lehetett hallani. A kék szemek forogtak, de a torgaui győzőnek mindegy volt: golyók fütyülése, kardok csattogása, a király dühe. Nyugodtan nézett szemébe mindennek, prémes mentéjére csendben peregtek alá a szomorúság könnyei. Szegény király! Ezt a szomorúságot nem birta ki nagy Frigyes. Történelmi mankós botjára támaszkodva odabicegett öreg hőséhez, balkezét a vállára tette: — Boldog Zieten! — szólt. Aztán karjába öltötte karját: — Nem történik meg többé! — és király volt megint. A király pedig úgy nézett végig a többin, hogy azok ijedten húzódtak kifelé. Itt ma lakomára csak Zietennek terítettek és egy királynak. -mm— Pro dotno. Osztályos társa életemnek, Te jóban, rosszban hű barát: Az este íme bontja szárnyát, Mily hangulatban lel ma rád? Sokat dolgoztál reggel óta Ma is — tudom — mint rendesen — Csöndes vízparton álmodozva Te jutsz eszembe kedvesem. Robotban telt el ifjúságod — Ez az, mi nékem fáj ma is. Hajszolt, rövid és nyugtalan volt Az éjszakáid álma is. Gondod nem egyszer fönt virrasztott, Míg mi aludtunk csendesen — Két kis leányunkkal messze, otthon, Mit csináltok most kedvesem ? Zeng itt a tücsök cirpelése, A fák között meg kél a hold: Az égbolt mélységes vizében Sárgán sugárzó, méla folt. Titokzatos király az éjben; Emelkedik fönségesen . . . — Felejtsd a bajt c fényes estén, Lesz még máskép is kedvesem! Puszták magányán, holdas éjben, Hull rám a balzsam, hull a csend: Az égen szikrák, hallgat, A fűben tücskök ezre zeng. Percek varázsát őrzi lelkem, Ne vesszen el egy cseppje sem — A hangulat szent, tiszta kelyhét Érted ürítem kedvesem! VARSÁGH JÁNOS. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A pécsi katholikus egyházmegye hívei már január elején tizenkét millió koronát adtak össze és küldtek el a kölni érseknek a német nyomorgók felsegitésére. Megelőzték az evangélikus gyámintézetet a szeretet munkájában De a nemes verseny még áll Utánuk! Ez legyen a kultuiharc iránya! Nem ám az, hogy ki tud a másiknak vastagabbat mondani. Az virtus. Ez nem az. —mm— * Az a gyülekezet, amely eladatlanul küldi vissza a Luther-naptár példányait, méltó párja annak, amelyik nem tudta szavazatát leadni a kerületi felügyelőválasztásnál. A közönyösség okából még erre az alkalomra sem lehetett összehozni az egyházközségi gyűlést Ugyan mivel töltheti a napjait ott az, akit az oltár tüzének élesztésére, táplálására hivott el az Úr? Gedeon kétszer is kért próbát az Úrtól, hogy ó-e az elhívott. Az éjszakába kitett gyapjufürt legyen harmatos, mikor szaraz minden Az éjszakába kitett gyapjufürt legyen száraz, mikor a miazmas páráktól nyirkos minden. A ti leiketek kiégett a szárazságban, a ti leiketek nyirkos a környezetetek nyirkos, gyilkos párá/atától. Kérjetek ti is próbát az Úrtól, hogy ti vagytok e, akiket elhívott. Itt az alkalom. _h. _8. * Nem mintha pragmatikus hozzá-
