Harangszó, 1924
1924-06-01 / 23. szám
180 nek való, nem üde virág az; az nem szeretni, hanem uralkodni akar. Az asszony hivatása nem az uralkodás, nem a »majd megmutatom én neki!« Ne vigyél a házadba rózsát, amibe számitó »szent kezek* a bódítás mérgét hintették I Nem Isten kezén ujj az ilyen virág, hanem valamelyik számításteljes »szent kézen*. Azt akarod-e, hogy a hitveseden keresztül egy ilyen kéz uralma alá kerülj? Boldogtalan a menyasszonyod, mert nem áldhatja meg a frigyeteket a stólás pap? Sír? Majd megbékül, ha a szíve és nem az uralomvágya vezeti. Láttam én már boldog ezüstlakodalmat ott, ahol huszonöt évvel azelőtt Luther kabátos pap adta a fiatal párra az áldást. A férj nem adott reverzálist, hitvestársa az ezüstlakodalmon mégis elmondta a régi verset: áldd meg Isten azt a papot, aki minket összeadott 1 És akadt már bölcs, mélyszívü öreg stólás pap is, aki látva a lelki kényszerbe nevelt ifjú menyasszony vergődését, megszánta. — Csak gyere lányom I Lesz áldás reverzális nélkül is. Csak gyertek bátran az én oltárom elé, Isten oltára az. Okos ember, jő ember, bölcs ember mindent meg tud csinálni. Omnia vincit amor, omnia pietas. — És most meg kellene, hogy áldjalak benneteket gyerekeim, de egyházam parancsa ezt nékem tiltja. Meg nem áldhatlak titeket, én csak kérni tudom és kérem a jó Istent, hogy áldjon meg benneteket Ö azzal hogy azonnal eszméletét vesztette. S nem is tért többet magához. A vízben megfulladt. Másnap az emberek észrevették, hogy a templom fala több helyen teljesen átázott s a víz csak úgy tódul a templomba. Lármáztak, dörömböltek az ajtón, dehogy a plébános nem nyitott ajtót, rátörték az ajtót. Rémes látvány tárult a szemük elé. A templom belseje csupa romhalmaz volt. A kórus ott hevert a padok tetején. A plébános bútorai össze-vissza törve hevertek szanaszét, vagy a viz színén úszkáltak. S a romok között ott találták a pap holttestét. Még akkor is egy törött asztal- lábot tartott görcsös ujjai között. A kórus igazán rozoga állapotban volt. Oszlopai korhadtak voltak, kivált az egyik gerenda oszlopa volt teljesen korhadt. Alig hogy állt csak a lábán. Hát nem csoda akkor, ha most megtörtént a baj. Hiszen istentiszteletkor már nem volt szabad oda felmenni. S most a plébános mégis odaköltözködött fel s majdnem minden bútorát is oda hordatta. Nem gondolt a veszély pillanatában arra, hogy éppen a legnagyobb veszélynek teszi ki magát. A korhadt gerendát alámo sta a viz, megrogyott s a kórus lezuhant. így történt a baj. Ahogy az emberek ott forgolódtak, az HARANCISZÖ. az ő főlséges áldásával, amilyet ember mondani úgysem tudna. Az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Úristennek nevében. Ámen 1 így volt ez Müllner Mátyás idejé ben. Azóta a gyűlölködés gondoskodott arról, hogy a szerető bölcseség még ily módon se keresztezhesse a gyűlölködésnek, a hatalmi vágynak útját. Da a szeretet mégis C3ak megmarad. Az utolíó szó az övé. Okos ember, jó ember, bölcs ember mindent meg tud csinálni, i. M. „ Tudod mit jelent ez, hogy „az Ur világosítsa meg orcáját rajtad". Az isteni erő átruházását jelenti ez, azt, hogy valami az ő erejéből átszáll te- reád, ez pedig összekapcsolódás Istennel, belépés Isten erejébe. De ez csak jókkal, igazakkal, az erre igyekvőkkel (Fii. 3.) történhetik meg. Ha tehát ezt a világosságot, ezt az erőt elnyerni akarjátok, akkor tegyétek magatokat méltóvá. Fohászkodjál bűnbánó lélekkel: Óh Uram, engedd