Harangszó, 1924
1924-08-10 / 33. szám
252 ___________ _ s ötétség fiai, kell, hogy a világosság fiai legyetek. Beszél a sötétségről, a sötétség erkölcsi veszedelmeiről, a kisértésről, a különböző bűnökről, majd a világosságról, a tisztaság és jóság boldogságáról. Azután ismét felhang zik a cserkészek ajakán az ének. Az izzó zsarátnok már kiperzseli a tábortűz ágya szélére rakott gyepkockát, mikor elhangzik a vezényszó : Imára ! Néhány perc alatt feszes sorban áll az egész csapat. A csapat előtt imára kulcsolt kézzel áll Ittzés Mihály segédtiszt s egyszerű csendes hangon elmondja az imádságot: Miatyánk ki vagy a mennyekben I... Minden kéz összekulcsolődik és minden fej előre hajol. Hány gondolat szállott Istenhez és megnyugodott az ö kegyelmében... Azután még egy gyülekezésrehivás. Tisztelgésre szól a vezényszó. Feszesen áll az egész csapat és tiszteleg a zászló előtt. Az árbócról pedig lassanként leszáll a zászló, a segédtiszt összegöngyöliti s feszes léptekkel viszik megőrzésre a sátorba A püspök és felesége az egész vendégsereggel együtt este tiz órakor távoztak a táborból s Alsódörgicsére mentek, hol Jónás Lajos lelkész családjának voltak szívesen látott vendégei. Másnap vasárnap a püspök Alsó- dörgicsén a templomban prédikált a közelről és távolról összesereglett híveknek, majd a délutáni vonattal visszatért Szombathelyre. Gyüjtsünk előfizetőket és adakozzunk a „HARANGSZÓ“ fenntartására. szer csak megszólal az öreg harang. Kong- bong, először nehézkesen, egyenetlenül; szinte már megijedtem, azt hittem, tűz van. De nem. Csak az elején kongott a harang. Aztán szép simán, zengőn búgott: bim-bam ... Mi lehet az ? — gondoltam. Hiszen ma nincs halottunk 1 Más egyébről se tudok. Ugyan mi juthatott eszébe az öreg haran- gozónak ? Vettem a kalapom. Utána akartam járni a dolognak. Odaérek a toronybejáróhoz. Hát látom ám, hogy a Jóska gyerek, a Péter gazda 11 éves fia huz/a nagy erőlködve a harangot. Szinte már meg akaitam haragudni. De nini, a Jóska sir. Két szeme be van hunyva, se lát, se hall, két orcája ki van pirulva s csak úgy csordogál végig rajta a könnyű. A harangkötelet pedig kis teste egész súlyával húzza — húzza. Ejnye, de furcsa. Nem szóltam semmit. Meg akartam várni, mire abbahagyja, vagy engem észrevesz. De nem hagyta abba; észre se vett. HARANCISZO _______ E gy derék munkás gyönyörű kitüntetése. A pécsi első bőrgyár részvénytársaság igazgatósága nagyszerű módon juttatta kifejezésre a derék jó munkása iránti elismerését. Az ország ezen egyik legrégibb és legnagyobb Üzemű bőrgyára legutóbb 4 ú. n. munkásjóléti termet és egy dísztermet építtetett; természetesen nem kímélve az anyagi áldozatokat, a legszebb felszereléssel ellátta. Mindenik teremnek felírása egy egy kiváló férfiú emlékét hirdeti: gróf Széchenyi Istvánét, Petőfi Sándorét, Zsolnai Vilmos, a világhírű magyar majolikagyárosét, Höffler N. Jánosét, e gyár megalapítójáét. Mindezen dicső emlékű férfiak neve mellett ott ragyog az egyik terem felirásakép Femengel Mihálynak, a gyárnak 40 évi hű timár-elömunkásának neve. Fernengel Mihály szorgalmas templomlátogató is és a pécsi ev. egyháznak régi kipróbált hűségű presbytere. Gratulálnunk kell a gyár vezetőségének, amelynek ilyen helyes érzéke van a becsületes munkás érdemeinek méltó jutalmazásához, de szívből örülünk Fernengel Mihálynak, a derék