Harangszó, 1924
1924-05-18 / 21. szám
flARANOSZO. 163 1924. május 1$ Ott van aztán Justus Jónás wit- 1 tenbergi tanár és Eber Fái, Melanch- J tonnák meghitt barátja. Justus Jónás énekében Ha Isten nem volna velünk, Csodás segítségével, Mikor gonosz ellenségünk 1 Hűnk tör dühösségével (1. Dunántúli Énekeskönyv 257) egészen I Luther lelke rezdtil és zendül meg. 1524-ben aztán egy áldott női lélekben is felcsendül a dal, Chreu- i ziger tanár feleségének, Erzsébet- i nek személyében, aki úgyszólván ; az első Jézus-énekkel ajándékozta meg az evangélikus egyházat. Walther János udvari karmester, : zeneszerző, Luther melegszívű ba- i rátja, nemcsak zenészember, hanem I Istentől gazdagon megáldott költői I lélek is. Hasonlóképen a nürnbergi Speng- l ler Lázár, nemkülönben Sachs Já- [ nos, a cipész és költő, kinek jelen- I tőségére a német irodalomban nem ' kisebb ember, mint egy Goethe hívta I fel a közfigyelmet: első helyet fog- I lalnak el azok körében, akik a r wittenbergi fülemülének a társasá- { gában egyidőben dalba kezdtek > ezelőtt 400 esztendővel s énekeik- l kel dicsőítették és dicsérték a nagy 1 Istent. Legyen emlékük áldott! Falusi háromtagú lelkészcsalád I keres egészséges, jóravaló, evang. / vallásu leányt házi szolgálatra. I Fizetése havonként egy fél mm. I búza. — Cim: Lelkészi hivatal t Ambrózfalva (Csanád m.). 3—3 * I i hozzányúl! A nép félt a katonaságtól is. Hát néz- f ték némán, mint emésztik a lángnyelvek I Isten dicső hajlékát. Ekkor felbúgott egy pillanatra az or- } gona. Harsogott, mintha perbe akarna szál- lani az egekkel. Aztán hirtelen elhalkult. I Panaszosan siránkozott, rimánkodott. Majd felharsant az ének. — Oh én édes jó Istenem Légy veszedelmemben velem. Az asszonyok hangos zokogásban tör- I tek ki. A férfiak meg lekapták fejükről a 1 kalapjukat s a másik pillanatban diadal- i más hangorkánban zendült fel az ö ajkuI kon is az ének: — Te vagy minden segedelmem, Örök életre vezérem. A katonák azonban pár perc alatt szét- í verték a tömeget. A tűz ezalatt már a toronyba kapott. i A lépcsözet ott is égni kezdett. Bent az ) oltár, a padok már rommá égtek s csak I füstölgött minden. A tűz már kint a tető- t zetbe kapott. Hatalmas lángnyelvek emel- I kedtek az ég felé. Ekkor a torony kerek ablakában meg- i jelent Bartos. Halálos csend volt az uccán. Alig né- í hány alakot látott lent. Egész felső testét Pacsirtaszó. Áldd meg Isten ezt a népet, Adj már néki békességet! Áldd meg Uram, minden jóval S vigasztald meg szelíd szóval. Duna mellől, Tisza mellől Sóhajtás kél a szivekből: Mikor lesz már víg esztendő? Mikor jön már szebb jövendő? Magyar mező pacsirtája Dalban felel vissza rája: Bízzál, remélj Árpád népe, S tekints hittel fel az égre! Magyar földnek nincsen párja, Áldás hull az égből rája S majd a szellő lágy fuvalma Aranykalászt ringat rajta. — Magyar testvér, hallod, hallod E biztató, szelíd hangot? Lesz még itten vig esztendő! Jön még reánk szebb jövendő! Fogjuk meg csak ekénk szarvát, Jer, hasítsunk uj barázdát! Vessünk bele termő magot S a nap ismét felénk ragyog. Felénk ragyog, ránk világit Kárpátoktól Adriáig. Legyünk csak jó reménységgel: Lesz még szöllö lágy kenyérrel! Horváth Imre. kidugta a résen. Úgy látszott, hogy le akarja magát vetni. — Lőjjétek le! Hangzott fel most a parancs! Sortüz dördült el----------Mire a füstfelleg eloszlott, nem látták a tanítót. Eltűnt. Lehet, hogy agyonlőtték. Lehet, hogy nem. Csend lett. Csak a tűz emésztő lángja pattogott s a zsindelyek rapittyává hasadozva röpködtek a