Harangszó, 1924
1924-07-13 / 29. szám
1*24. jűliUA 13 RARANQSZO '227 A nemzeti érzés a protestáns kor (1626—1606) irodalmában. (Részlet egy nagyobb dolgozatból.) Irta : R. B. Mohács véres gyásza után nagyot változott, siralmak keserves sorozata lett a magyarság élete. Az események s a reformáció elterjedése a magyar lélekre is nagy hatással volt. A kor eseményeit, külső képét ismervén, ezekből következtethetünk a kor lelkére a XVI. század magyarjának hangulatára s így, még mielőtt tanulmányoznánk, költészetére is. E költészet alaptónusának a rengeteg csapás, szenvedés következtében kesergőnek, panaszosnak, — a pro- testántizmus gyors elterjedése folytán pedig protestáns jellegűnek kell lennie. A lelkek még mindig telve vannak Istennel, főérzésük a vallásosság, az új szűz Máriát, szenteket, pápát, kolostort nem ismerő, protestáns színezetű vallásosság, melyben — a porszem embert a végtelen Istennel állítván szembe, bizonyos komor hangulat uralkodik s mely — főtápláléka a biblia, különösen az ótestamentom lévén, telve van ótestamentomi képekkel, hasonlatokkal, szellemmel. A nemzeti érzés még nem jelenik meg külön, önállóan, hanem a vallásos érzéstől áthatva. Nem is lehet más„Már pedig azt rosszul tudod Mariska“ vegyül komolyan a társalgásba a kis Hedy „mert én akár a képeskönyvemben is megmutathatom neked, amint berepül a kéményen a gólya és csőrében hozza a kis babát, meg a cukrászkirakatban is láthatsz ilyent csokoládéból.“ „Már pedig mégsem a gólya hozza, hanem a Halvák-néni. Mikor a múltkor a mama beteg volt és minket kiküldtek a konyhába, hogy ne lármázzunk ottbenn, egyszer csak jött ám nagy sebbel-lobbal a Halvák néni egy nagy tarsollyal a karján és alig hogy belépett a szobába, nagy sivalkodás hallatszott és a papánk kijött és azt mondta nekünk, hogy kis testvérünk született Bizonyos, hogy ebben a tarsolyban volt az Évike. Később aztán be is mehettünk megnézni. Azt látnátok csak, hogy milyen cukros kis csöppség! Pirinyó szája mindig nevetésre áll s a fényes kis szemével pillogat még százszor szebben, mint a Hedy Hajas-babája.“ „Jaj, te Mariska 1 Neked úgyis van már kis testvérd, mit gondolsz, nem adnátok el nekünk az Évikéteket?“ Nem, Helénkém, a világért se! Magunknak is nagyon kell. Ki feküdnék akkor a bölcsőben, hisz a Jóska már kinőtt belőle. Meg aztán az édesapám azt mondja, hogy minden jóravaló ember legalább hatot álképen, hiszen a kor magyarja is közvetlen az Istentől származtat mindent s a költők, illetve verse- lők majdnem kizárólag az egyház emberei, papok, vagy iskolamesterek. A reformátorok templomi énekekül zsoltárokat fordítanak, de közülök különösen azokat választják ki, melyek ráillenek a magyarság helyzetére, melyekben a zsoltáros „bűnei ellen panaszkodik“, de az Istennek kegyességében nagy erősen bizik, (Szegedi István VI. psalmus) bajait kesergi el s ellenségei ellen esdi az Úr oltalmát. Nagyon sok ószövetségi történetet is versbe szedtek, nemcsak vallásos, hanem nemzeti okulásul is, épen azért ezek közül is azokat kedvelik, melyek a mi sorsunkra emlékeztetnek, melyekben a bűnös zsidó népnek, vagy egyeseknek bűnhődéséről, megérdemelt szenvedéséről s a megtérés után a megszabadulásról, az Isten ostorául szolgáló ellenség megalázásáról, megsemmisítéséről van szó. Ilyenek különösen a Dávidról és Góliátról, Makhabeusról, Holofernesről s Judit asszonyról, s Gedeonról szóló történetek. így pl. Dézsi András 1549-ben megénekli Judás Makhabeusnak a zsidók nyomorgatóin Izrael Istenének segítségével aratott győzelmét, mint maga mondja: „Példájául csak mondjuk ezt a községnek, Hogy tanúság lenne fejedelmeknek.