munkásnak, kedves bitsorso- sunknak e páratlan kitüntetése felett és kívánjuk, hogy még soká legyen élő példája a hű munkásoknak. „Egy vidéki városkában esőért imádkozni gyűltek össze a hívek, mert már mindent k&áraztatt a nagy szárazság. Egy kisleányka hatalmas paraplét hozott magával. Az emberek csodálkozva kérdezték : — Minek az esernyő, kisleány, hiszen hetek óta nyoma sincs az esőnek. Szólnom kellett neki, mert hiszen csak nem hagyhatom ok nélkül harangozni. — Mit csinálsz, Jóska? Megijedt. Eleresztette a harangkötelet. A harang megint kongani kezdett, magamnak kellett eláliitani. — Hát mért harangoztál, Jóska? A fiúból kitört a zokogás: — Édes anyámnak .. . nem tudtunk virágot venni a koporsójára . .. mások adták ... a virág helyett. . . meg az egyháznak .... Homályos lett a szemein, de mosolygott a lelkem: — Hát ezért? — Igen ... emlékbe ... mert nem tudtunk semmit adni... — Jól van fiam, — de az én torkomat is fojtogatta valami, — menj csak most szépen haza. Aztán imádkozzál... Aztán légy mindig jó fiú ... Édesanyád emlékét ezután se feledd . .. Tisztelem édes apádat.. . Megáld még az Isten titeket 1 .. . 1 **24 sugusztus >0 — Igen, de hát nem esőért Imádkozni gyűltünk egybe? Kedves olvasóm, Téged is megszégyenített- e ennek a kisleánynak a hite?“ Az üres templomi padokhoz az egyszeri lelkész ezt a beszédet intézte: Először megdicsérlek benneteket három okból. 1. Mert mindég jelen vagytok az istentiszteleten, akármilyen idő van is. 2. Mert jól viselitek magatokat, nem tekingettek jobbra balra, nem köhécseltek, mikor már nagyon hosszaljátok a prédikációt, nem is ócsároljátok a papot. 3. Mert soha nem irigykedtek, civakodtok, susároltok egymásra. Ezt pedig egyiket sem lehetne a gyülekezetnek minden tagjáról elmondani. De meg is dorgállak benneteket három okból. 1. Mert siketek vagytok. 2. Mert érzéketlenek vagytok. 3. Mert élettelenek vagytok. Ezt pedig a gyülekezetnek sok tagjáról szintén el lehetue mondani. „Egy ifjú 3 üveget örökölt csodálatos tartatommal. Ha a 3 üveg tartalmát egymásutána halottra öntik, annak élete vissza tér. — Évek után az ifjú meghalt. Szolgája, kinek halála előtt pontos utasítást adott a folyadékok használatára nézve, hogy urát újra életre kelthesse, reá öntötte az egyik üveg tartalmát s lm csodák csodája, a halott felnyitotta szemeit és körülnézett. Ezután a második üveg tartalmát is reá öntötte és a halott ágyában felült, sőt így kiáltott fel: „Töltsed, töltsed ki a harmadik üveg tartalmát is.“ A szolgát a borzalom és rémület annyira elfogla, hogy reszkető kezeiből kiejté a harmadik üveget, mely eltört. Ura pedig újra elalélt s az éleinek minden nyoma eltűnt belőle. Sokan hisznek Istenben és a Fiúban, de a Szent Lelket elűzik, s a halálban maradnak." KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Budapesten, a Bazilika előtt összeesett nem is olyan nagyon régen egy férfi. Nyomorék testét foszlott, kopott katonaruha fedte, mellén pedig, amint ott vonaglott az aszfalton, minden rándulásánál megcsördültek a vitéz- ségi medáliák. Néhány ember pár percre megállóit előtte, közönyösen, fásultan nézte vonaglását, aztán tovább ment. Hiszen a pesti utcákon ma nem ritkaság az összeeső ember. Csupán a rendőr, szép szál, barna magyar legény hajolt föléje s szeretettel, részvéttel nézte a szenvedő hőst. Közben a rokkant magához tért. A
