Harangszó, 1924
1924-06-01 / 23. szám
HZ4. június 1 HARANGSZO. 179 Kapi püspök és dr. MesterMzy Ernő egyházkerületi felügyelő Bonyhádon, Kapi Béla püspök és dr. Mcster- háiy Ernő egyházker. felügyelő, mint mér röviden jeleltük, a múlt héten meglátogatták a bonyhádi főgimnáziumot. A Budapest felől érkező vendégekhez útközben Mechwarth Ernő egyházmegyei felügyelő csatlakozott. A bonyhádi állomáson az egyházmegye nevében Schöll Lajos főesperes, a főgimnázium nevében Fáik Henrik igazgató, a járás nevében pedig Hajmási főszolgabird fogadták a vendégeket. Az egyházkerület elnöksége két napon át látogatta a bonyhádi főgimnáziumot, meglátogatta az összes osztályokat és tanárok óráit. Megtekintette az ifjúság tornagyakorlatait. A látogatás befejezésekor tanári konferencián közölte elismerését és köszönetét az intézet vezetőségével és tanári karával. Ugyanekkor résztvett az egyházkerületi elnökség a tolna—baranya— somogyi egyházmegye lelkészértekezletén, melyen Baldauf Gusztáv lelk - egyesületi elnök üdvözölte a vendégeket. Fábián Imre sárszentlőrinci lelkész irásmagyarázata után Baldauf Gusztáv lelkészegyesületi elnök tartotta meg elnöki székfoglaló beszédjét. A lelkészegyesületi közgyűlésen Kapi püspök a belmissziói munkáról tartott mélyreható előadást és részletesen ismertette a belmissziói munkára vonatkozó programját. Az előadást és az egész belmissziói munka- programot Baldauf Gusztáv elnök, Schöll Lajos főesperes, Wágner Ádám, Fábián Imre, Németh Gyula stb. lelkészek méltatták meleg szavakban. Behatóan foglalkozott az egyesület a Harangszó mintájára szerkesztendő németnyelvű ev. néplap kérdéseivel és elvileg kimondotta, hogy új németnyelvű ev. néplapot indít meg. Délben bankett volt, majd az éjszakai vonattal az egybázkerületi elnökség elutazott. „Mindenkor örülni csak az képes, aki Isten gyermeke, akinek legfőbb gondolatja az Isten parancsainak megtartása. “ Hogyan tette élvezetesekké az öreg Miner Mátyás a maga hittanóráit? Mikor a vegyesházasságok kérdésével foglalkozott, szomorúan tért ki a mi luteránus egyházunk nagy bajára : a reverzálisok kérdésére. A szervezet akkor erős, ha belülről gyarapszik. Nyereség ugyan az áttért hivő is. A luteránus fára oltott idegen galy a maga gyümölcseit majd a gyermekekben, unokákban hozza meg, akik már luteránus szellemben nevelkednek. Korhadt ág az az egyház testén, ha még olyan buzgó luteránus is, aki a gyerekeit, a várandó gyümölcsöt, idegen egyház részére köti le már előre. Uzsorát űznek annak a szívével. Nagyhatalom a női szépség. Legyőzi az erős férfiakaratot. Isten kezén ujj a női szépség; áldás, ha a jósággal jár. Sok rossz indulat enyhült már meg a viruló rőzsatő árnyában. A virágot virágnak teremtette az Isten. Üdítő álomnak. Es bódftó maszlagot lop bele az emberek számítása, amely hatalmat nyer a lelkeken. A mi lányaink virágok. Szeretnek és a szeretett hitvesért, jegyesért odadobják meggondolás nélkül lelkűk üdeségét, gyermekéveik minden szép emlékét. Anyjuk imádságát, a konfirmációs idők tavaszi melegét, mindannak a nehéz küzdelemnek, véres áldozatnak az emlékét, amit ősapjuk, ükapjuk, nagyapjuk vfvott-hozott a vallásáért. Meg sem értik, hogy miért voltak azok a küzdelmek, miért égtek az áldozatok I Ennek — talán nézzen ki-ki magába — mi papok is 'okai vagyunk. Lettünk, akik lettünk, apostolokból lelkész-hivatalnokok és lelkész-hivatalnokokból ügyesen forgolódó papok. Apostolokká kell megint lennünk, akiknek a pásztorbot nem mankó a kezükben, amire támaszkodunk, hanem lelkeknek egyenkint való megmentője a jó pásztor kezében. Megmenteni azokat, akik bármi áron is férjhez akarnak