Harangszó, 1924
1924-07-06 / 28. szám
XV. évfolyam. 28. szám. Alapította KAPI BÉLA 1910-ben. 1.áltulajdonos: a uuDáctnlt Lrttar-SiivtMi. ki Ors/Ápo. I.athrr-Níomt •ég hivatala* lapja. Kéziratok, előfizetési dijak éa reklatnáoiOk a HARANGSZO szerkesztő- ki adóhivatalénak özentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. M loJBlBOlk miDden vasárnap A szentek szükségeire adakozók legyetek. Van olyan, aki kórén adakozik és annál Jobban gazdagodik. Szarkeaitő-Hadóhlvala I: szentqotthArd. Vasvármegye. 1 „HAHANHSZ0“ elöllzetéil Ara i a harmadik negyedévre 16.000 korona. Csoportos küld. 15.600 K. Latker-fizőretégl tagoknak 10°/e-os kedvezmény. Amerikába egéaz évre £ dollár ; az utódállamokba a 111. negyedre 20.000 K A .Harangsaő* terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Jaj azoknak, akik a Krisztus beszédét meg nem becsülik. A Krisztus beszéde lélek és élet. Azért az apostol azt ajánlja a híveknek, hogy a Krisztus beszéde bőséggel lakozzék közöttük. Óh bizony az apostol e jó tanácsát nekünk is követnünk kellene. Boldog az a család, amelyben bőséggel lakozik a Krisztus beszéde s ahol e beszédből szeretet árad ki a család minden tagjára. Ahol a szomorúság napjaiban a Krisztus beszéde ad vigasztalást s ahol az örömöt az az isteni, fenséges beszéd mérsékli és megszenteli. Boldog az a család, amelyben mindennap olvassák és hallgatják a Krisztus beszédét és pedig nemcsak úgy szokásból, hanem azért, mert a lelkek éhezik és szoinju- hozzák az igazságot. Boldog a család, melynek tagjai nem elégesznek meg azzal, hogy más magyarázza nekik az Isten igéjét, hanem maguk is szorgalmatosán tudakozzák az írásokat, tudván, hogy örök életük van azokban. Míg ellenben jaj annak a családnak, jaj annak az egyháznak, jaj annak a társaságnak, a nemzetnek, ahol a Krisztus beszédét meg nem becsülik, amelyben az Isten igéjét véka alá rejtették s amelyben éppen azért elszárad a hit, elfonnyad a Szeretet, s a lelkek éppen azért mindinkább a föld gondjai, bajai s bűnei hatalmába kerülnek. Igazán szomorú látvány! Az emberek legnagyobb része töri-zúzza magát, hogy teste feltidítésére tegyen valamit, míg ellenben a lélek számára eledelt és italt nem keres. Már pedig mi a becsesebb? A lélek. Lakozzék azért bennünk a Krisztus be széde bőséggel, hogy táj^álja lel künket az örök életre. Tanító és lelkész. Irta: vitéz Horkay Béla. Az egyház szántóföldjén ketten dolgoznak : a tanító és a lelkész. A tanító munkájával felhasogatja a gyermekek eszét; azután átveszi a lelkész a földet s beveti az ige örökéletet termő magjával. Melyik végzi a nehezebb munkát? A tanító ? A lelkész ? A két munka összetartozik és együtt készíti elő az Úr nagy aratását. Hiábavaló a tanító mély szántása, ha a lelkész rossz magot vet, de hiábavaló a lelkész jó magvetése is, ha a tanító rosszul hasogatott, vagy épen már a lelkész előtt konkolyt hintett a földbe. A tanító és lelkész munkája egymást kiegészíti és a kettő együtt jelenti a gyülekezet tagjainak Isten országa polgáraivá való nevelését. A tanító munkája lényegileg előkészítő munka és így önmagában természetszerűleg befejezetlen, mint ahogy a föld megmunkálása is nem a szántással, hanem a vetéssel fejeződik be. Igaz, a tanító is vet, amikor írni, olvasni, bibliatörténeteket, kátét stb. tanít, de a végleges vetés mégis csak a lelkész föladata, aki hosszú éveken át egyenesen a magvetői pályára készülvén, a legnemesebb magot, az igét hintegeti, hogy a maga teljessége szerint valóra váljék Jézus nevelői eszménye: Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökéletes. A tanító bizonnyal sok szépre, jóra tanítja a gyermekeket, de a végső célhoz, Istenhez, a Krisztuson keresztül, a Szentlélek erejével a lelkész vezeti el az igehirdetést már jobban megérteni, a hit nagy titkait jobban fölfogni tudó felnőtt egyháztagokat. Egy egyszerű képben talán így lehetne a tanító és lelkész munkáját egymás mellé állítani: A tanító a gyermekben kezébe vesz egy csiszolatlan kődarabot. Hosszú, fáradságos munkával egy emberi arcot csiszol ki belőle, aki már tud írni, olvasni, számolni. A vonások még határozatlanok, mert csak emberi arcot mutatnak. Ezt az emberi arcot átveszi a lelkész és csiszolja tovább ugyancsak nehéz, fáradságos munkával, sokszor egy egész emberöltőn át. Az emberi arc az ő kezében egyszerre csak átalakul Krisztus arcává. És akkor vége a nevelésnek: mert a kődarab a tanító és lelkész kezében élő lélekké lett, aki boldogan kiált föl: élek, de többé már nem én, hanem él énbennem a Krisztus! Azért tépjük lelkünk és gondolkozásunk kiskertjéből a kommunizmusnak azt az itt felejtett vadvirágát, amelyik a tanító és lelkész munkáját egymás mellé állítva, hamis nézőpontból indulva ki, a kettő közt ellentétet hirdet olyanformán, hogy egyiket a másik rovására felbecsüli. Az iskola ós a templom két külön épület, de a közös célért bennük folyó szent munka összeköti, összeol va ssza őket. Mindkettő Isten országa diadaláért küzd vállvetve és egymást kiegészítve. Tanító és lelkész egyaránt Isten országának sáfárai; „ami pedig egyébiránt a sáfárokban meg- kívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassák“ írja Pál apostol az I. Kor. lev. 4. r. 2. versében. Igen, ne a külső látszatot kereső, hanem hív tanítókat és lelkészeket adjon az Isten a mi egyházunknak. Akinek nincsen sajtója, annak nincsen szava.
