Harangszó, 1924
1924-07-13 / 29. szám
lib a félbenmaradt asztagra a készülő zápor miatt tetőzetet hozni vasárnap egész életén át soha, de soha nem engedett, egy negyed házrészből egész házat, csekély tíz hold földjéből másik 2 X 10 holdat szerzett. Tehát nemcsak hátrány nem érte azért, mivel hat napon át végezte minden dolgát, hanem bőséges, reménységén felüli áldás is szállt reá a Teremtő kezéből. Szívleljük ezt meg, cselekedjünk mi is hasonlóan! Szent könyvünknek egy másik utasítása, melyet szintén ajánlatos volna megszívlelnünk e nyári időszakban, a yasárnapi nyugalomra kötelez és mindennemű munkától való tartózkodásra int a hetedik napon. Akik vonakodnak ezt teljesíteni az Istennek kedvéért, hát teljesítsék a maguk jóvoltáért, egészségükért s akinek kedves ez a földi élet, ne vegyen vasárnap dolgozó eszközt a kezébe, mivel ezzel csak megrövidíti életét. Az embernek ugyanis, hogy élhessen — mondja Skovgaard-Petersen — bizonyos mennyiségű oxigénre van szüksége, melyet a légkör levegőjéből szív magába. Azonban minden munka közben, legyen az testi vagy szellemi, nagyobb mennyiségű oxigént használ el, mint amennyit ugyanazon idő alatt be tud lélegzeni. Pontos vizsgálattal kimutatták, hogy a munkás napi munkája végzése közben átlag 190 grammal több oxigént fogyaszt, mint amennyit a Sétaközben. Irta: Farkas Mihályné. Szeretek magányosan ődöngeni a hársfasorban, mely a város alatt elvonulva, messze ki a határba elvezet. Idehallatszik messziről a villanyosok csengetése, a gépkocsik tülkölése, az élet minden vasári zaja, amint űzi-hajtja az embereket a mindennapi kenyér gondja, vagy élvezet vágya, ámde itt csend van és békesség, és áldott nyugalom. A gyermekek időznek itt leginkább és az öregek, akik előtt még az élet olyan, mint egy bezárt virágkehely és azok, akik már látták annak nyílását, hervadását s most a halál sejtelmét hordozzák szívükben. A még el nem fáradottak és a pihenésre vágyók. Amott a pádon egy ifjú ember ül ; az még nem óhajtja a nyugalmat, de gyilkos kórság kárhoztatja tétlenségre. Meleg takaró födi térdét, azon fekszik két sovány keze, sápadt homloka alatt két lázas szeme végtelen szomorúsággal nézi a körülötte fakadó tavaszi pompát, talán mert érzi, hogy utoljára látja azt. Délfelé majd érteI ön egy kicsiny öregasszony, kedveskedve :aronfogja és hazavezeti, és beszél hozzá bizakodó vidámsággal, amilyen áltatásra csak az édesanyák képesek. HARANŰSXÖ. nap folyamán belélegzik, mire tehát eléri az estét, szervezetében jelentékeny az oxigénhiány. E hiányt pótolni kell, erre való az alvás; amíg ugyanis éjjel pihenünk, több oxigént lélegzőnk be, mint a- mennyit ugyanazon idő alatt elfogyasztunk. így minden rendben volna, ha az az oxigénmennyiség, melyet az éjszakai álommal nyerünk, nem volna 10—20%-al kevesebb annál, amit az előző nap Kertünkben. Egyedül hallgatom patak csobogását, — vadgerle bugását — szellő sóhajtását, egyedül hallgatom. Köröttem, felettem madarak keringnek, üde, zöld pázsitról pipacsok nevetnek, hallgatják a dalom. És hogy felsóhajtok lelkemben az Úrhoz, gyönyörrel szemlélve a viruló tájat, — boldogan suttogom: — hogy én ezt láthogy itt álmodhatom — [hatom Légy Uram örökké — mindörökké áldott! — HUDY ILONA. munkája közben elveszítettünk. Ily módon tehát a második munkanapot már egy kis oxigénhiánnyal kezdjük s ez így megy napról-napra: minden nap felemészti a maga oxigénjét s mivel az éjszaka csak részben pótolja ezt, mire a hét véget ér, testünk oxigénkészlete majd teljesen elfogy, testünk kimerül. Már most, aki e hiányt nem pótolja, akinél nem váltja fel a munka napjait a nyugalomnapja, az rokVele szemben