Harangszó, 1924

1924-05-18 / 21. szám

XV. évfolyam. 21. szám. 1924. május 18. Alapította KAPI BÉLA 1010 ben. Laptulajdonoa: a Dddíbimi LDtber-SzQvetséo. i] Országot Lather-SzŐTtt- ség UraUlot lapja. Kéziratok, előfizetési dijak és reklamációk a HARANGSZÓ szerkeaztő- kladóhivatalának Bzentgotthárdra (Vssrm.) küldendők. Klőilaetéat elfogad minden erang. lelkész éa tanító. MioJBlsnlk mladen vasárnap. Dicsérem az Urat, amíg élek; éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok. Ssaraeaató-ZladóhiTata 1 : SZENTOOTTHÁRD. Visvárraegye. A „HA&ANGSZO" eldlUetéel ára: a második negyedévre 10.000 koron«. Külföldre a kétszerese. Lather-SsSvetégt tagoknak 10*/o-os kedvezmény. Amerikába küldve előfize­tési ára egéas évre 1 dollár. Egyes szám ára 1000 kor. A .Harangozó* terjeszté­sére befolyt adományokból szórványban lakó híveink­nek ingyenpéldányokat küldünk. Gyengék vágyónk, mert az Isten erejéből kevés van bennünk. Május 21-én a magyar ember önkénytelenül is megemlékezik az 1848/49-iki nagy eseményekről. El­vonulnak előtte azok a dicsőséges képek, amelyek azt mutatják, hogy egy elnyomott s jobb sorsra érde­mes nemzet miként kelt fel, lángra gyújtva, a lángoló hazafisággal s vakmerő bátorsággal telt nagy fér­fiú, Kossuth Lajos szavára és mi­ként győzött le harchoz szokott seregeket és egy csomó felizgatott néptömeget lángeszű hadvezérei vezetése alatt. A magyar nap 1849- ben május 21-én állt delelőjén, a- mikor az ország szivét, Buda vá­rát vette be a diadalittas honvéd­sereg. Mennyi erő volt bennünk és mégis mily gyengék voltunk, sőt vagyunk ma is. Gyengék va­gyunk, mert az Isten erejéből még édes-keveset vettünk magunkba. Azért emészti életfánkat most is sok gonosz féreg. Azért van köz­tünk oly sok bűn. Azért pusztítja a bujaság, mely mór szégyeneim sem tudja magát, nemzetünk virá­gát. Azért vannak láncraverve so­kan a vakhit, a hitetlenség vagy az érzékiség bilincseiben. Azért oly nagy a megbizhatlanság. Azért nincs elég szeretet bennünk a nyo­morultak gondjának felvételére. Azért vannak oly kevesen, akik evangéliumot buzgón terjesztik. Azért sír és kesereg köztünk a Krisztus, akinek nincs hova fejét lehajtani, mert a templomokban még csak beszélnek róla, de a csa­ládok köréből száműztük. Óh, vajha születnénk újra, támadnánk uj életre Isten által, akkor meggyőznénk a sok belső ellenséget s akkor nem kellene félnünk a külellenségtől sem. Énekeljetek. Irta: Hoffmann Ernő. Evangélikusok vagyunk, anyagi­lag szegények, nincs földi kincsünk, de egyházunk múltjában, történe­tében tűzoszlopként állnak oly ese­mények, melyek mellett nem halad­hatunk el szó és megemlékezés nélkül, melyek a világ minden kin­csével felérnek. Egyházunk múlt­jában legdicsőségesebb kor az, melyben maga a nagy reformátor, dr. Luther Márton, Istennek ez a választott vitéze járja be hazája tartományait, hogy az evangéliumi világosságból legalább egy-egy fénysugarat löveljen bele az igaz­ság, melegség, szeretet, igaz hit után vágyódó lelkekbe. És ennek a hithősnek köszönhetjük, hogy rövid idővel ezelőtt két ízben tö­rődhetett meg lelkünk az igaz Öröm ragyogó tisztaságú vizében abban a tudatban, hogy milliók és milliók ünnepelnek velünk együtt; először 1917 okt. 31-én a világháborúnak fegyver- és ágyudörgésektől hangos idejében, a hires 95 tétel kifüg­gesztésének 400 éves emlékünne­pén, utána 1921 április 18-án, a gyűlölet teremtette béke szenvedés­teli napjaiban, a lelkek mélyébe vésődött lutheri szavak „itt állok, másként nem tehetek“ a wormsi birodalmi gyűlésen való elhangzá­sának 400 éves évfordulóján. De úgyszólván évről évre kelnek ki sírjukból a régi idők eseményei, hogy kérdezzék e mostani nemze­déket, mi lett abból a gazdag örök­ségből, mit reá hagytak. Ilyen für- készőn tekint ránk az 1523. év második fele, mint az evangélikus egyházi ének létrejöttének, 1524 pedig mint az első evangéliumi énekek kinyomatásának és a gyü­lekezetekbe való bevonulásának éve. Vájjon érdemes-e megállnunk ez események előtt? Ad-e az egyházi ének olyasvalamit, ami indokolttá teszi az ünnepi ruha felvételét ? Egészséges és beteg, kicsiny és nagy, férfi és nő egyaránt uj arcu­latot nyer énekszó hallatára. Úgy érzi az ember, hogy az egy hata­lom, erő. A bensőnkben lévő zord hideg helyébe napsugaras nyarat hoz, a levélhullató őszt, virágillat­tól telt tavasszá varázsolja. Evangélikus nép I Amikor azért úgy látod, hogy életed egén a fel­hők egyre sűrűsödnek, egyre gyá­szosabb szint öltenek, egyre több veszedelmet látszanak magukban rejteni, amikor a legnagyobb szere­tettel, odaadással végzett munkád megakadni látszik, dalolj, énekelj és mégy előbbre, sasszárnyakon felfelé. A gyülekezeti ének istentisztele­tünknek az az eleme, melyben ki­fejezésre jut evangéliumi egyhá­zunknak egyik sarkalatos alapelve, az egyetemes papságé. A közös éneklés szárnyat ad a léleknek, hogy felemelkedjék a mennyei magasságokig, amely szárnyalásban könnyebbséget jelent az a tudat, hogy velem együtt ezren és ezren ugyanezen az utón igyekeznek annak közelébe jutni hálatelt szív­vel, kinek létünket köszönhetjük. Valami felemelő van abban, hogy ezrek ajkán egy szívvel zendül fel az ének. Ismerték az énekben rejlő erőt az őskeresztyén egyház ujra- teremtői, a reformátorok, kiknek nem csekély gondját képezte a gyülekezeti éneknek újra való be­vezetése és az ahhoz szükséges énekek megalkotása. És hála le­gyen az isteni gondviselésnek, hogy azt a férfiút, kit a reformáció nagy A sajtóra is áll: Egymás terhét hordozzátok!

Next

/
Thumbnails
Contents