levegőben. Egyszerre rettenetes zuhanás hangzott fel. A templom tetőzete roskadt össze. Az meg áttörte a mennyezetet s eget, földet rázó robajjal szakadt be. A torony is összeesett. Nem volt már templom. Csak rom. A lelkész börtönben senyved. A tanító meghalt. A templom porrá égett. A nyáj vezető nélkül maradt Se lelkésze, se tanítója, se temploma. Most a sor rajta van. Gyerekjáték lesz a nyájat átterelni-----* Sötét csendes éj borult a falura. Az ég borult volt. Szitálni, kezdett az eső. Úgy éjfél táján négy ember ballagott a romhalmaz felé. Vállukon ásó, kapa, csákány volt. S ahogy a templom romjaihoz OLVASSUK A BIBLIÁT! Gondolkozásunk romlottsága. II. Máj. 19 Mint minden romlottságunk, úgy a gondolkozásunké is Jézussal szemben tűnik ki leginkább. Addig is, míg nem érdekel minket, mig bizonytalanul ingadozunk Jézus körül; azalatt is, mig ismerkedőben vagyunk Ö vele s azután is, mikor már azt gondoljuk, hogy egészen eltaláltuk a helyes magatartást Vele, folyton ott settenkedik gondolkozásunk romlottsága Igen nagy felkiáltó jel van kirakva abban, hogy íme Pilátus végül is nem gonoszsága folytán, nem is a saját életét féltvén játsza kézre a zsidóknak Jézust, hanem abban, — amiben oly sokan kihasználják a gondolkozásunk romlottságát —: „Ki tudja úgy is, hogy mi az igazság!“ Máj. 20. Lukács 23.8—12. Emlékszel talán esetekre, mikor hosszas várakozás után alkalmad volt hallani egy embert, olvasni egy könyvet Jézusról s te nagyon vártál valami nagyra, 9 meg is értettél mindent, de seholsem találtad a nagyot, mit vártál ? Ma sokan csodálkoznak azon, hogy valaha valaki semminek állíthatta Jézust, voltakép azonban igen sok emberen mutatkozik meg egészen úgy, mint Heródesen, gondolkozásunk romlottsága. Máj. 21. János 4.6—20. A samáriai asz- szony példája nagyon kér téged, hogy nemcsak Jézussal, de Jézusról is — sose vitatkozzál. Vitatkozásokban, szent dolgokról való szellemeskedésekben, felekezeti és dogmatikai problémák tárgyalásában borzasztó mód tombol gondolkozásunk romlottsága. Vagy gondolod, hogy ép e romlottság miatt van szükség meggyőző vitatkozásra? Tényleg valamire lesz szükség miatta. De az nem az efajta vitatkozás. Mert a vitatkozás csak fokozza s sosem csapolja le gondolkozásunk romlottságát. Máj. 22. Máté 6.22—23. Nem tudom van-e egyáltalán romlottság, melyen segíteni lehet, mielőtt felismernénk; de a godolko- zásunk romlottságánál a gyógyítás előfel- télele, hogy beismerjük azt. Nemcsak egyes tünetekben, hogy fél re vezethetők vagyunk ; értek, szó nélkül kezdtek a romok közt kutatni. Közben az eső is jobban megeredt. S ez csak hasznára vált a kutatóknak, mert a tüzes zsarátnokot egy-kettőre eloltotta. A munka annál gyorsabban ment. Már vagy egy órája kutattak a romok között, de eredmény nélkül. Ekkor megszólalt az egyik. — Azt mondom, hogy az oltár körül keressünk. Erre nincs semmi. Szó nélkül mentek előbbre s az oltár maradványait kezdték széthányni Alig egy negyed óra alatt tiszta volt az oltár helye. Itt ráakadtak az ezüst feszületre. Szeretettel tisztogatták le róla a pernyét. Levették a kalapjukat s sorra csókolta meg mindegyikük a Megváltó képét Aztán buzgón fogtak újból a munkához. De hiába kínlódtak. Bartos hullájára sehol sem akadtak. Se torony alatt, se az oltár körül, se máshol. Ekkor az egyiknek jó ötlete támadt. — Emberek, hátha a kriptában van? — Az ám! Hagyta rá a többi. S ujult reménnyel léptek az oltár mögötti részre s ott a márványlapot kezdték a csákányokkal feszegetni. S csodálatos 1 Alig hogy az egyik a vas-