egy időske uriasszony üldögél. Foltos a cipője, a szürke ruhája is nagyon viseltes mar, s ódon kalapján a csüggedt tollak mintha lelkiállapotát jelképeznék. Valami durva horgolás van az öleben, nyilván pénzért dolgozik és keskeny fehér kezében meg-megvillan a vastag acéltű, amint serényen öltöget. Volt idő, mikor erre a kis kézre előkelő férfiak hajoltak hódolattal, mikor készséggel nyújtott segélyt minden szükölködőnek; ma nagyot fordult a világ sora, az öreg hölgy cillaga is letűnt, és a nélkülözéstől csak a munka menti meg. Peckes dadák pufók kis emberpalántákat kocsikáztatnak föl és alá, de nyilván unatkoznak eközben, mert ami érdekességet kölcsönözne e jövés-menésnek — a hadsereg — nincsen ilyen időtájban a sétatereken képviselve. Egymás között szórakoznak hát, a nagyságának viselt dolgait hánytorgatva teljesen híjával a jóakaratnak. Egy nagy karika ütődik belém, nyomában nyargal egy feketeszemü fiúcska. „Bocsánat* — mondja illendőségtudón, nemhiába tartja szemmel a fátyolos gyermekápolónő. Van ilyen kisasszony még több is itt, de nem mindegyik veszi ilyen lelki- ismeretesen a felügyeletet. Távolba merengő szemekkel üldögél a egyik, a másik levelet ir a térdén, amaz könyvébe merül_________ 1$24. jáíius 13 k anttá teszi önmagát, annak vére meghigul, izmai elernyednek s így lesz a harmadik parancsolat be nem tartója az ötödiknek is megszegőjévé, önmagának vagy alkalmazottjának lassú gyilkosává. Kerüljük ezt el, tegyük a vasárnapot nyugalom napjává ránk nézve. De ez a megnyugvás, a munkától való tartózkodás, a poros, munkától elnyűtt öltözéknek a levetése, tisztának felvevése és a délutáni órákban a szórakozás helyének felkeresése még korántsem elegendő, hanem mindehhez hozzá kell járulni az imádság házába jövésnek, a buzgó éneknek, az igehirdetés épületes hallgatásának, szóval a vasárnapot a templombamenéssel meg kell szentelnünk. Lehetetlennek tartom, hogy akik testüket pihenni, lelkűket épülni engedik hét- ről-hétre, azoknak hétfői s egész heti munkája mind mennyiség, mind minőség tekintetében messze felül ne múlná a vasárnap is dolgozókét, a templomkerüiőkét, lehetetlennek tartom, hogy a templomlátogató szolga sokkal hűségesebb, megbízhatóbb ne volna, hogy az imádság házába vágyódó gazda munkásaival is sokkal emberségesebben ne bánna. Ha azért igaz, hűséges gyermekei akarunk lenni a mennyei Atyának, teljesítsük parancsait, testi pihenéssel, lelki épüléssel szenteljük meg a legszorgosabb időben is ránk virradt minden vasárnapját. Horváth Sándor. ten se lát, se hall, amott meg néhány összebújva kuncog, és kisebb gondjuk is nagyobb a gyerekeknél. Szerencsére, nem érheti azokat itt semmi baj, és kitünően elszórakoznak magukban is. Egész kis köztársaságot képeznek a matrózruhás, gondozott külsejű kis uri- csemeték s a mezítlábas, kócos kis műn- kásgyerekek elválhatatlan kenyerespajtások az egyenlőség elve alapján. Majd később úgyis — a kelleténél is előbb — szétválogatja, osztályozza őket az élet hagyomá nyos rendje, és soha többé egymásra nem találnak. Helénke — a bankár kis leánya — av utcaseprő fiacskáját vezetgeti nagy oda adással, majd nem tud otthon beszámolni a Fräulein, hogy mitől lett olyan maszaUm a Helénke fehérruhája? A kicsi emberi most avatják be a járás nehéz tudoniá nyába, de azért vitézül tipeg s nagyokai sikongat örömében. A másik oldalon nénji — Mariska — fogja a kezét, s noha méj maga is csak öt éves, bátran reá lehet bízni a kis öccsét, mert anyáskodó gon dossággal vigyáz reá. „Én nagyon szeretem ezt a kis Jóskát* — szól a Helénke — „bár csak nekünk ii- hozna egyet a gólya I* „A kis gyerekeket nem is a gólya hozza — '