menni. Es felnyitni fiainknak is a szemét. Az a mi fiainkra szemét vető leány, aki a nőiesség minden fegyverét azzal a céllal összpontosítja támadásra, hogy a szerető férfitől, a mi fiainktól, re- verzálist csaljon ki, az nem hitvesRecsegve, ropogva törte, zúzta magát a viz a bokrokon keresztül. A száraz ágak töredezve hullottak a vízbe s az sodort magával mindent. Iszapot, avart, ágakat, ledöntött fákat. Mint mikor az orkán közeleg, de még nálunk néma szélcsend van 8 ijesztő némaság vesz körül s csak a közeledő szél hatalmas zúgását halljuk messziről mindegyre hozzánk közeledni, oly ijesztő zúgást, morajlást hallottak a falubeliek. Az előre törtető viz hömpölygött, zúgott, mo- rajlott egyenesen a falunak. Rémitő zűrzavar keletkezett a faluban. Senki sem tudta, mit tegyen, mit mentsen, hová meneküljön. Az asszonyok jajveszékelésébe élesen visított bele a gyermekek siránkozása. Az öregek tehetetlen kapkodásába dermesztőén vegyült bele a betegek nyögése, jajgatása. A kutyák vonítása, az állatok ordítása csak növelte a zűrzavart. Nem volt senki, aki a fejvesztett emberekbe lelket tudott volna verni. S a harangok egyre zúgtak. A viz elérte a falut. Veszettül rohant előre. Neki vágódott a kerítéseknek, ólaknak, épületeknek. A deszkakerítések recsegve-ropogva dőltek a viz ölébe s a következő pillanatban már ott úsztak a viz tetején. Az ólakat a hátára kapta s vitte magával. Neki vitte az épületeknek. Odavágta a falhoz, hogy darabokra szakadt s omlott utána a vakolat, csörömpölve törtek össze az ablakok s bedőltek az ajtók. A víz behatolt a lakásokba, felkapta az asztalokat, ágyakat, feldöntötte a szekrényeket. S a víz egyre dőlt a faluba. Már majdnem az ablakokat nyalta. Az utcákon mindenféle bútorok, ruhadarabok, teknők, ajtók, ólak úszkáltak. Férfiak, asszonyok, gyermekek övig gázoltak a lucskos, piszkos vízben. Rettenetes istenítélet az özönvíz ... Mire a nap feljött, képe egy viztenger- ben fürdött meg. S a viz hátán mindenfelé teknőkön, ajtókon, pajtaoldalakon csáklyáz- tak az emberek. Néhány földből vert ház már romban hevert. A gazdasági épületek nagyrésze, amelyek többnyire szintén földből voltak, szintén összedőlt. A lovak, tehenek gazdátlanul mászkáltak a vízben, míg az apróbb állatok hullájának se szeri se száma nem volt, oly tömegben sodorta a viz árja magával. Amit lehetett, menteni igyekeztek az emberek. Akik bíztak az épület szilárdságában, azok a padlásra hurcolkodtak. Mások meg dereglyéken a temetőbe költöztek. A temető ugyanis dombon terült el, oda nem ért fel a viz. A falu alsó részét borította el legjobban a viz, mert ez a rész mélyebben feküdt. Itt bizony néhol másfél méteres volt a víz A kath. templom és plébánia is víz alatt állt. A plébános lakása elég rozoga volt, de a templom is ósdi, régi épület volt, amelyre az alapos renoválás ugyancsak ráfért volna. Nem is maradt soká Kövér József plébános a lakásában, hanem alig hogy pittymallott, minden értékesebb holmijával a templomba kezdett költözködni. Úgy vélte, az Isten háza lesz számára a legerősebb oltalom. A templomban is volt ugyan viz, mert az ajtó hasadékán beszivárgott. De ott volt a kórus. Ott kényelmesen lehetett elhelyezkedni. Hát ott telepedett meg a plébános, mielőbb még a templomot magára zárta. A plébános lakása még aznap összerogyott ... S másnap éjjel arra riadt fel a plébános, hogy a kórus inog alatta ... Rémülve ugrott fel a fekvőhelyéről s a toronyba akart menekülni. De már késő volt. Egy iszonyú roppanás hallatszott s a kórus lezuhant. Esés közben a plébános P örcsösen markolta meg az asztallábát, éjét valami szilárd tárgyba ütötte, úgy
