Harangszó, 1924

1924-06-08 / 24. szám

i 86

HARANCISZÖ.

S924. június 8.

„Akkor nagy hirtelenséggel lön az égből, mint a sebesen zúgó szélnek zendülése“ megjelent szemük előtt az égi világosság, kiömlött reájuk a szent lélek vigasztaló, lelkesítő ereje s elragadá őket a cselekvés dúsan gyümölcsöző mezejére.

„Ki hitét megőrzi, őrzi őt a hit“ — mondja a költő. Ebben a mélységes sülyedtségben is, a reménytelenségnek e vak sötétségében is fellobban a hit szövétneke. A vé- getlen bölcsességnek, a kifogyhatlan atyai szeretetnek gondviselő szemei tekintenek reánk ma is szakadatlan figyelemmel. Eljő az idő olyan bizonyosan, mint minden zord fagy után a tavasz életfakasztó napsugara, eljő az idő, amikor az emberek lelkére, mint egy zúgó szélvész árad ki a pünkösdi szent lélek és felmelegíti a könyörtelen szíveket, eloltja az aranyborjú oltárainak lélekperzselő tüzét, világot gyújt a szívtelen Önzéstől és gyűlölködéstől elhomályosult szemekbe, hogy lássák a tudatlanságszülte iszonyú tévedéseket, a gonoszság jólétölő zsarnokságát, a birvágy és féltékenység vérfagyasztó igaztalansá- gait, amelyeknek szenvedést, izgalmat, elégedetlenséget és mérhetlen boldogtalanságot árasztottak szét mindenfelé. Felharsan majd a kiáltó szó a pusztában: „Térjetek meg, mert elközelített az istennek országa!“ És megmozdul az emberek szívében a szabadulás ellenáll- hatlan vágya az önzés súlyos rabláncaiból. „A külső vizek tomboGyöngyvirágok regéje.

Irta: N. Szombath Ernő. 5)

Lassankint sötétedni kezdett. Az ég is borús, felhős volt. Télen különben is hamar esteledik. Szilágyi a két napos útban kifáradt. Hát ledőlt a szalmára s aludni próbált.

Már szundikált, amikor kulcszörgésre, ajtónyikorgásra lett figyelmes.

Börtöne ajtaja kinyílott s azon két alak esett be. Már meglehetős sötét volt, azért alakjukat, arcukat nem tudta kivenni.

Felült s némán várta a történendőket.

Mély sóhaj szakadt fel az egyik melléből s leroskadt a székre. Rákönyökölt az asztalra s fejét a két kezébe hajtotta. A másik odament hozzá. Egyik kezével átölelte a vállát s résztvevő hangon szólalt meg. ,

— Édes urambátyám, csak kitartás 1 Ne csüggedjen, ne lankadjon 1 Felvirrad még ránk az Isten gyönyörű napja! Kellió ne lássa, de még csak ne is gondolhassa, hogy édes urambátyám csügged 1 Az én igám terhes, de gyönyörűséges — mondja az írási

Fáradtan, kimerültén fogta meg a vigasztaló kezét a másik.

lása csak akkor válik veszedelemmé — mondja egy mélyen gondolkodó — ha a hajó belseje megtelik vízzel.“ A belső vizeket: a sátáni indulatokat kell kigyomlálni az ember szívéből. Akkor, akik szívükbe fogadták ama szózatot, akik megtértek, lerombolták keblükben az aranyborjú zsarnokoskodó bálványát, akik nem adják el a becsületet pénzért, nem igyekeznek elaltatni lelkiismeretüket pénzért, nem árulják az üdvösséget pénzért, akik tisztán és igazán hirdetik az evangélium örök igazságait és híven követik Krisztus urunk tanításait és élete példáját; azoknak hajóját hasztalan ostromolják erőszak és gonosz csel páncélos és kísértő lovagjai, nyugodt méltósággal és bizton evez az viharok ellen, sziklák között a cél: az ember bol- dogitása felé. Mint az égbe nyúló bércek hógörgetegje, ellenállhatlan erővel nyomul előre a megtérésnek, az újjászületésnek szelleme elsöpörve minden akadályt, szétszaggatva minden ármányt, mely őt utjából eltéríteni igyekeznék.

Kongnak a harangok. Istenéhez emelkedik a lélek. Felbuzdul és gyökeret ver a bizalom, megcsillan a remény csillaga. Majd ha eljő az idő, az idők teljessége ! Sass János,

Gyüjfsünk előfizetőket és adakozzunk a „HARANGSZÓ“ fenntartására.