“ lit maga helyett, hogy el ne fogyjanak a magyarok. Mi pedig még csak öten vagyunk. Hanem a vice-bácsiékhoz tegnap két kis babát vitt a Kalvák-néni, mind a kettőt megtartották, talán azok eladnák az egyiket, mert a vice-néni úgyis mindig panaszkodik, hogy elfogyott a pénze.“ „Mafd megkérem a papát, hogy tudakoljon utána.“ Ebben megállapodnak, s mivel kisgyerekekről van szó, elhatározzák, hogy keresztelőt rendeznek. A Mariska rongyfejü babája épen kéznél van, azt betakarják egy fehér köténykével s Hedyke komának ajánlkozik, e szerepet azonban vitássá teszi neki a többi kis leány, kik a keresztelő hírére a közelből összeverődtek. Már-már civódás lett a dologból, aminek a csepü- haju Sáribaba vallotta volna kárát, ámde Mariska fölvilágosítja a vetélkedőket, hogy többen is lehetnek komák ás mindannyiok nevére keresztelhetik. Így hát békésen párbaverődve megindul a menet az időjósló házikó felé, amit kápolnának léptetlek elő. Oldalvást billeg nagybüszkén a Mariska, ő, a bábaasszony, a Jóska, meg a sekrestyés. Egy sereg fiúcska csufolódva nézi őket. „Milyen buták ezek a leányok a bábuikkal —“ botránkozik a Gyuszika, miközben pattogatott kukoricát szemezget a zseHosszú intelmet fűz az elbeszéléshez a nép urainak s általában a magyar népnek: „Csak hagyjunk el immár sok gonoszságot, Tészen Isten velünk sok irgalmasságot, Megszabadítja jó Magyarországot, Megépíti ez nagy sok pusztaságot.“ Szlárai Mihály, Tolna s Baranya reformátora, Holofernes és Judit asszony ismeretes históriáját szedi versbe (1552.) tanúságul toldva hozzá, hogy mi is bizzunk Istenben, akkor: „Megszabadít minket minden ellenségünktől.“ Judit asszony hősiességét a maga módján megénekli Tinódi Lantos Sebestyén is, mert: „Keresztyénök, ez jó példa tinéktök, Ha parancsolat szerint ti élnétek, Minden ellenségöt megverhetnétök.“ A derék lantos ugyanazon célból írja meg Dávid győzelmét Góliáton, hogy a keresztyén magyar az „ó törvénből hadakozni tanuljon.“ A magyar nemzetnek a zsidó nemzettel, mint Isten választott népével való párhuzamba állítása egyidejű a reformáció elterjedésével. Már a legelső protestáns szellemű verselők egyike, Farkas András kiadott egy terjedelmes verset (1538), melyben a zsidó nép egész történetét korok szerint párhuzamba állítja a magyarság történetével. Gazdag országot, jó fejedelmeket adott Isten mindkét népnek; mikor elfordultak tőle, erősen verte őket, pogány népeket küldött rájuk stb. béből. Az imént cserélte egy darab tortáért egyik mezítlábas pajtásától; az édesmamája kétségbeesnék, ha látná, milyen poros csemegén lakmározik az egyetlen fiúcskája. Nem is csoda, ha így lenézi a Gyuszika a kis leányokat játékaikkal együtt, mert hisz ő már nagy legény, a második elemibe jár. Nem is lebzselhetne itt a sétatéren hasonszőrű barátaival együtt már a délelőtt folyamán, de ma éppen az igazgató ur nevenapja van, ami szünetet és szabadságot jelent, amit ők okosan felhasználnak. Az „orronverősdi“-be már beleuntak, a Jenőke automobilját — gazdája tiltakozása ellenére — szétszedték, hogy megtapasztalják, mi van a belsejében, most háborúra készülnek. Csak az a baj, hogy szerb egy se akar lenni, tudván, hogy a magyarok okvetlenül elpüfölik őket és a fővezérséget is mindenki magának igényli, de alkalmasint a Sanyi nyeri el azon a címen, hogy neki egy valóságos — bádogból való — kardja van. Erről folyik most a vitatkozás. Napestig elnézem ez emberfiókákat; játékaikban sajátos természetük, jövendő életsorsuk képe tükröződik, de íme — amott uj megfigyelni való kínálkozik. Szerényen meghúzódva a távolabb eső padok egyikén viharvert aggastyán pihen.
