Harangszó, 1924
1924-07-13 / 29. szám
XV. évfolyam. 1924. július 13. 29. szám. Alapított* K A P I BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: a ODDáctfill Lntber-Szövetsfig. *a Országon I.uthf r-Nzövet ■ég hlratal#« lapja. Kéziratok, előfizetési dijak éa reklamációk a HARANGSZÓ szerkesztő kiadóhivatalának tízentgotthárdra (Vaavm.) küldendők. Blőfiaetést elfogad minden avarig. lelkész éa tanító. MloJBlsnlk minden vasárnap. 9 Es meyAldá Inten a hetedik napot és megszenteli azt. B«*rkeiitő-kfadóhivatal : SZENTOOTTHÁRD. Vasvirmegye. á „HARAHUKZO“ előflxetéal ára t a harmadik negyedévre 18,000 korona Csoportos küld. 15.000 K. Lather-Ssővetégt tagokéi. 10°/o-os kedvezmény, ámerlkába egész évre 2 dollár i az utódállamokba a Hl. negyedre 20.000 K A .Harangsző" terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó blvelnk- nek Ingyenpéldányokat küldőnk. Akik majd rettegve tekintenek az irgalmas Istenre. Az ember élete olyan, mint a virág, mely reggel virágzik és estére elhervad. Az ember élete telve van hibákkal, vétkekkel, bűnökkel. Hiszen még legfényesebb erényeik is csak fényes rongyok. Az ember olyan kicsiny, olyan gyenge, erő- telen. Az ember csak egy nyomorult féreg az Istennel szemben. És mégis az a nagy, az a hatalmas, az a dicsőséges foglalkozik ezzel a porral és hamuval. Szenvedései, bajai fájnak az Isten atyai szívének s az, aki egész nagy világot teremtett, akinek joga volna lesújtani a bűnös embert, irgalommal hajol le hozzá. És ez az irgalom örökkévaló. Minekelőtte a hegyek égbenyúló ormaikkal Isten fenséges voltáról beszéltek volna, minekelőtte kis pacsirta dala dicsőitette volna az Alkotót, minekelőtte ember vétkezett vagy bűneit megbánta: az Isten tökéletes irgalmassága már gondolt reánk. S ha majd az egek összeomolnak és tűzzel megégnek, az összedőlt világ romjain is él és táplál bennünket az Ur örök irgalmassága. Annyi azonban bizonyos, hogy az Isten irgalmasságának nem mindenki veszi egyformán hasznát. Akik ezt az irgalmasságot megvetik, akik az Ur kinyújtott kezét elutasítják, azok lelkűket annyira megkeményítik, hogy majd a nagy napon, amikor minden világosságra jő, rettegve tekintenek az irgalmas Istenre épúgy, mint a gyermek félelemmel tekint az édesanyjára, akit megsértett. Gyiijtsünk előfizetőket és adakozzunk a „Harangszó“ fentartására. Munka és vasárnap. Elmúlt Péter-Pál napja. Azt jelenti ez magyar földtnívelő népünk körében, hogy a sok fáradsággal, reménységgel elvetett, a téli hideggel, faggyal erős harcot vívott, a tavasz üde lehelletétől szárba szökkent, a nyár melegétől megérő gabonák készen állnak arra, hogy az arató élesre vert kaszája rendre vágja, szorgos női kezek marokra szedjék, daloskedvü ifjaink kévébe kössék, kepébe rakják azokat. A .munka heve ilyenkor sokakat any- nyira elragad, hogy még vasárnapokra sem teszik le a dolgozó szerszámot, azért égető szükségét látjuk az Ur eme parancsa hangoztatásának : Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat. E követelmény első felének buzgó- sággal eleget teszünk, a kora reggeli órák talpon, a házi teendők elvégezésénél találják evang. népünket, hogy azután minél előbb ki, a határba siethessen és ott lelki- ismeretesen, odaadással tovább dolgozhasson. A becsületes munkától kérges kezek, a verejtékes arcok beszédes bizonyságai annak, hogy a „hat napon át munkálkodjál“ követelményének teljes egészében megfelelünk, hogy Istenadta testi erőnket, egészségünket kihasznál- hatatlanul nem hevertetjük. De a- mikor ezt örömmel állapítjuk meg, ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy az isteni utasítás eme folytatásáról : „— És (hal napon át) végezd minden dolgodat “ a legtöbben igen gyakran megfeledkezünk. S ha eszünkbe jut is néha-néha, még mielőtt kipróbálnánk, lehetetlenségnek tekintjük és tovasiklunk mellette. „Minden dolgodat!“ Bele van foglalva e két szóba mindaz a munka, ami csak a legkülönbözőbb élethivatást betöltő, halandó emberre várakozik. Földmívelő népünkre vonatkoztatva azt jelenti ez, hogy a hat munkásnapon át kell végezni nemcsak a földnek alapos megművelését, termőerőben tartását, a jól megválasztott vetőmagnak belehintését, hanem úgy a saját, mint az állatvilág részére szánt termésnek levágását, télire való előkészítését, fedél alá takarítását is; azt jelenti ez, hogy az istenfélő gazda úgy osztja be munkáját, talán a késő éjjeli órákig megnyujtja a hétnek utolsó napját, hogy vasárnapra ne maradjon semmi olyan munkája, ami hétfő reggelig ne várhatna; azt jelenti ez, hogy az Isten akaratát komolyan vevő, teljesíteni igyekező keresztyén embernek vasárnapokon se venni, se eladni valója nincsen, hogy a vallásos lelkű háziasszony már szombaton elvégzi vasárnapi teendőinek jelentékeny részét, hogy mire másnap a harang megkondul, az Úr hajlékába siethessen. Sokan vannak, kik a fent idézett parancs betöltését lehetetlenségnek tartják, mert akkor a fáradságos munka gyümölcsének egy része veszendőbe menne, a túlérett kalász magva a földre hullana; a valóság pedig az, hogy akik így vélekednek, az Úr parancsának igaz betöltését, minden munkájuknak a hét köznapjain elvégzését komolyan meg sem kísérelték, mert akkor megtapasztalták volna, hogy Isten soha nem kíván tőlük lehetetlen dolgot. Példaképen hivatkozom itt arra az izig- vérig becsületes, általam igen jól ismert, végtelen szorgalmú, ma már a sírban pihenő földmívesre, ki vasárnap udvarából szekeret kimenni, tornyosuló felhők elől a jól megszáradt rendet összegyűjteni, aratóinak egyetlen rendet levágni, Akinek nincsen sajtója, annak nincsen szava