— Tudom, édes öcsém, tudom én mindezt. Megváltó Urunk szenvedéséhez képest a mienk semmi! Nem is zúgolódom, nem panaszkodom. De már elég volt az egy éves rabság. Lelkem ép, de testem már összetörött. Hiszen 72 év nyomja vállamat! Összerogy már a test a hóhér munka alatt I

Szeretnék már pihenni, az én Uram Krisztusomban békén megnyugodni.

Szilágyi megrendülve vette észre, hogy Isten szolgáival került egy hajlékba. Fel- emelkedett s odalépett hozzájuk.

— Kegyelem és békesség tinéktek testvéreim az Urban I Sötét van, arcotokat nein látom, de úgy hallom, Isten szolgái vagytok ! ?

Azok kíváncsian néztek a beszélőre, akiről még csak nem is sejtették, hogy ott van velük a zárkában

Az, aki'állt, egy lépést tett Szilágyi felé s élénken mondta:

— Azok vagyunk. És ki vagy te szerencsétlen ? Hogy kerülsz e földi pokolba?

Szilágyi örvendve fordult a kérdezőhöz.

— Szilágyi Dénes nemeskajali ev. lelkész vagyok s az Urnák szerény szolgája.

De már erre az öreg ember is felkelt. Kitárta karjait s zokogástól meg-megcsukló hangon kiáltott fel.

— Jer a karjaim közé édes testvérem

Híradás

„A dunántúli evang. egyházkerület története“ című munkáról.

Tisztelettel van szerencsém közölni, hogy Istennek segítségével fentebbi munkámnak első fele »Az alapvetés és első virágzás kora«, mely legnagyobb kiterjedésben mutatja be egyházkerületünket, 950 oldalra terjedő díszes kötetben pünkösdre megjelent. A késedelmet a mü második része okozta, melyet több oldalról kifejezett kívánságra ulőiag kellett megírnom. A hatszáz oldalra tervezett kötet ez által még 350 oldallal bővült. A várakozásért a tartalom gazdagságával igyekeztem kárpótlást nyújtani.

A mű árát, melyet a megrendelők számára a mai nagy drágaság ellenére lehető mérsékelt összegben igyekszünk megállapítani, valamint a szállítás módját és feltételeit lapunk jövő számában fogjuk közölni.

Mivel a mű csak 600 példányban jelent meg, óhajtandó volna, hogy ezeket lehetőleg egyházunk körén belül helyezzük el s a gyülekezeteken kívül a tehetősebb egyháztagok is megszerezzék. Az egyház történetével kapcsolatban sok művelődéstörténeti és családtörténeti adat is van a munkában. S hiszem, hogy a múlt idők egyházépítő munkásságának és áldozatkászségének feltárásával az ismeretközlés mellett erkölcsi hatása is lesz a hívek és a lelki vezetők körében.

A nagy terjedelmű munkának megaz Urban. Én Horváth Simeon majjyargu- rabi testvéred vagyok. Ez a fiatal Thimo- teus meg Kiss Lőrinc németgurabi prédikátor testvéred.

Könnyes szemekkel borultak egymás keblére a mártírok s bensőséges szeretettel csókolták meg egymást.

Aztán lehevertek a szalmára. Összebújtak, hogy melegebbjük legyen. S csendes beszélgetésbe kezdtek. Mindegyiktik elmondta a maga szomorú történetét. Aztán az itteni nyomorúságos szenvedésekre terelték a szót. S Szilágyi borzadva hallgatta az iszonyi kegyetlenségek egész sorozatát, amiket testvérei átszenvedtek. Iszonyú elkeseredés szállotta meg. Izmai szétfeszültek. Keze ökölbe szorult s úgy érezte, hogy az agya mindjárt szétpattant!

Nem birt fekve maradni. Felkelt s pár lépést tett a szobában. Szerette volna sámsoni erővel megragadni börtöne falát, hogy összedönthetné e hóhér tanyát.

De aztán megnyugodott. Újra ledőlt a helyére. Középen az agg Horváth feküdt. Kezüket összekulcsolták s csendes imát mormolt ajkuk. Aztán csendes megnyugvással szólalt meg az ősz lelkipásztor.

— Mind jó amit Isten tészen.

Mire a másik kettő hasonlólan felelte.

— Legyen meg az ő szent akarata.