a te orcádat rajtam világosodni és légy irántam könyörületes! Amen." A kakukos óra. Pepi néni szobájában Régi óra függ a falon. Kákák-madár lakik benne, Előugrik néha-néha, És fölzendül a nótája: Kakuk — kakukl ÍKakuk — kakuk! egyik észrevette, hogy a templom hátsó falán a vakolat repedezni s hullani kezd. Ijedten figyelmeztette társait s riadtan ugráltak a dereglyékre s tova lökték magukat a templomtól. Alig voltak pár lépésre, amikor a templom egész hátsó része ketlé vált és iszonyú csattanással vágódott hátra. Ugyanekkor a tető e része meg leszakadt. Az emberek ijedt kiáltással töltettek előbbre S még jókor, mert a következő percben bedőlt a két oldalfal. Azután végig vágódott az egészen a torony s hatalmas porfelleg csapott fel a magasba. Az öreg, régi templomiak a hátsó falát kivájta a viz s az elmosta Isten házát a helyéről. Az Isten megfizet kinek kinek az ö cselekedetei szerint.. . * Csikorgós hideg decemberi délután volt, amikor Szi agyi Dénessel a csatlósok Lipót- várra érkeztek. Sziiágyin csak könnyű felsőkabát volt. Hiszen október elején, amikor elfogták, még enyhe nap járta. De most ugyancsak hideg volt. A hideg átjárta az ember minden porcikájái. A kísérők is nem egyszer leszálltak a lovaikról s gyalogoltak, csakÖregasszony szép emléke Volt ez óra hajdanán még. Fia hozta messze földről, Jó gyermeke, aki elment — Arra gondol, hogyha hallja, Kakuk — kakuk! Kakuk — kakuk! Valamikor gyereksereg Nyüzsgött, zajgott körülötte, Boldogságuk tőle várták. Hogy szerette valamennyit, Hogy örültek, ha hallották: Kakuk — kakuk! Kakuk — kakuk! Elhallgattak, elszéledtek Szerteszét a nagy világba, Egyik erre, másik arra, S nem tér vissza egyse hozzá. Régi óra hívja őket: Kakuk — kakuk! Kakuk — kakuk! Ö sincs itt már, a jóságos, Pályatársa életének. Hej, de szép volt, hej, de jó volt, Mikor még együtt hallgatták Ifjú szívvel régi nótát: Kakuk — kakuk! Kakuk — kakuk! Öregasszony utrakészen Olvassa a Bibliáját. Elvégezte minden dolgát Amit Isten rábízott itt, S várja, hogy utolszor hallja: Kakuk — kakuk! Kakuk — kakuk! Aztán csönd lett, nagy csöndesség. Öregasszony nyugszik immár. Befejezte ezt az éltet, Melyet élni érdemes volt. Emlékéről zeng az óra, Kakuk — kakuk! Kakuk — kakuk! Farkas Mihályné. 1924. június 1 hogy egy kis meleget öntsenek meggémbe- redétt tagjaiba. De Szilágyi nem mutatta, hogy fázik. Egykedvűséggel lépkedett a ló nyomán, amelyhez hozzá volt kötve. Ha meg ügetésre nógatták a katonák a lovakat, hát ö is szaladt. Alig múlt el 30 éves. Tetterős, vasaka- ratu ember volt, kit nem egykönnyen hoztak ki a sodrából. Veite a dolgot úgy, amint volt. A jót elfogadta, de a rossztól nem ijedt meg. Nőtlen ember volt. Szülei korán elhaltak. Alig volt még ükölnyi gyerek, amikor magára maradt. Hát egymaga dacolt a sorssai S a maga emberségéből lett Isten szolgája. Nélkülözött, koplalt, fázott eleget, míg Isten odasegitetíe, hogy fárához jutott. Bizony a múltak keservei úgy megedzették idegeit, hogy panaszkodni nem tudott. Azt tartotta, jöhet még rosszabb is. S mit tog akkor tenni, ha csakugyan úgy lesz? Nem zúgolódott azért az utón sem, pedig elég gorombán bántak vele minden ok nélkül. Szó nélkül tűrt mindent s iparkodott úgy tenni, ahogy parancsolták. A jövő még rosszabb eshetőségeire gondolt, azért hat a jelent semmibe sem vette. Mikor a vár kapuja becsapódott mögötte, a bolthajtás alatt szembe találta magát Kellió Miklóssal, a hírhedt jezsuitával,
